Ma Klaudia írása jön, amiben leírja, hogy őt mikor és hogyan csípte meg a Deloreanbogár. Máskor is volt már ilyen és valószínűleg még lesz is, amikor mások is leírják a történetüket. Fogadjátok szeretettel!
Hogyan kezdődött, hogy bele szerettem az autóba és a filmbe? Hát erre pontos választ nem tudok adni, de elmesélem, amit tudok.
Visszagondolva a legrégebbi emlékem az, hogy nagyon kicsi lehettem, mert bár már beszélni tudtam, de még nem tudtam megjegyezni dolgokat és nem ismertem minden szót. Pl.: jövő. Ezért azt mondtam bátyámnak, hogy „Tedd be azt a kazettát! – Melyiket? – Tudod! Azt, amiben az az autó van!” (Videó kazettára volt felvéve, még a mai napig megvan.) Nem tudom, miért maradt meg bennem ez ennyire, és hogy hányadik alkalommal néztem akkor a filmet. Talán ami érdekes, hogy nem egy fehér hajú öregemberhez, vagy gördeszkás fiúhoz kötöttem a filmet, hanem AZ autóhoz.
Ez után sokáig csak ott tartottam, hogy néztem és néztem a filmet. Majd a technológia fejlődésének köszönhetően már letöltötték nekem és DVD-n is megvolt. Ahogy elkezdtem én is felfedezni az internetet, rákerestem a filmre és az autóra. Rengeteget olvastam róluk. Hiába nem értettem az autó felépítését, belsejét, vagyis a szívét, lelkét, akkor is olvastam. És bátyám sokat segített, mert autószerelő, így el tudta nekem magyarázni úgy, hogy megértsem.
És persze akármilyen oldal volt, én rákattintottam és így találtam véletlenül a papírból elkészíthető Delo modelleket. 1., 2., 3. rész időgép modelljét és csak az autó modelljét is megtaláltam. Elküldtem e-mail-ben Anyukámnak, hogy nyomtassa ki őket a munkahelyén és elkezdtem gyártani őket kisebb-nagyobb méretben. 5-6 darab készült akkor és mai napig megvannak. Innen letölthetőek.
A következő ehhez kapcsolódó emlékem, amikor barátnőmmel voltam vásárolni és benéztünk egy könyvesboltba. DVD-ket is árultak és megláttam, hogy ott van mindhárom rész szépen egymás mellett. Azonnal megvettem őket. Azt hiszem itt még nem sejtettek semmit, de azért furcsán néztek otthon, hogy megvan írt DVD-n meg videó kazettán, én meg megveszem eredetibe is őket.
Majd amikor felújítottuk a szobámat választhattam színt, hogy milyen legyen a falam. Hát én kitaláltam, hogy citromsárga falat szeretnék és pirossal pedig rá fogok festeni. A Delorean – Stainless Steel Illusion könyv borítója tetszett meg és ha nem is tudom pont ilyenre megcsinálni, de nagy segítség lesz. Kinyomtattam a képet, lemértem a fontosabb pontokat, a méreteket beszoroztam, nem is tudom pontosan már mennyivel. Aztán vízmérték, vonalzó, ceruza és mehet fel a falra. Először csak egy nagy rácsos négyzet volt, aztán jöhettek az íves vonalak és kirajzolódott az autó. Majd festékkel már csak át kellett menni rajta. Nem volt egyszerű, mert ha nem szimmetrikus, akkor az hülyén néz ki. Szerintem egész jó lett. És a szüleim is megdicsértek. De azt hiszem, itt gondolhatták, hogy „Ajajj, a gyerek nem normális..”
(A fotó 2010-ben készült, azóta bőven gyarapodott a gyűjteményem.)
Úgy gondolom, ezek a történetek számítanak a kezdetnek. Talán ami még fontos, vagyis nekem nagyon az, hogy amikor először láttam Delorean-t, akkor nem csak egyet, hanem egyszerre négyet láttam! Már előre tudtam, hogy menni fogunk és látni fogom őket. Kétféle érzés kavargott bennem. Az egyik, hogy nagyon izgultam, nagyon vártam, a másik, hogy nem lehet, hogy lássam őket, ez csak álom, valamiért biztos mégsem láthatom őket. De! Ott voltak!
Amikor megláttam őket, az valami olyan érzés volt, mint amikor az ember elájul. Pontosabban el fog ájulni. Nem hallottam rendesen, nem láttam rendesen, éppen akkor csak az autókat láttam, semmi mást. Nem tudtam hol vagyok, nem tudtam ülök-e vagy éppen állok. Megszűnt a tér és az idő.
Aztán, amikor már magamhoz tértem, közelebb mentem, minden oldalról megnézegettem őket, beültem, tapogattam. Hihetetlen volt! Olyan mintha nekem csinálták volna, az én ízlésem szerint, az én tetszésem szerint. Tökéletes úgy, ahogy van!
Az érzés, amikor egy álmod válik valóra.
Igen! Ez az álmom valóra vált. Az új álmom pedig, hogy egyszer nekem is legyen Delorean-em!
