Az már teljesen nyilvánvaló, hogy én kísértem a sorsot. Egyszerűen nem bírok ülni a seggemen és örülni az autónak, mert nekem mindig el kell mennem valahova messzire vele. Ez olyan mintha valami kényszeres bizonyítási kényszerem lenne, hogy kibírja. Kicsit emiatt, kicsit csak úgy általában, de már régóta bennem van egy "világgá menés", amikor teljesen szervezés nélkül elindulok valamerre és megyek amíg van út. Ezt egy legalább két hetes útnak tervezem Franciaország déli része felé, de valahogy ez csak nem akar összejönni. Cserébe viszont lett egy nagyon kellemes, normális nyaralásom Bébbel Olaszországba. Előrebocsátom, hogy ez a mostani beszámoló nem lesz nagyon Deloreanes, mert nem találkoztunk márkatársakkal, ezúttal csak a konvencionális nyaralási panelek érdekeltek, mint városnézés, tengerben fürdés meg ilyenek. Emiatt ez a sorozat is rövidebb lesz, mint a többi beszámoló, mert a blogot nem akarom személyes naplóvá változtatni.
Az első nap terve az volt, hogy Lignanoig megyünk, a tengerpartig, ott alszunk egyet, aztán a másnapot majd meglátjuk. Mivel az út csak szűk 700 kilométer volt, ezért nem nagyon siettünk a reggeli indulással. Olyannyira nem, hogy fél 12 lett, mire ráhajtottunk az autópályára. Előtte azért megcsináltam a szokásos checklistámat: Motorolaj? Rendben. Hűtővíz? Fogy, de feltöltve. Sebváltóolaj? Normálisan csöpög. Nyikorgások zörgések? Minden átlagos.
Így aztán megindultunk, aztán el is eredt az eső. Aztán körülbelül Grazig ez ment folyamatosan. Hol zuhogott, hol kisütött a nap, hol pedig csöpögött egy kicsit, de ritka volt, hogy meg tudott száradni az autó. Igaz, az időjárás jelentés azt mondta, hogy egész héten rossz idő lesz, de mivel meggyőződésem, hogy a meteorológiában ugyanazok hisznek, mint a pénzgyűjtős világvége-szektákban, ezért különösebben nem zavart meg, hogy az elvárt napsütés helyett nem lehet kilátni az autóból az eső miatt. Mondhatni, hogy a döntéshozatalban nem zavart meg a tények ismerete. És jól is tettem, mert Graz után, kb. a Wörthi-tó környékén már szépen sütött a nap és innentől öröm volt az autózás.
A késői indulás után aránylag későn, 7 óra körül értünk a kinézett, bár le nem foglalt szállásunkra. Szerencsére volt szoba, ezért aznap este már csak egy tengerparti séta és egy kis eltévedés volt hátra. A szobánk egyébként éppen az udvarra és így a Deloreanre nézett, aminek én természetesen nagyon örültem.
Másnap aztán arra keltünk, hogy az eső egész este kitartóan esett és a napot felhők takarják. Emiatt nyilvánvalóvá vált, hogy aznap nem fogunk tengerben fürödni, viszont utazni megint csak jó lesz ez a nap is. Az esti eső nem várt gondot okozott. Beázással nem volt gond, de az autó elég koszos lett. A fákról az eső lemosta az összes port és virágot és a rozsdamentes acélon mindez nagyon meglátszott. Nem tudom, hogy a kép mennyire adja át, de nem volt egy szép látvány.
Összeszedelődzködtünk, töltöttem egy kis hűtővizet és Padova felé vettük az irányt. (Erről a hűtővizes problémáról már írtam és még fogok is. Azt hiszem megtaláltam a hibát. Semmi komoly.) Az odaúton (kb. 150 km) folyamatosan esett az eső, aminek itt most éppen örültem is, mert lemosta az autót. Mire Padovába értünk, olyan lett, mint új korában.
