Ha eltekintünk attól, hogy szubjektív volta miatt már maga a kérdés is mekkora marhaság, fontos kitérni erre a témára is. Főleg, hogy a múlt pénteki témához lazán még kapcsolódik is. Én magam nem tudnám túl jól megfogalmazni a választ, talán egy nagyra nőtt luxusgokarthoz hasonlítanám a Deloreant, de szerencsére mások sokkal ékesszólóbbak. Így ma ismét egy dmctalk fordítás jön, remélem sikerül átadni a hangulatot, bár lehet, hogy a cím félrevezető. A szerző válasza nem annyira konkrét, sokkal inkább egy hangulat és világleírás, amit kifejez, de nekem nagyon tetszett. Azért aki teheti, mindenképpen olvassa el az eredetit is.

Őszintén szólva az emberek nagy része valószínűleg csalódna, ha Deloreant kéne vezetnie. Mégpedig azért, mert ez a külső üvölti magáról, hogy sportautóról van szó és ezért ezek az emberek a '60-as évek izomautóinak a teljesítményét várják, de ez az autó nem egy rakéta, hanem egy túragép, nem úgy, mint a többi hasonló autó az úton.

Amikor bemászol az utastérbe (ő a cockpit szót használja) egy egyszerű kellemes utastér tárul a szemed elé. Ha a gyártási időpontjához viszonyítod, akkor az még mindig elég modernnek hat. Szerintem ez az autó leglebecsültebb része, mert az ajtók és a rozsdamentes acél elvonják róla a figyelmet. A mostani autóbelsőkkel szemben a korai '80-as évek autóinak a komfortja és ergonómiája sok kívánnivalót hagyott maga után. A Delorean viszont nem tartozott ezek közé. Ez a belső puha bőrülésekkel fogad, a teljes műszerfal puha és meleg tapintású és az összes kezelőszerv pont ott van, ahol lennie kell és minden jól olvasható (Azért a duda a bal bajuszkapcsoló végén nekem még mindig több mint érdekes.). Ez a belső a Delorean egyik igazi ékköve és az egyik fő oka, hogy olyan jó használni, vezetni.

Elhelyezkedés után kicsit furcsa lehet az enyhén fektetett, de meglepően kényelmes ülőhelyzet és azon is el lehet csodálkozni, hogy hogyan van ennyire sok fejtér, de amikor elfordítod a kulcsot, a motor beindul és jöhet a vezetés maga és nem is gondolsz az előzőekre.

A kormányrásegítés hiánya azonnal feltűnik, de nem annyira a kormányzás nehézsége, mint inkább a nagyon jó útérzet miatt. Érezni az út egyenetlenségeit (a mi útjainkon főleg :) ), de a szervokormány felvizezett és tompa érzete egyáltalán nem hiányzik. A kormányzás precíz és kényelmes, tökéletesen beleillik a túraautó státuszba, miközben a hátulról érkező morajlás nyilvánvalóvá teszi, hogy ez bizony nem a szomszéd Accordja, hanem egy hátsó motoros, hátsó kerék meghajtásos kétüléses túra-sport jármű.

Ez az autó az emberiség eddigi utolsó nagy technológiai forradalmának a hajnalán fogant. Ekkor olyan változások indultak be, amiket sokan elképzelni sem tudtunk. A személyi számítógép éppen kezdett elterjedni, majd jött a mikrohullámú sütő és a mobil telefon, a mozik pedig ráálltak a lehengerlő speciális effektekre, amiktől az állunk leesett. A Delorean történelmünknek ezt az új irányát ragadja és személyesíti meg, de ahhoz, hogy ezt tökéletesen átérezhesse valaki, a történetével is tisztában kell lennie. Akkor meg lehet érteni, hogy ez az autó honnan jött és hogy mit jelent napjainkban. 

Akik szeretnek vezetni, azok hajlamosak megállni a teljesítményértékeknél, a negyedmérföldes gyorsulásnál és a lóerőértékeknél és nem mennek tovább. A Delorean viszont nem csak a teljesítményről szól. A Delorean mélyebb élményt ad. Amikor Deloreant vezetsz akkor sokszor kapod magadat azon, hogy a hosszabb úton mész haza, mert még vezetni akarsz egy kicsit, hogy élvezed, hogy egyedi az autód, hogy mindig vigyorogva szállsz ki a garázsban. És végülis pont ez a lényege, nem?