Március 25-én az Eto parkban ünnepélyesen megnyitottuk az idei szezont. Persze addig is volt pár dolog, ami odáig elvezetett. Először is megvolt az év eleji szerviz, ami a szokásos olajcserén és légszűrőcserén túl a benzincsövek cseréjét is jelentette. Már egy ideje gondolkodtam a cserén, de nem tudtam megállapítani, hogy a jelenleg a Deloreanben levő csövek még a gyáriak vagy azóta már egyszer lecserélt, de eredeti darabok. Ezért felraktam a Delorean Fanatics-en a kérdést egy kupac képpel, hogy szerintük ezek milyen csövek. Nem kaptam választ a kérdésre, de a legtöbb válasz azt mondta, hogy ha gyanú van, akkor cserélni kell. Ami jogos is, mert a kigyulladt Deloreanek nagy része a régi benzincsövek szétszakadásának esik áldozatul. Ezért aztán az év eleji rendelésben benne volt az összes cső, a két hátsóval együtt, ami a sima kitben nincs benne.
Az elosztóra menő csövek cseréje gond nélkül ment, azonban a legfontosabbak, a két hátsó, nem sikerült. Az egyik azért, mert habár zacskózott darab volt, egy kicsit rozsdás volt a belseje, a másiknak pedig az egyik áteresztőcsavarja más méretű, mint ami gyárilag a Deloreanben van. Közben meg volt még egy olyan gond is, hogy a cserék után az autó nem indult be. Ez azért történt, mert mivel nagyon hosszúak a benzincsövek, ezért teljesen leürül belőlük a benzin, ellenben a levegő feltornyosul a benzin előtt, így amíg azt a motor ki nem dolgozza, nem indul be. Igazából nagyon hasonló a probléma, mint a nyomástároló hibájának az esetében. Sajnos a szerelő nem hívott fel egyből, hanem nekiállt szerelgetni, majd miután beszéltünk, átirányítottam a McFlyhoz, aki elmondta nekik, hogy simán csak állítsák állandóra az rpm relét és indítsanak, és majd be fog indulni. Így is lett. Így amikor mentem az autóért, már működött, de azóta kiderült, hogy valamit elállítgathatott a szerelő, mert kicsit alacsonyabb az alapjárat, mint kéne, ezért pedig néha rázza a motort. Egyelőre így maradt, mert amíg a két maradék csövet nem tudom kicseréltetni, addig nincs értelme vele foglalkozni, de ha az meglesz, akkor majd ezzel is foglalkozunk. Szóval az év eleji szerelés egyelőre még nem volt egy egyértelmű siker, de majd még alakul. A benzincsövek, légszűrő, olajszűrő ára 150 000 Ft volt, a szerelés, a 7 liter olaj pedig további 80000 Ft-ba került. Szép indulás, remélem idén is sikerül kitermelni.
Ezután a következő napon elvittem a Deloreant a megérdemelt év eleji takarítására, majd másnap indultunk a találkozóra.