Ha finoman akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy nem pont úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Marhára okos szoktam lenni autóügyekben, sokszor adok tanácsot, hogy mit és hogyan. Megkérdeznek a barátaim, ismerőseim, mert mégiscsak sokat foglalkoztat engem ez a téma :) Hogy pontosan mi az, amitől én jobban tudom a válaszokat? Semmi. Jobb esetben olcsón szoktam autót venni, jó sok pénzt rájuk költök, és fillérekért eladom. Nem túl okos stratégia. Általában nagyon jól tudom, hogy mire kell figyelni autóvásárláskor, mi az, ami miatt -- akármennyire is tetszik a látvány -- ott kell hagyni a vevőnél a cuccot. Szinte várható volt, hogy előbb vagy utóbb akasztani fogják a hóhért. Megtörtént.
Az Escort cabrio története valahol ott fejeződött be, hogy megvettem, óriási a boldogság, és sikerült az ősz utolsó meleg napjaiban élvezni a nyitott tetős autózást. És mi a helyzet most? Öt hónapig vártam, hogy a karosszériás barátom lábra tegye a kocsit.
Már a vásárláskor is éreztem némi bizonytalanságot az első futóműben, de nem nagyon aggódtam. Az Escort futóműve nem bonyolult és nem is túl drága. Szereltem már minden darabját, így nem estem pánikba. 4-5000 kilométer után azért már illett foglalkozni a gondokkal. Műhely, akna és garázs hiányában szégyenszemre szerelőhöz vittem a kocsit. Módszeresen minden alkatrészt kicseréltek az első futóműben. Minden alkatrész csere után próbaút, de a rázkódás, bizonytalankodás nem szűnt meg. Végezetül -- mikor már a futómű minden eleme vadonatúj volt -- a szerelők megállapították, hogy emelőre téve az autó jobb eleje simán kézzel megemelhető. Miután mindenki, aki látta a problémát, kihordott lábon egy pitvarit, jöhetett a fejvakarás. Adott egy A-oszlop magasságában kettészakadt autó, aminek lobog az egész eleje, viszont amúgy nagyon szép kondíciónak örvend. Szép a teteje, a kaszni egészen rendben van, a motor jó erőben van, a beltér kulturált, a futómű pedig új. De hogy mivel jár javítani? Ahhoz, hogy a probléma teljes valóságában feltáruljon, ki kell szedni a motort és a futóművet, le kell szedni a sárvédőt és ki kell bontani a műszerfalat. Megéri? Persze, hogy nem. De hoztam már hasonló döntést a Fiestánál is. A döntésemet nem gazdasági alapon, a realitások talaján hoztam meg, hanem az emóciók erősebbek voltak -- megint. A kocsit végül Kobold barátom elvitte magával és kezelésbe vette. (Az ő kezei között született újjá SirClarence is.) Diagnózis a teljes szétszedés után: első váznyúlvány csere, kereszttartó csere, sárvédő csere, aksitálca csere, tűzfal javítás, doblemez javítás, A-oszlop javítás és persze minden elem javított (két tónusú) fényezése. Rengeteg munka, sok-sok energia, idő és persze temérdek pénz. Nem akartam veszni hagyni ezt a kocsit sem, ezért zöld lámpát adtam a javításhoz.
Ettől fogva csak azt az öt hónapot kellett kivárni, míg elkészült a vas. Persze ezalatt az idő alatt volt idő gondolkodni azon, hogy vajon átvert-e a korábbi tulajdonos és, hogy volt-e esélyem észrevenni ezt a komoly hibát vásárláskor? A válasz mindkét esetben igen. Az extulaj biztosan ismerte ezt a hibát, és ez komoly hozzáértéssel -- nem kanapészakemberként -- észrevehető lett volna. Az azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy a professzionális szerelők is csak két nap szerelés után vették észre a gondot. A lényeg, hogy a kocsi végre jó lett, újra lett egy enyészettől megmentett régi kocsim, és talán valóra válik a hobbi autó-mindennapi autó álmom. Az igazi lecke pedig az, hogy mindenki maradjon a kaptafánál. A jövőben abban adok csak tanácsot, amihez igazoltan is értek. :) Az életnél tényleg nincs nagyobb tanítómester.
