Nick Sutton (Ugye most már mindenki tudja ki az! :) ) írt egy kis történetet még egy éve a dmctalkra. Itt az ideje a fordításnak:
1981 márciusában már készen volt a sorozatban gyártott autók első része, ezért ideje volt beengedni a nagyon érdeklődő újságírókat a gyárba, egy kis termékbemutatóra. Körülbelül nyolc újságíró érkezett március 15-én Dunmurrybe a reggeli órákban.
Erre a bemutatóra már hónapok óta készültek a gyárban, főleg az autók vonatkozásában, mert az volt a terv, hogy a bemutató gyáron kívüli tesztvezetést is fog tartalmazni. Öt autót jelöltek ki erre a célra, az 554, 555, 556, 557 és 558-as számúakat, amelyekből az egyik tartalékautó volt, ha valami gond történne. Chris Bradley volt a felelős az autók felkészítéséért, aki komolyan is vette a dolgot. A látogatást megelőző négy napban 60 órát dolgozott, hogy minden rendben legyen. Miután minden mechanikus dolog rendben volt, kitakarították az autókat és jöhettek a látogatók.
Egy probléma volt csak, de az elég nagy. Dunmurryben szinte alig volt ólommentes benzinünk. Még arra sem volt elég, hogy megtöltsük a tesztautók tankját, nem hogy tartalékba is legyen egy kicsi. Ebben az időben az ólommentes benzint lehetetlen volt beszerezni Írország vagy éppen Nagy Britannia benzinkútjain, csak a fontosabb autógyárak telephelyein volt elérhető, mint a Jaguar, TVR, Rolls Royce vagy éppen a Lotus. Ezek a gyárak legalább egy napnyi távolságra voltak, ráadásul jött a hétvége és akkor ezek a gyárak nem dolgoztak. Emiatt legkorábban keddre érkezett volna meg a szállítmány, vasárnap pedig már jöttek az újságírók. Légi úton pedig tilos volt az üzemanyag szállítás, kivéve ha megfelelt a csomag a rendkívül szigorú csomagolási feltételeknek és az elképesztő papírmunkának.
Hogy hogyan oldódott meg a helyzet? Utolsó éjszaka egyszer csak megjelent egy rakomány 4 darab 45 gallonos hordóval ki tudja honnan. Isteni beavatkozás lehetett?
Aznap reggel engem is megkértek hogy segítsek egy kisebb dologban. (Majd miután végeztem, az volt a parancs hogy tűnjek el a gyár mélyébe valahova és ne is lássanak!) Azt kérték, hogy a város túloldalán felvegyek három újságírót a hoteljükben és hozzam be őket a gyárba. Most már könnyen menne, mert az utolsó kátyút is ismerem Belfastban, de akkor mindez egy elég nagy feladat volt. Olyannyira, hogy egy kanyart elrontottam valahol és eltévedtem. Nagyon. Én mindezt nagyon kellemetlen élménynek éltem meg, de az újságírók élvezték. Végül aztán 30 perces késéssel és totál elvörösödve érkeztem meg. Egy szóval sem kellett mondaniuk hogy tűnjek el, magamtól sem akartam másképp.
Az újságírók először a tesztpályán próbálták ki az autókat, majd észak felé indultak és Bushmillsben éjszakáztak. Történeteik és a tapasztalataik pedig a Delorean Gold Portfolioban vannak lejegyezve. Végül aztán az lett az eredménye a látogatásuknak, hogy bebőröztettük a kormányokat, mert az újságírók hiányolták ezt a megoldást.
