Az idei Eurofestet már említettem itt a blogon, meg mivel már kétszer voltam, ezért korábbi bejegyzéseket is el lehet olvasni vele kapcsolatban, szóval egyáltalán nem akarom bő lére ereszteni a témát, de annyit azért leírok, hogy az Eurofest a Deloreantulajdonosok nagy nagy találkozója a gyárban, Belfastban. Öt évente tartják normál körülmények között, bár a 2021-es a Covid miatt elmaradt. Emiatt már 10 éve volt az utolsó, ezért mondhatni eléggé felfokozott volt az érdeklődés. Tavaly októberben indult a jelentkezés, az Europa hoteles szállás egy hét, az Eurofestes regisztráció két hét alatt elfogyott. Nálunk is voltak ebből zavarok, de sikerült végül mindenkinek jegyet és szállást szerezni, hogy aztán végül június 7-én, vasárnap, elinduljon a Delorean Club Magyarország, azaz a DCM, a baromi hosszú útra, öt autóval.
Az idei út kicsit cifrábban sikerült, nem úgy mint a korábbiak, mert nem egy útitársam volt, hanem kettő. Persze, mivel a Delorean kétszemélyes, ezért nem egyszerre, hanem váltással. Ugyanis a Dudu nem tudott teljes időre jönni, mert tanárként szabija sem volt, meg hát a kölökkét sem lehetett tizenkét napra a mamára hagyni, ezért az Eurofestes négy napra Bopat Lenkájával kirepült, hogy aztán az utazós részen Mentos legyen a beszélgetőpartnerem, és a krónikás.
Mentos előző nap estére ért ide, bepakoltunk, megbeszéltünk még pár részletet, aztán aludtunk. Reggel gyors ellenőrzés, minden oké, aztán terv szerint már indultunk is. A többiekkel útközben találkoztunk, az Atiékkal és a trélerével Az M1 egyik elterelősávjában, aztán McFly és Peti kicsit lemaradva csatlakozott hozzánk, Bopat pedig sokkal mögöttünk volt.
Ja és akkor Bopat. Bopat indulása az utolsó napig erősen kétséges volt, mert az autója minden létező hibát produkált, amitől az ember idegrohamot kaphat. A szokásos automata váltó olajfolyástól kezdve konstrukciós hibás kigyulladásig minden volt, ezért a villanyszerelője az indulás napján reggel hattól tízig az ő autóját reszelte, hogy menetképes legyen, majd amikor ő is azt mondta, hogy mehetsz, Bopat nem szarozott, nyélgázon indult, és a nap végére be is ért minket. Kente neki rohadt keményen.
Mi meg találkoztunk a szokásos mosonmagyaróvári benzinkúton, egy utolsó magyar tankolás, gyors kaja, aztán indultunk a nagy messzi külföldre. A kommunikáció elsősorban a cb rádiókon keresztül ment, ahogy mindig, de bónuszba most bevezettük egymásnak a pozíciómegosztását is, így mindig láttuk, hogy a másik hol van, ami ezen a napon éppen Bopatot jelentette, aki elképesztő sebességgel dolgozta le a hátrányát.
Az út egyébként eseménytelen volt, nagy dugóba nem kerültünk, bár München környékén azért voltak kisebb zavarok. Az autók jól mentek, 9-10 liter között fogyasztottak, a légkondi olykor kellett, és láttunk pár érdekes autót, meg pár számunkra értelmezhetetlen kínai izét is. Ausztriában láttunk pl. életünkben először Lynk & Co. márkájú autót, bár tegyük hozzá, nem hagyott bennünk mély nyomot a nevén túl. Viccesebb volt, hogy ekkor haladt el mellettünk egy Mustang, aki csak nézett minket, hogy mit fotózunk azon a szerencsétlen járművön.
Na de estére odaértünk a stuttgarti szállásra, elmentünk egy macskás logós sörkertbe, hogy valami kajánk is legyen, Bopat itt végül beért minket, majd egy közepes vacsora után - amit egyébként magyarul rendeltünk, mert az egész személyzet magyar volt - visszamentünk a hotelbe, és túlestünk az első welcome drinken. Valamint rájöttünk, hogy Peti személyében egy új autómosó csatlakozott az Atihoz, aki folyton takarítgatja az autóját. McFly, Bopat és én hagytuk úgy, ahogy volt, igaz az egész út során mi kétszer is lemostuk a szélvédőt. :)
Műszaki hibák nem voltak, bár McFly azért csinált egy kis kuplung újratöltést és légtelenítést, csak úgy megszokásból, Ati gyorsan foglalt egy szállást Belfast előtt, aztán beestünk az ágyba. Sűrű nap volt.
