Múlt hétvégén voltunk az 53. ACCH-s találkozón, ami az American Car Club Hungary rendezvénye Alsónémediben, az Öreg tónál. Hannibal pedig nagyon lendületben volt, és megírta az eseményt, így nekem csak egy kis belepofázás maradt csak.

Néhány hete már leegyeztettük, hogy van ez az M-Tom-féle rendezvény filmes autókkal, amire Tomi csábította a klubot, ezért aztán Viktorék megígértek neki egy autót, amit aztán Zsolti munkássága alapján jól fel is cicomáztunk volna, hogy filmszerűbb legyen. Sajnos csak volna, mert aztán kiderült, hogy Viktor mikor megkérdezte a szerelőjét, aki már 3 napja "dolgozott" az autón, hogy hol tart, csak annyit válaszolt, hogy "ja, az mára kéne igaz?" (Egy kuplungcsere volt a program, de nagyon megcsúszott vele a szerelő. Van ilyen.) Na hát nem voltunk boldogok, mert kellett volna más lehetőséget választanunk, de egész máshogyan építettük fel a klub megjelenésének szerkezetét, így aztán az időgépet majd valamikor a múltban fogjuk pótlólag kiállítani a kijelölt helyre.

Attila hozta az új "meglepetés verdáját", a főnökének szerzett és még általunk sem látott GMC emelt-hosszított óriás buszt, vagy mit, mert még a legújabb Citarok sincsenek ennyi mindennel felszerelve. A tévét csak másnap vettük észre benne, pedig nem egy Junoszty. Zsoltiék is új beszerzéssel debütáltak: egy Jeep Commander igen hangulatos, légvonalban közlekedő kockaforma járgánnyal, szintén elég komfortos kivitelben. Hamar egyöntetűen megegyeztünk abban, hogy az amerikai autós rendezvényen való megjelenésünk - a piros Octaviát kivéve - megint határozottan jól sikerült. (És most nem szólunk ennél többet arról, hogy én a Passattal jelentem meg.)

Na így voltunk az első fecskék a rendezvényen, még péntek délelőtti érkezéssel, miután sorban-láncban hívta mindnyájunk mindnyájunkat vetésforgóban, hogy ki mit hoz, mit nem hoz, meg ki, kivel, hányan hol fog aludni. Még picit visszaugorva, még érkezésünk előtt mindebből akkora káosz kerekedett, hogy aztán bevállaltam magam, hogy intézkedem és megpróbálom az ellentmondásos infókat kifésülve Tomit jobb belátásra bírni, hogy nekünk bizony nem elég 1-2 faház, hanem 3 kell a VIP ház egy szobáján kívül, amik legyenek egymás mellett, tóparton, árnyékban, wc közelségben, nagy parkolóval és asztallal, kissé elszeparáltan, kedvezményesen, sok ággyal, tűzrakóhellyel, horgászhellyel, de csak ennyi, nehogy telhetetlennek tűnjük - fejébe a beígért Deloreanért. Azt hittem, megszakadt a vonal, mire Tomi némi hatásszünet után csak annyit mondott, "Te figyelj Hannibal! V8-ban ülök, lent van az ablak, szart se értek, úgyhogy én most inkább megállok... na mondd mégegyszer!" Hát le nem írom újra, de a végén leokézta, hogy a tiétek! Mondom tuti? Tuti! Felírtad? Fel! Na hát majdnem így is lett!

Érkezésünk után, még kellemesen telítetlen placcon találtuk magunkat, ahol előbb régi jó Brendon-os szomszédainkkal, Irénnel és Éviékkel az eltelt időben minden elmulasztott alkalmat behelyettesítettünk egy Welcome Drinkkel, mely alatt Atti úgy eltűnt, hogy egyenesen Tomit - a szervezőt - ejtette túszul, hogy akkor mi hogyan is lesz, mutassa a helyeket, legyen szíves. Persze addigra már kezdett látszani, hogy a rendezvény nem marad el, és Tomi is ülve nézett ki biztonságosabban, de azért megmutatta, melyik a 3 ház, azzal a kis gubanccal, hogy ebből viszont mégis kéne neki kettő vissza, mert odaígérte másnak is véletlenül. A barátság (vagy a pálinka?) győzött, értésére adtuk, hogy nekünk ez jól van így, de az a ház mehet, amelyikre rádőlt egy fa (nem sérült, csak nem nézett ki túl jól). Sőt, egy másik VIP-szobát is kaptunk, saját fürdővel, wc-vel, árammal - mert az ezen kívül sehol sem volt a területen a korábbi viharkárok miatt.

Elfoglaltuk hát a félszigetet a fent leírt paraméterekkel, a két faházzal, úgyhogy ennek örömére, ittunk. Felállítottuk a tábort (sátort nem, csak a nyárikonyhát), elhelyeztük az autókat, ekkor már tudtuk, hogy megleszünk. Közben mindenki befutott, és már kezdett látszani, hogy sem éhen, sem szomjan nem halunk ezúttal sem. Próbáltam invitálni kedvelt szomszédainkat is, de ők kevésbé alkalmazkodóak kajaügyileg, "mire az elkészül" jeligére. Ezt bizonyította, hogy csapatunk még csak töredék jelenléte idején elbandukoltam velük felfedezni a helyi lehetőségeket, minek következtében egy büfébe botlottunk. Volt ott mindenféle házias kaja - papíron. De lebetegedett a szakács, úgyhogy az idős hölgy kezéből valószínűleg Évi korgó gyomra vezérelt módon kikapta a hámozót, hogy menjen csak a húst sütni, majd ő inkább hámoz. Rendre is utasította Évi a büfé színeibe öltözötteket, hogy "hozzatok már még krumplit, mert ez lófasz." Úgyhogy hoztak. Én egy ping-pong asztalt tologató emberre szóltam rá, hogy nem a ház mögé, hanem elébe tologassák azt az asztalt! Sokak örömére, mint később láttam, bár mi végül nem játszottunk vele, mert ez a rész a bejárat mellett volt, mi meg azért jóval beljebb tanyáztunk a faházaknál, majdnem a tópart túlsó ívében.

Közben azért ránk esteledett, Ati a naplementében letudta vállalt kötelességét: a padlizsánkrémet, Zsoltiék gyerkőcei meg épp tán csak az aranyhalat nem fogták ki a tóból. Zene, sok fény, sok kaja, még több folyadék jellemezte az est hátralévő részét, jó hangulatban. Tomi is meglátogatott minket, eddigre értésére adtuk, hogy minden szuper és mindent köszönünk, de Delo az nem lesz. Ha nem is szomorúan, de azért beletörődött, majd aztán megígértük neki Felsőtárkányt. Én Doresszal elég hosszan elszórakoztattam magam (vagy inkább ő magát velem) immár jóllakottan, jólivottan, szóval csak teli élményt vittünk magunkkal előre a VIP házba leülepíteni egy rövid alvással. Vagyis hát majdnem így lett. Mert amikor már még a tücskök-szúnyogok is elcsendesedtek, nem hörgött se V8, se Tomi rekedten, sem valami tribute playback, Atinak mégiscsak sikerült feléleszteni a bulit, miután fa-dőlt-házra jellegű robajjal leszakadt alatta az ágy. Én a 3 percig tartó röhögésem közepette csak levegővételkor hallottam, hogy Viktorék is ugyanezt teszik a szomszédban xD Ezen felül Attit már csak a horkolásommal bosszantottam, de mikor már nyúlt a papucsért, pont elhallgattam. Másnap meg is jegyezte: "ilyen szarul ritkán aludt pénzért..." xD

Szombat reggel csak hátra vittem (előre) a Skodát, aztán addigra kinyitottak a kapuk, elindultak a programok és a jegyosztás. Én mondtam, hogy nekem nem kell jegy, mert már bent vagyok, mutatva a Delós klubpólóra, aztán mondták is, hogy akkor tényleg nem, de akkor vigyek már a többieknek is a karszalagból, aztán hozzam vissza, ha marad. Nem maradt. Aztán mondom csak fáj a lábam a korábbi események miatt és pont a beléptetésnél állt egy 1982-es, azaz velem éppen egykorú Camaro, amilyet szeretnék.

Bepofátlankodtam magam a jobb1-re, a tulaj srác készségesen mindent elmesélt, frissen vette, és egy hónapja csak javítja, elvitt a táborunkhoz is, ahol kikiabáltam, hogy na, mivel jöttem - ha nem is sajáttal, persze vissza is nyalt a fagyi, hogy na vegyem azt csak gyorsan meg!! - pattant fel mindenki a nyárikonyha étkezőasztalától - noha ez már így nem volt eladó, (Dehogynem! Kétszer is mondta, hogy 7 millióért már viheted is, csak te azt nem akartad meghallani! És ez szerintem alkuképes volt.) de a motiváció persze nem halványult. Azért szegény tulajt még vagy egy órát lefoglaltuk ott, mondjuk a rendezvény központi helyszíne mellett ... ráadásul.

Lassan elengedtük, majd Viktor is elmesélte gyorsan - "nézzük már meg amik eddig jöttek" csatakiáltással - indított sétánkon újabb vágyálmát. Nem is az, hogy konkrét, de alaposan körvonalazott elképzelések mentén bólogattunk egyöntetűen a Riviera formavilágára és praktikumára, méretére való tekintettel egyaránt egy kiszemelt példányra. Nem kicsi, nem nagy, de kellőképpen ritka. (A Delorean nagyon frankó, de két személyes, mi meg már négyen vagyunk. Kell egy másik autó, amibe a család is belefér. Egyelőre a Buick Riviera és a Skylark a befutó)

Végignéztük a bejárati oldalig a tájat, közben felgyűlt a filmes sarok is: General Lee, Kitt, Starsky & Hutch verda, meg négy bója a Delónak.. na majd legközelebb. Dudu is végre előkerült Doresszel, mert délben azért már többen is hiányoltuk őket, majd újra szomszédaink csapdájába véletlenül sem szándékosan belesétálva elkezdtük a napi rendes ülést... és ivást. Az éppen aktuális önjelölt séfek előtt leborulva, háromra el is készült a reggeli, vagy ebéd, vagy vacsora, kinek mi, úgyhogy azért időben kezdődhetett is a szieszta. Na meg a nap hátralévő részében történő további iszogatás elkezdése is. Sajnos kicsit erős és még több piát igénylő is volt olykor a programszerű muzsika, amit azért tűrtünk-tűrtünk, kínunkban már Fridát és Mentost is bekebeleztük, mert nehogy már nekik otthon legyen jobb, mint nekünk itt. (A zene elég hektikus volt. Volt ami nagyon bejött, volt ami egyáltalán nem. Látszott, hogy a DJ mindenkinek a kedvére akart tenni, ami igazából nem probléma, de ugye mindenki ismeri a mondást, miszerint az, ha valaki mindenkinek meg akar felelni, az valakinek nem fog tetszeni.)

Nagyjából sikerült csak az autóparkot szemügyre venni, elég nagy volt a mozgás, de a meleg is, úgyhogy inkább az árnyékot választottuk, majd ahogy teltek az órák, valaki mondta is, hogy amúgy fent már alig van autó, se ember, aki a zenére van itt. Meg is néztem magamnak, hát tényleg egymagában szórakozott a DJ. Naplementével múlt el a zaj, de rövidesen 2 JBL mégis újfent kiabált egymással, majd átcsapott a buli vadba, jöttek látogatók is, meg Mentoson is látszott már, hogy meg-megfáradt már az ivá... éneklésben, így nemigen megy ő onnan aznap haza. Éjfélkor le is zártuk a napot (mondjuk mikor máskor), meg azért csak kezdett lehűlni, szóval visszavonultunk. Attit reggel félve kérdeztem, hogy most hogy voltam a horkolással, ő meg legyintve csak mondta a tegnapit: "ilyen szarul aludni... de most legalább hűvösebb volt!" :D

A vasárnap azzal együtt már mind többen összenéztünk, hogy haladni kéne, de Viktorék már teljes létszámban maradtak el 9-ig, nem túl meggyőző életjelet adva ekkor, idézem: "Örghh, hörg, khgrhhh...". Én tudtam, hogy ezt azt jelenti, hogy reggelizzetek nyugodtan, mi is nemsokára csatlakozunk... na hát majdnem így lett. Igazából egy teljes értékűnek gondolt családi reggelit (minden még jól kinéző, általunk is ekkor fogyasztott esti kaját) hagytunk nekik is ott, remélve, hogy még összefutunk, de csak Mentost hagytuk hátra mindezzel, mert Attira hárult valahogy az aggregátor visszaszállítása a bérlőhelyre, amire megkért, hogy legyek kísérő-segítője ebben. Így röviddel - a hosszú pakolás után - Zsoltiékat követve mi is kiléptünk a kapun, miután valahogy mobillá tettük a hatalmas zajládát, amit elsőre majdnem sikerült is hiánytalanul leadni. Aztán lassan csak mindenki hazaért, miután szétosztottuk a frissen szerzett tábori sátras szettet, hogy lemossa autójáról a fél centi port-homokot, bár nekem ebben még alibim ez az írás.

Megelőlegezem, hogy egyelőre mindenki megelégedésére jó hétvége volt ez az 53. ACCH, lehet még ide jönni, részemről biztos. Két találkozó hátra lesz még a nyáron hasonló jelleggel, ott majd rendezzük az egymás közt kivétel nélkül kialakult talált tárgyak osztályának portékáit.

Még annyit fűznék hozzá, hogy miután a banda nagy része lelépett 9 körül, így rám és Mentosra maradt a tábor legvégének a lebontása, bár tegyük hozzá, hogy nem sok tennivaló volt ezzel. Viszont így a többiek kimaradtak egy csodás élményből, mert a szomszédaink Évája valahogyan bezárta a kulcsait az autójába. Elindította a gépet, becsukta az ajtót, pakoltak kint, és azt vették észre, hogy az autó meg bezáródott. Hoppá, ilyenkor mi van? Mentünk menteni Mentosszal, de elég tanácstalanok voltunk. Volt viszont egy halvány reménysugár, ugyanis a bal hátsó ablak nem volt tökéletesen felhúzva, és az előző nap eltört pecabottal, valamint Mentos egy sátormadzagjával sikerült fél óra alatt egy hurkot rádobni az ajtónyitóra, és kinyitni azt. A munka ügyességet igénylő részét Mentos végezte, én csak igyekeztem az üveg feszítésével és a gumikéder félrenyomásával több helyet biztosítani neki. Na de a lényeg, hogy mi voltunk a nap hősei, volt örömbódottá.

Ezután aztán mi is bedobáltuk a cuccainkat és elindultunk hazafelé, majd egy Mekiben megreggeliebédeltünk. Hétfőn meg lemosattam az autót, mert eléggé igényelte.