A következő nap igazából a generációkon átívelő rajongásról szólt. A koncert után elég sokáig aludtunk, nehezen sikerült bármit is tennem másnap reggel, pedig az ivászat teljesen kimaradt, mert hát haza is kellett jönni valahogy.
Amikor végül sikerült leszenvedni magunkat a lakásból, jött a rokonság a két nagymama személyében és itt volt az ideje, hogy ők is rendesen megnézzék a Deloreant és kipróbálják mennyire kényelmes. Nagyon ritka ettől a korosztálytól ez a boldogság, amit az autó okozott, inkább a távolságtartó mosolygás a jellemző, esetleg az unokák, gyerekek figyelése, hogy jól viselkedjenek. A kipróbálás verdiktje végül az lett, hogy nagyon kényelmes ez az autó, de lehetne magasabb is, mert elég nehéz kiszállni belőle. Jogos észrevétel.
Ez után elindultunk csavarogni egyet. Autózgattunk, fagyiztunk, sétáltunk a Dunaparton, messziről nézve tombolt a romantika, pedig igazából mindenféle okokból végigröhögtük a fél napot. Szerencsére jó idő volt, bár estére esőt mondtak, aminek nem nagyon örültem. Ezért eleinte úgy gondoltam, hogy délután haza is megyek, mert ahogy már párszor említettem, ezek a gumik már nagyon szarok, kellene másikakat venni. Végül mégis maradtam és egészen estig nagyon jól szórakoztunk.
A tegnapi nap folytatásaként ismét jött a gyerekprogram is, mert vittem egy körre a Dudu kisfiát, aki végigvigyorogta az utat. Annak ellenére, hogy alig látott ki. Igaz eleinte szóvá tette, hogy túl halk ez az autó, de visszafelé kicsit elengedtem a lábamat és a motor 5000 körüli hangjával már kibékült. Nagyon élvezte, majd lehet, hogy az ő és az előző napi négy gyerek véleményéből összerakok egy bejegyzést a blogra.
Ezután ideje volt tankolni egyet, ahol egy nem túl jó 11 fölötti fogyasztás jött ki, majd letettem az autót az éjszakára és reméltem, hogy nem fog esni az eső.
Nem jött be, nyolc után már elkezdett szemerkélni az eső, aztán egész este esett. Reggel, mikor indultam munkába, minden el volt ázva. Szerencsére az autót ez a legkevésbé sem zavarta, mindenféle beázása már a múlté, ezért csak a csúszkálással kellett foglalkoznom. Ami elmaradt. Hazafelé ki akartam hagyni egy elég komoly szerpentines szakaszt, ezért először komppal mentem, majd további bő egy órányi út várt rám. Teljesen eseménytelen volt minden, nem csúsztam meg egyszer sem, bár egyszer éreztem, hogy már határon vagyok. Már az írországi úton is éreztem, hogy maga az eső nem gond, csak az, ha áll a víz az aszfalton. Azzal nem tud mit kezdeni ez a régi gumi. Azért örültem, mikor végre beállhattam a garázsba a csuromvizes autóval. Szép tiszta lett.
