Élet egy Deloreannel

Pár éve már gondolkodtunk rajta, hogy ideje lenne egy rendes közös túrát is csinálni valahova, mert az öt évenkénti Eurofest, ami legutóbb ráadásul el is maradt, nem elég közösségi élmény a klub számára. Aztán persze ez a klub kaotikus és lusta hozzáállásából adódóan nem jutott sehova. Viszont ezúttal Bopat kézbe vette az ügyet és keményen elkezdett szervezkedni. A célpont Ausztria, azon belül pedig a Grossglockner nevű hegyi út, és Hallstatt lett. A csapat pedig szépen rábólintott, és egy kisebb szervezkedés után május 19-én, pénteken, elindultunk négy Deloreannel.

Pontosabban elindultam, aztán az autópályán találkoztunk Attilával, aztán együtt mentünk tovább az új Deloreanhez Győrbe hogy a többiek is láthassák. Ott találkoztunk McFly kiccsaládjával és sofőrjükkel Hanniballal és piros Skodájával, aztán oda érkezett kis késéssel dél felől McFly is a Deloreannel. Itt pedig miután összehaverkodott a banda régi és új fele, húztunk fel a pályára, majd Bécs előtt találkoztunk Bopatékkal, hogy aztán velük legyen teljes a létszám. Szerencsére hozta a CB rádióit, ami igencsak megkönnyítette a kommunikációt az autók között.

Közben megvolt az első műszaki hiba, McFly autója a nagyon saras út miatt elkezdett nyikorogni, ezért aztán egy közepes WD-40 kezelésre volt szükség a kormánymű felé, amitől meg is javult a jármű. Szerencsére a később közbejövő problémák mind hasonló súlyosságúak voltak.

Ezután St. Pöltenig autópályán mentünk, majd jött az út lényegi része, amikor a kis osztrák utakon bóklásztunk a célunk felé. Jöttek-mentek a kis osztrák faluk, amiknek a nevére egyáltalán nem emlékszem, csak arra, hogy az idő tökéletes volt, az út pedig szintén. Megéheztünk, és a Bopat talált is egy amerikai hamburgerezőt a közelben, rá is csaptunk az ötletre. Mint kiderült, ennél lehetett volna jobb találat is, mert az odavezető út egy rendkívül festői, hihetetlenül rendezett, és indokolatlanul szűk és dombos részen vezetett keresztül, hála a GPS-nek. Az én SUV-os magasságú Deloreanem könnyen vette a bukkanókat, de azért a jobbról és balról is öt centi szabad hellyel rendelkező kapuk és utcácskák mindenkit megizzasztottak. Cserébe viszont a hamburger nagy volt és finom, igaz elég sokat kellett várni rá.

Aztán az is jó abban, ha négy Delorean megy együtt, hogy együtt kell tankolniuk is. Márpedig annak van egy utánozhatatlan hangulata, amikor egy álmos napon megszáll négy Delorean egy kis falusi benzinkutat. Igaz, ehhez elhaladni is elég bárhol, garantált a tátott szájú fejfordítás. Na de hát ezért is csináljuk, nem? :)

Na de komolyabbra fordítva a szót, tényleg nagyon szép helyeken mentünk, párszor megálltunk, készítettünk csodás képeket, majd mentünk is tovább. Láttunk vízeséseket, nagy szakadékokat, völgyhidakat, amikhez velünk szemben völgy is volt, meg hát mindent, amit az ember Ausztriától elvár.

Estére pedig odaértünk a nagyon jó kis szállásunkra, ahol aztán egy jó vacsorával fejeztük be a napot és egy kis éjszakai beszélgetéssel. Viszont aludni is kellett, mert a másnap is sűrűnek ígérkezett.

A szombat volt a fő nap. Erre a napra volt tervben a Grossglockner, de szerencsére van fent webkamera, így nem mentünk oda feleslegesen, hogy rájöjjünk, szar az idő, nincs értelme felmenni. Jött hát a B terv, egy nagyon szép hegyi út, a környéken. Kaptattunk is rendesen sokáig, sőt, ahogy mentünk felfelé, még útdíjat is kellett fizetni, bár szerencsére nem sokat. Itt volt a második műszaki hibánk, Bopat autója a fizetéses bódé után nem indult be. Aztán McFly odament és beindult és azóta sincs vele semmi gond. Pillanatnyi elmezavar, úgy tűnik.

Na de a lényeg, hogy mentünk egyre magasabbra, gyönyörű helyeken jártunk, majd megálltunk egy étteremnél, ahol egy Jaguaros csávóval találkoztunk. Jó fej volt, be is állt mellénk, aztán kikérdeztük egy kicsit, meg ő is minket. Megtudtuk, hogy Bécsben bérelte az autót, aztán úgy gondolta, hogy akkor már elhozza egy szép útra. Merész, de mindenképpen dicsérni való törekvés. Miután kibeszélgettük magunkat, ittunk egy teát, Bopaték ettek valamit, aztán mentünk is tovább.

Innen egy nagyon szép kisvárosba értünk, aminek a tópartján ismét ittunk valamit és sétálgattunk egy kicsit. Fogalmam sincs a nevéről, annyira nem is lényeg, szuper hely volt. Innen pedig indultunk a kettes cél felé, Hallstatt irányába. Ahova odaérve az egész városban nem volt parkolóhely. Oké, utólag végiggondolva nem éppen logikus, hogy egy ilyen gyönyörű szombaton a délután közepén, találunk négy egymás melletti parkolóhelyet, Esélytelen volt. Ezért Hallstattot hagytuk, és leparkoltunk a tó másik oldalán, hogy átbeszéljük a terveket.

Itt pedig megtörtént szerintem a legjópofább dolog a kirándulás alatt. Odajött hozzánk egy fickó, hogy lefotózkodhat-e az autókkal és a hangszerével, mire mondtuk, hogy persze. Erre összerakott előttünk egy kábé három méter hosszú alpesi kürtöt, aztán azzal állt neki pózolni két Delorean között. Innen már csak egy lépcső volt feljebb, játszott is rajta. Azt beágyazni nem tudom, de itt a linkje. Megéri kattintani!

Ezután elsétáltunk a tóig, ami messzebb volt, mint elsőre gondoltuk, de nagyon élveztük a kis mozgást a sok ücsörgés után. Ráadásul láttuk a tó másik oldalán Hallstattot is. Innen aztán visszamentünk az autókhoz, majd Dudu kitalálta, hogy neki márpedig kell egy hűtőmágnes innen. Ezért az volt a terv, hogy visszamegyünk a városba, valahol leállunk, ő kiszáll és 30 másodperc alatt vesz egy hűtőmágnest, aztán megyünk is tovább az aznap esti szállásunkra. Na hát ebből pont így nem lett semmi. Bopat észrevette, hogy már van parkoló, ezért el is mentünk egy jó nagy kanyarral a parkolók felé, Dudu ragaszkodott a hűtőmágneshez, McFly és Attila semmit nem értett a történésekből, én meg morogtam, hogy miért nem lehet terv szerint haladni. Végül megálltunk, McFlyék és Attila elindultak a szállás felé, mi meg Bopatékkal megnéztük a várost, hogy a kettőből legalább az egyik tervezett checkpoint meglegyen. Hallstatt kétségtelenül egy nagyon szép és hangulatos kisváros, de korábbi nem is tudom mi a neve város nekem jobban tetszett. Igaz ebben szerepet játszott az is, hogy az előző város nem volt dugig rakva hülye turistákkal, mint mi.

Végül itt nem sokat maradtunk, kezdett későre járni, ezért indultunk mi is a szállás felé, ami még jó egy órányi útra volt. Közben a többiek átvették a szobákat, amiből másnap reggel alakult egy jó kis bonyodalom, de ezt majd akkor. Erről a napról még annyit, hogy ettünk egy jó kis vacsorát, ittunk pár sört, aztán húztunk aludni. Eléggé fárasztó volt ez a nap is.

Másnap már csak a hazaút volt hátra, persze egy kis extrával, ugyanis kitaláltuk, hogy ha már nincs messze, akkor Salzburgot csak meg kéne nézni. Így hát megint oszlott a csapat, McFlyék elindultak hazafelé két autóval, Bopaték, Attiláék és mi pedig elindultunk észak felé. hogy aztán lássuk, hogy milyen pofás dugó van az autópályán. Így erre a napra is maradtak a kis hegyi utak, amit olyan nagyon azért senki sem bánt. Salzburgba érve kerítettünk egy parkolóházat, majd sétálgattunk a városban, ettünk perecet, megint sétálgattunk, majd kb. egy-másfél óra múlva úgy döntöttünk, hogy az előző napi tóparti falucskák közelebb állnak hozzánk. Karácsonykor mondjuk pusztító lehet a város díszítése, mert még így tavasz végén is érezni lehetett némi ünnepi hangulatot.

Innen aztán már csak a hazaút volt hátra, ami Bécsig a Bopat vezetésével történt, onnantól pedig a szétválás miatt már én diktáltam a tempót. Végül este hat körül értünk haza, jó hangulatban, és ismét fáradtan. Megérte.

Egy kis egyéb információ a kirándulásról. Kicsivel 1000 mérföld, azaz 1600 kilométer fölött mentünk, általában 110-120 km/órás sebességgel autópályán, és 70-80 km/órás sebességgel a normál utakon. A lassú sebesség fő oka a Bopat autójának az automata váltója volt. A Delorean három sebességes automata váltója egyszerűen ezekben a sebességtartományokban érzi jól magát. A manuális váltók jobban szeretik a szabványosabb 90 és 130 kilométer/órát. A fogyasztás a szokásos 10-11 liter volt, de inkább a 11-hez közel. Az út pedig mindenestől 150e Ft/fő körül alakult.

Nem beszéltem még a legfiatalabb útitársunkról, ugyanis McFly elhozta a 3 hónapos porontyát is Hannibal autójában. Nem mondhatom, hogy felhőtlen volt az örömünk, amikor ezt a döntést meghozta, mert féltünk tőle, hogy túl sok kényszermegállóval fog ez járni, de a kölökke igazán jól viselkedett, nem nagyon zavart bele a napi programba.

Április közepén kaptunk egy levelet, amiben arra kértek minket, hogy elmondjuk a véleményünket egy kinézett Deloreannel kapcsolatban. Egy belga autóról volt szó, az első képek alapján egy elég szép állapotúról. Rácsaptunk keményen, ki is lett szegény elemezve rendesen. Miután meglett a VIN, megnéztük, amit tudni lehetett róla, plusz begyűjtöttünk annyi képet és videót, amennyit tudtunk. A verdikt az lett, hogy ez egy valós és jó autó, megéri vele foglalkozni.

Ezután összehoztam egy gyors találkozót a leendő tulajjal, akivel aztán pár órát beszélgettünk a Deloreanességről, meg úgy általában a buktatókról, örömökről, mindenféléről. És örömmel láttam, hogy nem ment el a kedve, sőt, még inkább megjött, szóval nem volt mese, ezt az autót meg kellett venni.

Intézte is a szükséges dolgokat, pár kisebb dologban én is besegítettem, valamint a McFly is felkerült a képre, mint a műszaki ember. Így egy hét alatt kialakult a koncepció, hogy hárman megyünk az autóért Belgiumba. McFly az, aki  a legjobban érti az autó műszaki tartalmát, én a kommunikáció és az elméleti tudás miatt mentem, a tulajdonos meg hát mégiscsak illik, hogy ott legyen.

Május 12-én indultunk az új tulajdonos autójával, és a tervvel, hogy a megveendő Deloreant lábon hozzuk haza. Erős vállalás volt, mert mégiscsak egy ismeretlen autóról volt szó, ami az elmúlt években nagyon keveset ment, de hát mi baj történhet? Így bepakoltunk egy kupac olyan alkatrészt, amit szükség esetén akár a pálya mellett is ki tudunk cserélni, és reggel 7 után felmentünk a pályára, aztán gyerünk!

Nagyon jól haladtunk, Belgiumig kétszer álltunk meg, szerencsére a forgalom igazán kegyes volt hozzánk, így este nyolc után egy kicsivel már át is tudtuk venni a foglalt szállásunkat. Utána egy gyors vacsora a helyi Mekiben, aztán alvás következett az igazán szép, bár kicsit nászutas lakosztálynak kinéző szobánkban.

A másnap reggel a McFlynak és nekem teljes nyugalomban, szegény új tulajdonosnak pedig 200-as vérnyomással telt, mert hát mégiscsak most látja meg az új nagy vállalását. Ezért aztán siettünk, hogy a megbeszélt 8 órára odaérjünk a kereskedéshez, ahol aztán minden zárva volt. Próbáltuk hívni a csávót, 9-re jön. Köszi, jó, hogy megbeszéltük. Így volt még egy óránk, ami éppen elég volt egy tankolásra, autómosásra, szóval hasznosan töltöttük el. 9-re vissza, a kapu időre kinyílt, kicsit később a cégvezető is megérkezett, és végre megnéztük a célpontot.

És örültünk, mert szép volt, amit láttunk. Egy nagyon szép állapotban megőrzött autóról volt szó, amin viszont a megőrzés kicsit túl jól is sikerült. Ez azt jelenti, hogy a víz és benzincsövek mind az eredetiek voltak, valamint később kiderült, hogy még a légszűrő is 1981 szeptemberi gyártású volt. Viszont az autó szépen járt, minden fontos dolog működött rajta. A légkondi ugyan nem kapcsolt be, valamint a bal oldali index sem ment rendesen, de az utóbbit a McFly gyorsan orvosolta, más műszaki problémával pedig nem találkoztunk. Még pár kárpitos probléma látszódott, de pl. a műszerfal fölötti dashboard az eddigi legszebb volt, amit valaha láttam. Ebben a rajta levő utólagos takarónak biztosan jelentős szerepe volt. Ja igen, még valami. A VODban állt a hűtővizes dzsuva, valamint zöld hűtővíz volt benne, ami nem alumínium motorba való, ami nem jó hír, ezzel foglalkozni kell minél hamarabb.

Meg kell továbbá említeni a kereskedést, ahonnan megvettük az autót. Ott bizony nem a Delorean volt a legdrágább jármű. Messze nem. Porschék, Ferrarik, Lancia Delta, meg még ki tudja mennyi és milyen autó volt ott. Az biztos, hogy abból a gyűjteményből simán lehetett volna egy darabig finanszírozni egy kisebb államadósságot.

Miután gyorsan átnéztük az autót, túl voltunk az első indításon, jöhetett a papírmunka, amivel nem volt gond, majd az első kiállás, újra átnézés, és az indulás. Az első alkalom mindig izgalmas, és látszott is az új tulajdonoson, hogy a 200-as vérnyomás csak egy kicsit esett az elmúlt két órában.

Elindultunk először tankolni, majd az autópályára fel. Kicsit melegebb volt a kis falukban a Delorean hőmérséklete, mint illett volna, mert nem kapcsolt be a hűtőventilátor, amikor kellett volna neki, de ezt később McFly orvosolta. Úgy tűnt, hogy csak a hőgomba csatlakozója volt eloxidálódva. Ezt kicsit megtisztítva már indult az első ventilátor. Amit aztán nem is használtunk többet, mert annyira szép utunk volt hazafelé, hogy egy dugóba sem kerültünk bele, ezért a normál menetszél hűtése elég is volt mindenre.

A blog szempontjából nem a legideálisabb, de egy rendkívül unalmas utunk volt hazáig. Hazafelé csak egy dugó volt, amit sikerült kikerülni, valamint kétszer elnéztük az irányt, mert annyira nem oda figyeltünk, de más forgalmi zavar nem történt. Viszont az autót érték kisebb veszteségek. Először az egyik kipufogóvég esett le, majd kicsit később a kilométeróra döglött be. Valószínűleg az angle drive most adta meg magát. Nem meglepő, mert indulástól kezdve eléggé ingadozott, esélyes volt, hogy itt-ott meg van szorulva, sajnos nem húzta ki hazáig. Viszont ettől az autó még működik, szóval nem különösebben zavartattuk magunkat miatta.

Egyébként főleg a McFly vezetett, az új tulajdonos inkább még csak kívülről ismerkedett az autóval, valamint az út első és utolsó szakaszára vette át a kormányzást. Emiatt nagyon szép videókat tudott készíteni az autóról, ami jól jött a videóhoz, amit készítettünk az út alatt. Szerencsére ő sokkal jobban ért ehhez, mint mi, ezért elég jól sikerült. Íme, itt lehet megtekinteni. Friss, ropogós.

Zárásként annyit, hogy nagyon fárasztó két nap volt ez, de abszolút megérte. Lett egy új Delorean az országban, ami mindig öröm.

Az elmúlt két hétben a Győri Árkádban volt kiállítva a Delorean. A megkeresés az ACCH-tól, azaz az American Car Club Hungarytől jött, akik egy vándorkiállítással járják a különféle plázákat. Egyszer, jó régen, már voltam egy ilyenen Szegeden, bár a távolság miatt akkor trélerezett az autó oda-vissza. Most viszont természetesen lábon vittem-hoztam az autót, ami egy sokkal szerencsésebb dolog, a dolog élvezeti értékéről nem is beszélve.

Szóval a lényeg, hogy megkerestek, igent mondtam, megbeszéltük a részleteket, aztán vártuk az időpontot. Amikor pedig jött, akkor beültem a Deloreanbe, és az Árkád hátsó bejárata előtt találkoztam is a díszes kompániával. Mert addigra már ott volt egy AC Cobra, egy Dudu/Herbie, valamint egy piros Corvette és egy sárga Mustang. Valamint  kicsit később befutott General Lee is.

Megvártuk a zárást, aztán elkezdtünk bemenni a nem túl széles ajtón. Hát a Delorean sem egy vékony alkat, de a Charger az még egy pár centit ráver. Fel is rakom a videót, mert ezt megéri megnézni.

Szerencsére minden autó befért, aztán már csak az volt hátra, hogy beálljunk a helyünkre, majd megegyük az ajándékpizzát. Kicsit még beszélgettünk, aztán indultunk is haza. Kicsit féltettem az autót, de a szervezők mindenben megnyugtattak. Nem, nem fog senki beülni, mindig lesz itt biztonsági őr, jó messziről lesz körbekordonozva, stb.

Mint kiderült, ez így egyáltalán nem volt igaz.

Már egy-két nap múlva is szólt az arra járó klubtag, Dexter, hogy a szalag, amit kiraktunk, hogy ne tudjon senki beülni, le van esve, a kordon pedig elég közel van az autóhoz. Szólt is a biztonsági őröknek, akik a környéken sem voltak, hogy visszarakja a szalagot, szerencsére azt megengedték. Így egy darabig nyugi volt, de aztán mire mentem az autóért megint le volt esve. Plusz mire odaértem, láttam, hogy a bal oldali ajtó, amit elméletileg nem szabadott volna kinyitni, rosszul van becsukva, és világít a lámpája ki tudja mennyi ideje. Ledesek már ezek a lámpák, de két hetet nem bír ki az aksi, szóval egy kicsit ideges voltam, hogy el tudok-e indulni. Szerencsére a kulcsok megvoltak, és az indulás is gond nélkül ment, valamint az autóból sem hiányzott semmi.

Végeredményben semmi baj nem történt, az autó pont olyan állapotban van, mint amikor ott hagytam, ujjlenyomat is elég kevés lett rajta, de azért maradt egy keserű szájízem amiatt, hogy az Árkád vezetősége totál leszarta a megegyezésünk részleteit. Szegeden nem emlékszem, hogy lettek volna ilyen problémák.

Viszont mindezért kárpótolt, hogy nagyon jó utam volt hazafelé, imádtam minden percét. Szépen ment az autó, minden tökéletes volt. Igaz, alapjáraton még mindig rázkódik a motor, de ha megjöttünk a most hétvégi kirándulásból, talán meglesz a maradék benzincső, amivel remélhetőleg megjavul a dolog. Vagy ha nem, akkor lehet vinni újra K-Jetet beállítani.

Április 30-án tartottak Komáromban egy veterántalálkozót, amire úgy döntöttem, hogy én is elmegyek. 2019-ben már voltam egyszer rajta, igaz akkor csak a legvégére értünk oda, mert éppen Hollandiából jöttünk hazafelé. Szép is volt, hogy mindenki kihozta a féltett kincsét a főtérre, természetesen patyolat állapotban, mi meg beestünk a végére plafonig pakolva, egy rettenetesen koszos autóval, de ugyanakkor jó volt megmutatni, hogy így is lehet veteránozni. Ennek ellenére idén nem ez volt a terv, hanem egy rendes megjelenés az elejétől a végéig, tiszta autóval.

Az első sokk akkor ért, amikor megmondták, hogy ez bizony vasárnap 8 órakor kezdődik. Az szép, akkor sietünk, így aztán gyorsan elhelyeztük a mamánál a gyereket, aztán visszamentünk fél 9-re. Szerencsére hamar bejutottunk, a helyünk már várt minket, ami egyébként egy elég érdekes tapasztalat volt számomra. A találkozók általában úgy működnek, hogy van egy jó nagy hely, aztán mindenki oda áll ahova tud, illetve akar. Ezzel szemben itt a regisztrációnál egyben csinálnak egy "ülésrendet" hogy ki hova fog állni az autójával. Ennek nagy előnye, hogy jól lehet az autókat kategorizálni, pl. a szocialista autók szépen egy kupacon voltak megnézhetők, a motoroknak megint csak kijelölt helyük volt, meg mi is egy elég illusztris társaságba kerültünk. 

Jobbra tőlem egy Triumph, balra pedig egy Honda NSX állt, amik igazán különlegesek voltak. Nem vagyok egy nagy japán autó rajongó, de ez az NSX egy igazán kívánatos jószág volt. A Triumph pedig olyan apró és aranyos volt, hogy elmondani is nehéz.

Egyébként ez a jól szervezettség az egész rendezvényre jellemző volt. A kiállítók kaptak ebédet, amit egy adott 20 perces időtartamban kellett átvenni, hogy ne legyen tumultus, és szépen működött is a rendszer. Egy akkora kupac gyrost kaptunk, hogy esélytelen volt megenni, pedig igen finom volt. Itt ért viszont az egyetlen negatív dolog, az, hogy valószínűleg a jó hideg bubis víztől, elment a hangom. Egyelőre csak kicsit, de aztán kb. egy óra alatt teljesen. Ilyen még soha nem volt, meg is lepődtem. Aztán emiatt már kicsit el is ment a kedvem az egésztől, de azért kivártuk a végét, és jól is tettük, mert egy harmadik helyet sikerült is behúzni.

Végül aztán nagyon jó élménnyel gazdagodtunk, ha lehetőségünk engedi, máskor is megjelenünk. Zárásként pedig pár kép a kedvenceimről.

Na jó, igazából egyáltalán nem vagyunk ilyenek, de azért ez jó. :)

Ott hagytam abba, hogy megvolt az év eleji szerelés, lehetett menni a találkozóra. Aminek a szervezése elég messziről indult és úgy tűnt, hogy elég nagy gurítás lesz. Mert ugye McFly összerakta a győri Deloreant, azt elvittük a Vurdonnak, ők meg úgy gondolták, hogy nem akarnánk-e egy kis hűhót csapni azzal, hogy többen is megjelenünk. Mi meg persze csúnyán exhibicionisták vagyunk, ezért akartunk. McFly adott volt, én meg már a régi kapcsolat miatt is egyértelmű voltam, rajtunk kívül meg még Bopat érezte úgy, hogy ideje megnyitni a szezont. Ezért megbeszéltük, hogy 14:30-kor találkozunk a monostori erőd parkolójában, aztán onnan elkonvojozunk a negyedik autóhoz Győrbe.

Mondjuk McFlyt megkértem, hogy mi találkozzunk egy kicsit hamarabb, hogy meghallgassa a kicsit rendetlenül járó motoromat, de miután odaértünk és meghallgatta, csak legyintett. Azt mondta, hogy ő nem érzi át a problémámat.  Hát kösz. Addig is volt mondjuk egy jópofa dolog, amikor ballagtam át Komáromon és egyszer csak szembejött velem a Bopat. A Delorean kint a vadonban még mindig sokkal durvább, mint csak mellette állva. Szóval találkoztunk, de igazából nem csináltunk semmit, csak örömködtünk, meg dumáltunk. Meg hát McFly bizniszelt valakivel valamit, ha már úgyis erre járt.

Aztán elindultunk Győrbe, az úton nem is történt semmi különleges, a bevonulás meg hát pont olyan volt, mint amikor három Delorean bevonul. Meglehetősen látványos. Beparkoltunk a negyedik mellé, aztán jött a szokásos rész, a beszélgetések, a körbemutatás, meg néhány ismerős, akik szintén úgy gondolták, hogy nekik is itt kéne rontaniuk a levegőt. Meg persze McFly itt is bizniszelt valamit. Szerintem lassan plutóniumot is lehet már tőle venni. Ennél többet nem is mondanék, mert Joe T sokkal jobban bemutatja, mint én azt leírni valaha is tudnám. Meg hát ugye KITT megint csak eléggé odavert a közönségnek.

A lényeg, hogy kb. hatig elvoltunk itt, majd átmentünk a Barney's-ba gigahamburgert enni, innen meg szépen ment mindenki a dolgára. Nagyon jó kis találkozó volt. Akit érdekel, itt talál még pár képet.

Március 25-én az Eto parkban ünnepélyesen megnyitottuk az idei szezont. Persze addig is volt pár dolog, ami odáig elvezetett. Először is megvolt az év eleji szerviz, ami a szokásos olajcserén és légszűrőcserén túl a benzincsövek cseréjét is jelentette. Már egy ideje gondolkodtam a cserén, de nem tudtam megállapítani, hogy a jelenleg a Deloreanben levő csövek még a gyáriak vagy azóta már egyszer lecserélt, de eredeti darabok. Ezért felraktam a Delorean Fanatics-en a kérdést egy kupac képpel, hogy szerintük ezek milyen csövek. Nem kaptam választ a kérdésre, de a legtöbb válasz azt mondta, hogy ha gyanú van, akkor cserélni kell. Ami jogos is, mert a kigyulladt Deloreanek nagy része a régi benzincsövek szétszakadásának esik áldozatul. Ezért aztán az év eleji rendelésben benne volt az összes cső, a két hátsóval együtt, ami a sima kitben nincs benne.

Az elosztóra menő csövek cseréje gond nélkül ment, azonban a legfontosabbak, a két hátsó, nem sikerült. Az egyik azért, mert habár zacskózott darab volt, egy kicsit rozsdás volt a belseje, a másiknak pedig az egyik áteresztőcsavarja más méretű, mint ami gyárilag a Deloreanben van. Közben meg volt még egy olyan gond is, hogy a cserék után az autó nem indult be. Ez azért történt, mert mivel nagyon hosszúak a benzincsövek, ezért teljesen leürül belőlük a benzin, ellenben a levegő feltornyosul a benzin előtt, így amíg azt a motor ki nem dolgozza, nem indul be. Igazából nagyon hasonló a probléma, mint a nyomástároló hibájának az esetében. Sajnos a szerelő nem hívott fel egyből, hanem nekiállt szerelgetni, majd miután beszéltünk, átirányítottam a McFlyhoz, aki elmondta nekik, hogy simán csak állítsák állandóra az rpm relét és indítsanak, és majd be fog indulni. Így is lett. Így amikor mentem az autóért, már működött, de azóta kiderült, hogy valamit elállítgathatott a szerelő, mert kicsit alacsonyabb az alapjárat, mint kéne, ezért pedig néha rázza a motort. Egyelőre így maradt, mert amíg a két maradék csövet nem tudom kicseréltetni, addig nincs értelme vele foglalkozni, de ha az meglesz, akkor majd ezzel is foglalkozunk. Szóval az év eleji szerelés egyelőre még nem volt egy egyértelmű siker, de majd még alakul. A benzincsövek, légszűrő, olajszűrő ára 150 000 Ft volt, a szerelés, a 7 liter olaj pedig további 80000 Ft-ba került. Szép indulás, remélem idén is sikerül kitermelni.

Ezután a következő napon elvittem a Deloreant a megérdemelt év eleji takarítására, majd másnap indultunk a  találkozóra.

2008 február 12-én vettem meg az eBayen a Deloreant, majd ezt a blogot 2008 szeptemberében indítottam. Ettől a két eseménytől kezdve pedig az életem teljesen megváltozott. A 10 éves évfordulóra már írtam egy visszatekintést, amit abban leírtam inkább nem ismételném, ezért inkább az elmúlt 5 évről beszélnék.

Amiről inkább csak negatív dolgok jutnak az eszembe. 2019-ben, az utolsó igazi békeévben még minden megvolt, amit megszoktunk, de aztán 2020-ra keményen beütött a Covid. Az összes nagyobb találkozó elmaradt a NAAFfal az élen, amit egy NAAF siratón keseregtünk el, amit aztán 2022-ben is megismételtünk. Mert habár a NAAF-ot 2021-ben ismét sikerült megrendezni, hogy aztán az utolsó legyen az ott leírt okok miatt. Azóta felmerült pár helyszín, de úgy tűnik, hogy idén sem tudják megrendezni. A Lakeside - azaz Agárd - szintén évek óta haldoklik, abból sem lesz idén sem semmi. Keresnünk kell új helyeket, attól tartok. A legfájóbb pont azonban az Eurofest elmaradása volt, szintén a Covid miatt, 2021-ben. Erre is lehet várni 2026-ig, pedig egy pár éves halasztást még örömmel fogadtam volna.

Mindemellett mindennek az ára kilőtt az egekbe, a forint bezuhant, így a Delorean fenntartása is megemelkedett. Még így is aránylag olcsón fenntartható, ahogy azt a blog egyik leglátogatottabb bejegyzésében is megírtam, de  itt is észrevehető a romlás.

Voltak azonban pozitív dolgok is. Az új OT rendszer, igaz elég döcögősen, de elindult. Így aztán a 2022-es OT vizsga már sokkal gyorsabban lement, mint az eddigiek, lett egy profi K-Jet szerelőnk, aki azóta már mindenkinek rendesen beállította az autóját, meg hát új autók is érkeztek, illetve kerültek / kerülnek felújításra. McFly külön öröm, mert korábban a saját autóját, pár hónapja pedig a győri romot is rendberakta, így lett egy kinevezett Deloreanszerelőnk, ahova természetesen egyből be is jelentkezett az összes tulajdonos a kisebb-nagyobb bajaival.

Szóval habár az elmúlt pár év nem volt túl szép, és a világ aktuális helyzete sem éppen a legrózsásabb, van remény arra, hogy pár év múlva már csak kellemes nosztalgiával gondolunk vissza rájuk, miközben felvesszük a gázmaszkunkat és a csőre töltött sörétesünkkel elindulunk bevásárolni.

A téli szezonon kívüli semmittevési időszak arra jó, hogy írjak a két projectautóról, már amit lehet. Mert ezeken kívül csak egy szülinaposom volt, ahol jól szétfagytunk, de sokkal érdekesebbet nem tudnék róla írni. Maradjunk inkább a többi autónál.

Volt pár éve egy bejegyzésem egy Beverly Hillses autóról, a VIN 2899-ről. Ez. Elég rossz állapotban volt, de aztán elég sok vargabetű és nehézség után úgy tűnik, hogy a felújítás a végéhez ért. Nem fogok sokat írni az autóról, ahogy eddig sem, mert az új tulajdonos kiléte nem ismert és nem akarok olyat írni az engedélye nélkül, amit ő nem szeretne. Ami ránk tartozik az annyi, hogy ennek a Deloreannek a jövendőbeli sorsa inkább a kiállítási szépség lesz, nem pedig az aktív használat, valamint az, hogy végül McFly rakta össze a gépet és nem rég én is besegíthettem egy kicsit az átadásba. Szóval a VIN 2899 megtette sok év után az első 250 kilométerét, működik szépen, és várja az OT vizsgát, majd új tulajdonosát.

A másik pedig a VIN 6444, a biatorbágyi autó. Ott is nagyon cifra volt a történet az elmúlt években, amit szintén jobb, ha nem írok le, de a lényeg, hogy ez az autó végre elkerült a rohasztási helyéről, és jelenleg felújítás alatt áll. Szintén nem a legtökéletesebb restaurációs alap volt, így a használható alkatrészek kipakolása után úgy tűnik, hogy elektromos Deloreanként fog feltámadni. Érdekes lesz, főleg a papírozási rész, várom az eredményt. Ha lesz valami, majd megírom.

Így aztán már csak egy restaurálandó Delorean van az országban, a győri, de mivel az meg nem eladó, ezért az még vár a sorára. Remélem nem annyira sokáig.

Régen írtam, de ennek oka egyértelmű: Semmi sem történik. Az elmúlt hónapban kétszer mentem csak a Deloreannel. Egyszer, amikor szép tiszta és száraz idő volt és mentünk egy kis tatai és környékbeli kiruccanást, egyszer pedig amikor csak úgy megjárattam a környéken. Az autó szépen tette a dolgát, nem volt vele semmi különös. Viszont második alkalommal, mivel nem volt annyira száraz az idő, amikor kiálltam a garázsból, hirtelen nagyon bepárásodott az autó kívül-belül. Na mondom, itt a nagy lehetőség, hogy másodszor is használjam a hátsó ablak fűtését (Még 2013-ban, az Interkozmosz nagyon hideg novemberi forgatásán volt az első lehetőségem rá.), és kiderült, hogy sajnos az egyik fűtőszál már nem működik. Rettenetes egy állapot, nem tudom, hogy hogyan fogom ezen túltenni magamat. Persze a kép készítését követő második percben már győzött a PRV. Azóta pedig ismét pihen az autó, remélem az idei évben is lesznek szép kirándulásaink.