Nehéz helyzetben vagyok most. A harmadik általam átélt agárdi találkozóról kéne írnom, de semmi nem jut az eszembe azon kívül, hogy megint nagyon jól sikerült az egész. Viszont mivel már elég régen volt, eltelt már másfél hónap, nem feltétlenül emlékszem azokra az apró kis részletekre, amik olyannyira emlékezetessé tesznek egy-egy találkozót. Azért megpróbálok összeszedni párat, de ezúttal nem lesz egy rekordhosszúságú bejegyzés, az biztos.
Ezúttal csak pénteken értünk le és így egy nap késéssel indultunk a többiekhez képest, de nyugodtan mondhatom, hogy nagyon hamar behoztuk a lemaradást. A sátor ezúttal mondjuk kicsit hamarabb épült fel, mint legutóbb, mert akkor sötétben vertük be az utolsó szöget, most pedig még világosban be tudtuk vinni a komplett berendezést, de ez mit sem von le az érdemeinkből, ami a "Helóbazmegdejóhogylátlakmitiszunk?" mondatra adott optimális válaszainkat és cselekedeteinket illeti. Ismét fogyott a pálinka, folyt a whiskey és valahogy másnapra mindig rekedtesek voltunk a kiabálástól, tehát ismét bebizonyosodott, hogy ez nem egy három Michelin csillagos puccos étterem, hanem egy, az ősi ösztönökre ható amerikai autós találkozó.
Ismét voltak koncertek, ismét voltak jó fej emberek és új ismeretségek, kint ücsörgés este a jó időben vagy éppen fürdés a velencei tóban, V8-as dögök és pár nem V8-as dög is, de ezeket ennél jobban nem emelném ki, ezerszer kifejtettem már, nem akarom túlragozni. Talán csak annyi, hogy idén mintha kicsit kevesebb lett volna az amerikai autós és kicsit több az offos, de ez a koncerteken jelenlevők mennyiségét nem befolyásolta. Mondjuk még Mentos is offal jött, mert éppen dögrováson volt a gép, de mit sem számított, mert ismét bebizonyította, hogy ő még egy Renaultban ülve, mackónadrágban is tud az élet császárának tűnni. Sajnos idén nem készült róla fotó, de egy év múlva majd pótolom.
Szóval ismét jó volt, jövőre is megyünk.
Ja és műszaki hiba, gond nem volt. Működött a Delorean, mint az álom.
