Azt szögezzük le rögtön az elején, hogy ez egy olvasást ösztönző, berántós cím. Nem tudom, hogy lesz-e ilyen kocsim valaha. Ez még nem egy lejátszott meccs. Ez az írás inkább arról szól, hogy tudok-e érvelni amellett, hogy ha lesz, akkor miért lesz, és ha nem, akkor annak mi az oka.
Pár éve még fel sem merült volna ez a kérdés. Olyannyira nem, hogy majdnem lett is egy DMC-m. Persze egy "majdnem"-et ide citálni nem sok értelme van, de tény, hogy nem a pénz vagy a logika állt a vásárlás útjába. Akkor más volt a helyzetem minden szempontból. Ha nagyon akartam volna, lett volna rá pénzem szerencsére, de sajnos nálam józanabb emberek véleményét is kikértem ebben a dologban. Lebeszéltek róla. Vettem hitellakást, milliókért felújítottam, a maradék pénzt pedig egy egyszerűbb hobbiautóba öltem. A lakás azóta nincs meg, a milliós felújítás eredményét az új tulajdonos élvezheti, a több évig tartó magas fizetésem emléke pedig már csak halványan dereng. Hiba volt. Jó nagy. De sajnos muszáj magunknak megszívni amit kell, hogy aztán elnevezhessük tapasztalatnak. Közben a nálam sokkal bátrabb -- és úgy tűnik -- eltökéltebb Sid bevásárolt magának egy DMC-t. Kicsit olyan volt, mit egy elégtétel. Ha nekem nem is sikerült egyelőre, van itt egy fickó, aki megvette és nem is szigeteli el a habzó szájú rajongóktól, hanem tetézi is a bajt azzal, hogy klubot hoz létre, blogot vezet és találkozókon ereszti egymásnak az egyre növekvő idiótahordát. A helyzetem ezzel a kocsival valahol itt változott meg. Már nem csak egy elérhetetlen bálvány volt az internetről, hanem egy igazi benzint égető, gumit koptató, szagos és csillogó autó. Na jó, szobor. Kezdtem látni a hibáit, csodáltam az elképesztő apróságait és rácsodálkoztam a döbbenetes elnagyoltságaira. Egyre jobban szerettem, és egyre jobban birtokolni akartam. Van egy mondás, miszerint, ha szeretnél egy Delorean-t, akkor élj úgy, hogy lehessen -- vagy valami ilyesmi...
Ha ez azt jelenti, hogy spórolják rá évekig, vonjak meg magamtól egyéb élvezetes dolgokat, akkor köszönöm nem! Én nem vagyok ilyen. Tök jó lenne, ha elmondhatnám, hogy évekig spóroltam, összejött 5-6 millió forint és boldogan megveszem a verdát. Pont így lenne, ha nem kezdenék két millió forinttal a zsebemben két milliós hobbiautókat nézegetni. Vagy ha esetleg kibírnám "négyig", akkor a négymilliós érteken nézegetnék valami egyéb kocsit. Sajnos általános autóbuzi vagyok. Persze a szívem közepe a DMC, de nagyon könnyen tudok elcsábulni szinte bármi iránt, amit 1970 és '85 között gyártottak. Tehát a legprózaibb oka, amiért nem lesz Delorean-em, az a pénz. Valamikor egy nálam okosabb ember azt mondta, hogy "ha érdekelne a pénz, már gazdag lennék". Ez azon felül, hogy jól hangzik, azért hordoz némi igazságot is. Néhány éve, mikor már tisztában voltam azzal, hogy biztosan nem fogok spórolni az autós álmomra, egészen hitvány módon elkezdtem keresni a kocsi hibáit. A legnagyobb negatív élmény Szlovákiában, Bopat garázsában ért. Persze szó sincs igazi rossz dologról, inkább végre kézzelfogható bizonyítékot kerítettem arra, hogy miért is rossz ez a konstrukció. Láttam a törött műanyag "kasznit", a rozsdamentes elemek alatt megbúvó időzített bombát. Végre! Végre egy igazi kifogás a megvásárlás ellen! Egész jól el is voltam ezzel az elmélettel tavaly nyárig. De sajnos az igen ingatag alapokon nyugvó állatságomat Deloman törte darabokra. Értő hozzáállással, szakemberek gondosságával a műanyag elemek gyári minőségben javíthatóak. Na szép! Most akkor mit találjak ki? Semmi sem jutott eszembe a mai napig sem. Pedig olyan jó lenne egy újabb kifogás...
A helyzet ma az, hogy tán' jobban vágyom rá mint valaha, de megvenni a mai helyzetemben nem akarom és nem is tudom. De van remény. Egy elég szórakoztató telefonbeszélgetésben Sid biztosított engem, hogy ha kedve támad elajándékozni a vasat, akkor első leszek az esélyesek sorában. És mi van a címben leírt kérdéssel? Soha se mondd, hogy soha! Lesz DMC-m.
