A hardcore Vissza a jövőbe-rajongók fejből tudják a dátumot: éppen 60 éve, 1955. november 12-én, este 10 óra 4 perckor csapott bele a villám a Hill Valley-i bíróság óratornyába, és visszajuttatta Marty McFly-t és a Deloreant a jövőbe. A villámcsapás filmes megvalósítása 30 évvel ezelőtt nem volt egyszerű feladat, bár az Industrial Light & Magicnél biztosan nem az akkor újdonságnak számító Commodore 16-ossal dolgoztak (nálunk pedig akkoriban jött ki a Primo és a Videoton TV Computer!).
Miközben az ILM szakemberei a Delorean időutazós jeleneteihez adták hozzá utólag a fény- és egyéb effekteket, már az óratorony fölött tomboló vihar megvalósításához is hozzá kellett látniuk. A forgatókönyv szerint létre kellett hozniuk a „filmtörténelem leglátványosabb villámcsapását”. Akármilyen hatásosra sikerült is ez a rész a filmben, a jeleneten dolgozó Wes Takahashi szerint lehetett volna még ennél is jobb.
„Sosem tetszett igazán a mozifilmben látható villámlás. Ez a változat a rendezővel történt egyeztetések alatt sok módosításon esett át. A legnagyobb villámcsapás, amit valaha moziban láthattunk? Nos, az sokféle lehet. Ha például csinálok egy nagy, kövér elektromos kisülést, az csak egy széles fehér csík lesz a vásznon, és elveszíti minden dimenzióját. Készítettem egy csomó tervet, ahol az óratorony fotója fölé mindenféle alakú villámokat festettem. Az alapkoncepció az volt, hogy a villám a háttérből induljon, és a szemlélőhöz gyorsan közelítve csapjon bele a toronyba. Zemeckis végül az S-alakú villámlást választotta, de mint animáció, számomra sosem volt túl meggyőző.”
„Jó lett volna, ha más dizájnötletek kidolgozására is lett volna időm, vagy legalább erre az egyre többet szánhattam volna. De mivel egyedül dolgoztam az összes villámlós és elektromos effekten, sajnos ennyire tellett.” A végeredmény így is a filmtörténelem egyik ikonikus jelenete lett. A villámcsapás, mint központi elem fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a trilógia mindhárom részében szerepel.
„Ez jó üzlet volt számomra” – meséli Bob Yerkes cirkuszi akrobata, aki Christopher Lloyd (azaz Doki) dublőre volt ebben a jelenetben – Háromszor fizették ki a gázsimat, pedig csak egyszer kellett végigcsinálnom a filmforgatást”.
De amilyen izgalmas nézni ezt a jelenetet, annyira nehéz volt filmezni. Újra és újra fel kellett venni, ahogy Marty a tetőn álló Dokit próbálja a jövőbeli terrorista-támadásra figyelmeztetni. De Michael J. Fox hiába kiabálta rekedtre magát, az üvöltő szélgépek miatt a saját hangját sem hallotta.
Eközben a magasban Christopher Lloydnak is megvolt a maga baja. Bob Yerkes ugyan lesiklott helyette a toronyból, de a legtöbb óratornyos felvételen Lloydnak kellett játszania. A közeli snitteket fel tudták venni egy földszintes díszletben, de a távolabbi képeket a Universal stúdió területén felépített torony tetején forgatták:
„Felmásztam az óratoronyba – meséli Lloyd, akinek egyébként mindig is tériszonya volt – és rádöbbentem, hogy csak egy keskeny párkány van ott. Biztos voltam benne, hogy képtelen leszek állva maradni”. Kigondolt egy megoldást erre a problémára, lemászott a toronyból, és odasomfordált Bob Zemeckis rendezőhöz.
„Arra gondoltam, megcsinálom négykézláb az egész jelenetet”.
„Kib...ul nem!” – válaszolta Zemeckis, aki cseppet sem haragudott Lloydra, de egyértelművé tette, hogy a film legfontosabb jelenetében senki nem fog térden csúszkálni. A színészre egy hámot adtak, és egy kábelen keresztül egy daruhoz kötötték. Ha le is esett volna, a kábel egy pár lábnyi zuhanás után megfogta volna.
Michael J. Fox esetében is szükség volt egy érdekes "filmtrükkre": amikor az áramszedőt kellett felszerelni a Delorean hátuljára, kiderült, hogy a színész túl alacsony, és nem éri el vele a motor megfelelő részét. Bár a lábait ekkor érthető módon nem mutatja a kamera, a mozgásából észrevehető, hogy az autó mögé érve fellép egy sámlira. Ilyen high-tech eszközöket is be kellett néha vetni egy jó felvétel érdekében :) 
Az időben csak pár percet kitevő óratornyos jelenetet végül több hetes munkával vágták véglegesre. Zemeckis az ebédszüneteiben és a forgatási napok végén ült be a vágókhoz megnézni az aznapi munkájuk eredményét, és instrukciókkal látta el őket a következő napra. Mivel az óratornyos és a Twin Pines Mall parkolójában játszódó részeket forgatták le először, a filmforgatás hátralevő heteiben már ezen a két fontos jeleneten dolgozhattak a vágók és az ILM emberei.
Ezzel a többé-kevésbé Delorean-mentes résszel ki is végeztem a „We don’t need roads" című könyvnek a Deloreanről szóló oldalait. Aki lemaradt az előzményekről, kattintson ide az első, második, harmadik és negyedik rész elolvasásához. A 30. évforduló és az október 21-i felhajtás kapcsán megjelent néhány újabb dokumentumfilm a trilógiáról és a forgatáson használt egyik kocsi restaurálásáról; ha ezeket sikerül megszereznem, és lesz bennük újabb információ a forgatások során használt Deloreanekről, akár még folytatódhat is ez a cikksorozat.
