HTML

Élet egy Deloreannel

Ez a blog a Delorean Klub Magyarország blogja. Terveink között szerepel a tulajdonunkban levő autók minél több kalandját megörökíteni, a Delorean Motor Company és John Delorean életét minél részletesebben dokumentálni.

Friss topikok

Zárjavítás

2020.04.06. 10:00 :: Sidaries

Akkor jöjjön egy jó kis gigabejegyzés, ha már úgyis kicsit el van hanyagolva a blog, habár a DTL szépen töltődik fel. Egyelőre eléggé úgy tűnik, hogy az idei szezon eléggé takarékon fog lemenni, mert itt van április, de nem mentem még a Deloreannel 50 kilométernél többet, sőt, még az év eleji olajcsere sem volt meg. Volt viszont egy fotózásom, és interjúm, ami majd valamikor ki is fog kerülni a 24.hu-ra. Sajnos pont akkor készült, mielőtt beütött a járvány, aztán azóta az viszi el a fő híreknek fenntartott helyeket, kis mellékhírnek meg nem akarják kirakni. Nekem nem sürgős, majd valami lesz belőle. Na de a lényeg nem ez, hanem hogy pont aznap bedöglött a zár a jobb oldali ajtóban, így az interjús képeken is csak a bal oldali ajtó van nyitva. Hát ez lesz az oka.

A zár bedöglésének meg szintén megvan a maga oka. Ez a jobb oldali mindig kicsit fura volt nekem, mert nem kattant annyira szépen, mint a bal oldali, ráadásul míg a bal oldali bezárásánál a jobb oldali is bezáródott, ugyanez visszafelé nem működött, tehát a központi zár funkció onnan nem volt elérhető. Ez a két kis hiba még nem volt elég ahhoz, hogy szétszedjem az ajtót, az viszont hogy bezárt, és nem nyílt többet, na az már igen. Ez egyébként úgy történt, hogy az utasom úgy gondolta, hogy jó ötlet lesz a bal kezével nyitni az ajtót, majd nyitás közben így félig sikerült lenyomnia a zár gombját is, majd mikor így félig bezáródott, nekiállt feszegetni az ajtót. Máskor is volt már ilyen, azt hittem, most is csak rendesen le kell csukni az ajtót, játszani egy kicsit a zárral, esetleg az én oldalamról is, aztán megjavul. Hát nem így lett.

Lement a fotózás és interjú, majd hazamentem, beálltam a Deloreannel és otthon nekiálltam utánanézni, hogy most akkor hogyan is működik a zár. Elolvastam pár leírást, megnéztem az elérhető videókat és nézegettem a vonatkozó képeket, aztán pár nap után úgy éreztem, hogy itt az ideje a szerelésnek. 

Egy normális autó ajtaja elég egyszerű, mert elől van egy zsanér ami fogja, hátul pedig van egy zár, ami a helyén tartja az ajtót. Ezzel szemben a Delorean ajtajának ugye fent van a zsanérja, és az ajtó elején és hátulján is van egy zár, aminek egyszerre kell bezáródnia ahhoz, hogy az ajtó  menet közben a helyén maradjon. Emiatt aztán az egész nyitó és bezáró mechanizmus jóval bonyolultabb, mint egy átlagos autóban. A zárból egy rúd megy előre az ottani zárhoz és kettő hátra, egy a zárhoz, egy pedig a kulcslyukhoz. Az ajtónyitó pedig további egy rúd előre és egy hátra. Hogy minden még jobb legyen, az ajtó alsó részén van egy szolenoid és egy csúszókapcsoló, ami a központi zárat intézi. Ez úgy működik, hogy amikor bezárod az egyik ajtót, akkor az előbb említett csúszókapcsoló átkattan a zárt állapotába, ami a túlsó ajtóban levő szolenoidot is aktiválja, és az bezárja a túloldali zárat is. Valahogy eképpen:

Az első próba nem a teljes szétszedés volt, hanem a door lock module áramtalanítása. Előfordul néha, hogy elektromos hiba miatt a fent említett szolenoid zárja be az ajtót, ilyenkor nem kell szétbontani az egész ajtót, hanem elég csak az utasülés mögötti elektromos központban a hátul, legfelül levő door lock modult lehúzni, így áramtalanítani, amivel az ajtó kinyílik. Az esetek nagy részében visszadugva a modult helyreáll a rendes működés. Nálam ez sajnos nem sikerült, neki kellett állni a szétszedésnek.

Az ajtó kárpitja két részből áll, egy felső és egy alsó részből. A felső részt elég könnyű leszedni, csak ki kell rángatni a felső patentokat, és már jön is le, kb. öt perc alatt készen is van. Innen már jól be lehet látni a zár bizonyos részeihez, és ez rövidtávon elég is volt. Ugyanis innen már el lehet érni a jobb fentre, a kulcslyukhoz menő rudat, amit egy kicsit előrefelé meghúzva már ki is nyílt az ajtó.

zarjavitas1.jpg

Ezután visszazártam az ajtót, és próbáltam nyitni, nem sikerült, ismét csak ezzel a módszerrel sikerült nyitni. Majd még párszor. Innentől kezdve egyértelmű volt, hogy a hiba komolyabb, mint egy egyszeri beakadás. Ilyenkor a legvalószínűbb hiba, hogy a feszegetés hatására elgörbül egy vagy több rúd az ajtóban. Ahogy néztem az aktuálisan elérhető rudakat, látszott, hogy habár ezek sem teljesen egyenesek, de nem ők lesznek a hibásak. Valamint ha ki is akarnám szedni őket, jobban neki kell állni a bontásnak.

És itt jött a szerelés neheze, az alsó ajtókárpit leszedése. Abban ez a felső videó segített. Elég homályos meg rángatja is a csávó a kamerát, de a lényeg azért pár nézés után látható. Van pár könnyen elérhető csavar az ajtónyitó panelje körül, van egy kupac patent az ajtó alján, valamint van két igazán szemét helyen levő csavar. Az egyik az ajtónyitó alatt, a másik pedig a zár előtti lyukon átnézve látható, és mindegyik az ajtólehúzónak a rögzítőcsavarja. Hát ezekhez már nem volt elég a felszerelésem, kellett még pár szerszámot szereznem, majd azokkal is jól megszenvedtem, mire sikerült kiszednem őket. Innentől már könnyen lejött a kárpit, lehetett tanulmányozni a hiba okát.

Elég sokat, talán egy órát is elszórakoztam csak azzal, hogy kinyitottam, bezártam az ajtót, és közben néztem, hogy mi hogyan működik, majd két dologra jöttem rá. Az egyik, hogy közvetlenül a zár gombjából a csúszókapcsolóba, illetve a szolenoidba menő rúd kizárt, hogy ennyire görbe gyárilag, illetve, hogy az első zárba menő rúd elég furán mozog, nagyon feszül. Kiszedtem mindkét rudat, majd megnéztem így a zárást, és sokkal jobbnak tűnt, egyértelmű volt, hogy ezek között van a hiba. Ezután következett a kisebb rúd kiegyenesítése, amit berakva viszont nem volt olyan jó a zárás érzete, mint nélküle. Itt jöttem rá, hogy a zárnyitó gomb tud mozogni előre-hátra, és az enyém, gondolom a korábbi elgörbülések miatt már kicsit el volt csúszva. Kicsavaroztam, átraktam pár milliméterrel arrébb, visszacsavaroztam, beraktam a rudat, és tökéletesen működött a zárás. Frankó. Már csak az első zárat kellett összerakni.

zarjavitas3.jpg

Visszaraktam a rudat, ami nem tűnt görbének, és egyből nem működött rendesen a zárás megint. Próbáltam kicsit mozgatni, esetleg máshogyan berakni, de semmi. Az első zárnál egyszerűen nem mozgott valami. Kiszedtem megint a rudat, benyúltam az első zárhoz, és egyszerűen sehogyan sem tudtam megmozdítani. Két lehetőség van. Az egyik, hogy valahogy úgy működik az a zár, amit én nem értek, a másik pedig, hogy ez már évek, talán évtizedek óta rossz, és berohadt. Mivel ehhez a zárhoz benyúlni iszonyatosan nehéz, ezért inkább a második verziónál maradtam, és nem raktam vissza az előre menő rudat. A teszt azt mutatta, hogy a zár így is tökéletesen fixálja az ajtót, nem lehet kinyitni, ha be van zárva. Nekiálltam inkább az összerakásnak.

zarjavitas4.jpg

Éreztem, hogy ez is egy jó mulatság lesz, mert azt a két szemét csavart kiszedni is elég volt, nem hogy visszarakni. Amikor pedig az összerakásban elértem idáig, sokkot kaptam. Ugyanis az ajtólehúzót nem lehetett visszarakni, mert a kiegyenesített rúd belelógott. Próbáltam máshogy berakni az ajtólehúzót, próbáltam arrébb mozgatni a rudat, de semmi, nem lehetett összerakni. Már éppen azon voltam, hogy egy kicsit görbítek rajta, de akkor jött az ötlet, és megfordítottam a rudat. És bejött! Majdnem egy hülye felhasználói hiba miatt kellett újrakezdenem az egészet. Innen már egész könnyűnek tűnt a csavarok visszarakása is, majd jött a maradék kárpit visszarakása és készen is voltam. Párszor még kinyitottam, becsuktam az ajtót, kizártam, bezártam, és minden teljesen jól működött.

zarjavitas5.jpg

Egy dolgot levéve. A jobb oldali csúszókapcsoló alsó része el van görbülve, ezért amikor átkapcsol a zárt állapotra, akkor nem érintkezik a szükséges érintkezővel, ezért a központi zár továbbra sem működik. Amikor viszont én magam megnyomom a kicsit elgörbült kapcsolórészt és zárom az áramkört, akkor működik. Viszont ennek a visszagörbítéséhez ezt a részt is le kellett volna bontani, amihez semmi kedvem nem volt, ezért ez maradt így.

Szóval kisebb veszteségekkel ugyan, de működik újra a zár, remélem most egy darabig így is marad. Végül pedig ide rakok még egy összefoglaló képet, hátha így jobban érthető lesz.

zarjavitas2.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: szerelés

A bejegyzés trackback címe:

https://delorean.blog.hu/api/trackback/id/tr9915583320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.