Ezt kár lett volna kihagyni. Írtam, hogy megyek Győrbe, ha jó idő lesz, de igazából annyira bennem volt a mehetnék, hogy ezt a meghatározást inkább módosítottam magamban "Megyek, ha nincsen Armageddon"-ra. Veszettül jó idő nem volt, de az Armageddontól is messze voltunk, egyértelmű volt, hogy szombat reggel menni kell.
Miután Dudu megérkezett, megreggeliztünk, aztán kiálltam a Deloreannel. A szokásos állapotban volt, nem romlott és sajnos nem is javult meg rajta semmi, A klímakompresszor még mindig zörög hidegen, mint állat, egy kis vizet megint kellett bele rakni és a bal első helyzetjelző is ki van égve. Egyiket sem éreztem annyira rettenetes hibának, hogy lefújjam miatta az utat.
Maga az út nem volt egy nagy szám. Kicsit vizes volt az út, de mivel nem voltak vízátfolyások, ezért teljesen stabil volt az autó. Azért örülni fogok tavasszal a gumicsere után. Direkt hamarabb értünk oda, mert a két óra helyett már fél egykor Győrben voltunk, de ez nem volt gond. Beültünk addig az egyetem egyik kávézójába egy teára. Aztán rájöttem, hogy ez egy nagyon hálás hely a Delorean számára, mert átlag 5 percenként jött valaki, aki megnézte, lefotózta, aztán örült. Mi meg bentről néztük a lelkesedést.
Amikor pedig jött az idő, átmentünk a megbeszélt találkozási helyre. Ami ezúttal nem Tesco volt, hanem előbb egy Jysk, aztán egy szemétkupac melletti parkoló. Ideje az is leírnom, hogy azért jöttünk, mert van egy nagyon kedves ismerősöm, akinek a lánya most kilencedikes, és farsangra valami videót kell összerakniuk, aminek a Vissza a Jövőbe lett a témája. Ki is találtak egy történetet, írtak forgatókönyvet, szereztek rendes felszerelést, már csak én kellettem.
A találkozás nagyjából a szokásos volt, levéve, hogy jól látszott, hogy néhányan nem látták a filmet, ezért nem tudják hova rakni az autót. A többség viszont elvigyorgott, bár kicsit azért félősek voltak. Elkezdtük a forgatást, ahol a Doki az osztályfőnök férje volt, Marty pedig az egyik osztálytárs. Felvették párszor a saját jeleneteiket, aztán néhány vezetősben én is benne voltam, utána jöhetett a következő helyszín. Ott is nagyjából ugyanez.
A sofőrködés miatt aránylag sok dolgom volt, de azért bőven volt időm nézni is a munkát. Azt kell, hogy mondjam, hogy korukhoz képest nagyon profin csinálták meg ezt az egészet, kíváncsi leszek a végeredményre.
Elég későn végeztünk, már bőven sötét volt, mire hazaértünk és ismét rá kellett jönnöm, hogy esőben ezek a lámpák szart sem érnek. Újak vagy sem, akkor is rettenetesen kevés fényt adnak. A reflektor az rendben van, de azt meg nem lehet folyamatosan használni. Maradok inkább a korai hazaérésnél.