HTML

Élet egy Deloreannel

Ez a blog a Delorean Klub Magyarország blogja. Terveink között szerepel a tulajdonunkban levő autók minél több kalandját megörökíteni, a Delorean Motor Company és John Delorean életét minél részletesebben dokumentálni.

Friss topikok

Még egy kis javítás

2019.04.10. 10:00 :: Sidaries

Említettem már, hogy két hibája van most a Deloreannek. Az egyik a jobb első hangszóró, a másik pedig az, hogy amikor felkapcsolom a tompítottat, egy kicsit világít a reflektor is. Mivel két hét múlva el akarunk menni Hollandiába, egy kicsit kirándulni, és megnézetni az autót az Eddel, ezért ideje volt, hogy ezeket megcsináltassam. Nehogy beszóljon, hogy lepukkant a gép, mióta legutóbb látta. Biztos talál ezen felül is pár javítanivaló dolgot.

Ezért bejelentkeztem a szokásos villanyszerelőmhöz, elvittem az autót, elmutogattam a hibákat, kicsit hümmögött, aztán hagytam, hogy tegye a dolgát. Mikor szólt, hogy végzett, mentem, és megnéztük, hogy mi a helyzet. A hangszórók esetében úgy tűnik, hogy maga a hangszóró a rossz. Bíztam benne, hogy csak valami kontakthiba, de nem. Ennek kampec. Szerencse, hogy az első hangszórók elég könnyen elérhetőek alulról, ezért a cserét is meg lehet oldani aránylag könnyen, csak szereznem kell valami belevalót. Ednél van is, a két első hangszóró 20e Ft-ért van, nem vészes, egynek jó lesz. Ennek az előzőnek is eléggé gyenge hangja volt, meglátjuk, hogy az majd milyen lesz. Ennyiért nem hiszem, hogy hú, de jó, de ha nem rosszabb, akkor már oké. A Deloreanben nincsenek túl nagy igényeim a hangzással kapcsolatban.

villanyosnal.jpgSzerencsére a lámpát sikerült megcsinálni. Az egyetlen hiba az volt, hogy aki khm... a lámpát kicserélte annak idején, az valamit elmarhult, és összecserélt pár drótot, ezért nem működött megfelelően. Szerencsére megemlítettem ezt is a szerelőnek, ezért aránylag hamar rájött a megoldásra, és kijavította azt. Most láthatóan erősebben világít a lámpa, még az is lehet, hogy este is használható lesz az autó. Valamikor majd kipróbálom.

Egyetlen nyűgöm volt csak, hogy habár reggel 8-ra ott voltam, ennek ellenére csak kora délután állt neki a javításnak, emiatt meg kicsit elkapott a délutáni eső, ami így összepöttyözte az egyébként csodásan tiszta autót. Nehéz az élet. A szerelés 8500 Ft volt.

 

Szólj hozzá!

Címkék: szerelés

A bejegyzés trackback címe:

https://delorean.blog.hu/api/trackback/id/tr2314751973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása