HTML

Élet egy Deloreannel

Ez a blog a Delorean Klub Magyarország blogja. Terveink között szerepel a tulajdonunkban levő autók minél több kalandját megörökíteni, a Delorean Motor Company és John Delorean életét minél részletesebben dokumentálni.

Friss topikok

Barney's találkozó

2021.06.18. 10:00 :: Sidaries

Korábban is voltam már a győri Barney's Dinerben találkozón, vagy csak simán enni egy hamburgert, ezért egyértelmű volt, hogy ismét menni fogunk, ha már egyszer meghívtak még a kubai eseményen. A készülődés hasonló volt, mint eddig, kölkök lepasszolása, gyors státuszcsekk az autón, aztán indulás!

Kicsit később értünk oda, mint illett volna, elméletileg déltől volt a gyülekező, mi meg csak három előtt értünk oda valamikor, ezért a normál parkolóhelyekre már nem fértünk be, így keresztbe álltunk két másik autó előtt a rendezők kérésére, ami egy kicsit azért zavart, mert a kubai találkozón is volt ebből egy koccanás. Igaz, itt nem volt szintkülönbség, tehát az autók nem tudtak egymásnak gurulni, szóval oké, legyen.

A késői érkezésnek egy igazi hátránya lett számunkra. Az, hogy amikor megrendeltük nagy nehezen a hamburgereinket, a 140-es sorszámot kaptuk úgy, hogy akkor éppen a 109-esnél járt a kivitel. Hát ezzel nagyjából bebetonoztuk magunkat a parkolóba pár órára, mert olyan nincs, hogy azt ki ne várjuk.

barneyspinuplanyok.jpg

Tegyük hozzá, nem volt nehéz kivárni, mert elég jó zene volt, az emberek is jó fejek voltak, az autókat is lehetett nézegetni, sokan pedig még be is öltöztek az eseményre. A két kék-fehér kockás csaj pedig egyértelműen elvitte a showt, nagyon jók voltak!

Nézelődtünk, beszélgettünk, telt az idő, elkezdődött egy koncert, ideért végül a hamburger, ettünk, megint nézelődtünk, a szokásos dolgok történtek. Na meg persze jöttek ismerősök mindenfelől, de a legjobb KITT érkezése volt, akivel így együtt megint jó látványt nyújtottunk. Szegény KITT most kicsit gyengébben van, kölcsönmotorral jött csak ide, ezt onnan tudtam meg, hogy csöpögött belőle az olaj és rákérdeztem. Az eredeti motorja sajnos megkrepált egy ideje, aztán most éppen új motor keresésében van a tulajdonosa. Hát lehet, hogy a PRV nem a legerősebb konstrukció, de szerintem ilyen gondom nekem nem nagyon lesz mostanában. Az pedig külön büszkeségre adott okot, hogy nekem még a légkondim is működik.

barneysenvagyok.jpg

A lényeg, hogy kaja után kicsit bekómáztunk, meg hát a melegben kint ácsorgás is elfárasztja az embert, ezért valamikor hat körül elindultunk hazafelé. Innentől már nem történt semmi különleges, jó volt ez a találkozó is. Már hiányoztak. A következő megmozdulásom úgy tűnik egy szülinapos lesz.

Szólj hozzá!

Címkék: találkozó

A bejegyzés trackback címe:

https://delorean.blog.hu/api/trackback/id/tr1816596926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása