A reményhal megy utoljára avagy:
"Az első** házasság a szerelem diadala a józan ész felett, a második a remény diadala a tapasztalat felett..."
Ezt az idézetet nem a második házasságom miatt citáltam ide, hanem azért, mert megint hülyeséget csináltam. Az már tény, hogy nem vagyok képes a racionális értékek szerint normális autót venni. Most sem sikerült. Kellett egy munkába járós autó, ami minden reggel elindul, ugyanezt megteszi hazafelé is, közben nincsenek nyűgjei, nincsenek szélsőségei és nem követel a minimális figyelemnél többet. Persze legyen gazdaságos is, az sem baj ha praktikus és legyen problémamentes. Ok. Itt egy nem túl régi, lehetőleg japán vagy német dízelautó körvonalazódik. Legyen nagy csomagtartója, ha már az összes többi járművemmel nem lehet nagy holmikat cígölni. Az sem baj, ha sok van belőle, ismerik a szerelők és olcsó az alkatrész hozzá. Kérdezzek meg az autóbuzi ismerősöket? Kérjek tanácsot szerelőktől, kereskedőktől? Olvassak sok népítéletet a Totalcaron?Majdnem...
Minden 2007-ben romlott el. Ekkor vettem meg Zsuzsit, a '87-es Escort Cabriot. Szerettem, imádtam. Szinte az összes szabadidőmet vele töltöttem, szereltem, hajtottam, dédelgettem. Aztán két év viharos szerelem után jött Zsuzsi mellé egy '78-as Escort, a jogsim pedig fél évre pihenőpályára kényszerült, ezért nem használtuk túl sokat. A ház előtt szomorkodva várta a jobb időket. A helyzet akkor sem javult amikor a bank egyre határozottabban követelte a lakáshitel havi törlesztőjét. Eladtam. Vagy inkább elherdáltam. Szinte fillérekért vitte el egy nepper. Aznap mikor elvitték életem egyik legnehezebb éjszakáját éltem át. Minden nap nézegettem a hirdetési portálon a fotóit, folyton vissza akartam vásárolni. Vívódtam és szenvedtem. Aztán persze megvették. És mi lett vele? Matt strandkorlát kék színt kapott és leültették. Aztán alaposan összetörték és végül vissza került a klubba (Escort Club). Újra a látókörömbe került. De már nem volt ugyanaz. Egy elhasznált, lerúgott, meggyalázott kocsi lett a szememben. Véglegesen is elengedtem.
Közben lett Sir Clarence a Fiesta, ami úgy lett szerelem, hogy nem akartam, és hozzánk költözött egy Alfa 145 is az ő fergeteges stílusával, szépségével és olaszos nyűgjeivel. Minden ötösnek látszott...
Idén nyáron végre vidékre költözhettünk egy igazi kertes családi házba. Persze a közlekedés kérdése megoldott volt, hisz' az Alfa tette a dolgát és vitt minket A-ból B-be. Reggel együtt mentünk dolgozni Andival és a nap végén együtt jöttünk haza. Semmi szükség nem volt több autóra. Egészen októberig, amikortól is új munkahelyem lett, ami nem Budapesten van, mint Andié, így meg kellett oldani a munkába járást. Sir Clarence-t a Fiestát nem akartam használni, mert a szüleimnél teljesít szolgálatot immár több mint egy éve és csak Fordos találkozókra szoktam elhozni néhány napra. Tehát kell egy kocsi! Gazdaságos, praktikus, logikus, racionális, bla bla bla bla bla... Persze. És az emóciók? És az emlékek? Ugyehogyugye? Nem egy kocsi kell, hanem egy MK4-es Escort Cabrio kell! A problémát csak tetézi, hogy ilyen kocsit szerezni nem is olyan könnyű feladat mint évekkel korábban. Egyszerűen elfogytak a használt autó piacról. Hetekig vártam és nézelődtem hiába, elmentem Egerbe egy fotókon jónak tűnő fost megnézni teljesen feleslegesen. Már épp' feladtam és az újabb rongytetősök felé kacsintgattam, amikor egy péntek hajnali autóvadász e-mailben megérkezett Ő. Egy Spec 90-es elektromos tetős, elektromos ablakos, EFI motoros, két tónusú fényezéses Zsuzsi itt Budapesten. Biztosan tudtam, hogy ezt kerestem, ez lesz a következő autóm. Még aznap délelőtt elmentem megnézni és megvettem. Lógó hátsó lökhárítóval, összegányolt középkonzollal, néhány nem működő dologgal és némileg köhögő motorral. Okos ötlet volt? Dehogy. Boldog voltam tőle? Igen. Hazafelé a délutáni csúcsforgalomban a Váci út belső sávjában megállt. Ez a tény ahelyett, hogy a kedvemet szegte volna, csak a szenvedélyt mélyítette. Mert egy régi autó problémái nem elsősorban nyűgök, inkább feladatok. Megállt, félretolod, beindítod, hibát keresel és elhárítod. Minél többet foglalkozom a kocsival annál szorosabb kötelék alakul ki, pont mint egy kapcsolat... Óriási mázlim volt az indiánnyárral. Ajándékba adott jó néhány napsütéses, meleg őszi napot, hogy négy év után újra élvezhessük a nyitott tetős autózást. 2500 megtett kilométer és három együtt töltött hét után egyre kevesebb a kijavítandó hiba, lassan olyan lesz a kocsi, ahogy én szeretném, És imádom.
És hogy praktikus-e? Vagy gazdaságos-e? Persze hogy nem. De a szerelemmel nem vitatkozik az ember. És hogy jó kocsi lesz-e valaha?
... a remény hal meg utoljára.
