Hát ez sokkal nagyobb szerelés lett a végére, mint amire gondoltam, de mostanra azért összeállt végre a gép. Írtam korábban, hogy volt az első forduló, aztán a második, végül aztán harmadik is lett. Első alkalommal kétszer került le a váltó, aztán volt egy kis beállítás, aminek a vége az volt, hogy habár a sebességek már megvoltak, a rázkódás is. Gondolkodtunk nagyon, hogy mi lehet a gond. Mert hát a kuplungszerkezet új. Talán a motor vagy váltótartó bakok? Teljesen jól néznek ki. A lendkerék? Le lett szabályozva. Talán valami új megközelítés kell, és így is lett. Mivel az Atinak az apja profi oldtimer felújító, ráadásul éppen most csinálta meg az ő autóját is, hát akkor próbáljuk meg vele. Mondta, hogy el is vállalja, akkor már csak el kell vinni a gépet Pomázra. Egyik nap, mikor úgyis más dolgunk is volt Budapest környékén, elvittem az autót, leálltam, megmutattam a bajomat, aztán bíztam a legjobbakban.
Váltó harmadszor le, aztán jöttek is a fejlemények. Először is a lendkerék a szabályzás ellenére mégis egy tizedet ütött, ezért újra le lett szabályozva. Aztán a kiemelővillában nem volt zsír, valamint a csapágy egyik füle is el volt hajolva, ezért féloldalasan nyomta a csapágyat. Szép. Ennyi javítás után megérte újra próbálni a dolgot, váltó fel, és újra próba. Ugyanaz. Hogyafene...
Akkor mi lehet a hiba? Csak a tárcsa lehet, biztosan az Edtől jött ismét valami kétséges alkatrész. Ezért aztán újra le az egész, közben az Edtől megrendeltem még egy tárcsát, bár mondtam neki, hogy az előző úgy tűnik rossz volt. Nem értette a célzást, nem volt garancia. Ez azért nem tetszett. De megjött az új tárcsa, ez is be, és tárááá, szinte teljesen jó. Nem 100%-os, egy minimális rázkódás olykor megmaradt, de ez már nagyon jó, elfogadom. Pár évig a kuplunggal nem akarok foglalkozni.
Mellé meg ki lett cserélve a két első féktárcsa is a fékbetétekkel, na az viszont tökéletes lett. Plusz az angle drive is, ami ugye elszakadt. Az meg alámér most úgy 25%-ot, tehát 90km/h-nál kb. 70 km/h-t mutat. Hogyazabüdös...!!! Hát hogy a fenében nem bírok idén végigérni a szereléseken?
És ebben a legfájdalmasabb, hogy idén már 700e Ft-nál járok, ami nagyon sok, 400e körül szokott lenni az átlag.
