Ez a mai bejegyzés nem lesz rekordhosszúságú azt hiszem, de ugyanakkor egy aránylag fontos témát érint. Amikor is az ember végigküzdi magát a forgalomba helyezésen, hirtelen egy újabb gonddal találja szemben magát. Az egész probléma alapja az, hogy a Delorean esetében csak hátul van gyárilag kialakított rendszámtartóhely és az is amerikai típusú. Ennek ellenére a hátsó rendszám felrakása már nem okoz túl nagy gondot két okból.
Az egyik, hogy lehet venni hátulra európai stílusú rendszámtartót. Mivel a P-s rendszám miatt nekem az amerikai típusú rendszám nem volt opció, ezért szükséges volt megvennem az európait. Ahogy nézem még mindig kapható sok más érdekes dologgal együtt itt. A felszereléséről már írtam korábban. Mondjuk amennyire észrevettem mostanában, mintha már P-ből is lehetne amerikait venni. A másik opció, ami már csak idéntől játszik az OT vizsga. OT után ugyanis biztosan lehet amerikai típusú rendszámot kérni, ami egy csapásra megoldja a problémát.
Sokkal problémásabb viszont az autó elejére rendszámot rakni, mert ott aztán semmi hely nincsen rá. Ez valószínűleg azért történhetett, mert az USA több tagállamában nem szükséges az első rendszám és akkor minek elrontani vele az autó kinézetét, nem igaz? Így aztán a boldog európai vakarhatja a füle tövét, hogy mégis mit tegyen. Szerencsére azért vannak lehetőségek.
A legszebb megoldás talán a matricarendszám, de nem vagyok benne biztos, hogy lehet OT-ban is kapni. Elvégre abban az időben még nem volt divat. Szóval valószínűbb, hogy rendes rendszám lesz a vége, de azt hova lehet tenni?
Például fel lehet fúrni vagy ragasztani a műanyagra és középre rakni mint skynet autóján van. Azt hiszem ez a legáltalánosabb megoldás. Én amiatt nem szeretem, mert valamennyire biztosan megviseli az autót. A fúrást nem kell ecsetelnem, a ragasztó helye meg szintén ott tud maradni.
Esetleg le lehet rakni szélre ahogy nálam van, de ez sem tökéletes. Először is ferde lesz a rendszám, másodsorban pedig aszimmetrikus az autó eleje. Nekem az aszimmetria még teszik is, de a ferdeség nem annyira. Nekem ezt még az is súlyosbítja, hogy elől öt csavar tartja a helyén a műanyag alatti rácsot, amihez én is hozzácsavaroztam a rendszámtartó keretemet, de pont egy hiányzik azon az oldalon ahová raktam a rendszámot. Emiatt nem csak ferde, de még lóg is. Mondjuk ha az elmúlt négy évben nem szedtem szét miatta az autó elejét, akkor lehet, hogy csak ezért már nem is fogom. :)
Van még egy másik többé-kevésbé elterjedt elhelyezési mód: a hűtőrács közepe elé függesztés. Ezt én semmiképpen nem javasolnám, mert a hűtő az orrész alatti rács mögött van és ha ezt eltakarjuk, akkor a menetszél nem tud olyan hatékonyan hűteni. Olvastam beszámolókat a dmctalkont még régebben, hogy amikor eltették onnan a rendszámot, akkor a motor alacsonyabb hőfokon járt és egy farmotoros autónál nem vicc a hűtés, mert könnyebben túlmelegszik.