Élet egy Deloreannel

Elméletileg Bopattal most hétvégén elindulunk Hollandiába egy hétre, hogy átnézessük az autóinkat Eddel és hogy mászkáljunk körbe egy kicsit. Fogalmam sincsen, hogy a jövő héten hogyan lesznek bejegyzések, majd kiderül. Ezen a héten még marad a megszokott rend.

A következő dokumentum ahogy nézem, valamikor 1982 elején-közepén készülhetett, amikor a DMCL már csődvédelem alatt állt. Nem tudom, hogy ki írta és kinek, de valószínűleg a befektetők, hitelezők megnyugtatása miatt készítették. ráadásul csak az első két oldalt találtam meg, szóval vannak azért homályos pontok a háttérrel kapcsolatban.

Kérdés: Milyen a raktárkészlet jelenlegi állapota? A tieteké és a mienk?

Válasz: A viszonteladók jelenleg 1800 autóval rendelkeznek, a kikötőkben pedig további 100 van. Ebből 400 '81-es, 100 pedig '82-es. Előreláthatóan a következő 60 nap folyamán eladjuk a jelenlegi készletet, majd megkezdjük a '83-as modellek szállítását Belfastból.

K: Az 5/50-es garanciát ki lehetne terjeszteni a korábbi vásárlókra is? (Ha jól tudom, ez az 5 év / 50 000 mérföld garanciát jelentette)

V: Nagyon jó javaslat! Megpróbálunk kitalálni egy olyan opciót, amit a jelenlegi tulajdonosok is megvásárolhatnak. Amint véglegesítjük, értesíteni fogunk benneteket.

K: Kaphatnánk egy listát a '81-es és '82-es modellek közötti fejlesztésekről?

V: Igen. Több mint 400 fejlesztést végeztünk el a '82-es modellen és ezekről a következő két hétben kézbesítünk egy listát.

K: Nem tudnátok egy kis pozitív sajtóval ellensúlyozni azokat, akik megpróbáltak "megégetni" benneteket?

V: Ez nehéz. Mint tudjátok, tulajdonképpen az összes hírnek van egy negatív vetülete mostanában. Egy direkt megoldás, mint a hirdetések, több kérdést vetnek fel, mint amennyit megválaszolnak. Mert mi történik ha elkapsz valami csúnya nemi betegséget? Szerezhetsz papírt róla, hogy meggyógyultál, de ha a papírodat lobogtatod, attól még elég kevés randi fog összejönni. (Ismét egy téma, amiről a blog indulásakor nem gondoltam hogy elő fog kerülni.:) ) Az egyetlen megoldás, ha olyan "agresszívan" adjuk el a termékünket és olyan sikeresek vagyunk, hogy azt nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Jövő héten folytatom.

... képes vagy sok órát azért vezetni, hogy segíts valakinek Deloreant szerelni, csak mert imádod az autót. Mindezt ingyen.

... a barátnőd, feleséged vagy bárki aki fontos utálja a dmctalk-ot. (vagy esetünkben blogot, fórumot. :) )

... minden lényegtelen - tulajdonképpen láthatatlan - változást tudsz a Deloreaneken.

... választanod kellett az autód és a csajod között: Az autódat választottad.

... nem tanulsz a hibádból és újra megvennéd.

(Szabitól) Jöjjön egy képes élménybeszámoló a biatorbágyi találkozó napjáról; magáról az Oldtimer Premierről Sid már írt itt. Az izgalmak úgyis főleg a találkozón kívül zajlottak, és már rögtön az odaúton erősen belehúztunk.

Bopattal a Megyeri-híd végénél találkoztunk 8 körül, és csak most látom a fotón, hogy sikerült is egy dupla hajdúfrizbipéteres parkolást összehoznunk:

Innen a budai alsó rakparton terveztünk lejutni a déli hidakig, de nem ártott volna odafigyelni a közlekedési hírekre, mert egy idő után belefutottunk egy lezárásba, és letereltek a rakpartról. Hirtelen ott találtuk magunkat mindenféle budai kis utcácskákban, ahol én egyáltalán nem vagyok ismerős. Gyorsan besoroltam egy taxi mellé, és a kis oldalablakon keresztül útbaigazítást kértem (volt csodálkozás!), aztán a megadott irányban törtünk előre, amíg nagy szirénázást hallva meg nem álltam egy kereszteződésben. A tükörben csak civil kocsikat láttam, és amíg arra vártam, hogy szemből vagy oldalról megjelenjen a hang forrása, hátulról egy rendőrmotoros robogott mellém és beüvöltött a kocsiba: „Induljon már, nem látja, hogy feltartja a sort!?” Ekkor néztem ismét hátra, és akkor már kb. az ország összes rendőrautója ott állt Bopat kocsija mögött, felkapcsolt fényhíddal és üvöltő szirénákkal! A motoros kilőtt előre, folyamatosan integetve, hogy kövessem.  Így hát mentünk utána hosszú percekig: a piros lámpáknál a rendőrmotoros mindig leállította a keresztirányú forgalmat, mi pedig robogtunk át a tiloson, mintha a líbiai terroristák üldöznének. Kívülről nagyon király látvány lehetett, ahogy rendőri felvezetéssel két Delorean száguld át a leállított forgalomban, mögöttük pedig a vijjogó rendőrautók végeláthatatlan sora. Volt is ilyen szerencsés szemtanú, aki így írta le az élményt Sidnek:

Végre elértük a Déli-pályaudvar környékét, a motoros félreállított, és számtalan kollégája véget nem érő hullámokban továbbszáguldott mellettünk. Ekkor tudtam előkapni a kamerát és megörökíteni a rendőrsor végét:

Bopaték egyébként 40 rendőrautót számoltak. Innen már sima ügy volt az út Biatorbágyig, miközben végig ezt láttam a visszapillantóban.

Soha rosszabb kíséretet :) A találkozón ismét nagy sikere volt a négy Delónak; számomra az volt megdöbbentő, hogy még a 4-5 éves gyerekek is azonnal tudták, hogy melyik filmben szerepelt a kocsi. Szóval az elkövetkező jópár évtizedre biztosítva van a rajongók köre. Elég sok filmes cuccom gyűlt össze tavaly óta, ezért nem is nagyon tudtam elszabadulni a kocsitól,mert folyamatos volt a forgalom benne és körülötte. Érdekes, hogy nem a villogó fluxuskondenzátor vagy a Mr. Fusion daráló, hanem a légdeszka volt a legnépszerűbb darab, de akkor rántódott össze a legnagyobb tömeg, amikor egy-egy bátor jelentkező felvette a 2015-ös Doki-jelmezt. Sőt, a végefelé még Marty McFly is megjelent köreinkben (a képekre kattintva galéria nyílik meg):

Délután benéztünk Biatorbágyon a szabad ég alatt porladó Deloreanhez, ennek egyetlen pozitívuma az volt, hogy Magyarországon most először öt Deló volt egyszerre egy utcában, de mindenki szomorúan konstatálta, hogy VIN6444-ből valószínűleg már soha nem lesz működő autó. A rendszáma ugyanúgy Illinois-i, mint az enyém, még az is lehet, hogy a két kocsi találkozott valamikor a múltban, Chicago környékén.

Egy kis parkoló-parádézás után szétvált a banda, én hazaúton még betértem Budaörsre egy mások által ajánlott karosszériáshoz, aki megszakértette a rozsdamentes elemek állapotát, és arra jutott, hogy jó ez ahogy van. Nagyobb eséllyel csiszolná papírvékonyra az anyagot, mint hogy látható javulást érjen el. Végül is az új Fusion Industries matricának köszönhetően a legcsúnyább rész most már nem igazán látszik, és kezdek én is arra hajlani, hogy nem kell hozzányúlni a karosszériához.

Amíg körbejártuk a 38 éves BMW-jét, még közösen szidtuk kicsit a hazai szerelői társadalmat (persze tisztelet a kivételnek, de hol vannak a kivételek?) Budaörsről aztán már hazafelé vettem az irányt Viktorral, a találkozón megismert nagy Vissza a jövőbe- és Delorean-rajongóval, aki csak a mi kedvünkért kitömegközlekedett Pestről Biatorbágyra, így a visszaútra felajánlottam a Delorean anyósülését. Jobb útvonal híján végigaraszoltunk a Hungária-körúton, közben a magnóból szóltak a trilógia zenéi, és jól eldumálgattunk a filmekről, a szereplőkről és mindenféle időparadoxonokról. Mikor kiraktam Viktort egy metróállomásnál, a filmbeli jelenethez hasonlóan egy hajléktalan öregúr nézett fel egy közeli padról, de nem részegdisznózott le minket, mint a hill valley-i Red, hanem megdicsérte az autót és lefényképezte a mobiltelefonjával. Hát hiába, sokat változott a világ 30 év alatt :)

Végül egy rövid mozgóképes összefoglaló a klub konvojozásáról:

Hát az úgy történt, hogy a pénteki bejegyzést elfelejtettem. A téma és az alapötlet megvolt, de valahogy kiment a fejemből hogy meg is írjam.

Más. Ezekben a napokban van Belfastban a DMC Reunion, amikor az egykori DMC dolgozók összejönnek és nosztalgiáznak a régi szép időkről. Itt már írtam róla, itt pedig a napirendet lehet megnézni. Jó és érdekes lehet, az ottani sztorikból biztosan egy évig ellenne a blog. :)

Múlt szombaton négy Deloreannel vettünk részt a Biatorbágyon megrendezett Oldtimer Premier 2015-ön. Jó móka volt, a beszámolót a delorean.hu-n lehet olvasni az Események menüpontnál. Link itt.

Nagyon állat képet találtam a Facebookon. A Deloreantörténelem három nagyon fontos embere állt össze. Bal oldalon Don Steger, a kaliforniai DMC egykori dolgozója, gyanúm szerint vezetője. Középen Rob Grady, a keleti part mindentudója, jobb oldalon pedig a híres / hírhedt Ed Bernstein. Ha Stephen Wynne, Ed Uding, Deloman és Tony Ierardi is itt lenne, akkor aztán minden híres Deloreanszerelő jelen volna a képen (persze van még pár amcsi, de én őróluk hallok a legtöbbet.). Érdekes, hogy a képen látható három embernek összesen több mint 100 év Deloreanjavítási tapasztalata van.

Nem szoktam ilyet, de mivel Dick Brown történetét teljesen újraírtam, ezért a ma pénteki bejegyzés az lesz. Van benne pár régi adat, de úgy két harmada új információ. Ebből kirajzolódik, hogy John Delorean után talán ő volt a második legfontosabb DMC alkalmazott. Szóval tessék a felső linkre kattintani és végigolvasni, hogy milyen is egy igazi autóipari szakember.

Mostanában nagyon megy ez a Deloreanes szülinapozás. Eddig is aránylag sok felkérést kaptam, de az elmúlt hónapban legalább heti kettő érkezett. Vagy egy rendezvény vagy egy szülinap vagy csak egy sima autónézés, de valami mindig jött. Szeretem ezeket és általában igyekszek, hogy minél több helyen ott lehessek, de ez már egyre bonyolultabb szervezést igényel. Ennek lett eredménye a múlt hétvége, amikor három szülinapos is volt bár azt hiszen egyikük sem vette észre ezt, és mindegyikük úgy gondolja hogy megérte.

Az első szülinapos szombaton érkezett. Igazából ő csak amolyan kvázi szülinapos volt, mert csak meg akarta nézni az autót, aztán elhívni a kislánya szülinapjára valamikor júniusban. Aránylag rövid ideig beszéltünk, talán ha fél órát lehettek, mert siettek tovább. Őszintén szólva ez így pont jól is jött, mert a szombatom elég sűrű volt. A valódi szülinapot majd meglátjuk, elég messzire kéne menni.

A másnapi két találkozó már sokkal általánosabb volt. Mindegyikre két órát adtam és bő másfél óra lett mindkettő. Nagyon hasonló volt a két indíttatás, mert mindkét alkalommal egy barátnő keresett meg, hogy a fickója nagyon imádja a Deloreant és hogy lehetne-e hogy összehozzunk egy találkozót. Mivel mindegyikük szimpatikus volt, megbeszéltük, összehoztuk. (Igazából egy kis kitérő a való világ felé. Nem igaz hogy a mostani fiatalok idióták. Közöttük is vannak értelmes, normális emberek, úgy ahogy az öregebbek között. Persze mindig több a hülye, de azokkal nem kell találkozni és foglalkozni. Meg úgy őszintén. A mi generációnk nagy része nem volt idióta 20 évesen?) Az összeismerkedéstől kezdve pontosan úgy ment minden, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Boldogság, öröm, jó kérdések, jó beszélgetések. Csak egyszer homályosult el az egyik ünnepelt arca, mikor az indokoltnál kicsit jobban belementem a VIN rejtelmeibe. Aztán visszafogtam magam. :)

Persze mindegyikőjüket elvittem egy körre és mivel az idő és a hangulat is engedte, vezették is a Deloreant. Úgy tűnt mindegyiküknek szereztem egy jó élményt, úgyhogy lehet reménykedni hogy örökre tönkretettem az életüket és ők is beszereznek egy Deloreant. Bocs csajok, innentől már csak másodikok lehettek. :D

Ja és hol volt a találkozó? Naná hogy a Tesco parkolóban.

(Szabitól) Ebben a hónapban lett 34 éves a Delóm, ennek kapcsán utánanéztem, milyen autóval jártak akkoriban a szüleim, és egyáltalán milyen kocsit lehetett venni 1981-ben a vasfüggöny kevésbé szerencsés oldalán. Ha már az északír gyártású Delorean és 1981 áprilisa a kiindulási alap, aláfestésként hallgassátok az akkori slágerlista-vezetőt a UK pop chart-ról:

Egész fülbemászó muzsika, Marty McFly repertoárjába is simán beférne a Johnny Be Good mellé. Még csak nagyobb meglepetést sem okozott volna a Tengermélyi Varázs bálon, mert a dal eredetije 1954-es. Az pedig már komoly összeesküvés-elméletek megalkotására adhat okot, hogy a dal refénje az időről illetve annak hiányáról szól. Konteó-blogra vele! :)

Na de ugorjunk az autós témához és 1981 tavaszára. A családi legendárium szerint egy `78-as, piros ezerkettes Ladánk volt akkoriban. Sajnos én már nem emlékszem rá, mert 17 év a csodás magyar iskolarendszerben felülírta a fontos gyermekkori emlékeimet (de a lényeg, hogy napi szinten hasznosítom az integrálszámításról és a kovalens kötésről tanultakat. Ja, nem.) Mindenesetre a Zsigánk `83 körül a MÉH-ben végezte egy szembejövő részeg sofőrnek köszönhetően.

Ennek fényében nosztalgikus érzés volt leparkolni a napokban egy piros Lada mögé, ami hasonló évjáratú lehet, mint a miénk volt. Mindkét kocsi formáját olasz tervezőknek köszönhetjük, és a Delómban is van egy - utólagos - Lada-alkatrész. Az első indexek egy Nivából származnak, még az előző tulaj szerelte be, mert kellett a fehér helyzetjelző az olasz forgalomba-helyezéshez.

Most is nehéz feltűnés nélkül közlekedni a Delóval, de mi lett volna 34 évvel ezelőtt? A legnagyobb használtautós oldal kínálatában megnéztem az eladó kortársakat, nézzük tehát milyen kocsikat lehetett venni Magyarországon a Deloreanek gyártásának első (és nagyjából utolsó) évében.

A kocsimhoz hasonlóan áprilisi és farmotoros ez a Skoda 105, további hasonlóságot nagyjából csak a kerekek számában és a kéziváltóban vélek felfedezni, igaz, utóbbiből a Skodába még csak 4 fokozat jutott. Az autó árából kijönnének mondjuk a Delorean hűtőrendszeréhez tartozó szilikoncsövek, de a munkadíj már nem biztos.

Ugyanennyiért kétütemű Wartburg is akad, apám is ilyet kerített a Ladánk hirtelen halála után, persze használtan. Róla már van emlékem: egy Szófia melletti kempingben töltött éjszaka után döntött úgy, hogy innen nem megy tovább a tengerpart irányába, de másfelé sem (mármint a Wartburg, nem az apám). Pár órás szerelés után végül beindult, de a tengerpartig - a biztonság kedvéért - már nem álltunk meg: így esett, hogy az öcsém a hátsó ülésre tett bilijén trónolva pillantotta meg először a tengert. (A történelem ismétli önmagát, mert manapság, nagydarab szakállas fickóként is rálát a wc-jéből a tengerre :))

`81 tavaszi ez a Trabi is, és tízegynéhány évvel később én is egy ilyenen bontogattam a szárnyaimat, amikor épp el tudtam kunyerálni anyámtól. De friss jogsival már a Trabant is nagy szó volt, örültem, ha vezethettem. Meg annak is, ha ihattam egy csésze hideg teát. Amiben nem volt se citrom, se cukor. Se tea :) (Sanyarú tinédzseréveimről bővebben ebben  a Holló Színház-jelenetben.)

Egyébként még nem mondtam le róla, hogy lesz valamikor egy 601-esem, jó kis kocsi volt az. Legjobban egy Ostermann-kabrióra fáj a fogam, de nem tudom, melyik lenne fájdalmasabb: fejreállni vele egy árokban vagy honosíttatni a Mozaik-utcában.

A Warbi után, 1989 körül volt egy Daciánk, ennél a 81-es évjáratúnál újabb, 1310-es sötétkék (!) kombi, amit gyerekként nagyon menő gépnek láttam, főleg a színe miatt. Még pár pillanattal a berlini fal leomlása előtt tettünk vele egy NDK-NSZK körutat, és emlékszem, hogy a két Németország határán kiemeltek a sorból, és a mellettünk araszoló autósok szeme láttára MINDENT kipakoltattak belőle a szervek, aztán pontos ellenőrzőlista alapján kutatták át az összes üreget, amelyek létezéséről fogalmunk sem volt.  

Amíg hős katonatisztjeink 25 év kemény ivászat szolgálat után jól megérdemelten nyugdíjba mehettek, ez az UAZ még 34 év után is húzza az igát. Emlékeim szerint csak egyszer ültem ilyenben, kb. 100 méteres távon, és ennyi elég is volt belőle.

Nem szocialista járgány, de megemlítem az Autobianchit is, mert bár sosem láttunk ilyet élőben, azért jól ismertük az autóskártyából.

Ha már úgyis elkanyarodtam a keleti autóktól, jöjjön még egy kapitalista járgány: nem tudom, R4-est lehetett-e újonnan kapni idehaza, de gyerekkoromban nem volt ritka látvány. Gondolom, a jugoszláv gyártásból jutott ide is néhányszáz darab. Ebből is inkább a kabrió kellene, pár kilométeres saját tengerparttal.

Bizonyára volt még rengeteg Moszkvics, Volga, Zastava és egyéb jós(z)ág is 1981-ben a hazai utakon, de ezekhez a típusokhoz nem fűződnek emlékeim. Akinek van kedve, kommentben megemlékezhet ezekről is.