Tavaly egy kicsit kétségek között mentem a Balaton Classicra, idén azonban már nem volt kérdés a jelentkezésünk. Megéri elolvasni az előző bejegyzést is, mert sok mindenre itt nem fogok kitérni, ami azóta számomra már egyértelmű, azonban tavaly még újdonság volt. Azért így sem lesz rövid.
Igaz, a jelentkezés sem volt annyira egyszerű, mert habár tudtam, hogy megnyílt a nevezés valamikor áprilisban, úgy voltam vele, hogy nem sietek, a verseny csak júniusban lesz. Aztán egy nappal később hívott a főszervező, hogy érdekel-e a verseny. Mondom persze, erre mondja, hogy akkor kapjam össze magam, mert a helyek fele egy nap alatt betelt és úgy tűnik, hogy egy hét múlva már csak a várólista marad. Ejha mondom, akkor ideje bebiztosítanom magamat, jelentkezek. Ehhez idén kellett klubtagság is, plusz 30e-ért, plusz az alapverseny ára is felment, így csak a jelentkezés kb. 190e Ft volt, igaz a Prológgal és mindennel együtt. Nagy levegő, jó buli lesz... Mikor ez megvolt, vártuk a leveleket, szépen jöttek is. Meglett az útvonal, hasonló a tavalyihoz, a megállók is jónak tűntek, látszott, hogy idén is profin ki lesz ez találva.
A nagy nap előtt még leszerveztem egy szülinapost is Velencére, mert az még éppen belefért, igaz így eléggé sűrű lett a program, de még mindig jobb volt így, mint kétszer elindulni. Így aztán az első út Velencére vezetett, ahol minimális kóválygás után megtaláltuk az ünnepeltet, akivel egy nagyon jó egy órát töltöttünk el. Nagy különlegesség nem volt, úgy gondolom a Delorean pont annyira volt ütős, mint az ünnepelt várta. Innentől gyorsan fel az autópályára, aztán már zúgtunk is Siófokra, útközben pedig találkoztunk pár autóval, amik úgy tűnt, hogy ugyanoda jönnek, mint mi. Mivel pedig intettek és mi is, egyértelművé is vált. A Saab Turbosokkal pedig össze is haverkodtunk később. Mellesleg a Saab Turbo azért is volt fontos nekem, mert John Deloreannek ez volt a napi autója a DMC-s időkben, még mielőtt saját Deloreant kapott volna.
Időben odaértünk Siófokra, mert hát ezúttal nem felejtettük el a regisztrációt, ott megismerkedtünk az előbb említett Saabosokkal, tartottunk egy kisebb autóbemutatót az érdeklődőknek, majd indultunk a Kiliti reptér felé, ahogy tavaly is. Pontosabban indultunk volna, ha eszünkbe nem jutott volna, hogy mit nem hoztunk az időmérős versenyre? Na mit? Hát stopperórát. Oké, vészüzem, itt a siófoki pláza, gondoltuk ott biztosan lesz valami olcsó stopperóra. El vagyunk már késve, de ha sietünk, akkor 20-25 perc alatt megvehetjük az órát és még odaérünk bőven a rajtra, és egy kis gyakorlásra is lesz idő.
Tehát a Dudu elment rövidgatyát venni a Pepcoba, mert melege van. Említettem már, hogy ennek a nőnek fogalma sincsen a hatékonyságról és a pontosságról? Elképesztő. Én meg addig próbáltam órát keríteni, de semmi nem volt, ami nekünk megfelelt volna. Mármint persze voltak órák, de mindegyik 20e Ft-tól kezdődött, de inkább feljebb, és a stopper inkább csak másodlagos funkció volt. Így aztán óránk nem lett, de egy új rövidgatyánk igen, bár azt meg nem vette fel egész hétvégén, mert annyira azért nem kellett. Miután pedig szóltam, hogy ennél azért nagyobb önuralomra számítanék ilyen sürgős esetekben, még én lettem lebaszva, hogy örüljek, hogy ilyen gyorsan megvette. A nőket megérteni lehetetlen. Maradt még kb. 5 percünk, szóval beugrottunk a közeli kínaiba, és ha már úgyis minden mindegy, akkor adjunk a stílusnak, vettünk 1500 Ft-ért egy narancssárga vekkert és 200 Ft-ért 4 elemet. Hát ezen aztán már csak röhögni tudtunk, igazából ez nagyon illett a helyzethez, habár borítékolható volt, hogy az idei eredményeinket ezennel kidobtuk a kukába, bár tegyük hozzá, a Delorean is sokszor áldozta fel a funkciót a külcsínért cserébe.
Így aztán új szerzeményeinkkel elhúztunk a reptérre, ahol a gyors körbenézés alatt találkoztunk a tavalyi MG-sekkel, akik viszont idén már Ferrarival nyomták, és még kb. öt lehetőségünk is volt a gyakorlópályán (Ez 5*10 másodperc, plusz amíg megfordulsz.), és már állhattunk is a sorba a Prológ rajtjához. Ahol aztán az első kanyart már nem értettük, de emlékszem, ez tavaly is pont így volt. Viszont utána már nem volt gond, elég hamar belerázódtunk, főleg mert ezúttal a nullázó pontokat is használtuk, és így nem fejben kellett folyamatosan összeadogatni a távokat.
A Prológ egyértelmű fénypontja az utolsó mérőpont volt, ami bobozást jelentett, és ott kellett pontosan beérkezni. Itt az volt a feladat, hogy a 10 egyik szorzatára kellett pontosan beérkezni, tehát vagy 10 vagy 20 vagy 30 vagy 40 stb. másodpercre kellett beérni az indulástól számítva. Itt is hasonló módon ment a számítás, mint tavaly, tehát minden századmásodperc eltérés egy hibapontot jelentett. -120 lett az eredményünk, ami nem túl jó, de az igazán ügyesek 490 hibapontot gyűjtöttek. Ez azért vicces, mert ugye a feladat jellegéből adódóan nem lehetett 500-nál nagyobb hibapontot elérni. A Prológos eredményünk végül a középmezőny hátuljához volt elég, ami igazából jó dolog, mert így aránylag későn tudtunk indulni másnap, nem kellett annyira rohanni. Így simán belefért egy vacsora és egy nyugis alvás a napba, és egy laza 8 órás kelés másnap.
Most pedig ez után a gyors bevezető után el is értünk a versenyig.
Balatonalmádiban gyülekeztünk, egy kis regisztrációs kóválygás után. Itt már láttuk a parkolóban az általunk annyira várt Lamborghini Diablot, amit jól meg is néztünk, ott voltak az MG-s Ferrarisok és a Saabosok is. Sok időnk nem volt nézelődni, mert szinte azonnal álltunk is be a sorba két BMW közé, és rajtoltunk. Ezúttal nem rontottuk el egyből az első kanyart, nagyobb gond nélkül haladtunk az úton. Egyébként szerintem egy rész volt, ahol eltévedtünk, de ott sokan úgy jártak, mint mi, mert egy faluvége tábla szinte teljesen láthatatlan volt a bokrok miatt, főleg olyan sűrű körülmények között, mint akkor. Néhány momentumra szeretnék csak kitérni.
Volt egy nagyon jó jeges pálya a Continental támogatásával, ezúttal nem pörögtem, mint 2009-ben, viszont mivel a pályának a ráforduló részénél, ami egy szép nagy versenypálya külső íve volt, nem vettük észre a pecsétet, ezért oda vissza kellett mennünk. Nem vesztettünk sok időt, sokat nem számított, viszont legalább kétszer is mehettünk azon a frankó íven.
Volt egy parkoló, ahol volt egy 1/100-as szakasz, de ahogy odaértünk, nagyon sokan álltak már a sorban. Kérdeztük mi van, mire mondták, hogy rossz a kérdés, mert mi nincs? Mondom mi nincs? Hát áram, mert valami néni úgy gondolta, hogy nekünk oda nincs engedélyünk, ezért lekapcsolta az áramot. Ezért oda kellett mennie a szervezőnek, megmutatni az engedélyt, és erre lett áram és mehetett tovább a verseny. Idióta. Itt volt egyébként egy nagyon jó szöveg, amikor mondták nekünk, hogy: "Baszki, le kellett maradnunk tőletek, mert utánatok menni olyan, mint Kőhalmi Zoli után fellépni."
A legjobb élmény egyértelműen az volt, amikor egy Pontiac Cougar után mentünk, minket meg a Diablo követett. Egymást fotóztuk és videóztuk, és elképesztő látvány lehettünk kívülről. Meg is állt olykor egy-egy ember szájat tátani, amikor meglátott minket. Később aztán jött egy megálló és a Diablosoktól megtudtuk, hogy azért követtek minket, mert nem nagyon értették az itinert és egyszerűbb volt valaki után menni. Aztán belejöttek és le is előztek, de azért még találkoztunk párszor. Jó fejek voltak.
Aztán mivel az idei évben a Pirosorr alapítványnak ment az adománygyűjtés, ezért volt egy Pirosorr szakasz is, ahol menet közben kaptuk meg azt, hogy mennyi idő alatt kell teljesíteni a szakaszt, ennek megfelelően el is rontottuk rendesen, mert pont úgy, mint tavaly, egy lekanyarodónál nem mentem le, hanem mentem tovább egyenesen. Lényeg a lényeg, ez lett a dobott pontunk, 8850, ami egész jó, mert tavaly 13111-ig jutottunk, mire rájöttünk a hibánkra. Fejlődünk.
Volt egy nagyon szép Golf Klub is, ahol éppen sznoboskodtak is a jelen levők. Itt kaptunk egy finom limonádét, de inkább csak az maradt meg, hogy volt egy nagyon nagyon szűk jobbra forduló, ami ráadásul egy komoly lejtőre ment rá, itt alig lehetett látni, hogy mit is csinálok. A gigászi hosszú Cadillacesek is megküzdöttek vele, az nem lehetett egy jó élmény nekik.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is szép helyeken kirándulgattunk. Volt ahonnan a kilátás volt jó, volt ahol a környezet volt emlékezetes, de talán a legszebb az az erdei szakasz volt, ahol vagy 10 kilométeren keresztül ballagtunk 30-40-nel egy gyönyörű erdészeti úton.
Ezeken kívül meg kell említenem, hogy volt több érdekes autó is. Oké, persze a nagy részük érdekes volt, mert volt egy idén 100 éves Salmson és egyéb ritkaságok, de még ezek közül is ki kell emelnem kettőt, az árskála két széléről. Az egyik egy '50-es években gyártott Citroen Kacsa, ami a maga talán 6 lóerejével küzdött meg az olykor igen kemény emelkedőkkel, ráadásul mindezt a tulajdonosok egy darabig hiteles apácajelmezben csinálták végig.
Ezen túl pedig volt egy Porsche 356, ami - dobpergés - James Dean tulajdonában volt pár évig. Azt pedig mindenki tudja, hogy kicsit később James Dean egy ennél kicsit újabb Porschében lelte halálát. Ennek az autónak is elég szép története van, összetörték, kijavították, elveszett, megtalálták, most pedig a tulajdonosa nem hagyja garázsban senyvedni, hanem ilyen versenyekre jár vele. Dicséretes.
Na de a lényeg, hogy beértünk gond nélkül, jött az eredményhirdetés, és kiderült, hogy a 33 Openes indulóból a 26. helyen végeztünk. Hát ez rosszabb, mint tavaly, de kétségtelen, hogy idén sokkal lazábban álltunk a dologhoz, és emiatt jobban is élveztük a versenyt, ezért túl sokat nem bánkódtunk emiatt. Megvártuk a végét, megtapsoltuk a nyerteseket, akik között nagy örömünkre egy szakaszgyőzelemmel a Kacsások is ott voltak, akikkel az esti vacsoránál egy asztalhoz kerültünk. Plusz itt voltak még a Saabosok és a Cadillacasek is, szóval jó kis csapat lett ez a végére. Bónuszként pedig még egy nagyon jó fej Triumphos páros volt itt velünk.
Innen már csak a James Dean Porsche tüzetesebb átnézése volt hátra és a hazaút, amit ezúttal zuhogó jégeső nélkül sikerült végigcsinálni, nagy örömömre. Ismét egy jó élmény volt a verseny, megyünk jövőre is.
