HTML

Élet egy Deloreannel

Ez a blog a Delorean Klub Magyarország blogja. Terveink között szerepel a tulajdonunkban levő autók minél több kalandját megörökíteni, a Delorean Motor Company és John Delorean életét minél részletesebben dokumentálni.

Friss topikok

Két szülinapos és egy rendezvény

2021.10.25. 10:00 :: Sidaries

Volt még a szezon végére pár szülinapos, akik még a rossz idő előtt ideértek. Mondjuk most, amikor írom a bejegyzést, szintén süt a nap, de az októbert már mindig kicsit félve vállalom el, a novemberről nem is beszélve, pedig idén még novemberre is van egy meghívásom.

Az első szülinapossal már 2020 vagy talán 2019 óta is egyeztetünk, de aztán mindenféle problémák és a vírus miatt is elmaradt a dolog. Egy anyuka keresett meg, hogy a fiának lesz 18. szülinapja, és a Delorean nagy kedvence igen régóta. Mondhatni egy szokásos történetről volt szó, annyi csavarral, hogy Debrecenből jönnének, ami azért nem a szomszéd falu. Szóval telt az idő, közben nőttek a gyerekek, de a helyzet javult és ismét elindult a kommunikáció a találkozóval kapcsolatban, amit végül október elsejére sikerült összehozni. Kicsit ugyan kóvályogtunk, mire meglettünk egymásnak, de aztán egy szokásosan jó hangulatú beszélgetés alakult ki, majd mentem is egy kört mindenkivel, pár napra rá pedig begyűjtöttem a szokásos képeket a dokumentációba.

kvint-r-1.jpg

A második érdeklődő Sopronból érkezett, ami szintén nem az a 10 perc alatt átugrok kategória, és egy barátnő keresett meg a barátja szülinapja alkalmából. Itt sokkal hamarabb ment az egyeztetés, viszont ami a legjobb volt az a levél, amiben a titkos ajándék fellebbentéséről volt szó. Ugyanis hadijátékok voltak a monostori erődben és az volt a terv, hogy odamennek, majd "3kor elkezd fájni a fejem és kimegyünk a parkolóba." Na hát így is lett, csak én meg egyéb dolgok miatt késtem pár percet, de nem volt gond, legalább elmúlt a fejfájás. :) Aztán innen a szokásos dolgok történtek, de amit még meg kell említenem, hogy mivel chillivel foglalkozik a kontaktom, ezért kaptam több üveg chillit, ami hát... üt, mint a buszkerék. Jó anyag.

A harmadik találkozó egy rendezvény volt. A Kvint-R nevű cég keresett meg, hogy a cég 30 éves szülinapja alkalmából Tatán a Gottwald Hotelben tartanak egy ünnepi bulit, és örülnének, ha meg tudna jelenni egy Delorean, mert lesz egy játék, amit a Vissza a Jövőbe, illetve az időutazás tematikájára húznak fel. Mondom semmi gond, elvégre az nagyon közel van hozzám, szóval gyorsan megegyeztünk.

kvint-r-2.jpg

Szeptember 10-én volt a buli, odaértem időre, beállítottuk az autót a helyére, aztán jöttek az emberek, beszélgettünk, fotózkodtak, majd elkezdődött a játék. Ezután egy kis nyugi volt, mivel a Delorean volt az utolsó állomás, de amikor meg végigértek, hirtelen lett ott nagyon sok ember. Jól láthatóan igazán jó hangulatban ment le az egész, amin segített az ingyenes italfogyasztás is, valamint hogy a cég igazgatói voltak beöltözve McFlynak és Dokinak. Szó mi szó, ennél rosszabb céges rendezvényem ne legyen! És még egy 3D nyomtatott csokornyakkendőt is kaptam! 

Szólj hozzá!

Címkék: találkozó

A bejegyzés trackback címe:

https://delorean.blog.hu/api/trackback/id/tr4316732978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása