Ez egy elég rendhagyó szerdai bejegyzés lesz, mert nem az autóról, hanem magáról a blogról lesz szó. 2008 novemberében már feltettem a kérdést egyszer, hogy legyenek-e a blogon reklámok és akkor úgy döntöttünk, hogy nincsen rá szükség. Azonban sok minden megváltozott azóta.
- Az első, hogy némileg nőtt a látogatottság. Az akkori napi 15 látogató körülbelül 50-re nőtt. Ez még mindig nem olyan sok, de akkor is az eredeti érték háromszorosa.
- A blog akkor három hónapos volt, mostanra pedig bő négy éves. Van kialakult koncepció, elképzelés, olvasótábor is.
- A blog.hu-s reklámok nekem úgy tűnik nem lettek túl tolakodóak, nem zavarnak sokat az összképen. Annak idején ez is egy kétségem volt a reklámossá válás felé.
Mindez viszont nem lett volna elég ahhoz, hogy a váltás eszembe jusson. Azonban tegnap olyan dolog történt, ami miatt elgondolkodtam.
Az történt ugyanis, hogy kaptam az Indextől egy levelet, miszerint a blogomat kiraknák főoldalra és az Index2-re, mert érdemesnek tartják rá. Viszont ehhez ugye engedélyeznem kéne a reklámokat a szabályok szerint. Mivel a legutóbbi döntésben szerepet játszott az is, hogy a reklám biztos, a címlap viszont több mint kétséges, ezért nem engedtem őket. Most viszont úgy tűnik, hogy az esetenkénti címlap biztossá vált. Most mi legyen?
- A trollok továbbra sem hiányoznak az kétségtelen.
- Az extra hírverés és az alkalmi ismeretterjesztés viszont szerintem előnyös.
Én személy szerint arra jutottam, hogy adni kéne egy esélyt a dolognak. Mondjuk 1-2 hónapra engedélyezni a reklámokat, megnézni, hogy megéri-e, aztán ha jó, akkor maradni, ha nem jó, akkor meg visszaváltani. Mit szóltok hozzá?
Szeretnék megkérni minél több embert, aki olvassa a blogot, hogy kommentben fejtse ki véleményét, mert ennek a blognak a leglényegesebb oka a jelenlegi olvasótábor. Ha ti továbbra sem szeretnétek reklámot akkor nem lesz. Ha azonban úgy gondoljátok több előnye van, mint hátránya, akkor belevágok.