Második napnak írom, mert hivatalosan ez már a második nap volt, habár az első nap inkább csak fél napnak számított. Jöjjön tehát a második napi megaposzt.
Szóval másnap felkeltünk, reggeliztünk és mivel tudtam, hogy ez a nap már kicsit komolyabb lesz, mint az előző volt Deloreanszempontból, ezért elég korán elindultunk az Europa Hotel felé. Az első program egy autóteszt volt az Odyssey pályán. Mivel én az autóval terveztem a hazautat is, ezért ez annyira nem érdekelt, bár az igen, hogy vajon hányan lehetnek ott és mennyire nyüstölik az autóikat. Arról mondjuk fogalmam sem volt, hogy hol lehet a tesztpálya, de összetalálkoztam pár Deloreannel és Eddel, akik éppen oda tartottak és nekiálltam követni őket (ez egyébként később is jellemző viselkedésminta lett :) ). Mikor odaértünk, csodás látvány tárult elénk. Látszott, hogy itt bizony nem vagyunk egyedül, a többi őrült ugyanazzal a hibbant vigyorral fogadott minket, mint amit már sokszor otthon is megtapasztaltunk.
És amerre csak néztünk, mindenfelé Deloreanek álltak és mentek. A tulajok takarították őket, mutogatták őket a bámészkodóknak, mesélték egymásnak az autóik történetét, tapasztalatokat osztottak meg és úgy általában normális embereknek tűntek. Így egymás között nem tűntünk már csodabogárnak az autóink miatt, hanem normális autótulajdonosoknak. Érdekes volt. :)
Itt volt pár érdekes találkozásom, mert végre összefutottam cinemannal az olasz ismerősömmel, akivel el is beszélgettem egy kicsit. Sajnos nem az autójával jött, pedig azt megnéztem volna, mert elég perverz módon viszonyul hozzá. Ezen felül találkoztam egy régi gyári munkással, akivel sajnos csak kicsit tudtam beszélni, mert persze ilyenkor semmi kérdés nem jut az ember eszébe. Most már lenne ötletem.
Mi nagyjából a teszt végére értünk oda, ami azt jelentette, hogy kb. fél óra múlva már gyűltek össze az emberek és mondták, hogy indul a menet Bangorba a Titanic építőhelyére. Minket főleg ez a rész érdekelt, így nagy várakozással álltunk be a sorba majd vesztünk el hamarosan. A tünetek ugyanazok voltak, mint az összes együtt vonuláson, azaz a sok körforgalom, lámpa szétzilálta a sort és egy idő után nem látszott mindig, hogy kit is követünk. Emiatt aztán mindenki beállt egy másik Delorean mögé amit éppen talált és remélte, hogy az tudja, hogy hova megyünk, de ez sokszor nem így történt, ahogy ezúttal sem. Végül mentünk egy kört Bangor felé, megnéztünk pár jellemző tájat és lakóházat, de semmi Titanicra utaló nyomot nem láttunk, majd valaki mondta, hogy már vannak a gokartpályán és emiatt nekiálltunk egy másik autót követni, akivel aztán oda is értünk.
Egy kis offként itt illik megemlíteni, hogy pontosan nem tudom mennyi autó volt a találkozón, de a szervezők száz fölötti autóról beszéltek a hírlevelekben, egy újság viszont csak nyolcvanat írt. Én jellemzően a kilencven autót mondom. Ez most onnan jutott az eszembe, mert Belfastban, főleg az Europa Hotel környékén nem nagyon lehetett úgy közlekedni, hogy legalább egy Deloreannel ne találkozna az ember. Ez amiatt volt nagyon jó, mert mindig tudtunk valakit követni. :)
Ott hagytam abba, hogy odaértünk a gokartpályára, ami igazából az Eddie Irvine Sports Centre névre hallgatott és nem csak egy sima kis gokartpálya, hanem egy elég komoly létesítmény. Itt lehetett gokartozni, de én inkább megint a többiekkel dumáltam és nézelődtem. Persze körbenéztem a pályán is, de itt sem maradtunk túl sokáig. Ez persze relatív, mert eddigre már fél kettő volt. Innen elmentünk tankolni és venni egy kis kaját, majd visszamentünk az Europa Hotelbe és egy kis városnézésre.
Szerencsénk volt, mert mivel a Hotel a városközpontban van, ezért mindent elég könnyen el lehet érni. Megnéztünk pár szebb templomot, a városházát és főleg a városháza előtt vásárt. Nem tudom mi okból, de egész héten kint voltak az árusok és ezzel a Bébnek jelentősen megkönnyítették a túlélést. :) Ettünk is itt párszor és nézelődni is jól lehetett. Itt vált bizonyossá, hogy az íreket onnan lehet megismerni, hogy esőben, 13 fokban ők még lazán szandálban, pólóban rohangásznak, míg a turistákra ez kevéssé jellemző.
Innen visszamentünk az autóhoz, mert lassan már kezdődött a kirakodóvásár, de előtte még el kellett rendezni a parkolást. Úgy volt ugyanis, hogy az Europa Hotel mellett volt egy parkolóház, aminek a hatodik emelete a Deloreanek számára volt fenntartva és a négy napra az 1.80 font / órás díj helyett egy 20 fontos átalánydíjban egyeztek meg. Mivel én nem az Europa Hotelben laktam, ezért az autómat sem itt tároltam és ezt mondtam is a parkolóőröknek. Végül némi alkudozás után megegyeztünk 5 fontban a négy napra, ami azt hiszem elég méltányosnak tekinthető. Igaz ehhez kellettek a parkolóőrök is, akik rendkívül kedvesek és rugalmasak voltak, nem úgy, mint magyar társaik nagy része.
Mikor ez megvolt, visszamentünk a Hotelbe, ahol már éppen elkezdődött a kirakodóvásár. Ettől a Béb eléggé félt, mert ez Technical seminars / Product Fair néven volt meghirdetve és esélyes volt, hogy száraz technikai előadásokkal fog kezdődni az egész. Szerencsére az előadások szigorúan magánalapon működtek, azaz mivel ott volt az összes szervizes (DMCH, DMC Europe, PJGrady.uk, és mások is) ezért ők szívesen segítettek minden felmerülő kérdésben. Persze az emberek nagy része velem együtt vidáman nekiesett a pénzköltésnek és mivel szinte mindent lehetett venni, hát vettek is. Ezt nem részletezném, a legviccesebb kétségtelenül egy csávó volt, aki egy fél kormányművel távozott és egy tolószékes öregasszony, akit egy kipufogódobbal az ölében toltak haza. Én magam már csak pár új gumialátéttel és egy bazinagy Delorean Owners Clubos esernyővel fejeztem be a konzumálást.
Hihetetlen mennyiségű pénzt lehetett volna itt elkölteni. Voltak eladó eredeti DMC-s dokumentumok, két rozsdamentes acél alváz, mindenféle Deloreanes bigyók, kütyük, ajándéktárgyak, az eredeti a Lapplenál készített acélelemek és még ezer dolog. A véges időn belül elkészülő videón lesznek érdekességek.
Végül pedig itt találkoztam Robert Lamrockkal, aki a Delorean Owners Association egyik elnöke és sikerült magunkat hivatalosan is beregisztrálni a rendezvényre. El is beszélgettem vele egy kicsit, látszott rajta, hogy nagyon örül, hogy ilyen messziről is jött valaki autóval. Igaz autó nélkül a Japán klubelnök jött a legmesszebbről, de ez már az ő baja. :) Végül aztán miután kellemesen elfáradtunk ezen a napon is, elindultunk hazafelé és valami olyan hihetetlenül beszoptuk, hogy azt tanítani kéne.
Az történt, hogy látszott, hogy elég nagy a dugó a városban, de gondoltuk annyira azért nem lehet rettenetes. Hát rosszul gondoltuk, mert kb. két km távot olyan egy óra alatt tettünk meg.
Végül mire totál idegbeteg állapotban hazaértem legalább Bopat bejelentkezett, hogy hamarosan érkeznek Belfastba, nincs-e hely a szállásunkon. Lementem, megkérdeztem és visszaírtam, hogy minden oké. Elég későn érkeztek meg, ezért nem találkoztunk, de örültem, hogy a másnapi gyártúrán ők is itt lesznek. Mellesleg pedig megmondták, hogy hallgatták a rádiót és azért volt ez az óriási dugó, mert bombariadó volt a belvárosban és ezt Észak Írországban azért még mindig komolyan veszik.
