Amikor tavasszal először olvastam ezt a történetet még a régi dmctalk.com-on egyből tudtam, hogy télen ebből blogbejegyzés lesz. Azóta ráadásul még íródott hozzá pár dolog és ha Chris Piazza és a 3165-ös Delorean kapcsolata továbbra is így folytatódik, akkor akár még további részek is lehetnek. Sajnos a régi dmctalk a történettel együtt az enyészeté lett, de szerencsére Chris az új oldalon is regisztrált és miután megkértem, hogy írja le nekem a történetét meg is tette és így az nem veszett el. Ennek a fordítását olvashatjátok most egy gigamegabrutálbejegyzésben. Mérete alapján megérte volna két részre szedni, de úgy nem lett volna annyira élvezhető. Viszont ha jövő hétre nem írok semmit, akkor aztán ne lepődjetek meg! :)
A 3165-öst 25000$-ért PJ Gradytől vettem 12000 mérfölddel az órájában. Az eredeti tulajdonosa egy orvos volt, aki 1981-ben vette újonnan, de nem nagyon használta. A szomszédja elég régóta szerette volna megvenni, de a doktor nem akarta eladni. A szomszéd miután 1991-ben visszatért az első Öbölháborúból új ajánlatot adott, amit aztán a doktor már elfogadott. Hét évig használta, majd hét év után eladta PJ Gradynek 1998-ban. Az autó egy teljes felújítást kapott, majd ez után vettem meg 1999 elején.
Az autó csodálatosan nézett ki (és néz ki most is) és a vétel egy gyerekkori álom beteljesülése volt. Olyannyira szerettem, hogy elkövettem azt a hibát, hogy mindennapi autónak használtam. Márpedig ha minden nap vezetsz egy autót, akkor azzal előbb-utóbb történik valami. Ez velem 1999 karácsonyán történt, amikor egy karácsonyi vacsoráról hazafelé tartva egy nő 40 mérföldes (kb. 64 km/h) sebességgel fékezés nélkül hátulról nekem jött. A Delorean annyira összetört, hogy a biztosító totálkárosnak nyilvánította volna, de Rob Grady segítségével sikerült megmenteni és újraépíteni.
A következő két évben szintén elég sokat vezettem az autót és egyszer sem hagyott cserben, soha nem robbantam le vele sehol egészen addig, míg már 30000 mérföldet nem mutatott az órája. Aztán jött 2001 Szeptember, ami nekem más okból lett emlékezetes, nem pedig a terrortámadás miatt. Ugyanis ekkor én robbantam le. A barátnőm (azóta feleségem) 20 éves húga Szeptember 22.-én autóbalesetben meghalt. Addig a pillanatig még soha nem tapasztaltam meg ilyet és ez teljesen tönkretett. Annyira rossz állapotban voltam, hogy nem tudtam magammal mit kezdeni és egy óriási hibát követtem el. Elmentem autót vásárolni és elcseréltem a Deloreant egy újabb Mercedesre. A kereskedő látta, hogy itt nem az autó, hanem én vagyok rossz állapotban és ebből hasznot is húzott. Miután hazaértem az egész családom megrökönyödve vette tudomásul, hogy mit tettem és rávettek, hogy szerezzem vissza az autót. Másnap vissza is mentem, de addigra az autót már felrakták egy kamionra, az üzletet nem lehetett visszacsinálni. Úgy tűnt örökre elvesztettem...
Telt az idő, a következő találkozásunk 2003-ban történt. Miközben éppen Deloreaneket nézegettem az eBayen egy a közelben levő autókereskedés hirdetésébe botlottam, ahol meglepetésemre a 3165-öst hirdették. Felhívtam a fickót és elrohantam, hogy megnézzem. Elmeséltem neki a történetemet, erre ő is elmondta, hogy Pennsylvaniában vette egy árverésen, és 20000$-t kért az autóért. Sajnos az elbeszélésem kettőnk különleges kapcsolatáról nem hatotta meg és habár próbáltunk az alkudozással, nem tudtunk megegyezni, mert éppen a 2004-ben esedékes esküvőmre kellett a pénz. Így másodjára sem sikerült visszaszereznem. Elbúcsúztam az autótól és reméltem, hogy jó kezekbe kerül.
Eltelt újabb hét év, ami alatt semmit sem hallottam 3165-ről, pedig elég sokszor rákerestem mindenfelé a neten, de teljesen eltűnt, ezért csak reménykedhettem, hogy jó kezekben van. 2010-ben aztán 3165 talált meg engem.
2010 februárjában egy szombati napon egy felszólítást kaptam szüleim házába ami azt állította, hogy tartozásom van egy raktárcég felé, ahol az autómat hét hónapja fizetés nélkül tárolom. Amennyiben nem rendezem ezt a tartozást, kénytelenek lesznek elárverezni a járművet. Sokkot kaptam, majd észhez térve egész hétvégén a raktár és az aukcióvezető telefonszámát kutattam. Mikor sikerült velük kapcsolatba lépni, azt a tájékoztatást kaptam, hogy mivel nem fizettem a bérletet, ezért kapcsolatba léptek azzal akinek a neve alatt legutóbb forgalomba volt helyezve az autó. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt kilenc évben, amióta eladtam az autót, senki sem szerzett rá új rendszámot, tehát a kereskedő, akinek eladtam nem is tudta eladni senkinek.
Viszont ez felvet pár kérdést, például hogy miért van az autó még mindig az én nevemen? Az ügyvédem segítségével a következő dolgokra jöttünk rá. A kereskedő valószínűleg azért nem vette a nevére az autót, mert ha eladás után egyből az új tulajnak adja el, saját maga kihagyásával, akkor ő ezzel pénzt spórol meg. Valószínűleg ez történhetett. Egy másik kérdés pedig, hogy miért nem sikerült eladni az egyébként nagyon jó állapotban levő autót? Erre egy ötletünk volt. Az, hogy ha bárki futtat az autóra egy Carfaxot, azonnal szembeötlik az 1999-es karambol. Márpedig a magas ár egy ilyen előélettel elijeszthette a potenciális vásárlókat. Gondoltam további információt szerzek és elmentem ahhoz a kereskedéshez, ahol legutóbb láttam az autót, de mikor odaértem be voltak zárva és egy idézés lógott az ajtóról. Eléggé bajban voltak, de nekem éppen ez volt a szerencsém. Végül volt még egy kis gond a raktárral, de miután az aukcióvezető megmondta, hogy én vagyok a jogos tulajdonos nem tudtak mit tenni, a 2300$-os elmaradás kifizetése után elvihettem az autót. Ez az első út viszont nem volt túl hosszú, mert a régi benzin kiszivattyúzása után is csak az utcáig jutottam el vele, ahol leállt. Innentől trailerrel vittem tovább, de ahogy végiggondoltam elég nagy szerencsém volt. Az autó a kilenc év nagy részét egy légkondicionált raktárban töltötte két emelet mélyen és amikor nem itt volt is csak 900 mérföldet ment.
Két gyerekem születése mellett a 3165-ös visszaszerzése életem legboldogabb napjai közé tartozik, mert sikerült kijavítanom egy sok éve elkövetett hibámat. Nem vagyok gazdag ember és sokan nem értik az autóhoz való ragaszkodásomat. Habár nem régen megint veszélybe került és esélyessé vált, hogy el kell adnom, de szerencsére úgy alakultak a dolgaim, hogy továbbra is megtarthattam. Valamint a végére van egy tanulság is: "Fel a fejjel! Sosem tudhatod, hogy legközelebb mi fog történni!"
