Április közepén kaptunk egy levelet, amiben arra kértek minket, hogy elmondjuk a véleményünket egy kinézett Deloreannel kapcsolatban. Egy belga autóról volt szó, az első képek alapján egy elég szép állapotúról. Rácsaptunk keményen, ki is lett szegény elemezve rendesen. Miután meglett a VIN, megnéztük, amit tudni lehetett róla, plusz begyűjtöttünk annyi képet és videót, amennyit tudtunk. A verdikt az lett, hogy ez egy valós és jó autó, megéri vele foglalkozni.

Ezután összehoztam egy gyors találkozót a leendő tulajjal, akivel aztán pár órát beszélgettünk a Deloreanességről, meg úgy általában a buktatókról, örömökről, mindenféléről. És örömmel láttam, hogy nem ment el a kedve, sőt, még inkább megjött, szóval nem volt mese, ezt az autót meg kellett venni.

Intézte is a szükséges dolgokat, pár kisebb dologban én is besegítettem, valamint a McFly is felkerült a képre, mint a műszaki ember. Így egy hét alatt kialakult a koncepció, hogy hárman megyünk az autóért Belgiumba. McFly az, aki  a legjobban érti az autó műszaki tartalmát, én a kommunikáció és az elméleti tudás miatt mentem, a tulajdonos meg hát mégiscsak illik, hogy ott legyen.

Május 12-én indultunk az új tulajdonos autójával, és a tervvel, hogy a megveendő Deloreant lábon hozzuk haza. Erős vállalás volt, mert mégiscsak egy ismeretlen autóról volt szó, ami az elmúlt években nagyon keveset ment, de hát mi baj történhet? Így bepakoltunk egy kupac olyan alkatrészt, amit szükség esetén akár a pálya mellett is ki tudunk cserélni, és reggel 7 után felmentünk a pályára, aztán gyerünk!

Nagyon jól haladtunk, Belgiumig kétszer álltunk meg, szerencsére a forgalom igazán kegyes volt hozzánk, így este nyolc után egy kicsivel már át is tudtuk venni a foglalt szállásunkat. Utána egy gyors vacsora a helyi Mekiben, aztán alvás következett az igazán szép, bár kicsit nászutas lakosztálynak kinéző szobánkban.

A másnap reggel a McFlynak és nekem teljes nyugalomban, szegény új tulajdonosnak pedig 200-as vérnyomással telt, mert hát mégiscsak most látja meg az új nagy vállalását. Ezért aztán siettünk, hogy a megbeszélt 8 órára odaérjünk a kereskedéshez, ahol aztán minden zárva volt. Próbáltuk hívni a csávót, 9-re jön. Köszi, jó, hogy megbeszéltük. Így volt még egy óránk, ami éppen elég volt egy tankolásra, autómosásra, szóval hasznosan töltöttük el. 9-re vissza, a kapu időre kinyílt, kicsit később a cégvezető is megérkezett, és végre megnéztük a célpontot.

És örültünk, mert szép volt, amit láttunk. Egy nagyon szép állapotban megőrzött autóról volt szó, amin viszont a megőrzés kicsit túl jól is sikerült. Ez azt jelenti, hogy a víz és benzincsövek mind az eredetiek voltak, valamint később kiderült, hogy még a légszűrő is 1981 szeptemberi gyártású volt. Viszont az autó szépen járt, minden fontos dolog működött rajta. A légkondi ugyan nem kapcsolt be, valamint a bal oldali index sem ment rendesen, de az utóbbit a McFly gyorsan orvosolta, más műszaki problémával pedig nem találkoztunk. Még pár kárpitos probléma látszódott, de pl. a műszerfal fölötti dashboard az eddigi legszebb volt, amit valaha láttam. Ebben a rajta levő utólagos takarónak biztosan jelentős szerepe volt. Ja igen, még valami. A VODban állt a hűtővizes dzsuva, valamint zöld hűtővíz volt benne, ami nem alumínium motorba való, ami nem jó hír, ezzel foglalkozni kell minél hamarabb.

Meg kell továbbá említeni a kereskedést, ahonnan megvettük az autót. Ott bizony nem a Delorean volt a legdrágább jármű. Messze nem. Porschék, Ferrarik, Lancia Delta, meg még ki tudja mennyi és milyen autó volt ott. Az biztos, hogy abból a gyűjteményből simán lehetett volna egy darabig finanszírozni egy kisebb államadósságot.

Miután gyorsan átnéztük az autót, túl voltunk az első indításon, jöhetett a papírmunka, amivel nem volt gond, majd az első kiállás, újra átnézés, és az indulás. Az első alkalom mindig izgalmas, és látszott is az új tulajdonoson, hogy a 200-as vérnyomás csak egy kicsit esett az elmúlt két órában.

Elindultunk először tankolni, majd az autópályára fel. Kicsit melegebb volt a kis falukban a Delorean hőmérséklete, mint illett volna, mert nem kapcsolt be a hűtőventilátor, amikor kellett volna neki, de ezt később McFly orvosolta. Úgy tűnt, hogy csak a hőgomba csatlakozója volt eloxidálódva. Ezt kicsit megtisztítva már indult az első ventilátor. Amit aztán nem is használtunk többet, mert annyira szép utunk volt hazafelé, hogy egy dugóba sem kerültünk bele, ezért a normál menetszél hűtése elég is volt mindenre.

A blog szempontjából nem a legideálisabb, de egy rendkívül unalmas utunk volt hazáig. Hazafelé csak egy dugó volt, amit sikerült kikerülni, valamint kétszer elnéztük az irányt, mert annyira nem oda figyeltünk, de más forgalmi zavar nem történt. Viszont az autót érték kisebb veszteségek. Először az egyik kipufogóvég esett le, majd kicsit később a kilométeróra döglött be. Valószínűleg az angle drive most adta meg magát. Nem meglepő, mert indulástól kezdve eléggé ingadozott, esélyes volt, hogy itt-ott meg van szorulva, sajnos nem húzta ki hazáig. Viszont ettől az autó még működik, szóval nem különösebben zavartattuk magunkat miatta.

Egyébként főleg a McFly vezetett, az új tulajdonos inkább még csak kívülről ismerkedett az autóval, valamint az út első és utolsó szakaszára vette át a kormányzást. Emiatt nagyon szép videókat tudott készíteni az autóról, ami jól jött a videóhoz, amit készítettünk az út alatt. Szerencsére ő sokkal jobban ért ehhez, mint mi, ezért elég jól sikerült. Íme, itt lehet megtekinteni. Friss, ropogós.

Zárásként annyit, hogy nagyon fárasztó két nap volt ez, de abszolút megérte. Lett egy új Delorean az országban, ami mindig öröm.