Nagyon sokat emlegettem már a DMC bukását itt a blogon és a találkozókon is gyakori kérdés, hogy a DMC hogyan bukhatott meg egy ilyen autóval. Összeszedett bejegyzésem még nem volt róla, levéve talán a konteómat, ezért pótolom. Főleg mert találtam a témával kapcsolatban három embertől is véleményt. Egyikük a már sokat említett Nick Sutton, a második Barrie Wills, a harmadik pedig Sir Kenneth Cork, a cég felszámolóbiztosa. Először Nick története jön egy részben elsősorban a bukásról, majd Barrie visszaemlékezései mindenféléről két-három részben, végül a felszámoló története úgy általában a végnapokról nagyon nagyon hosszan, megbecsülni sem tudom hány részben. Esetenként több részből raktam össze egy-egy mondatot, így a fordítás nem teljesen szöveghű, hanem csak tartalomhű. Zárójelben a saját megjegyzéseim.
Szóval akkor Nick Sutton:
Amennyire tudom exkollégáim is hasonlóan gondolkodnak a DMC-nél eltöltött idővel kapcsolatban. Ugyanazt gondoljuk mindahányan, miszerint a könyvek és filmek által leírt DMC történet eléggé hiányos, főleg az írországi gyár esetében. Sok figyelemre méltó, szomorú vagy szívet melengető történetünk van, amelyek a gyárral és az elénk tornyosuló akadályokkal voltak kapcsolatosak.
Ezek miatt a tapasztalatok miatt John Delorean legendája jobbára érintetlen országszerte és nagyon nehéz bárkit is találni, aki akár egy rossz szót is szólna rá. Természetesen a kormányalkalmazottak kivételek. A bukás okai is sokkal több kutatást érdemelnének, mint amennyit foglalkoznak vele, de szerintem a főbb pontok a következők.
- Az angol kormánnyal megkötött szerződés alapjaiban hibás volt. Túl sok ember felvételére bátorította a céget a támogatásokért cserébe.
- A dollár - font árfolyama a a megállapodás megkötése és az autók piacra kerülése között nagyon hátrányosan alakult a cég számára és ez aláásta a versenyképességet és profitot (ezért lett túl drága az autó).
- A recesszió.
- A katasztrofális Észak-Amerikai időjárás.
- A várható eladási számok iránti féktelen optimizmus (30000 autót akartak eladni egy évben, de kb. 5000 volt a reális).
- A gyár igazi gyilkosa viszont a 80 autós napi gyártás volt 1981 végére, amivel John Delorean a sikeres cég látszatát akarta kelteni a tervezett nyilvános részvények kiadása előtt.
Akárhogy is volt, a fő felelősség John Deloreané. Hogy miért? Elmondom.
Hibázni egy dolog, kijavítani a hibát pedig egy másik. Mivel emberek vagyunk és próbálkozunk, ezért szükségszerűen elrontunk dolgokat. Viszont miért nem tudták feltámasztani a gyárat új pénzekkel és szükség esetén új vezetőkkel, ha már az előző vezetés a csődbe vitte, mikor annyi próbálkozás volt rá? A Dunmurryben és Twinbrookban élő emberek számára ez a második bukás az igazán megbocsáthatatlan, mert az ő életük függött rajta, mert az ő számukra a gyár nem csak egy álmot, hanem a megélhetést és a jobb jövőt jelentette.
Sir Kenneth Cork csődbiztos mindent megtett a gyár életben tartásáért, bár a recesszió nem segített a helyzetén. Hozzá kell tennem, hogy semmiféle összeesküvés nem volt a Nagy Hármak (Ford, GM, Chrysler) részéről, a fő probléma John Delorean büszkesége és önzése volt. Inkább hagyta tönkremenni a gyárat, mint hogy bárki másé legyen.
Nagy gond volt még az is, hogy a DMCL nem birtokolta az autóval kapcsolatos jogokat, csak a gyár volt, ahol gyártották őket. Az autó dizájnjának a jogát a Oppenheimer csoport birtokolta, az autó amerikai értékesítési joga pedig John Delorean kezében volt. Emiatt voltak tervek, hogy akkor a gyárat átszerelik más, eladhatóbb termék gyártására, de a költségvonzatok miatt ebbe az angol kormány nem ment bele. Még arra is volt egy időben esély, hogy Dunmurryben gyártották volna a Triumph TR7-esek egy részét.
1982 végén volt még egy terv a feltámasztásra, ami ígéretesnek tűnt, de az aláírás előtt John Deloreant letartóztatták.
