Hát ha a 10 évvel ezelőtti bulit úgy jellemeztem, hogy: "Elsőre jó ötletnek tűnt." - akkor ezt a mostanit pedig úgy lehet indítani, hogy: "A nosztalgia mindent megszépít." Mert amikor jött a meghívás, akkor habár emlékeztem, hogy voltak zavarok ott a messzi múltban, de nem igazán emlékeztem rá, hogy mennyire nem tetszett akkor az egész. Mikorra meg elolvastam a saját bejegyzésemet, már mindegy volt, elfogadtam a meghívást, nem akartam visszatáncolni. Bár az időtartam már elsőre is hosszúnak tűnt, mert abban egyeztünk meg, hogy fél 10-re megyek, beállás, 10-kor nyitás, és kettőig ott leszek, esetleg kicsit tovább. Aztán ahogy telt az idő, a bővebb tervezés eléggé lassan haladt, de azért az utolsó hétre összeállt minden, ráadásul az idő is jó volt, lehetett menni.

Mivel csak 15 km volt a táv, nem volt probléma a hideg sem, elvégre december végéről beszéltünk, érkezéskor fogadtak, a beállás pedig ugyanakkora szívás volt, mint 10 éve. Jobbról balról 5 centi, lassan szenvedős, na most szedd alá, ismerős dolgok. Végül beálltam, pár dolgot kiraktam, jöttek először a helyi dolgozók, majd aztán nyitás után a többi látogató, érdeklődő is. Sokan, nagyon sokan. Amennyire vissza tudok emlékezni, ez a buli sokkal nagyobb volt, mint a korábbi, éjjel fél kettőkor volt az első negyed órás szünet a rohamban. Hogy aztán megint jöjjenek az emberek egészen fél 4-ig, majd aztán négykor véget érjen az egész.
Így visszatekintve viszont sokkal jobb volt ez a mostani, mint a 10 évvel ezelőtti. Csak egy-két fura ember volt, akikre rá kellett szólni, az elsöprő többség tisztelettel, és teljesen normálisan állt az autóhoz. A kérdések is értelmesek voltak, igazából tényleg egy kellemes élmény volt. Ennek ellenére öreg vagyok én már a fél 5-ös elalváshoz.
