Nagy örömömre a 02.14-ei felhívásomra ezúttal többen is küldtek írást. Bopaté már volt, most pedig B.Zs. következik:

2010 újév környékén bukkantam a blogra, elolvastam az egészet, a hollandiai rész nagyon tetszett. Rendszeresen jelen vagyok vendégként, a Delorean-hangulat kedvéért. Engem is elkapott kicsit valami különleges érzés, ami belengi ezt az autót. Nehezem megfogható a dolog, valami tetszik benne érdek nélkül. Érdek nélküliség, mert különös módon nem vágyom egy ilyen autó birtoklására. A valóságban még nem találkoztam vele, csak filmben és sok képen az interneten. Így olyan álomszerű, fantáziaszerű. Az álomszerűség, fantáziaszerűség sajátja a Deloreannek. A mindennapok világának az ellentéte. J. Z. Delorean nagy álma, egy idealizált világ. Szó szerinti értelemben fantasztikus autó. Úgy vélem vannak tulajok, akik nem szeretik összekavarni a filmet és az autót. Véleményem szerint a film és az autó szorosabb kapcsolatban van, mint általában hinnénk. Fantasztikusan fogalmazva, az autó azért hívta létre a filmet, hogy a film létre hozza magát az autót. –Ezt gondolom a Deloreanról. (Legjobban a ’81 novemberi Deloreanokat kedvelem mert ezek pont olyan korúak mint én.)

Eleget téve a kérésnek, hogy az olvasók megírhatnák saját autóbuzériájuk történetét, hogy milyen autóval nyomatják, most a saját autómat szeretném megírni:
2005-ben láttam ilyen autót először, az első élményeimet innen datálom. Ekkoriban a hevesi megyeszékhelyen tanultam és az egyik csoporttársnőmnek volt ilyen, aki felajánlotta, hogy hazavisz a dél-alföldre, ahol szomszédos településeken laktunk. Ekkoriban még annyit értettem az autókhoz, hogy négy kerekük van és önmaguktól gurulnak. A találkozó színhelyén parkolóban állt az autó, az azóta már jól ismert, jellegzetes, de meghatározhatatlan türkizmetál színében pompázott, némi gikszerrel a jobb hátulján. Mivel nem volt rajta márkajelzés, nem igazán tudtam gyártmányügyileg hova tenni. Érdekes autónak láttam, sportosnak, laposnak; de mindenek előtt elég ismeretlen volt, a kora is nehezen meghatározható, olyan 10 év körülinek tűnt, annyi is volt, de formája miatt vagy színe miatt inkább többnek tippeltem volna. Mivel a hölgy még nem készült el, ezért felmentünk kicsit a társasházba, ahol albérletben laktak két barátnőjével, az összepakoláshoz szükséges vagy épphogy inkább nem szükséges cuccai annyira szét voltak terítve a földön a szobában, hogy én azóta sem láttam ilyet. (...) Végre indultunk, de még indulás előtt a lány felnyomta a motorháztetőt és szakszerűen megnézte az olajszintet. Nyáron, tip-top ruhában. Szép arc, hosszú sötétbarna haj, napszemüveg. Nem csorgott a nyálam, komoly filozófiákon éppen nevelődő jellemem erős tartása nem engedett ilyen földi gyengeséget. Később azért elég szerelmes lettem a lányba. Azért kellett megnéznie az olajszintet, mert ez időben rendesen eszegette azt a motor, később, mint megtudtam kijavították a hibát. A hazafelé tartó 200 km-nyi útélményből nagyon megmaradt, hogy a lányka elég határozottan nyomja a pedálokat, és az autó feltűnően hangos, rendesen füstöl, de jó az élmény. Egy év múlva még volt egy hasonló utunk, az autót pedig láttam még párszor, a lányt valamivel többször... Ebben az időben még kicsit sem érdekeltek az autók, azok formavilága. Azonban mint mindenki, eljátszottam a gondolattal, hogy ha majd egyszer kocsit veszek, akkor mi lesz az. Figyeltem az utakon az autókat, de semmi olyan nem volt, amit szívesen birtokolnék, egyszerűen a formájuk miatt nem tetszett egyik sem. Később rájöttem, hogy van olyan autó, ami tetszik, csak az nem fut az utakon vagy csak kis számban, ezért szinte soha nem látom.
2007 elején kezdtem komoly szándékkal autóvásárláson gondolkodni, tanácstalan voltam, de ekkor előjöttek az említett élmények. Hogy hüm, milyen jót is autóztunk! Mi is volt az? Ja, Mazda, hát jó legyen Mazda, a név jelentése is elég szimpatikus. Új autóra nem volt pénzem, de nem is vágytam arra, így aztán a pénztárcámhoz mérten kezdtem keresgélni, 8-10 év körüli autót, az ennél fiatalabbak már jóval túllépték a kb. 1 milliós keretemet.

  A típust illetően átnéztem az összes 90-es évekbeli Mazdát, pár hét internetes nézelődés után egyértelmű lett, hogy nem valamelyik xedos, nem az mx6, nem az mx3, se nem a miata kell nekem, hanem az a titokzatos és sunyi mód szívbeférkőző kis dög, amit 2 éve láttam először. De nem csak úgy kell, mint egy egyszerű eszköz, hanem piszkos mód kell. Na ez már autóbuzéria, autófília a javából. A lány iránti szerelem idővel elmúlt, de lett helyette az első nagy automobile love. Jó fél évig kerestem mire megtaláltam a színben és motorteljesítményben nekem megfelelőt, ritka madár a drága, de nem annyira mint a Delorean, futkos jópár azért főleg nagyobb városokban, de ezek legtöbbje az 1.5 –ös verzió, nekem meg 2.0 V6 kellett mindenáron, amit a lakhelyemtől úgy 450 km-re találtam meg, hosszú és mindennapos internetfigyelés után. Mikor feltűnt az interneten, mondhatni lecsaptam rá, öt fénykép alapján vettem meg a kocsit, anélkül, hogy élőben láttam volna, nem volt kedvem 800-900 km-t autónézegetés okán utazgatni, azonnal eldöntöttem, hogy ezt hozom el, ha törik, ha szakad, csak egyet kérdeztem, hogy megfelelően üzembiztos-e a hazahozatal miatt. Nem is csalódtam nagyot, kisebb külső szépséghibák voltak rajta, de hát az a korral jár. A vásárlás és hazahozatal körüli izgalmakról persze írhatnék sokat, túl bőre nem akarom fogni. 2007. november 7-én vettem át a vágyott eszközt, dizájnt, formát. Az a pillanat, mikor az eladó feltűnt vele a szürke tömegben, valamint az első megtett méterek, máig elevenen élnek bennem. Az autóról röviden csak annyit, hogy ’94 és ’98 között gyártották őket Japánban. Az enyém ’95-ös évjáratú, 12 éves korában vettem meg. A tervezés Németországban zajlott, a tervező személyéről nem sokat tudni, csak az a hír járja, hogy nem sokkal előtte a Porschétól került át a Mazdához és korábban ő tervezte a 924, 944 Porschékat. A Porschénál hosszú ideje szerettek volna egy a hagyományos sportkocsijaiknál nagyobb, négy ajtós valamit, de nem akkorát mint egy mai sportsedan. A tervező valószínűleg előhúzott a tarsolyából egy olyan dolgot, ami már korábban körvonalazódott, és odadobta a Mazda asztalára, ahol rögtön elfogadták. Hogy a típus egyáltalán nem lett népszerű, elterjedt autó Magyarországon sem, annak fő oka valószínűleg a túl magas ára volt, ’95-ben a 2 literes változatot már több mint 5 millióért kínálták nálunk, akinek akkor annyi pénze volt, az már inkább vett valami nagyobb presztízsűnek tartott német autót. Nekem ezidáig olyan 1,5 millióba van a hóbortom, de hogy tényleg jól karbantartott legyen, kisebb hibák kijavítva legyenek stb., könnyen benyelne még fél milliót. Viszont nem kedvelem
 a „tuningolást”, sajnos elég sokan tekintik „tuningalapnak” a kocsit, ezen a fórumon kimondhatom, hogy az ilyenek igazi barom gyökerek a szememben, némelyik hihetetlen módon képes szétbarmolni. Nem értem, hogy akinek nem úgy tetszik, ahogy van, az minek veszi meg.
Egész jó kis közösség van itthon is a típus körül, de nagyon hiányolom azt, ami pl. a Delorean közösséget teszi jellegzetessé, az autó történetével, gyártási körülményeivel való mélyrehatóbb foglalkozást, az autóhoz kapcsolódó élmények kifejeződését, szemben a puszta műszaki dolgokkal, hogy épp milyen ledsort, neont, vagy fehér számlapot tuningoltam a kocsiba. Azt hiszem a Delorean közösség sajátossága, hogy vannak, akik csak szimpatizánsként vannak valamilyen formában jelen, én is valami ilyesminek érzem magam.

Jegyzet: Szándékosan nem írtam le a Mazdám típusnevét.

Link a saját autómról: http://lantis.b-zs.fotoalbum.hu/
Üdv mindenkinek: B.Zs