HTML

Élet egy Deloreannel

Ez a blog a Delorean Klub Magyarország blogja. Terveink között szerepel a tulajdonunkban levő autók minél több kalandját megörökíteni, a Delorean Motor Company és John Delorean életét minél részletesebben dokumentálni.

Friss topikok

  • Sidaries: @Mairtin: Nagyjából igen. Az itinerről ezért raktam fel képet, azzal együtt talán jobban érthető. ... (2022.06.09. 11:07) Balaton Classic 2022
  • CSOKKI MÁLNA: @gigabursch: No igen, akkor inkább a Lambó, ha már felfelé nyílik.. (2022.06.03. 10:47) Az Új Delorean
  • Rocko-: @leeroy869: nem az autóval volt a bajuk. @Sidaries: nem megy sokaknak a szövegértés. :) (2022.04.28. 19:02) Magyarósi Csaba
  • Sidaries: @Rocko-: Aha, tudom. Kb. két hét múlva jön az én bejegyzésem is a témában, de jövő héten előbb még... (2022.04.07. 08:54) Lego Delorean
  • Burgermeister: Azta, komoly..:) (2022.01.21. 14:19) Csak három kép a gyárból

Proto-1

2022.09.14. 10:00 :: Sidaries

Hosszú kihagyás után most megint ezerrel készül a deloreantimeline.com. Már 154 bejegyzés van rajta, megéri kattintani mindenkinek, aki szereti a Deloreannel kapcsolatos dolgokat strukturáltan látni. A blog jó része már átköltözött, bár van még munka bőven. Ennek a munkának azonban van két érdekes hozadéka. Az egyik, hogy  menet közben rájövök, hogy egyes dolgok kimaradtak. Ennek az eredménye a nem régi Walter Strycker bejegyzés. Valamint szintén a költözés során kellett rájönnöm, hogy itt a blogon nincsen egy rendes Proto-1 bejegyzés, mert amit tudni lehet róla az 5-6 bejegyzésbe van szétszórva. A timelinera összeszedtem a tudnivalókat és most azt visszarakom ide, hogy meglegyen itt is. Ha a szövegben lesznek ismerős részek, az nem a véletlen műve, mint mondtam a nagy része más bejegyzésekben megtalálható. Szóval akkor a Proto-1, a legelső Delorean.

John Delorean (nagyon helyesen) úgy gondolta, hogy a jövő útja a biztonságosabb autók építése. Ezért a készülő prototípusában a biztonság nagyon nagy szerepet kapott. A cél az volt, hogy ezzel az autóval túlélhető legyen egy 50 mérföld/órával (80km/h) történő frontális ütközés. Később, mikor már gyártásban volt az autó, azt mondta, hogy akár a 60 mph-s (96km/h) ütközés is túlélhető. Persze - ahogy mondta - nem fogsz sértetlenül kiszállni, de ha jó az orvosod, akkor össze tud rakni. Ez volt az autójának, a DSV-nek, azaz a Delorean Security Vehiclenek az alapja.

A DSV egyik célja ezért az volt, hogy korának a biztonságos autóival szemben jól nézzen ki, mert azok eléggé tankszerűek és ormótlanok voltak. Az egyik első rajz, amely valamikor 1974 körül készült róla, így nézett ki:

dsv1.jpg

Egész szépen felismerhető a későbbi Delorean formája, már megvannak a sirályszárny ajtók, a különálló műanyag lökhárítók, a lapított forma, valamint a szélvédő is hasonló. Viszont a motorháztető, az oldalablakok és sok kisebb részlet még eléggé eltérő. A rozsdamentes acél karosszériáról sem esik még szó. A tervezett műszaki adatok pedig a következők voltak:

Motor: Középen elhelyezett V6-os vagy sornégyes motor, méretre 2,5l-től 3,2l-ig valahol. 150-200 lóerő. 

Sebváltó és alváz: 5-ös manuális és 4-es automata.

Futómű és fékek: Négy független futómű, tárcsafékek, anti-lock system (az ABS elődje) 14"-os kerekek.

Belső tér: Barna luxus bőrbelső, csúszóablak, 

Biztonság: Légzsákok, ERM karosszéria, lökhárító, ami 10 mérföld / óráig sérülés nélkül nyeli el az ütközések erejét.

A listából látható, hogy egész jól belőtték az elvárásokat, bár azért lettek komoly változások. A motor kiválasztása is elég nagy utat járt be a Citroen Wankeltől a Ford Cologne V6-on át a PRV-6-ig, ami közben a középmotoros elrendezés is farmotorrá módosult. Ennek a fő oka a már gyártásba került autó ülései mögötti tárolórekesz, amibe kényelmesen elfér két golfzsák, ami John Delorean külön kérése volt. Ez a Proto-1-ből még hiányzik.

Az új tervezett autónak fontos eleme volt az ERM, azaz Elastic Reservoir Molding technológiából készült önhordó alváz.

erm1.jpg

Az ERM a hagyományos acélszerkezetekhez képest nagyobb teherbírású, ugyanakkor elég könnyű szerkezet, valamint még olcsóbb is. Ezt a technológiát John Delorean egy holland cégtől licenszelte és úgy tervezte, hogy az autó nagy részét ezzel fogja elkészíteni. Ahogy a felső képen is látszik, a műanyag részek két ERMmel készült részből lettek volna, de még az acéllemezek is meg lettek volna erősítve vele.

Maga az ERM úgy készül, hogy két üvegszálas műanyaglap közé habot nyomnak, majd azt összepréselik a tizedrészére. Ezáltal az így készített anyagnak megnő a teherbírása és ütközéskor nagyobb lesz az energiaelnyelő képessége, ezzel pedig sokkal biztonságosabb lett volna az autó.

dsv1_1.jpg

Szóval ez volt az alapkoncepció, amiket aztán az Ital Design-os Giorgetto Giugiaro alakított valódi formatervvé 1975-ben, majd ezek alapján kezdték el az első prototípus építését azév októberében a detroiti Kar Kraftnál (Olyat is olvastam, hogy a Triad Services Group gyártotta le, szóval itt is van egy kis zavar, de a Kar Kraft a valószínűbb.). Egy évre rá, 1976 októberében készült el az első Bill Collins féle prototípus. Ez lett a Proto-1, amit akkor még DSV-nek hívtak. Később ez DSV-12-re, majd DMC-12-re módosult, ahol a 12 a legtöbb forrás szerint a megcélzott 12000 dolláros árkategóriát jelentette.

dsv4_1.jpg

Ez az autó még egyáltalán nem volt gyártásra érett. Működőképes volt, tökéletesen lehetett vele promózni a céget, de sok munka volt még rajta, hogy a John Delorean által megálmodott tömeggyártásra alkalmas legyen.

erm2.jpg

Sajnos a fejlesztés során kiderült, hogy a koncepció több eleme nem megoldható, főleg nem a megadott 12000 dolláros árkategóriában. Először is az ERM közel sem lenne olyan olcsó, mint számítottak rá és a használhatósággal is gondok akadtak, ugyanis a Lotus mérnökei a tesztek alapján úgy látták, hogy az ERM alváz már nagyon alacsony sebességű, kb. 10-20 mérföldes ütközésnél is szanaszéjjel tört volna, ezért közel sem lett volna annyira biztonságos, mint az elvárt volt. Ezért a végleges autó nagyrésze a Lotus féle üvegszálas műanyagból készült, valamint egy dupla Y alvázat kapott, és csak néhány helyen használtak ERM-et. Ezzel az ERM várt súlycsökkentő hatása is elmaradt.

dsvszines.jpg

A Proto-1-nek a beltere a fejlesztés során a külsejénél sokkal komolyabb változáson ment át. Míg a Proto-1 belterében alul végig egy térdvédő fut végig, ez a gyártásba került verzióból teljesen hiányzik. A barna belső feketévé és szürkévé vált, bár a bőr megmaradt, az üléseknek jobb lett az oldaltartása, a légzsák fogadására is képes kormányból egy sokkal kecsesebb, ám légzsák nélküli készült. További változások is voltak a műszerfaltól a különféle érzékelőszenzorok elmaradásáig, ugyanis a prototípus még a fékbetétek kopását is követte, illetve a különféle folyadékok megfelelő szintjét is ellenőrizni tudta. Terv volt még a guminyomás folyamatos ellenőrzésére is. Ezek azonban mind túl drágák lettek volna a végső autóban.

Ezen kívül a rozsdamentes acéllemezek is jóval drágábbak, mint a normál lágyacél. Ugyanis egy normál acéllemez annak idején 10 centbe, míg egy rozsdamentes lemez 80 centbe került, és még erre jött a megmunkálás nehézsége is. Ezt az extra költséget valamennyire a festés megspórolásával lehetett kompenzálni. Ehhez pedig jöttek még a Grumman Aerospace által fejlesztett sirályszány ajtók is, amik pedig az autó kinézetének sarkalatos elemei voltak. A lényeg, hogy az 1978-1980-ig terjedő fejlesztés  során a költségek ugyan megduplázódtak, azonban az eredeti ötletek fontosabb részét sikerült megtartani.

proto1now.jpg

A Proto-1-et végül a gyár felszámolása során, az 1984es árverésen adták el 37000 $-ért egy magángyűjtőnek. Itt is maradt 2005-ig, amikor is James Espey, a DMCH igazgatója egy elég komoly nyomozás után talált rá az eredeti vevőre, akinek még mindig a tulajdonában volt az autó. Igaz, kicsit elhanyagolta, mert vagy 20 évet állt egy raktárban valahol Arizonában vagy Nevadában. Ez a megkerülés egy kisebb csoda volt, mert egészen eddig a nagyközönség úgy tudta, hogy a Lotus mindkét prototípust megsemmisítette, de mint kiderült, csak a második, a D1A járt így.

prototypedeloreanengine.jpg

Ezután vette meg Tony Ierardi először az autót és rakta rendbe ahol szükséges volt, még szintén 2005-ben. Azonban 2007-ben ismét eladósorba került, mert Tony meg szerette volna venni a jelenlegi üzlete melletti telket is, hogy legyen helye a bővülésre.

prototypedeloreanonebay.jpg

Az autó a sikeres árverés után egy John O’Quinn nevű texasi ügyvédhez került, aki múzeumot szeretett volna nyitni a bő 800 autós gyűjteményének. A project haladt egészen 2009-ig, amikor egy tragikus balesetben életét vesztette és így a gyűjtemény is felszámolásra került. Eközben Houstonban eladták a VIN 20104-es (az utolsó) Deloreant egy bizonyos John Houghtaling nevű fickónak, aki szintén ügyvéd volt. Ők ketten egy időben együtt is dolgoztak, anélkül, hogy egymás speciális Deloreanjéről tudtak volna. Szóval mikor O’Quinn elhunyt, Tony beszélt erről Houghtalingnak és megemlítette, hogy amennyiben jó áron lesz az autó, szívesen megvásárolná. Tonynak végül 2014-ben Houghtaling segítségével sikerült visszavásárolni a prototípust is Cliff Schmuckertől, az akkori tulajdonostól.

proto1-bazinagy.jpg

Ezután egy komolyabb restaurációt kapott a Proto-1, még a rozsdamentes elemeit is újracsiszolták és így jelenleg Tony elmondása szerint kívülről tökéletes, a belső részek pedig tízből 9 pontosak.

prototypedeloreaninterior.jpg

A Proto-1 jelenleg az AACA Múzeumban tekinthető meg Hersheyben, Pennsylvaniában.

Szólj hozzá!

Címkék: evolúció dtl

Három kis találkozó

2022.09.12. 10:00 :: Sidaries

Úgy látom, az lesz az új szokásom, hogy három "szülinaposként" írom meg a találkozókat. Ezek a találkozóként leírva nem túl érdekesek, annak ellenére, hogy nekem ott és akkor meglehetősen szórakoztatóak. Viszont a blog naplójellegét szeretném fenntartani, ezért meg kell említeni őket.

Az első találkozó valóban egy szülinapos volt, Tatabányán találkoztam vele az Interspar parkolójában. Nem volt a legjobb idő, egy kis időre még az eső is csöpögött, de a hangulattal szerencsére nem volt gond. Kb. másfél órát beszélgettünk, igazából teljesen szokványos volt a találkozó, a végén pedig kb. 20 percet autózgattunk a környéken. Ennél többet nem nagyon lehet mondani az egészről, jó volt, semmi extra.

legenybucsus1.jpg

A második találkozó nem szülinapos volt, hanem egy legénybúcsús. A jövendőbeli férj egyik barátja keresett meg, hogy a vőlegénynek legyen még egy jó élménye az életben a házassága előtt. Egyértelmű volt, hogy ez egy jó hangulatú találkozó lesz és így is lett. Ketten érkeztek Győr felől, ahol pedig KITT-et nézték meg, szóval eléggé filmesautós buli lett ez a legénybúcsú és ennek megfelelően valóban elég jó hangulatban érkeztek, amin a Delorean még elég sokat emelt. Szintén autózgattunk egy jót, beszélgettünk sokat, majd készült egy nagy vagon kép és búcsút intettünk.

orosztamas1.jpg

A harmadik találkozó volt azonban egyértelműen a legemlékezetesebb. A Monostori Erődnél találkoztunk és ennek a találkozónak egy videó készítése volt a célja. Orosz Tamás keresett meg, akinek van egy youtube csatornája és mindenféle témákban készít videókat és úgy gondolta ideje van egy Deloreanes videónak is. Elég régóta terveztük már a találkozót, de az első azért nem sikerült, mert elkapta őket a Covid. Utána elég rossz idő volt, majd végül a harmadik találkozót sikerült összehozni. Mondhatom, hogy szokásos videózás volt, de mégsem volt teljesen az, mert végre kaptam néhány igazán kreatív kérdést is a kötelező körökön kívül. Viszont sok a szöveg, a videót belinkelni több az értelme. Íme:

 

Szólj hozzá!

Címkék: videó találkozó

A Deloreangyár emberei XXI. - Walter Strycker

2022.08.29. 10:00 :: Sidaries

walterstrycker.jpg

Walter Strycker 1928-ban született San Franciscoban, 1952-ben diplomázott, majd marketingesként és pénzügyi területeken dolgozott. Ugyanott lakott, ahol John Delorean, innen ismerték egymást. A DMC-hez 1978-ban csatlakozott, és ugyan csak rövid ideig dolgozott a  DMCnél, de a szerepe elvitathatatlan, ugyanis ő hozta össze az angol kormánnyal a gyár finanszírozását. Ennek sikere után a cég pénzügyi helyzetének az ellenőrzése volt a feladata, ami okán elég gyorsan összetűzésbe került John Deloreannel, mert Delorean olykor kicsit lazábban fogta fel a céges és a magántulajdon közötti határvonalat. Emiatt már 1979-ben felmondott.

Szólj hozzá!

Címkék: a gyár emberei

Új Deloreanek - Frissítés 7.

2022.08.17. 10:00 :: Sidaries

Itt az augusztus, közeledik a Pebble Beach-i bemutató, és már gyülekeznek is a viharfelhők. És itt most nem csak egy enyhe kis záporra gondolok, hanem egy elég komoly tornádóra, ami könnyedén elsöpörheti az egész új Delorean projectet. Gigabejegyzés érkezik, öveket becsatolni!

1.

Először is itt van ez a februári, tehát elég régi cikk. Egy riporter San Antonioból kicsit utánanézett az új Delorean dolgainak és meglepő dolgokat talált. Mármint meglepően kevés valódi dolgot. Az új cég (és itt bevezetek egy új rövidítést, a DMCSA-t, mint DMC San Antonio, habár a cég teljes neve: DeLorean Motors Reimagined LLC) megfűzte ugye San Antonio vezetését, hogy adjanak  nekik 562 500 dollár készpénzt, valamint további 513 000 dollár támogatást különféle adókedvezmények formájában, hogy be tudják indítani a gyártást. A tervek szerint 450 magas fizetésű állást fognak mindezért visszaadni San Antonionak és egy rettentő fejlett gyártással rendelkező üzemet. Na most azt még innen a vadkeletről is látni, hogy ez az 1 millió dollár még egy kis autógyár indításához is rettentően kevés (Az eredeti DMC 100 millióból is nagyon alulfinanszírozott volt 1981-ben, meg is lett az eredménye.), és a riporter utána is kérdezett ezeknek a dolgoknak. Pontosabban ezeket a - teljesen jogos - kérdéseket tette fel:

- Hány dolgozója volt a DMCSA-nak 2021 végén?

- Mennyi a cég bevétele?

- Mikorra tervezik legyártani az első autót?

- Honnan tervezik beszerezni a gyártás indításának a teljes költségvetését és az mennyi lesz?

Egyik kérdésére sem kapott rendes választ, csak tipikus marketingbullshitet, illetve arra hivatkoztak, hogy ezek az adatok titkosak, de amint a cég nyilvánossá válik, ezek az információk is nyilvánosak lesznek. De Vries ezen felül egyébként azt ígérte, hogy pár héten belül válaszol a riporter emailjére, de egyelőre a nemzetközi megkeresések tengeréből nem tud megszabadulni. Ez azóta sem történt meg. Azonban San Antonio városának a vezetősége sem volt sokkal közlékenyebb, így velük sem jutott sokra. Megnézte hát a cég kommunikációját, és csak eladandó pólókat és NFT-ket látott, semmi olyat, ami egy induló autógyár esetében elvárható lenne.

A teljesség kedvéért tegyük hozzá, hogy azóta azért megjelent már pár dolog. Júliusban bemutattak három képet az épülő Alpha 5-ről, valamint kreáltak egy fejlődéstörténetet is, ami azt a képzetet kelti, mintha az Alpha 5 egy 40 éves evolúció eredménye lenne. Az egyetlen gond ezzel az, hogy itt félkész vázlatokat és ábrándokat használtak fel úgy, mintha azok valódi koncepciók lettek volna, pedig erről szó sincs. Talán a DMC-24, elnézést, Alpha 1 volt a legközelebb az elkészüléshez 1982-ben, mert abból valószínűleg készült egy famakett még az eredeti gyár ideje alatt. Nagyon megéri ide kattintani ezért a kitalált történelemért annak tudatában, hogy idén júliusig egyik autó sem létezett még említés szintjén sem. Itt pedig egy kép az elképzelt Alpha 2-ről 1996-ból az Alpha 3-ról 2006-ból, illetve az Alpha 4-ről 2013-ból. 

Szóval összegzésként azt mondhatom, hogy egyelőre úgy tűnik, hogy inkább a marketingen van a hangsúly, mint a valódi autóépítésen.

2.

Másodszor úgy tűnik, hogy a DMCH név és logókezelésével is vannak problémák. Akkor előbb egy kis visszatekintés, hogy hogyan is volt a DMC logó és név története. Az eredeti logót és nevet 1978-ban védette le az eredeti Delorean Motor Company. A cég tönkremenetele után a Consolidated / KAPAC szerezte meg a régi raktárkészletet, de nem tudni, hogy a nevekkel, logókkal mi történt, de valószínűleg azokról nem volt szó az adásvételben. Ezt támasztja alá, hogy az eredeti bejegyzést 1985 augusztus 23-án visszavonták és azóta is Visszavont a státusza.

dmclogobejegyzes.JPG

Ez nagyjából azt jelenti, hogy a cég bukása után bárki szabadon használhatta a DMC logót és különféle védjegyeket. Ez változott meg aztán 1995 után. Ugyanis ekkor jegyeztette be Stephen Wynne újra a Delorean Motor Company cégnevet a saját, illetve a DMCH részére.

dmcbejegyzes-dmch.jpg

Pár évre rá pedig, 1999-ben bejegyeztette a kicsit módosított DMC logót is. viszont ezzel van egy kis gond. Igaz, ez a bejegyzett logó kicsit más, mint az eredeti bejegyzés volt, mert ennek van egy kis kerete, azonban ez a logó is használatban volt annak idején az eredeti DMCben. Szerintem itt a lényeg pont ez volt, hogy hasonló legyen, eredeti legyen, de mégse ugyanaz. Ami pedig a legfontosabb: Összetéveszthető.

dmclogobejegyzes-dmch.jpg

Ez a bejegyzés 2001 végére ment végig, aminek az lett az eredménye, hogy 2002 elejétől kezdve sok cég és magánszemély kapott felszólítóleveleket, hogy hagyják abba a DMC logó használatát, mert az ezentúl a DMCH tulajdonában van. Mindenki visszakozott és elfogadta az új helyzetet, egy kivétellel. Ez pedig PjGrady volt Long Islanden, az utolsó eredeti Delorean kereskedés, ami még az eredeti cégtől kapta meg a logó és mindenféle védjegy használati jogokat, így velük szemben a DMCH biztosan vesztett volna. Ez pedig egyértelműen mutatja, hogy a DMCH eredeti logó iránti igénye nem teljesen megalapozott, bár kétségtelen, hogy mások igényével szemben azért jóval stabilabb.

Persze van még csavar a történetben. A Universal Studios és John Delorean között 1989-ben köttetett egy szerződés, miszerint minden eladott Deloreannel kapcsolatos merchandise cucc után 5% John Deloreant illeti meg. A szerződésben pedig azt is meghagyták, hogy ez az 5% John Delorean halála után az örököseit illeti meg. Amikor John Delorean meghalt 2005-ben, onnantól a DMCH többször kinyilvánította, hogy John Delorean jóváhagyta működésüket annak idején, sőt, írtak egy levelet a Universalnak, hogy ezentúl ők a Deloreanekkel kapcsolatos jogok kizárólagos tulajdonosai. A Universal jogászai pedig nem keresték elő a régi szerződést, hanem csak simán utalták a pénzt az új helyre.

2014-ben Sally Delorean azonban beperelte a DMCH-t jogosulatlan névhasználatért, amiről én is írtam annak idején, az előző linkeken utána lehet olvasni részletesen a dolognak. A lényeg, hogy a per megegyezéssel zárult, tehát a DMCH fizetett valamennyit Sally Deloreannek, aki elismerte, hogy a DMCH jogosan használja a különféle védjegyeket és logókat, valamint megígérte, hogy nem perli be többet a DMCH-t. Sally balszerencséjére számára csak ezután derült ki, hogy John Delorean és a Universal között volt egy megegyezés, ami egyértelműen bizonyította, hogy John Delorean birtokolta az eredeti DMC bukása után az összes jogot, ami most az örökösökre szállt, ezért a DMCH 1999-es bejegyzése és a Universalos kifizetés minimum problémás. Emiatt 2018-ban ismét perelt, azonban az előző per miatti "többet nem perelek" záradék miatt vesztett. Erről itt van a nem éppen elfogulatlan bejegyzésem.

Kis bónuszként pedig Mayer Morganroth, John Delorean ügyvédje, aki az Universalos szerződést is összehozta, nyilatkozott, hogy a dokumentumok szerint az örökösök a szerződésben meghatározott jogok jogos tulajdonosai, nem pedig a DMCH, és ezt a kijelentést büntetőjogi felelősségének a tudatában teszi.

morganroth.jpg

Összegzésként tehát az a helyzet, hogy a logóknak és különféle védjegyeknek a tulajdonosa az eredeti DMC bukása után John Delorean volt, aki annak idején megvette ezeket a felszámolásra váró cégtől. Az ő halála után ezek a jogok az örökösökre szálltak. Azonban a 2014-2015-ös per eredményeként a DMCH szabadon használhatja a DMC, a Delorean Motor Company és a Delorean logókat és védjegyeket a pereskedés veszélye nélkül. Oké, ez így szép, de vajon mi a helyzet ezeknek a jogoknak az eladásával / licenszelésével? Mert a DMCSA, avagy a DeLorean Motors Reimagined LLC az másik cég, ami 2015-ben még nem is létezett, tehát az akkori megegyezés egyértelműen nem vonatkozhat rá, így a DMCH nem adhat nekik jogot a Delorean név használatára.  Az Universalos szerződés pedig szintén egy szép probléma lesz a jogászoknak. Kathryn Delorean már többször jelezte, hogy szerinte jogtalanul használják a Delorean nevet, igaz eddig még nem tett jogi lépéseket, de szerintem ez csak idő kérdése.

 3.

Harmadjára pedig, ha ez még nem lenne elég, a múlt héten a Karma Automotive beperelte Joost de Vriest, a DMCSA elnökét, mert a vádak szerint de Vries ellopta a szellemi tulajdonukat, amikor átszerződött a Deloreanhez. Mint kiderült, a Karma és a DMCH között 2020 elejétől kezdve volt egy megállapodás, ami szerint a Karma segítségével megoldják a régi Deloreanek elektromosításának a problémáját. Ennek a Karma berkein belül csak Project 88 nevű titkos feladatnak volt az egyik vezetője de Vries, valamint három kollégája, Alan Yuan, Troy Beetz és Neilo Harris. Aztán ahogy telt az idő, a Karma vezetősége nem volt megelégedve a fejlesztés ütemével és ezt szóvá is tette, mire de Vries és társai hosszú halogatás után végül kiléptek.

Eddigre de Vries és Stephen Wynne, a DMCH főnöke titokban megegyeztek, hogy inkább egy új autót kéne gyártani, nem pedig a régit fejleszteni, és eddigre de Vries és szűk köre már megalapította először a Reimagined Automotive nevű céget, majd a DMCH közreműködésével a DeLorean Motors Reimaginedet is. Ameddig tudták, megtartották eredeti munkahelyüket, sőt a cég autóit, levelezését és számítógépeit használták a kapcsolattartásra, munkára, valamint információcserére. Ami meglehetősen rossz ötlet volt, mert a vád szerint a Karma bizonyítékot talált a levelezésükben az akkumulátorok, a töltés, különféle marketinginformációk, és tulajdonképpen az egész autó műszaki megoldásainak a cégen kívül küldésére, tehát adatlopásra, sőt arra, hogy direkt hátráltatták a Project 88 haladását. Emiatt a Karma vádjának a célja, hogy a Delorean Motors Reimagined hagyja abba a szellemi tulajdonának a jogtalan használat, valamint az ügy kivizsgálásáig  függessze fel a működését.

Természetesen de Vries az összes vádat tagadja, és kijelenti, hogy a Karmabeli munka azért nem hozta a várt eredményeket, mert a fejlesztés rendkívül alulfinanszírozott volt. Ezen túl pedig az Alpha 5 egy teljesen saját fejlesztés, mind a kinézet, a mérnöki megoldások, a beszerzői hálózat és a gyártás szemszögéből is. San Antonio vezetősége mindössze annyit szólt hozzá az ügyhöz, hogy eddig semmit nem tudtak a helyzetről, és figyelik az eseményeket. Stephen Wynnet, aki ebben a helyzetben mindössze a DeLorean Motors Reimagined vezetőségének az egyik tagja, szintén nem tudták egyelőre elérni, bár ő ebben az esetben nem áll a per célpontjában.

 

Végső összegzésként azt hiszem egyre ingatagabb lábakon áll ez az új Delorean dolog. Őszintén szólva úgy vagyok vele, hogy nem is bánom. Sem a DMCH viselkedése nem tetszik, sem az általuk bemutatott autó, sem pedig az új cég simlis ügyei. Egy baj van csak ezzel az egésszel. Az, hogy a Delorean név megint egy jogi háborúhoz, botrányhoz és sikertelenséghez fog kötődni.

Holnap jön a Pebble Beach-i bemutató, úgy gondolom, hogy nagyot kell gurítania a DMCH-nak, hogy megváltozzon a véleményem. Biztosan fogok írni róla.

 

Szólj hozzá!

Címkék: új delorean

Klubtalálkozó 2022

2022.08.03. 10:00 :: Sidaries

Ismét eltelt egy év és ismét eljött a klubtalálkozó ideje. Mivel a szokásos, hú, de nagyon jó volt szöveget most inkább kihagynám, inkább néhány kisebb részletet emelnék ki, ami talán megmutatja, hogy miért is lett ez a mostani az elmúlt évek legjobban sikerült találkozója.

Három hiba volt, kezdjük azokkal. Bopat valami hülye trópusi szigeten lazult, Zsolt meg csak simán lusta volt a 40 fokban elindulni, Skynet pedig már a szervezés legelején elmondta, hogy neki nem lesz jó az időpont egy szülinap miatt, ezért ők sajnos nem voltak ott, de azért feltaláltuk magunkat. Ebben nagy segítségünkre volt, hogy idén sem voltunk szomjasak az első óra után. Addig még csak-csak tartottuk magunkat, mert volt egy terv, miszerint kimegyünk a három megjelent Deoreannel a falu végére fotózkodni, de rájöttünk, hogy hülyeség, mert hát a sör és a Rot Gut (Eredeti Fallout recept alapján!) sem issza meg magát. Meg hát a minden más sem.

klubtalalkozo2022-1.jpg

Szóval miután megérkeztünk, először megnéztük McFly autóját immár csapatosan, kicsit próbálgattuk, hogy mi más rajta, mint a miénken, aztán mentünk is vissza a házba, mert egy gyors zápor miatt inkább bent folytattuk a beszélgetést. Este nyolckor jött egy nagy bejelentés, Hannibal jelezte, hogy ő akkor most elugrik az újonnan beszerzett csajért, hamarosan jönnek. Mondtuk, nagyon helyes, várjuk őket. 

Aztán kicsit később Attila úgy gondolta, hogy mivel jövendőbeli anyósához kell reggel kilencre mennie, hogy megszereljen egy csapot, ezért ő ma este nem inna, sőt haza is akar menni. Néztünk rá, mint egy hülyére, de kijelentette, hogy márpedig neki mennie kell, és ahhoz őt le kell bilincselni, hogy ne így legyen. McFlyné ezért csendesen elsurrant, majd kb. 5 perc múlva csattant a bilincs a rózsaszín rendőrsapkás és plüsskorbácsos rendőrnőtől. Mi meg nem kérdeztünk inkább semmit, örültünk a fejleménynek. Aztán miután Attila letett a hülye hazamenős ötletéről, mások is felpróbálták a bilincset, persze én is. Mindenkinek ajánlom a két kézzel whiskey ivás művészetét!

Hát ebbe a hangulatba érkeztek meg éjfél körül Hannibalék. Friss kapcsolatként szerintem nem mi voltunk a legideálisabb választás, de szerintem úgy volt vele, hogy ha ezt a bulit kibírja a jövendőbeli, akkor nyugodtan lehet folytatni. Spoiler: Világnézeti különbségek miatt azóta végeztek a próbálkozással.

klubtalalkozo2022-2.jpg

Így aztán valamikor hajnali 5 körül kidőlt mindenki, majd én 10-kor keltem, amikorra Attila és Hannibal akkor még jövendőbelije is lelépett. Ekkor vette kezdetét egy kis afterpartival egybekötött száradás, hogy mindenki bűncselekmény elkövetése nélkül ülhessen autóba, majd valamikor 2-3 körül elkezdtünk elszállingózni. Addigra McFly már ismét kidőlt, neki nem volt elég az addigi alvás, mi pedig gond nélkül hazajutottunk.

Az autók jól bírták a strapát, talán Attila autójának a benzinpumpája szórakozik csak egy kicsit, de említésre méltó hiba nem történt. Ja és úgy, ha folyamatosan megy a légkondi, még a horror melegben is abszolút kibírható a Deloreanben a hőmérséklet. Egy régi hiba megoldva.

Szólj hozzá!

Címkék: közösség találkozó

Szigetközi minitalálkozó

2022.07.06. 10:00 :: Sidaries

Még bőven tavasz volt, amikor McFly meghívott szigetközi nyaralójukba egy hétvégére. Akkor még csak azt tudtam megígérni, hogy igyekszem az ügy érdekében tenni valamit, de szerencsére egy pár héttel ezelőtt aztán sikerült a gyerekeket kiszervezni alvállalkozóknak, így elhárult az utolsó akadály is a látogatás elől. Igaz, a tervezett szombat-vasárnap helyett a múlt vasárnap-hétfő lett a megoldás, de ezen már nem múlt a világbéke, a lényeg az volt, hogy ismét lehetett egy jót menni a Deloreannel és pihenni.

Vasárnap reggel kilenckor indultunk Mosonmagyaróvár felé, majd egy Tescos bevásárlás után kb. fél 12-re értünk a megadott címre, bár őszintén szólva házszám nélkül is könnyen meglett volna, mert McFly Deloreanje kint állt a ház előtt egy citromsárga Citroen Kacsa társaságában. McFly kijött, majd beálltam az udvarra, és azonnal elkezdtük az autók összevetését, majd kicsit később elmentünk az autójával egy kisebb tesztkörre is.

szigetkoz-hazelott.jpg

Ezután megállapítottam, hogy az ő autójának és az enyémnek meglehetősen más a szálcsiszolása, neki még egyértelműen pontosabb a váltója, mert valószínűleg nincsen kikopva annyira a váltókulissza, a kuplung mindegyikben betonkemény, és szerintem az enyémnek jobb a fékezési érzete. A menetteljesítmények hasonlóak. Valamint itt kell megemlítenem, hogy ezt most azért merem így kijelenteni, mert habár már több Deloreanben utaztam, egészen mostanáig csak és kizárólag a saját Deloreanemet vezettem, most azonban egy rövid tesztútra kipróbáltam McFlyét is. Ez egyébként nem biztos, hogy igaz, mert előfordulhat, hogy a Zsigáéval még 2009-ben mentem egy kis kört az udvarában, de őszintén szólva erre nem emlékszem már tisztán.

Aztán ezek után, és az ilyenkor szokásos hosszú beszélgetések között elmentünk egyet kajakozni / supozni, meg liánozni a Dunába, ami pont azt jelenti, mint amit az ember a neve alapján gondol: Egy jó hosszú kötélen belendültünk a Duna fölé és ugrottunk. Ez kéremszépen hülyeség. Maradjunk ennyiben.

Visszatérés után kezdtünk megéhezni, ezért teljesen logikusan nekiálltunk autót szerelni. Három hiba volt, az egyikről tudtam, a másik kettőt pedig itt vettük észre. Az egyik hiba az volt, hogy valamikor lecsúszott a motor légszűrőjéről az a cső, amivel összeköttetésben van a külvilággal, ezért félig a motortérből szívta a levegőt, félig pedig kintről. Nem volt ideális a helyzet, 5 perc alatt orvosoltuk. Aztán a McFly észrevette, hogy a jobb oldali indexem fordítva van berakva. És valóban, nekem fel sem tűnt. Újabb 10 perc és már a helyén is volt.

Aztán ezután eljutottunk addig a hibáig, amiről tudtam is, és amivel foglalkozni akartam, ha lesz időnk. Párszor írtam már, hogy habár a légkodni megy rendesen, a légbefújás nem túl erős, valamint a légáram irányítása sem működött még soha az autómban. Tulajdonképpen két állása volt, a sima ventilátor és a bekapcsolt légkondi, a levegő iránya meg ugyanaz volt mindkét esetben. Emlékeztem rá, hogy még valamikor nagyon régen ezt már szétszedtük egyszer, de akkor nem tudtuk megfejteni a működését a nagy mennyiségű dokumentálatlan vákuumcső miatt, de ezúttal az egyik kézikönyvben megtaláltam a szent grált, a rendszer leírását, így nagyobb eséllyel vágtunk bele a javításba.

szigetkoz-kupleraj.jpg

A szétszedés aránylag könnyen ment, majd amikor McFly kivette a műszerfal mögötti kábeldzsungelből a vákuumcsöveket meg mindent, majd azt mondta arra az iszonyatos kuplerájra, hogy: Aha, értem. - akkor éreztem, hogy ez ma meg lesz szerelve. És meg is lett. Nagyjából leírva a rendszer működését arról van szó, hogy van egy kb. 3-4 centi széles tárcsa, amin van öt lyuk. Arra kell a fekete, a barna, a narancs, a kék és a piros színnel jelölt vákuumcsöveket rádugdosni a megfelelő helyekre. A fekete a bejövő vákuum, a többi pedig a levegő irányát jelöli. A barna az alsó légáram, a narancs a belső keringetés, a kék a szélvédő, a piros pedig a középső légirányt jelöli. Ahogy ezeket a helyükre dugdostuk, elkezdett minden működni. Egy hiba maradt csak, az, hogy egy kis pöcök hiányzott, ezért az alsó légáramot nem tudtuk bekötni, ezért az nem fog működni, de ezt majd túlélem valahogy.

szigetkoz-szentgral.jpg

Ezután aztán már tényleg a vacsora következett, majd miután valahogy kibírtuk a kíméletlenül beütő kajakómát alvás nélkül, még fél kettőig magyaráztuk egymásnak a világot, aztán eltettük magunkat másnapra.

Én aránylag korán keltem, de a többiek jól bírták az alvást és csak valamikor 11 körül kezdtek el félkómásan leszállingózni az emeletről. Aznapra egy Deloreanes program volt, elmentünk egy gázlóhoz fotózkodni. Tényleg sok jó kép készült, voltak hattyúk is, már csak a naplemente hiányzott a tökéletes giccshez. Igaz ennek az volt az ára, hogy a meglehetősen rossz és poros út miatt rettentően koszosak lettek az autók. Mindezt a természet pár csepp esővel hálálta meg, amivel sikerült tovább rontani a helyzeten.

Ezután még kimentünk egy kicsit a Dunára, de aztán összekaptuk magunkat és elindultunk hazafelé. Hazafelé volt még két checkpoint, amiket érinteni kellett, így fél 9-re sikerült lerakni a Deloreant, majd a kettes gyereket összeszedve nagy nehezen hazaérni. Nagyon jó két nap volt, a Delorean pedig szokás szerint jól működött és most már a légkondi is jobb. Igaz, a légáram mennyiségével még mindig nem vagyok tökéletesen megelégedve, de ezzel majd még kezdek valamit.

Szólj hozzá!

Címkék: találkozó

Egy jó nagy kirándulás

2022.06.24. 10:00 :: Sidaries

Most kicsit nehéz helyzetben vagyok, mert egy olyan rendezvényről kell írnom, ahol nem említhetem meg a meghívó nevét, és jobb, ha a helyét sem írom le. Szóval ez a beszámoló néha kicsit homályos lesz, de igazából sokat nem számít, csak hát ez az oka.

A lényeg, hogy már elég régen, még bőven év elején keresett meg egy nagy cég megbízott marketingosztálya, hogy mivel a cégnek most lesz egy kerek születésnapja, ezért akarnak rendezni a dolgozóknak egy jó nagy bulit, majd a szokásos visszatekintés / időutazás vonalon elindulva kéne nekik egy Delorean. Sőt, még az is lehet, hogy két Delorean. Na mondom, ez jó dolognak tűnik, vissza is jeleztem, hogy csinálhatjuk, majd mozgósítottam McFly-t második autónak, ha kellene. Sajnos aztán úgy alakult, hogy csak egy autó kellett nekik, amit sajnáltam is, de jó volt egy kicsit reménykedni a kettős megjelenésben. Egyébként érthető a dolog, mert amikor az első levelek mentek, még sehol nem volt a háború, meg ez a bazi nagy káosz, kb. a rendezvény előtti második hétig még az egy autó sem volt teljesen biztos.

rendezveny1.jpg

Itt ki szeretnék térni egy fontos dologra. A Deloreant megjelenésre bérbe lehet venni, de nem mindenkinek azonos feltétellel. A magánembereknek, ha eljönnek hozzám, akkor ingyenes a dolog, de ha nekem kell megjelenni valahol, akár magán, akár céges rendezvényre, akkor az már fizetős, bár ez szerintem érthető. Ott már nekem is költségeim vannak, plusz az időmből is sokkal több fogy. Ez egyértelműen egy fizetős rendezvény volt, emiatt viszont jobban kellett nekem is készülni. Ezért fel kellett vennem Zsolt Vissza a Jövőbe cuccait az M0-n, plusz Skynettel is kellett találkoznom egyéb okokból.

Na de vissza az alaptémára, elhárultak az akadályok, lehetett menni. Az M0-n először Skynettel találkoztunk, beszéltünk, aztán tovább Zsolt felé. Ő pár megállóval arrébb várt, és máris itt volt az egész út legviccesebb pillanata. Mivel az ő cuccait is vittem, ezért azzal kezdtem, hogy átadtam neki a megbeszélt összeget, ő bólintott, majd felnyitotta az autójának a csomagtartóját, levette a pokrócot a plutóniumládáról, amin a filmnek megfelelően jó nagy betűvel van rajta, hogy Radioactive, majd ketten megfogtuk, átraktuk a Deloreanbe, meg még pár egyéb dolgot is, majd mindenki ment a dolgára. Zseniális jelenet volt, komolyan.

rendezveny2.jpg

Mentünk is tovább, majd beleálltunk egy bazinagy dugóba, olyan tipikus M0-s fajtába. Vagy egy óra volt, mire átvergődtünk rajta, aztán innentől már nem volt gond, csak nyomtuk neki minden extra történés nélkül. Mivel a célvárosban volt a Dudunak ismerőse, ezért hozzájuk mentünk először, mert már bő 8 óra volt, majd egy finom vacsora után mentünk csak átvenni a szobánk kulcsát. Itt gyors fürdés, aztán vágódtunk is az ágyba, mert fárasztó nap volt, plusz tudtuk, hogy a másnap sem lesz könnyebb.

Reggel időben keltünk, reggeli, aztán mentünk is a helyszínre, ami marha nagy szerencsénkre - és erre csak előző nap jöttünk rá - mindössze fél kilométerre volt a szállásunktól. Itt egy kis kóválygás azért volt, mire megtaláltam a megfelelő kaput, ahonnan aztán odavezettek a Delorean kiállításának a helyére, ami elég sokáig kellemesen árnyékos volt. Itt kipakoltunk mindent, körbekordonoztuk az autót, plusz kaptunk egy kis sátrat is, ahol le tudtunk ülni, majd vártuk a látogatókat. Háromnegyed 9-re értünk oda, és kb. 9-től indult a roham. Rettentő sok ember volt, és a megszokottakhoz méltóan nagyon pozitívan fogadták az autót, sőt, mivel elég sokkal beszéltem, még azt is megtudtam, hogy volt, aki csak a Delorean miatt jött vissza, mert elsőre nem ette észre, de szóltak neki.

rendezveny3.jpg

Mivel külön biztonsági őre nem volt az autónak, én inkább ott maradtam vele, a csajok meg elmentek körbenézni, kajálni, meg konzumálni. Én meg kaptam valami alkoholmentes lónyálat egy nagyon szép fémdobozban, néhány perecet, szóval az ellátásom is oké volt. Így meg aztán hamar eltelt az a pár óra, amíg tartott a kiállítás. Sőt, mivel a rendezvény elméletileg ötig tartott, de kettő körül már nagyjából leléptek az emberek, ezért három után minket is elengedtek. Igazán jól összerakott rendezvény volt, tetszett.

Egyébként a hamarabbi elengedésünknek volt egy extra oka is, az, hogy marha nagy vihar készülődött. Ezért is léptek le az emberek, és ezért állt neki mindenki hamarabb a pakolásnak. Ezért mi is beszórtuk a cuccokat, és indultunk is haza. Közben pedig néztük, hogy mögöttünk tényleg alakul a zuhé, szóval kentük neki, ahogy bírtuk. Sikerült is elmenekülni a vihar elől, de az ismerősöktől megtudtuk, hogy aznap este igazi ítéletidő volt. Viszont addigra mi már messze jártunk.

rendezveny4.jpg

Aztán persze az M0-n megint alakult a dugó, de ezúttal sikerült kikerülni. Nem úgy az esőt, ami csak elért minket, igaz ez a másik irányból érkezett. A Zsoltnak át kellett volna adni a cuccokat, de annyira zuhogott, hogy nem akartuk sem mi megázni, sem pedig tönkretenni a díszleteket, ezért mivel egy KFC parkolójában találkoztunk, adta magát az ötlet, hogy üljünk be egy fagyira. Így is történt, a KFC-ben kivártuk a zuhé végét, majd visszapakoltunk, és egy utolsó nekifutással hazaindultunk.

Az autó példásan bírta a strapát, semmi különös nem történt. Egy említésre való hibája van most. Mivel a jobb oldali ajtó nem tökéletesen csukódik, ezért nagy eső esetén kicsit becsöpög az eső. Hát ezzel majd foglalkozni kell. A fogyasztás 11 liter körül alakult, ami a dugózós autópályatempóhoz szerintem teljesen oké. 

Szólj hozzá!

Címkék: megjelenések

Balaton Classic 2022

2022.06.08. 10:00 :: Sidaries

Szeretitek a gigaposztokat? Hát ha nem, akkor itt az ideje, hogy megszeressétek, mert ez hipergiga lesz. Nem szedem szét külön bejegyzésekre, de szétbontom részekre, hogy könnyebben olvasható legyen.

1. rész - Mi is ez?

Van egy találkozótípus, amit kimondottan szeretek. Ez egyértelműen a NAAF és az agárdi Lakeside weekend. Mondjuk idén a NAAF megint elmarad a tavaly leírtak miatt, a Lakeside meg Kunfehértón lesz, ahogy nézem, szóval nyugodtan mondhatom, hogy ezekkel idén nem lesz szerencsém találkozni. Pedig ezeknek a lazasága, az egymáshoz menéses, majd mászásos igyál egy jó pálinkát hangulata igazán közel áll hozzám. Aztán vannak az egy napos elmegyünk valahova, körbenézünk, beszélgetünk az érdeklődőkkel, majd hazajövünk találkozók, amik szintén jók, de azért ezek nem az igazik. Na ebbe a két típusba vágódott bele idén két lábbal a Balaton Classic a gyökeresen eltérő megoldásaival.

Először is: Fizetős. Nem is kicsit. Mert oké, a NAAF is 8e körül van a 3-4 napra, a Lakeside meg a kempingbérlettel  együtt valahol 20e körül volt, amikor még sikerült elmenni, de a többi kis találkozó jellemzően ingyenes. Ehhez képest a Balaton Classic, ha időben regisztrál az ember, akkor 100e. Nem kevés, és mindennek ellenére jellemzően pár nap vagy hét alatt fogy el az összes hely, ezen felül pedig még szűrés is van, hogy ki mehet. Egyértelmű, hogy ezeknek az intézkedéseknek az az oka, hogy a rendezvény színvonalát emeljék, és hogy a megjelenő autók minél nagyobb értéket képviseljenek. És itt nem feltétlenül a piaci értékre, bár azért az sem utolsó szempont, hanem inkább a különlegességre célzok. Ezért fordulhat elő az, hogy nem messze egymástól simán ott ácsorog egy Fiat 500-as és egy Ferrari Testarossa. Vagy egy Renault Gordini 8 és egy 356-os Porsche. Egy valami azonban egyértelmű: Szocialista autók nincsenek, esetleg egy-egy mutatóba, de én a versenyen egy darabbal sem találkoztam. Az, hogy ez jó vagy sem, mindenki döntse el maga, őszintén szólva nekem nem hiányoztak.

Emiatt aztán megvoltak a kétségeim a rendezvénnyel kapcsolatban, mert féltem tőle, hogy kilógnék a kisujjeltartós sznobok közül az én NAAFon szocializálódott viselkedésemmel, ráadásul mivel itt kőkemény program van, ezért a pihenésemet sem láttam biztosítottnak. Aztán közben meg ugye a gyerek miatt nem olyan könnyű már két napra lelépni, ezért folyamatosan tolódott a rendezvényre való eljutás, a minden évben megjelenő hívás ellenére is. Idén viszont beszéltük, hogy el kéne menni, megjött a meghívás is, ezért nem tököltem és igent mondtam. Aztán a többit majd megoldjuk. És jól tettem, mert habár elfáradtunk a végére, mint a kutya, de a rendezvény sznobságával kapcsolatos félelmeim teljesen alaptalanok voltak.

A jó hosszú bevezetés után, most már ideje rátérni a lényegre is, hogy mi ez egyáltalán? Egy héttel ezelőtt maximum pigvineztem volna egy darabig, mert habár folyamatosan jöttek az információs levelek, az útvonal, a tudnivalók, az oktatóvideók, nem tudtam teljesen összerakni, hogy most akkor hogyan is lesz ez. Most viszont már értem, és látom, hogy ez egy igazán jó koncepció. A lényeg, hogy ez alapvetően egy tájékozódási verseny, aminek bizonyos pontjain vannak mért szakaszok, a többi részen viszont csak egy elég lazán meghatározott szintidő van, amiből normál körülmények között nem nagyon lehet kiesni. Ami a nehezítés, hogy a GPS és mindenféle digitális mérőműszer használata tilos, ami a GPS esetén nem nagy gond, mert úgyis lehetetlen lenne, bár a digitális mérőműszer azért néha nem lenne rossz. A tájékozódás egy szép vastag itiner alapján történik, amihez kell egy kis tanulóidő, mire a teljesen tapasztalatlan kezdő ráérez, és hát nekünk is megvoltak vele a bajaink, főleg a Prológon. Mert mentünk a Prológra is, ami egy tét nélküli előverseny egy nappal a rendes verseny előtt, a kezdők gyakorlására, mint mi is. Kezdőknek abszolút ajánlott.

2. rész - Prológ

Most már tényleg jön a lényeg, amit nem írtam le, majd menet közben elmondom. Múlt pénteken, munka után, összekaptuk magunkat és egy óra után kicsivel megindultunk Siófok felé. Székesfehérvárig nem volt semmi különleges, addig ugye megy a dolog fejből, de aztán onnantól Siófokig már kicsit cifrább a dolog, mert nagyon könnyű rámenni az M7-esre, én meg nem akartam matricát venni. Egyértelmű volt tehát, hogy Polgárdi után már az autópályán voltunk, hála Dudunak, akit később már csak a Navigátorok Gyöngyének hívtam, és nyugodtan mondhatom, hogy sok röhögésnek és pár 200-as vérnyomásnak is az oka volt. Szóval miután az autópályán voltunk, eldőlt, hogy minél hamarabb meg kell venni a 10 napos matricát. Ami mint kiderült, nem is rossz ötlet, mert egy hét múlva úgyis Nyíregyházára megyek, és akkor még bőven jó lesz, de akkor ez felesleges pénzkidobásnak tűnt. És itt kell megemlíteni azt a Lamborghinit, ami elhúzott mellettünk egy intés kíséretében ezen a rövid szakaszon, és biztosak voltunk benne, hogy ő is a Balaton Classicra jön, de aztán akivel nem találkoztunk az egész verseny alatt, nagy bánatunkra.

balatonclassic-prolog1.jpg

Ezután már simán odaértünk a Kiliti reptérre, hogy megkezdjük a gyakorlást. Ez volt a második hibánk, ami végül jól jött ki, mert először a siófoki Mercedes szalonba kellett volna mennünk a regisztrációra, de mi - nem először - rossz oldalt néztünk, és ide jöttünk először. Viszont szerencsére a Delorean az már ránézésre belépő az ilyen helyekre, ezért simán beengedtek, kérdés nélkül tudtunk menni pár kört és vegyülni az ott levőkkel, mire rájöttünk, hogy alapból rossz helyen vagyunk. Viszont azért volt ez így jó, mert ez a gyakorlás csak egy pár óráig tartott, és ha a regisztrációval kezdtünk volna, már nem tudtunk volna ideérni.

balatonclassic-prolog2.jpg

Akkor egy pár szó arról, hogy mit is kellett itt gyakorolni. Mint mondtam, ez alapvetően egy tájékozódási verseny, de vannak mért szakaszok is. Ezek a mért szakaszok pedig nem a gyorsaságra mennek, mert így a gyengébb autók behozhatatlan hátrányba kerülnének, hanem egy adott szakaszt kell pontos időtartam alatt teljesíteni. Itt egy 10 másodperces szakasz volt, tehát amikor az autó orra áthalad az első fotocellán, akkor indul az óra, és pontosan 10 másodperc múlva kell, hogy a következő fotocellához érjen. Ami így elsőre nem tűnik túl nehéznek, de mi van akkor, ha azt mondom, hogy századmásodpercre mérik a beérkezést, és minden századmásodpercnyi eltérés a célidőtől egy hibapontot jelent? Így már ez elég kemény szerintem. Indítottuk is a stoppert, majd elsőre csináltam is párszáz hibapontot. Aztán megint. Aztán mondtam, hogy hagyjuk ezt a hülye stoppert, mert engem az csak zavar az időmérésben, inkább majd én számolok, és máris tizenvalahány hibapontom lett. Ezennel akkor ez el is dőlt, mentem még egy pár kört, többször voltam 10 alatt, mondom, akkor ezt tudjuk, mehetünk tovább. Mentünk még egy bonyolultabb mérést, ami két részből állt, és az első részen 7, a másikon meg talán 6 másodperc volt a szintidő, aztán mikor az is nagyjából meglett, ideje volt végre megcsinálni a regisztrációt. Bementünk hát Siófokra, megkerestük a megadott Mercedes szalont, beálltunk azt hiszem egy Porsche elé, aztán bementünk. Elég sokan voltak, ennek ellenére kicsit tanácstalanok voltunk, de aztán megtaláltuk a regisztrációs pultot és sikerrel jelentkeztünk. Megkaptuk az itinert, az autókra rakandó matricákat, némi repiajándékot, meg pár tanácsot és útmutatást. Aztán vegyültünk egy kicsit, megismerkedtünk egy jó fej MG-s házaspárral, aztán elindultunk vissza a reptérre, mert lassan kezdődött a Prológ.

balatonclassic-prolog3.jpg

Odaérve volt még időnk egy kicsit nézelődni és beszélgetni másokkal, megkaptuk a percre pontos indulási időnket és elámultunk, hogy mások mennyire komolyan veszik ezt az egészet. Méterre pontos távolságmérők, két speciális stopper, az adott feladatok cetlikre kiírva a szükséges szintidőkkel, mi meg itt vagyunk az érettségimre kapott Swatch karórámmal, hogy az majd elég lesz. Hát innen szép nyerni, de hát nem is számítottunk első helyre. Az elvárásunk az volt, hogy valahova a középmezőnybe próbáljunk meg beérni, aztán akkor már minden oké. Időgéppel azért gáz lenne nagyon leégni.

balatonclassic-prolog4.jpg

Szóval indultunk, egyből egy időmérő a repülőtéren, +86 és -145 pont. Hát nem egy túl erős kezdés, de majd belejövünk. Aztán innen jött az itiner használatának a megtanulása, pár kisebb elveszés, meg az arra rájövés egy másik versenyzőt követve, hogy: "Jaaa, hogy itt pecsételni is kell néha?" Kb. itt dőlt el, hogy este megnézzük azt az oktatóvideót, amit eddig nem sikerült. Ennek ellenére azért haladtunk, bár volt egy olyan is, amikor rendesen haladtunk egy olyan helyen, ahol biztosak voltunk benne, hogy nem vettünk észre egy titkos pecsétet, mert hogy olyan is van, aztán visszamentünk megint megnézni. Aztán megint elkóvályogtunk valahova. Aztán újabb időmérőpont, 19 hibapont, frankó, megint tovább. Szóval kezdtünk szépen belejönni, gondoltuk. Aztán felhívott a versenyközpont, hogy merre kóválygunk, mert tök utolsók vagyunk és lassan indul az utolsó komp. Jaaa, akkor sietünk, bocs. Végül oda is értünk a kompra, amin már csak mi voltunk versenyzők, de aztán a Prológ második felén már nem szerencsétlenkedtünk annyit, bár a mért eredményeink nem voltak túl acélosak. Közben találkoztunk Tihany legtetején némi klubtagsággal, ami igazán jó volt, láttunk pár szép helyet, igaz annyira nem figyeltünk oda, mert inkább az itinert és a forgalmat figyeltük. Itt azért szeretném megemlíteni, hogy az itinerben nem csak kilométerben, hanem mérföldben is meg van adva a távolság, ami egy igazán profi gesztus az amerikai autósok felé. Amiből ugyancsak kevés van, de közel sem annyira látványosan, mint a szocialista autókból. Itt inkább csak a normál hazai veteránautók arányai jönnek elő.

balatonclassic-prolog5.jpg

Végül aztán este 10 előtt egy kicsivel odaértünk a szállásunkra, és elindultunk valami ennivalót keresni. Eléggé villogott az ég alja, valamint fáradtak is voltunk, így inkább pizzát rendeltünk, és jól is tettük, mert nem sokkal később leszakadt az ég, nem is kicsit. Közben pedig vártuk az információkat. Mert az összes időnket sms-ben kaptuk meg a teljesítés után, hogy ne kelljen megállni, valamint a másnapi indulási sorrendet is így küldték. Éjfélre megnéztük az oktatóvideót, még okosabbak lettünk, megettük a pizzát, majd megkaptuk a Prológon elért eredményünket is. A késésért kaptunk 100 hibapontot, viszont az összes pecsétünk meglett. A 84 indulóból végül a 70. helyen végeztünk, ha nem tökölődünk annyit, akkor a 62.  helyen lettünk volna. Éreztük, hogy ennél azért tudunk mi majd jobbat is holnap. Főleg, hogy eddigre már tényleg egész jól értettük, hogy mit is kell csinálni.

3. rész - Verseny: Balatonfüred -> Hévíz

Nagyon jót aludtunk, reggelre már a vádlim sem fájt a sok kuplungolástól, ráadásul 9:51 volt az indulási időnk, ami miatt ráértünk reggel nyugisan összeszedelődzködni. A hotel tulajdonosaival és a vendégekkel még fotózkodtunk egy kicsit, majd gyors tankolás után (12 literes átlag) kb. negyed órával az indulásunk előtt odaértünk a balatonfüredi Sundance parkolóba. Kicsit vegyültünk, de itt már nem volt sok idő, indulni kellett. Sorakozás, rajthoz állás, aztán gyerünk!

balatonclassic-verseny3.jpg

Az itinerrel elég hamar nem volt gondunk, a feladatokkal azonban többször is. Azt hittük, hogy egyszerű feladatok lesznek, mint a Prológon, de ez nem így alakult, mert voltak kimondottan számolósak vagy éppen egy kis ügyességet igénylők is. Mert teljesen más előre bemenni egy mérőpontba, mint egy nagy kanyar után, átlóban. Vagy éppen ahol igazán megszívtuk, az a 111 másodperces szakasz, ahol le kellett kanyarodni a főútról egy templom mellé, csak éppen én nem néztem meg a feladatot, a Navigátorok Gyöngye pedig el volt foglalva a stopperrel, mert azért az egy percnél hosszabb mért szakaszoknál használtuk az órámat. Szóval egy templomnál jobbra be kellett volna kanyarodni, mi meg elhúztunk balra, majd egy perc múlva jöttem rá, hogy ez így baromira nem lehet helyes, így megnéztem az itinert, és visszajöttünk, majd jó nagy késéssel átmentünk a kapun, majd a második mérőponton is. Ez a szakasz előbb egy kisebb veszekedésnek, majd sok jó röhögéseknek lett aztán az alapja, amikor kérdezgették egymást a többiek és mi, hogy:

- Neked mennyi lett a legrosszabb? 

- Nekünk 500.

- Fúú, nekünk csak 350. És nektek?

- 13111. (2 perc 11 másodperc.)

- És azt hogyan???

Hát így. A nagy dráma pedig, hogy pont a második mért szakaszon lett egy 0 pontos, tehát tökéletes beérkezésem, így viszont a  teljes érték eldobásra került (mert a legrosszabb értéket eldobják), és így nem lett meg a szakaszgyőzelem. Nagyon szívás, de hát több is veszett Mohácsnál. Viszont azóta, amikor a Navigátorok Gyöngye ideges, már többször elhangzott az, hogy: "Duduka, szívjál egy kis levendulát!", mert induláskor szedett párat és azt szagolgatta, amikor túlstresszelte magát.

balatonclassic-verseny1.jpg

Aztán voltak még szponzori szakaszok, ahol pl. a Jazzy Rádió alkalmazásában kellett megnézni, hogy mennyi a szintidő, ami megint csak jópofa volt, mert az említett szakaszon több autót is lehetett látni leállva, miközben a sofőrök vadul nyomkodják a telefonjukat. Jópofa volt még az a szakasz, ami több részből áll, és az volt a cél, hogy az A pontnál indult a mérés, aztán kicsit később a B pontnál indult egy másik, majd jött az A lezárása 11 másodperces szintidővel, majd a B lezárása 8 másodpercessel. Itt már kellett egy kicsit matekozni, mielőtt nekiindul az ember. Kétszer 39 hibaponttal zártam, szóval jó volt a matek, amit számoltam.

balatonclassic-verseny9.jpg

Kicsivel ezután érkeztünk meg Hévízre, ahol a sétálóutcán alakítottak belőlünk egy autókiállítást, majd át lehetett menni az Europa Fitbe egy jó kis ebédre. Az egy literes víz elég hamar elfogyott, de ez egyáltalán nem meglepő, mert baromi meleg volt, 30 fok körül. Nekünk is és az autónak is. Szerencsére, mivel idén cseréltem a ventilátorait, ezért a hőmérséklet beállt egynegyedre, aztán betonstabilan ott is maradt, szóval a melegedéssel nem volt gond, viszont a sok ki-be szállás miatt a légkondinak nem annyira volt értelme, meg a Dudu sem bírta túlzottan, szóval lehúzott ablakkal mentünk. Kiizzadtam még a jövő hetet is, bár nem volt annyira rossz, mint gondoltam. Itt volt egy jó órás szünet, ami igazán jól esett, főleg mert a nagy részét a légkondis hotelben lehetett eltölteni. Megkaptuk az indulási időpontunkat, aztán indultunk vissza Balatonfüredre.

balatonclassic-verseny4.jpg

4. rész - Verseny: Hévíz -> Balatonfüred

Voltak ismét vicces epizódok, mint amikor az itinerbe az volt írva, hogy hullámos útfelület, de igazából csak egy átlagos vidéki út volt, meg amikor nem írtak semmit, de alig volt értékelhető aszfalt. Meg hát kialakultak eddigre a szükséges rövidítések, amik kellettek a gyors navigáláshoz, mint pl. az elsőbbségadás kötelező helyett, a macisajtból kiindulva sima maci lett, a távot meg értelemszerűen mérföldben számoltuk. Így eddigre már teljesen oké volt a "0,24 maci". Volt azonban olyan feladat is, amit azóta sem értek, bár csak 45 és 63 hibapontot gyűjtöttem. Nem sokkal később a dobai kastélynál volt egy pihenő és két mért pont, és itt volt az egyetlen kicsit talán műszaki hibába hajló dolog. Annyi volt, hogy mire ideértünk a 30 fokban, a benzinpumpa jól hallhatóan felhangosodott. Minden működött, az autó nem gyengült, de a pumpa tényleg hangos volt. Azért örültem a pihenőnek. Mire visszaültünk, addigra már minden normális volt, visszahűlt a rendes hőmérsékletére. Azért berakok egy pumpát tartaléknak, mert lehet, hogy ez egyszer csak kinyírja magát.

balatonclassic-verseny6.jpg

Itt volt egyébként kiállítva egy Mercedes 300 SL, sajnos nem a Gullwing, hanem a Roadster, Márpedig ezt rongyos 1 millió dollárért már odavágják az emberhez, bezzeg a Gullwingért 1,5 milliót is elkérnek. Azért ez is szép volt. :) Azt még nem írtam, de minden megállóhelyen volt valami frissítő, ami jól is esett. Volt, hogy egy víz, egy fagyi vagy egy fánk, esetleg ezek kombinációja. Tényleg jól látszott az előre gondolkozó profi tervezés.

balatonclassic-verseny2.jpg

Aztán jött egy jó kis erdei út, és egy mérőpont, ami a második legnagyobb hibánkat hozta. A gond az volt, hogy maga az útszakasz majdnem 2 kilométeres volt, viszont az időt csak az út felénél rakták ki egy táblára, így nem lehetett előre készülni, hogy most mennyivel is menjünk. Ráadásul az idő is 241 másodperc lett, ami nagyon hosszú. Emiatt útközben kellett számolni, hogy most mennyi is legyen az ideális átlagsebesség. Ráadásul a végén még egy 6 másodperces második szakasz is volt. Nem is jött össze, a számolást is elrontottuk, jogos volt az 512 hibapont.

balatonclassic-verseny10.jpg

Aztán az ezt követő mért szakasz lett talán a legemlékezetesebb a véletlenül összeverődött autók szempontjából. Miközben vártunk egy cég telephelye előtt, hogy bejussunk a következő mért szakaszra, ott volt a már említett Testarossa, egy 911-es Porsche,  egy ősi Alfa, én a Deloreannel, meg még pár autó, amire nem is emlékszem. Csodás látvány volt. Amikor pedig egy fickó éppen arra járt, konkrétan lefagyott, de nem is csodálom. Ezek az autók olyanok egy magyar falu határában, mint a nullával osztás. Nincs értelme, nem történik meg, ez egy hülyeség. Teljesen át tudtam érezni a meglepődését, na!

balatonclassic-verseny8.jpg

Innen már aztán közel volt Balatonfüred, ahol a Tagore sétányon mentünk végig. Na hát ez volt aztán az igazi rongyrázás, de komolyan! Az emberek imádták, mi imádtuk, de ez akkor is egy olyan magamutogatás volt, amit nem fogok mostanában elfelejteni. Innen már csak egy rövid út volt újra a Sundance Parkig, ahol aztán leintettek minket. 

balatonclassic-verseny7.jpg

Kb. egy órát lazultunk itt, ismét megjelent egy csökkentett klubtagság, valamint megegyeztünk egy Ferraris csapattal, hogy egymás mellé ülünk, mert több ponton is találkoztunk, és jókat dumáltunk. A vacsora természetesen nagyon jó volt, az eredményhirdetés meg nagyon hosszú, és sajnos nem nyertünk semmit. Pedig ha a templomos résznek a második szakaszát külön vették volna, akkor ott egy szakaszgyőzelmet be lehetett volna húzni. Ezen kívül volt még egy 3 és egy 4 hibapontos szakaszunk is, ami habár a mi kategóriánkban első hely volt, de a teljes mezőnyben 1 és 3 századmásodperccel mindkét alkalommal voltak jobbak. Végeredményként abszolút meg vagyok magunkkal elégedve, a saját kategóriánkban a 15. helyezést értük el a 35-ből, de ha azt a templomos részt nem rontjuk el ennyire, akkor benne lettünk volna az első tízben. 

balatonclassic-verseny5.jpg

5. rész - Hazaút és verdikt

Innen már csak a gyors búcsú, tankolás (13 liter, szintén nem kevés), ott a Ferrarisokkal újra összefutás, és a hazaút volt hátra, ami az előző átlagos bejegyzésekkel szemben egyáltalán nem volt eseménytelen. Éreztük, hogy a Bakonyon átmenni éjfél környékén nem egy egyszerű menet állat szempontból, de amikor láttuk, hogy arra még villog is az ég, félő volt, hogy pár rókán felül lesz itt még látványosság. Hát lett is. Őz ugyan csak kettő akadt, mondhatni semmi extra, de Zirc előtt olyan eső, majd jégeső kapott el minket, hogy eleinte 50-re, aztán 20-ra kellett lassítani, végül pedig meg is kellett állnunk. Nagyon durván kopogott az autón, féltettem is. A Delorean acélja szerencsére masszívabb, mint egy átlagos autón, a fényezést sem kell félteni, de a szélvédő jobban van döntve, mint más autókon, ezért tartottam tőle, hogy megpattan valahol. Szerencsére nem történt semmi gond, de voltak olyan koppanások, amik után ezt nehezen tudtam volna elhinni. Az viszont kétségtelen, hogy ennyire tiszta még nem volt a szélvédő, mint most.

Meg kell említeni, hogy a Balaton Classic egyáltalán nem pihenésbarát. Iszonyúan igénybe veszi az embert és a gépet is. Nagyon tudom ajánlani, mert rendkívül igényes verseny, ezért elképesztően nagy élmény, de ide tényleg csak olyan autóval éri meg menni, aminek nem gond a folyamatos komoly igénybevétel, ami azt jelenti, hogy néhány száz méterenként van egy kanyar, egy stoptábla, egy vasúti átkelő, egy körforgalom vagy bármi. A leghosszabb szakasz, amin nyugodtan lehetett autózni 8 kilométer volt, és kb. 10 alkalommal tudtam felváltani ötösbe a 270 kilométer alatt. A jellemző sebesség 30-50 között volt, mindenféle faluk zegzugos utcáin kanyarogva.

balatonclassic-deloreanzaras.jpg

Végül pedig még egy dolog. Úgy mentem, hogy ezt is ki kell próbálni egyszer, de nem gondoltam, hogy ennyire megtetszik. A kölkök lepakolása továbbra is nehézkes feladat, de ha ezt sikerül megoldani, akkor azt hiszem nem kérdés, hogy jövőre is megyünk. Bitang egy cucc volt, szívesen megismételném. És persze javítani akarok az eredményeimen.

2 komment

Címkék: találkozó

Az Új Delorean

2022.06.02. 10:00 :: Sidaries

Eddig hat bejegyzést írtam a várható új Deloreanekről, de most úgy tűnik, hogy végre lesz is a dologból valami. Az, hogy ez jó vagy rossz, az már más kérdés, de erről majd a végén írok.

Hivatalosan augusztusban lett volna a bemutató, ahogy azt legutóbb is írtam, de ezt előrébb hozták május 31-re, elméletileg a nagy érdeklődés miatt. Bár aztán május 30-án már az összes autós oldal tele volt a képekkel. Valószínűleg az azért volt, mert aki regisztrált, az hamarabb megkapta az általános információkat. Mondjuk valami okból ez hozzám nem ért ide, de mivel korábban megjöttek a leveleik, valószínűleg a közel tele levő mailboxom lehetett a hiba. Na de ez mind csak rizsa, a lényeg inkább az, hogy milyen az új Delorean?

A fenti képek jelentek meg a delorean.com-on, ebből már mindenki láthatja a külalakot. Alpha 5 a kódneve, a teljesítményadatai pedig a következők:

0-60 mph: 2,99 másodperc

0-88 mph: 4,35 másodperc - Szerintem ez egy jó ötlet, hogy megadják.

Maximális sebesség: 155 mph (250 km/h)

Hatótáv: 300+ mérföld (480 km)

Akkumulátorkapacitás: 100+ KWh

Légellenállás: 0,23 Cd - Ez egy igen jó érték. A régi Deloreané, ami szintén nem rossz, 0,30 körüli.

Ezen felül pedig az új divatnak megfelelő lefelé scrollozó delorean.com tele van semmitmondó marketingbullshittel, ezek elemzésétől most eltekintenék. Van azonban még bőven dolog, amit meg kell említeni.

Először is. Ez az autó, nem az általunk ismert DMC-12 utódja, hanem a soha el nem készült DMC-24 újkori befejezése. Emiatt - ahogy a képeken is látszik - 2+2 üléses, valamint a méretei is számottevően nagyobbak. A hossza 4995mm, a szélessége 2044mm, a magassága pedig csukott ajtóval 1370 mm. Ez a régi Deloreanhez képest 75 centivel hosszabb, 6 centivel szélesebb és 20 centivel magasabb.

Miben hasonlít az eredeti Deloreanre? Az ajtók hasonlóak, egyértelmű. Bár ekkora méretben nem tudom hogyan lehet ezt kisúlyozni, miközben az eredetiek esetében is nehéz volt a feladat. A hátsó légterelő megvan, az oké. És kb. ennyi. Rozsdamentes acélról szó sincs, egyéb különleges technológiákról - a villanyautóságot levéve - szó sincs, pedig az eredeti esetén a tárcsafékek, K-Jet befecskendezés, Lotus futómű, mind olyan dolog volt, ami ha nem is egyedi technikai megoldás volt, de kevésbé általános. Ez itt egy teljesen átlagos elektromos luxus sportautónak tűnik. Olyannak, mint amit az átlagember elvár. És ez az ami szerintem itt a legnagyobb gond. 

Miért? Hát mert szerintem ez egy szép... Maserati. Ez nem Delorean, hanem egy biztonsági játék, ami meghúzta a potenciális vásárlók igényeinek a mediánját, aztán fejlesztett rá egy autót. Ezzel a kinézettel ugyanúgy lehetne a már említett Maserati, mint BMW, Audi vagy éppen Nissan és Tesla.

Az eredeti Delorean a megjelenésével berúgta az ajtót, és megmutatta, hogy na ez vagyok én. Lehetett szeretni, lehetett utálni, de az egyediségét elvitatni nem. Ez az új Delorean belesimul a mezőnybe, nem tud kitűnni belőle. És ez baj, mert nem lesz olcsó. Még nincs végleges ár, de a pletykák szerint 175 000 dollár körül lesz, ami akárhogy is nézem 60 millió forint. Márpedig ennyi pénzért már Ferrarikkal, McLarenekkel és Lamborghinikkel kell versenyezni a vevőkért. Azoknak pedig már kialakult történelmük, eredményeik, legendájuk van. A DMC, habár elméletben szintén régi cég, sok szempontból híres is, de a gyakorlatban teljes újonc. Nem tudom, hogy pl. egy potenciális McLaren vásárlót mi venne rá arra, hogy inkább az új Deloreant vegye, mert ezen az áron a régi Deloreantulajdonosok nagy része biztosan kiesik a potenciális vásárlók közül, így pedig a célcsoport elég jelentősen leszűkült. Arról nem is beszélve, hogy az internet Deloreanes részeit végignézve enyhén szólva nem hurráoptimista a hangulat. A legjellemzőbb kritika az egyediség hiánya, valamint az eredeti Delorean márkajegyeinek a szinte teljes figyelmen kívül hagyása.

Ezen felül pedig van még további két dolog, ami kétségeket ébreszt. Az egyik, hogy nincs egyelőre meg a pénz a gyártás beindítására, ezért részvényeket szeretnének kibocsátani, és ezekből szeretnének összeszedni a szükséges tőkét. Ilyet már láttam a régi DMC-nél is, nem lett jó vége. Ezen felül pedig még olyan pletykákat is hallani, hogy nem is San Antonioban lesz a gyártás, hanem valahol Olaszországban fogják bérgyártani az autót. Az ilyen kapkodás szintén nem a siker receptje.

Végül pedig még egy gondolat. Ez az autó, ahogy korábban is írtam, az Ital Design egyik tervének az átdolgozása, név szerint az Ital Design DaVinci volt az alap. Erről a korábbi bejegyzésben linkeltem is képet. Azonban úgy tűnik, hogy volt egy másik ihletforrás is, az Angel Guerra és Allan Portilho nevével fémjelzett Deloreanlegacy.com.

Az oldalt meglátogatva tényleg nem lehet nem észrevenni a hasonlóságokat. Azonban megállapítható, hogy míg a fenti oldalon a kétüléses új Deloreankoncepció egész mutatós, véleményem szerint sokkal jobban elkapta az eredeti Delorean érzetét, a 2+2 ülésessé növelés nem tett jót a dizájnnak. Bár tegyük hozzá, a rozsdamentes acélt szerintem itt is elfelejthetjük.

Mi a végső véleményem? Deloreant mindig az vett, aki ki akart tűnni a tömegből, erre pedig ez az autó nem lesz elég. Bár tegyük hozzá, én a saját szemszögemből nézem a dolgot, lehet, hogy az a medián igazából pont jó helyen van és ez a forma jobban megmozgatja a nagyon gazdagok érzéseit, mint az új Ferrari. Így aztán lehet, hogy ők elégséges célcsoport lesznek az újjáélesztett Delorean fennmaradásához. Őszintén szólva én drukkolok neki, mert ha ez a koncepció működni fog, akkor az talán az eredeti Deloreanek régi alkatrészeinek a gyártásához is visszacsorgat némi extra tőkét. Viszont egyelőre én nem látom, hogy ez hogyan lenne lehetséges.

3 komment

Címkék: új delorean

Újabb Delorean kerül felújításra - VIN2899 - 2. rész

2022.05.18. 10:00 :: Sidaries

Tavaly márciusban már írtam a Győrbe behozott Beverly Hills Car Clubos autóról és kb. egy hónapja volt lehetőségem a saját autóm OT-ja mellett beugrani megnézni, hogy hogyan alakulnak a felújítási munkálatai. Emellett pedig sikerült egy jót beszélgetni is a történésekről. 

A legfontosabb dolog egyértelműen az, hogy az autó eladásra került. Az előző tulajdonos, akivel találkoztam is még a "kubai találkozón" sajnos kilépett a felújításból, és eladta az autót. Ha jól tudom akkor anyagi problémák álltak a háttérben, de mindenféle pletykákat itt nem akarok leírni. A lényeg, hogy egy kis szünet után folytatódott az új tulajdonosnál - ha nem is óriási léptekkel - a komplett restauráció. Most már egyértelműen az összerakás fázisánál járnak, a részegységek szinte mindegyike átesett a szükséges javításokon és felújításokon.

A teljesen használhatatlan és javíthatatlan alvázat leadták vasba, majd vettek egy újat Edtől, a motort szintén neki küldték el teljes felújításra, aminek a MÁV raklapját mi is láthattuk nála, a váltót szintén sikerült rendberakni, az acélelemek szépek, a belső pedig még újraépítés közben van. Ennek ellenére még mindig rengeteg a munka, ahogy az majd a képeken is látszódni fog. Az egyik legdurvább dolog számomra a teljesen elrohadt üléstartó sín és kézifék, ami csak úgy lehetséges, hogy évekig ázott az autó belseje. Ami egyébként könnyen elképzelhető az összedrótozott szélvédőből és az emlékeim szerint hiányzó bal oldali ablakból kiindulva. Röviden összefoglalva ami jó, az a motor, a váltó, a futómű és a külső megjelenés nagy része.

Azonban van három olyan problémás rész, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Az első az alváz. Gyönyörű, galvanizált, és ennyi. Többekkel beszéltem, és mindenki azt mondta, hogy egy galvanizált alvázra még kell rakni egy védőréteget, mert az első kisebb sérülés után azon a részen már nulla védelmet ad. Itt ez nem történt meg. Elméletileg ez az autó csak egy gyűjteményben fog állni, de ez akkor is egy hiba. Amikor rákérdeztem, akkor az volt a válasz, hogy ez volt Ed kimondott utasítása, hogy ehhez nem szabad hozzányúlni. Szerintem ez valami félreértés lehet, Ed angolját néha tényleg nem könnyű megérteni.

A másik pedig az ülések és az első-hátsó lökhárító. Az ülések szépen meg lettek csinálva, azonban a bőr redőzése nem olyan, mint kéne lennie. Nem komoly hiba, de említésre méltó. Sokkal inkább bántotta azonban a szememet az első és hátsó lökhárító színe. Az eredeti szín, mint pl. az enyém is, ennél sokkal világosabb szürke és kevésbé csillogó. Ez annyiban bánt, hogy ilyen lett, mert direkt felhívtam a Vurdon figyelmét, hogy ez egy speciális szürke, nem sokan tudják a rendes színt kikeverni, ezért szívesen segítek nekik, de azt mondták, hogy találtak valakit, aki meg tudja csinálni. Megcsinálta valóban, de rosszul, bár a fekete részek nagyon szépek lettek. Ez a hiba mondjuk aránylag olcsón javítható, de akkor is elkerülhető lett volna.

Szóval érdeklődve várom, hogy mi lesz a vége a felújításnak, ezeket a kétségeimet elmondtam a Vurdonnak is, kíváncsi vagyok, hogy megfogadják-e. Az alváz rendes védelme most már kicsit költségesebb lenne, de a másik két probléma még aránylag könnyen és olcsón javítható. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy ennek az autónak a restaurációs ára bőven 20 millió Ft fölött lesz. Akkor lehetne már tökéletes is.

Szólj hozzá!

Címkék: új delorean

süti beállítások módosítása