Elértünk az Eurofest utolsó napjához, ami a szokásos reggelivel kezdődött, majd fizetés és kicsekkolás után megint csak a szokásos parkolóban sorban állással folytatódott. Mikor nagy nehezen kijutottunk, a konvoj elindult a gyárhoz, aztán a forgalom és a körforgalmak szét is szedtek minket, ezért inkább a GPS alapján navigáltunk, mert a szokásos "kövesd az előtted levő Deloreant" szabály nem működött. A gyár aránylag messze van a belvárostól, én valahogy közelebbire emlékeztem, kb. fél órát autóztunk.
Aztán ahogy közeledtünk, már kezdett ismerős lenni a környék, a gyár barna falai pedig már egyértelműen jelezték, hogy az autóink hazaértek. Miközben vártuk a kapunyitást, egy öreg fickó végigment minden autó mellett, és mindenkinek a kezébe nyomott egy borítékot, amit volt is időnk megnézni, és kiderült, hogy ő is a gyárban dolgozott, és nagyon örül nekünk, hogy ennyire szeretjük az autót, ezért mindenkinek csinált egy kis csomagot, amiben a gyár tervrajzának a másolata volt, valamint még pár apróság. Írtam már, de nem lehet elégszer ismételni: Az észak írek rettentő büszkék erre az autóra.
Végül bejutottunk az első két kapun és fekvőrendőrön, amin az alacsony autósok (McFly, Ati, Peti) nagyon lelassítva mentek át, míg Bopat és Én, a két SUVos szinte nem is lassítottunk. Egyébként végig ment a vérszívás mindkét fél részéről, hogy mi a Delorean ideális első hasmagassága, itt éppen mi voltunk a jobb helyzetben.
Bejutás után mindenki kapott három papírt, mindegyik egy tesztkörre hatalmazott fel, valamint megkaptuk a szabályokat is. Ezúttal kicsit komolyabban vették a gyár tulajdonosai a látogatást, mert a 10 évvel ezelőtti Bombardier és Montupet már elhagyta a gyárat, és helyettük egy Linemar nevű cég vette át a helyet. Motorokat gyártanak sok cégnek, és sokkal jobban védték a helyet, mint az előzőek. Ez abban nyilvánult meg, hogy csak az általuk nem használt tesztpályára mehettünk fel, a gyárépületek abszolút tiltottak voltak, sőt még fotózni sem szabadott abban az irányban. A szervezők hangsúlyosan mondták mindenkinek, hogy tartsuk be a szabályokat, mert az eljövendő Eurofesteket sodorjuk veszélybe, ha most rebelliskedünk, ezért mindenki odafigyelt. Később kijött a gyár igazgatója, és mivel nagyon tetszett neki a látványunk, ezért úgy tűnt, hogy kicsit felengedett. Még az is lehet, hogy öt év múlva kevésbé lesz szigorú a szabályzat.
Ez után a kitérő után viszont vissza a programra, ami annyi volt, hogy mindenki haverkodott a többiekkel, majd amikor úgy érezte, akkor beállt a tesztpálya sorába, ahol ötösével engedték be az autókat, amikkel szelvényenként öt-öt kört lehetett menni. Aztán később ezek a számok kicsit feljebb kúsztak, és már hat autó mehetett hat kört, de eleinte még kicsit óvatosabbak voltak a szervezők. Kb. 10 órára parkoltunk le, de csak másfél óra múlva álltunk be a sorba, mert lassan is ment, meg el is voltunk. Pl. kicseréltük az Ati autójának a hátsó égőit ledesre, és azon gondolkodtunk, hogy mivel a gyár udvarán történt ez, ezért igazából ez gyári, nem?
Végül aztán eljutottunk a leglényegesebb ponthoz az egész út során, a gyári tesztpálya köréhez. Mi is hatot mehettünk, és a szervezők jó fejek voltak, mert mikor szóltunk, hogy mi együtt szeretnénk menni, akkor úgy raktak minket a sorba, hogy ez lehetséges legyen. Így aztán az öt magyar Delorean egyszerre róhatta a köröket, ami abszolút megható volt, a Dudu még meg is könnyezte egy kicsit. A döntött kanyar ismét jó volt, az út meg mérsékelten csúszós. Emiatt a szervezők mondták is, hogy 50 km/h a maximum, de persze ezt mindenki kicsit liberálisabban fogta fel.
Mondtam a többieknek, hogy van egy rázóköves rész a pálya elején, arra ne menjenek rá, mert kirázza a lelküket, mert hát én korábban nyilvánvalóan megpróbáltam. Szerencséjükre betartották, ami egész érdekes, mert az egész út alatt talán itt volt egyedül maximálisan szabálykövető a csapat, egyébként meg körüllengte az egész utat egy diszkrét káosz.
A pályakör után megint kiálltunk a többiekhez, megbeszéltük a történéseket, lelkesedtünk egy kicsit, majd aztán egy óra körül mentünk még egy kört. Ekkor már páran elindultak hazafelé, mi meg ettünk a kitelepült kajás autónál. A Dudu szerint a négy nap alatt itt volt a legjobb az ennivaló, amiben van is valami. Ő csirkefalatokat evett sült krumplival, én meg hamburgert. Valamint itt a hamburgeres mellett volt egy igazán különleges dolog, egy eredeti Tellus carrier. Ezek a robotok vitték körbe a készülő Deloreaneket a soron, és a gyár leszerelése során, mint afféle munkagépeket eladták őket. Majd használták, leselejtezték, szokásos. Viszont egy darab, a hetes számú, megmaradt, amit egy lelkes rajongó fel is újított, és itt megnézhető volt. Majd valamikor írok róla bővebben is.
Viszont fogyott az idő, mert a csajoknak 14:50-kor indult a busza Dublinba, gondoltuk hívunk egy Ubert ide is, ami azt mondta, hogy oké, jön, de aztán nem ért oda, nem bírtunk találkozni vele, persze a pénzt lenyúlta. Így végül mi vittük el a csajokat az állomásra, igaz Bopat Lenkáját nem ő vitte el, hanem McFly, mert Bopatnak éppen szétszedték az autóját. Ami egyébként egy nagyon jó dolog volt, mert találkozott egy fickóval, aki az angol klub ajtóbeállítója, tehát ha valaki, hát ő aztán ért hozzá, és emiatt a Bopat autójának a jobb oldali ajtaját egész jól beállította, már amennyire ideje engedte. Mi addig a buszpályaudvar mellett kicsit szabálytalanul leálltunk, a csajok kiszálltak, nagy búcsú, aztán már fordultunk is vissza a gyár felé. Simán elérték a buszt, aztán kicsit később a repülőt is, és gond nélkül hazaértek.
Mire visszaértünk, az is kiderült, hogy miért kapta a Bopat a díját! Azért, mert az ő autóján voltak a legszebben beállítva az acélpanelek, és az pedig, hogy ráadásul milyen korai autó (VIN701), biztosan bónusz pontot jelentett. Őszintén szólva erre nem gondoltunk volna, de nagyon örültünk neki. Egyébként tényleg szépen állnak a panelek nála, az illesztési hézagok már szinte nem is Deloreanesek, mert a felújításnál erre nagyon odafigyeltek. Örültünk, mert így legalább idén is kaptunk díjat.
Eddigre viszont már elfogyott a lendület, megvolt a második tesztpályás körünk is, ezért gyors búcsú a szervezőktől, és elindultunk a napi szállásunkra, ami ugye ugyanaz volt, mint pár nappal ezelőtt. Kis autókázás, majd azt beszéltük, hogy el kéne menni a korábbi igazi ír étterembe, aztán egymásra néztünk, és rendeltünk egy pizzát.
Nem volt nekünk már kedvünk ennyi rohangászás meg program után kilométereket gyalogolni. Inkább leültünk a kerti kiülőbe, megittuk a maradék rumot, konyakot, máklikőrt, ettünk, képeket másolgattunk, dumáltunk, röhögtünk, és élveztük a napsütést, a jó időt, és egymás társaságát.
Majd mikor ez megvolt, beültünk a pezsgőfürdőbe, jól kiáztattuk magunkat, végül pedig újra jöhetett az alvás.
