Elég érdekesen kezdődött a legutóbbi szülinapos kérés teljesítése. A megkeresés még szokásos volt, de egy kis beszélgetés után rájöttem, hogy a levelezés másik oldalán levő helyileg elég közel lakik hozzám. Konkrétan a szemben levő házban. Mikor ez kiderült, elég hamar a személyes találkozó mellett döntöttünk és a kinézett dátum előtt már egy hónappal összeismerkedtünk.

Általában az ilyen szülinapos kérések pár órásak szoktak lenni, de itt nagyon másról volt szó, ugyanis itt egy elég komoly, a Passatos utat is beleszámítva több mint 400 kilométeres útról volt szó. Az esetek nagy részében nem szoktam ezeket vállalni, de ezúttal volt kedvem egy komolyabb autózásra és mivel az út túlnyomó része autópályás volt, ezért a Delorean szempontjából is megfelelőnek ítéltem a kiruccanást.

Ami az utolsó pillanatig kétséges volt az időjárás miatt. Szerencsére aztán a nagy napra elállt a szél, az eső, kisütött a nap, minden csak azt várta hogy menjünk. Mondtam én hogy ez egy időgép. Jó időt csinál. :)

El is indultunk, habár a vízfolyásos hiba még megvolt, sőt ekkorra jutottam el odáig, hogy most már azért rá kell nézni. Ezért indulás előtt alánéztem az autónak egy műhelyben, de nem látszott semmi. Annyit már tudok hogy valahol jobb elöl csöpög, de fogalmam sincsen hogy pontosan hol. Kell egy csápos emelő hogy rendesen meg lehessen vizsgálni és javítani. Gondolkodtam is egy kicsit, hogy ilyen állapotban elinduljak-e vagy sem, elvégre indulás előtt egy liter desztvizet úgy nyelt el a víztartály hogy csak bő félig lett, de azt hiszem egyértelmű hogy nem maradtunk otthon. Elvégre mi baj lehet? Ha csöpög, akkor nincs baj, vittem vizet. Ha meg eldurran a cső, akkor meg nem mindegy hogy most vagy egy hónap múlva kell trélert hívni az autópályán? Ja hogy közben meg is lehet javítani? Kit érdekel? Veszélyesen élek. :D

Szóval nagyjából terv szerint elindultunk, majd M1, M0, M3, végig semmi történés. A vízhőfok ideális, a fogyasztás ideális, meg minden más is pont olyan mint kellett. Az emberek néznek, szól a zene, mi meg boldogan beszélgetünk és utazunk. Egyszer megálltunk pár percre, mert kellett fújni egy kis levegőt a jobb első kicsit sunnyogós kerékbe, de mással nem kellett foglalkozni akkor sem.

Végül odaértünk Nagyrédére, ami Gyöngyös előtt van nem sokkal és a meglepetés azt hiszem tökéletesen sikerült. Boldogság, öröm, kedves emberek, szokásos kérdések, szokásos válaszok. Plusz egy igazán érdekes és finom torta. Azt hiszem rizses és áfonyás így egyben. Elmentem az ünnepelttel egy próbakörre, aztán mentünk tovább Petőfibányára. Ott ettünk egy finom ebédet és újra fel a pályára. Itt az autó kicsit nehezen indult, annak ellenére hogy csak pár csepp eső esett, de ezt már ráhagytam. Ez is fent van a szép nagy - hamarosan ránézek - listámon.

Hazafelé vettünk egy nagy levegőt és úgy döntöttünk hogy átjövünk Budapesten és nem megyünk körbe az M0-n. Bele is álltunk a dugóba a Hősök terénél, mint a gerely. Már éppen kezdtem anyázni hogy jó hülye vagyok, de szerencsére elindult a sor és egészében véve sok időt megspóroltunk a városon átjövéssel. Innen már csak az ismerős részek voltak és semmi különleges dolog. Hazaértünk és konstatáltuk hogy ez egy igen jól sikerült nap volt. És a vízből sem fogyott semmi.

Most hétvégén folytatom, igaz csak a környéken.