Pár éve már gondolkodtunk rajta, hogy ideje lenne egy rendes közös túrát is csinálni valahova, mert az öt évenkénti Eurofest, ami legutóbb ráadásul el is maradt, nem elég közösségi élmény a klub számára. Aztán persze ez a klub kaotikus és lusta hozzáállásából adódóan nem jutott sehova. Viszont ezúttal Bopat kézbe vette az ügyet és keményen elkezdett szervezkedni. A célpont Ausztria, azon belül pedig a Grossglockner nevű hegyi út, és Hallstatt lett. A csapat pedig szépen rábólintott, és egy kisebb szervezkedés után május 19-én, pénteken, elindultunk négy Deloreannel.
Pontosabban elindultam, aztán az autópályán találkoztunk Attilával, aztán együtt mentünk tovább az új Deloreanhez Győrbe hogy a többiek is láthassák. Ott találkoztunk McFly kiccsaládjával és sofőrjükkel Hanniballal és piros Skodájával, aztán oda érkezett kis késéssel dél felől McFly is a Deloreannel. Itt pedig miután összehaverkodott a banda régi és új fele, húztunk fel a pályára, majd Bécs előtt találkoztunk Bopatékkal, hogy aztán velük legyen teljes a létszám. Szerencsére hozta a CB rádióit, ami igencsak megkönnyítette a kommunikációt az autók között.
Közben megvolt az első műszaki hiba, McFly autója a nagyon saras út miatt elkezdett nyikorogni, ezért aztán egy közepes WD-40 kezelésre volt szükség a kormánymű felé, amitől meg is javult a jármű. Szerencsére a később közbejövő problémák mind hasonló súlyosságúak voltak.
Ezután St. Pöltenig autópályán mentünk, majd jött az út lényegi része, amikor a kis osztrák utakon bóklásztunk a célunk felé. Jöttek-mentek a kis osztrák faluk, amiknek a nevére egyáltalán nem emlékszem, csak arra, hogy az idő tökéletes volt, az út pedig szintén. Megéheztünk, és a Bopat talált is egy amerikai hamburgerezőt a közelben, rá is csaptunk az ötletre. Mint kiderült, ennél lehetett volna jobb találat is, mert az odavezető út egy rendkívül festői, hihetetlenül rendezett, és indokolatlanul szűk és dombos részen vezetett keresztül, hála a GPS-nek. Az én SUV-os magasságú Deloreanem könnyen vette a bukkanókat, de azért a jobbról és balról is öt centi szabad hellyel rendelkező kapuk és utcácskák mindenkit megizzasztottak. Cserébe viszont a hamburger nagy volt és finom, igaz elég sokat kellett várni rá.
Aztán az is jó abban, ha négy Delorean megy együtt, hogy együtt kell tankolniuk is. Márpedig annak van egy utánozhatatlan hangulata, amikor egy álmos napon megszáll négy Delorean egy kis falusi benzinkutat. Igaz, ehhez elhaladni is elég bárhol, garantált a tátott szájú fejfordítás. Na de hát ezért is csináljuk, nem? :)
Na de komolyabbra fordítva a szót, tényleg nagyon szép helyeken mentünk, párszor megálltunk, készítettünk csodás képeket, majd mentünk is tovább. Láttunk vízeséseket, nagy szakadékokat, völgyhidakat, amikhez velünk szemben völgy is volt, meg hát mindent, amit az ember Ausztriától elvár.
Estére pedig odaértünk a nagyon jó kis szállásunkra, ahol aztán egy jó vacsorával fejeztük be a napot és egy kis éjszakai beszélgetéssel. Viszont aludni is kellett, mert a másnap is sűrűnek ígérkezett.
A szombat volt a fő nap. Erre a napra volt tervben a Grossglockner, de szerencsére van fent webkamera, így nem mentünk oda feleslegesen, hogy rájöjjünk, szar az idő, nincs értelme felmenni. Jött hát a B terv, egy nagyon szép hegyi út, a környéken. Kaptattunk is rendesen sokáig, sőt, ahogy mentünk felfelé, még útdíjat is kellett fizetni, bár szerencsére nem sokat. Itt volt a második műszaki hibánk, Bopat autója a fizetéses bódé után nem indult be. Aztán McFly odament és beindult és azóta sincs vele semmi gond. Pillanatnyi elmezavar, úgy tűnik.
Na de a lényeg, hogy mentünk egyre magasabbra, gyönyörű helyeken jártunk, majd megálltunk egy étteremnél, ahol egy Jaguaros csávóval találkoztunk. Jó fej volt, be is állt mellénk, aztán kikérdeztük egy kicsit, meg ő is minket. Megtudtuk, hogy Bécsben bérelte az autót, aztán úgy gondolta, hogy akkor már elhozza egy szép útra. Merész, de mindenképpen dicsérni való törekvés. Miután kibeszélgettük magunkat, ittunk egy teát, Bopaték ettek valamit, aztán mentünk is tovább.
Innen egy nagyon szép kisvárosba értünk, aminek a tópartján ismét ittunk valamit és sétálgattunk egy kicsit. Fogalmam sincs a nevéről, annyira nem is lényeg, szuper hely volt. Innen pedig indultunk a kettes cél felé, Hallstatt irányába. Ahova odaérve az egész városban nem volt parkolóhely. Oké, utólag végiggondolva nem éppen logikus, hogy egy ilyen gyönyörű szombaton a délután közepén, találunk négy egymás melletti parkolóhelyet, Esélytelen volt. Ezért Hallstattot hagytuk, és leparkoltunk a tó másik oldalán, hogy átbeszéljük a terveket.
Itt pedig megtörtént szerintem a legjópofább dolog a kirándulás alatt. Odajött hozzánk egy fickó, hogy lefotózkodhat-e az autókkal és a hangszerével, mire mondtuk, hogy persze. Erre összerakott előttünk egy kábé három méter hosszú alpesi kürtöt, aztán azzal állt neki pózolni két Delorean között. Innen már csak egy lépcső volt feljebb, játszott is rajta. Azt beágyazni nem tudom, de itt a linkje. Megéri kattintani!
Ezután elsétáltunk a tóig, ami messzebb volt, mint elsőre gondoltuk, de nagyon élveztük a kis mozgást a sok ücsörgés után. Ráadásul láttuk a tó másik oldalán Hallstattot is. Innen aztán visszamentünk az autókhoz, majd Dudu kitalálta, hogy neki márpedig kell egy hűtőmágnes innen. Ezért az volt a terv, hogy visszamegyünk a városba, valahol leállunk, ő kiszáll és 30 másodperc alatt vesz egy hűtőmágnest, aztán megyünk is tovább az aznap esti szállásunkra. Na hát ebből pont így nem lett semmi. Bopat észrevette, hogy már van parkoló, ezért el is mentünk egy jó nagy kanyarral a parkolók felé, Dudu ragaszkodott a hűtőmágneshez, McFly és Attila semmit nem értett a történésekből, én meg morogtam, hogy miért nem lehet terv szerint haladni. Végül megálltunk, McFlyék és Attila elindultak a szállás felé, mi meg Bopatékkal megnéztük a várost, hogy a kettőből legalább az egyik tervezett checkpoint meglegyen. Hallstatt kétségtelenül egy nagyon szép és hangulatos kisváros, de korábbi nem is tudom mi a neve város nekem jobban tetszett. Igaz ebben szerepet játszott az is, hogy az előző város nem volt dugig rakva hülye turistákkal, mint mi.
Végül itt nem sokat maradtunk, kezdett későre járni, ezért indultunk mi is a szállás felé, ami még jó egy órányi útra volt. Közben a többiek átvették a szobákat, amiből másnap reggel alakult egy jó kis bonyodalom, de ezt majd akkor. Erről a napról még annyit, hogy ettünk egy jó kis vacsorát, ittunk pár sört, aztán húztunk aludni. Eléggé fárasztó volt ez a nap is.
Másnap már csak a hazaút volt hátra, persze egy kis extrával, ugyanis kitaláltuk, hogy ha már nincs messze, akkor Salzburgot csak meg kéne nézni. Így hát megint oszlott a csapat, McFlyék elindultak hazafelé két autóval, Bopaték, Attiláék és mi pedig elindultunk észak felé. hogy aztán lássuk, hogy milyen pofás dugó van az autópályán. Így erre a napra is maradtak a kis hegyi utak, amit olyan nagyon azért senki sem bánt. Salzburgba érve kerítettünk egy parkolóházat, majd sétálgattunk a városban, ettünk perecet, megint sétálgattunk, majd kb. egy-másfél óra múlva úgy döntöttünk, hogy az előző napi tóparti falucskák közelebb állnak hozzánk. Karácsonykor mondjuk pusztító lehet a város díszítése, mert még így tavasz végén is érezni lehetett némi ünnepi hangulatot.
Innen aztán már csak a hazaút volt hátra, ami Bécsig a Bopat vezetésével történt, onnantól pedig a szétválás miatt már én diktáltam a tempót. Végül este hat körül értünk haza, jó hangulatban, és ismét fáradtan. Megérte.
Egy kis egyéb információ a kirándulásról. Kicsivel 1000 mérföld, azaz 1600 kilométer fölött mentünk, általában 110-120 km/órás sebességgel autópályán, és 70-80 km/órás sebességgel a normál utakon. A lassú sebesség fő oka a Bopat autójának az automata váltója volt. A Delorean három sebességes automata váltója egyszerűen ezekben a sebességtartományokban érzi jól magát. A manuális váltók jobban szeretik a szabványosabb 90 és 130 kilométer/órát. A fogyasztás a szokásos 10-11 liter volt, de inkább a 11-hez közel. Az út pedig mindenestől 150e Ft/fő körül alakult.
Nem beszéltem még a legfiatalabb útitársunkról, ugyanis McFly elhozta a 3 hónapos porontyát is Hannibal autójában. Nem mondhatom, hogy felhőtlen volt az örömünk, amikor ezt a döntést meghozta, mert féltünk tőle, hogy túl sok kényszermegállóval fog ez járni, de a kölökke igazán jól viselkedett, nem nagyon zavart bele a napi programba.
