Itt az ideje, hogy megírjam az idei American Motors on the Beach találkozót. Mert hát már jó két hete vége van, aztán halványulnak az emlékek. Megéri elolvasni a tavalyi beszámolómat is, mert elég sok hasonlóság, és jó pár különbség is volt. A képek pedig kimondottan hasonlóak lesznek, nem véletlenül.
Kezdésnek annyi, hogy az idei találkozóra könnyebb és nehezebb is volt az indulás. Könnyebb volt, mert már összeköltöztem azóta a Deloreannel, és emiatt csak kihurcolkodtunk a garázsba, valamint a napi autóink sem lázadtak ezúttal, viszont nehezebb is, mert Hannibal kicsit kevesebb cuccot tudott hozni, mert más a munkahelye azóta. Emiatt a napelempark is kimaradt, de erről majd később.
Így aztán csütörtökön, munka után hazamentem, beszórtuk a cuccokat, átvittük a gyereket a mamához, és már indultunk is, nagyjából időben. Szokás szerint plafonig voltunk pakolva, de ez a Delorean esetében nem újdonság. Az út eseménytelen volt, az odatalálás is gond nélkül ment, a QR kódos beléptetés is oké volt, megkaptuk a bejáratnál a Brendon dollárjainkat is, és már bent is voltunk. Viszont a homokos részt, ahol le lehetett menni tavaly, idén elállták, ezért inkább egyből a szilárd burkolatú lejáróhoz mentünk, és Hannibal irányításával, szépen lassan lejöttünk. A SUVos magasságom továbbra is hasznos.
Leparkoltunk, szisszentettünk egy sört, és a tavalyi évhez hasonlóan nekiálltunk a semmittevésnek. Közben pedig kérdeztük McFlyékat, hogy merre vannak. Ezúttal egyből két autóval jöttek, mert hozták a porontyot is, és így elég sok extra cuccot is el tudtak hozni. Amikor megjöttek, lesegítettük két deszkával az ő autóját is, majd aztán lassan nekiálltunk a sátrak felépítésének. Közben persze már ment az ökörködés, és természetesen a megbeszélés arról, hogy hogyan is tudnánk fenntartani a mérsékelten őrült tudós képét a többi fesztiválozó körében így, hogy hiányzik a tavalyi napelempark. Szerencsére voltak ötletek, és ezúttal már korábban rákészültünk a helyzetre.
Tavaly már írtam, hogy kéne szivattyú, hogy ne kelljen messzire menni zuhanyozni, de jobb ötletünk volt. A zuhanyzás a tó vizében nem jobb a tó vizében döglésnél, ezért a zuhanyzás nem maradhatott ki, ellenben a szivattyú tökéletesen alkalmas pl. egy jó kis párakapu üzemeltetésére, amit pénteken össze is eszkábáltunk. Mivel pedig a szél a tó felől fújt egész hétvégén, ezért a kb. 4 méteres távolságban lerakott eszköz csodásan tudta hűteni a székben tespedő söröző testünket.
Viszont McFly erre rátett még egy lapáttal, és ezzel a lépésével tényleg mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy ki is a főnök a tavon. A fesztivál ideje alatt ingyenesen használhatóak a helyszín vízibiciklijei és SUPjai, azonban ezekkel van egy nagy baj. Izomerővel működnek, mi meg ehhez túl lusták vagyunk. Ezért McFly hozott egy nem tudom mi a nevét, ami igazából egy nagy SUP, felfújta, és - dobpergés - ráeszkábált egy kis emelvényt fából, arra rárakott két akkumulátort és egy kis villanymotort, és tárááá, készen volt a 300 kilós teherbírású villanytutaj. Gyorsan rá is pattantunk, és átmentünk a szembepartra, miközben többen is lestek minket, hogy kik ezek az állatok. És ezt az elkövetkező napokban megismételtük még jó sokszor. Igaz, általában úgy 400 kilóval terheltük, ami miatt olykor kicsit süllyedés közeli állapotba kerültünk, de ha senki nem ment túl előre, akkor nem volt gond. Csak egy veszélyes eset volt, amikor egy hal beleugrott Hannibal ölébe, aztán kicsit nagyobb ugrálás vette emiatt kezdetét, mint az ideális lett volna. Mindenesetre jövőre további ötleteink vannak a villanytutaj egyéb felhasználási módjaival kapcsolatban.
Aztán programok idén is voltak bőven, amikre mi zömében nem mentünk, mert messze voltunk a tó túlsó oldalán. Volt azonban két olyan esemény, ami nálunk is átvitte az ingerküszöböt. Az első a karaoke, amire a csajok óriási lelkesedéssel vetődtek, valamint az utolsó napi árveréses licit, ami tavaly egy iszonyat jó buli volt. A tavalyi 1,1 millióhoz képest idén 1,5 millió Brendon dollárt szedtünk össze, részben a kis táblánknak köszönhetően, amire felírtuk, hogy plutóniumra gyűjtünk, és erre többen is áldoztak némi aprót, de 660 Ft-nyi valódi pénzt is sikerült összekoldulnunk. Szóval beálltunk a tömegbe mi is az iszonyú mennyiségű pénzünkkel, majd leesett az állunk. Beköltözésnél mindenki kap 100 000 dollárt, tehát a mi pénzünk 15 embernyi volt, de itt úgy röpködtek a milliók, hogy azt nem is tudtuk mire vélni. A licit közepén összeálltunk a szomszédainkkal is, akikkel együtt már 4 milliónk volt, de még így sem sikerült egy nyomorult pólót sem szereznünk, igaz, szerintem kicsit eltaktikáztuk magunkat. Elképesztő mennyiségű pénz volt forgalomban, a három tv, ami a fődíj volt, átlagosan 15 millió feletti áron ment el, és volt akinek még 40 milliója volt félrerakva. Elképzelni nem tudom, hogy honnan sikerült nekik ennyit gyűjteni, de ez így nekünk azért csalódás volt.
Most pedig egy kis összehasonlítás a tavalyi évhez képest: Azt már mondtam, hogy nem volt napelempark, de azt még nem hogy nem is hiányzott, mert a hely sokat javított az áramellátáson, egy áramkimaradás sem volt. A porhelyzet idén szintén jobb volt, de ez igazából nem érdekelt minket túlzottan. Az autókat így is úgy is ki és le kellett takarítani a fesztivál után, amire egyébként megint csak jó volt a szivattyú, mert mindegyikőnk lemosta a kosz nagyját indulás előtt. Ennek a fő értelme igazából inkább az volt, hogy így kiláttunk hazafelé menet, és nem csak összemaszáltuk a sarat a szélvédőn.
Ezúttal nem kellett hazafelé rohannunk, ezért elég jól kihúztuk az ottlétet, és vasárnap csak 5-6 körül indultunk haza, miután összeraktuk a sátrakat, kicsit lemostuk az autókat, és elpakoltunk minden kütyüt és bizbaszt, amit muszáj volt hoznunk. Visszafelé pedig simán felmentünk az azóta már megközelíthető homokos részen, ami nagy dicséret a Deloreanek részére. És hazaérés után marha jó volt a 24 fokos házba megérkezni. Bitang meleg volt négy napig.
