Az idei klubtalálkozó sok szempontból különbözött a tavalyitól, de persze sok volt a hasonlóság is. A szervezés szokás szerint nem haladt túl nagy sebességgel, bár azt elég hamar kitaláltuk, hogy ezúttal Bopatnál tartjuk a bulit, Donovalyn. Kitűztük az időpontot, aztán nem csináltunk semmit. A találkozó hetén azért elkezdtük felhívogatni egymást, hogy akkor mi is lesz, aztán Bopatot is, aki meg is lepődött, mert csak a következő hétre várt minket, mert elnézte a naptárt, de hát ezek már szokványos dolgok, egy kis vigyorgás után ment minden az útján, hogy aztán eljussunk az indulás napjáig.
Az éves klubtalálkozó általában szeptember környékén van, hogy még lehessen Deloreannel menni, mert hát úgy az igazi, idén viszont a november 22-i hétvége lett a közös metszet. Ami azért már eléggé a szezonon kívül van, Donovalyn meg főleg. Így míg tavaly rekordszámú hat Delorean jött el, idén egészen pontosan egy darab sem. Mindenki offos autóval jött, mert ott a messzi északon pont azon a hétvégén leesett 30 centi hó, ami meg nem éppen a Delorean barátja. Viszont mivel Bopat messze van, ezért a szokásos két napos helyett három naposra terveztünk. Pénteken munka után indultunk, és 8 körül ért oda az első csapat, az Atiék és mi.
Ezen az estén a Bopat már nem jött el Besztercebányáról, ezért miután beköltöztünk a szállásra, nekiálltunk az Ati elképesztően finom amcsi típusú oldalasának, majd miután a McFlyék és a Mentosék is megjöttek egy kis dumálás után nekiálltunk az Atiék partijátékának, egy Hitster nevű csodának. Ez arról szól, hogy minden csapat húz egy kártyát, amin van egy meghallgatni való zene, amit aztán időben el kell helyezni. Nem megyek bele a részletekbe, jó szórakozás, bár a zenék zömében a B-Zs kategóriás popzenét ölelik fel, amiért még nem kellett olyan sok licenszdíjat fizetni. Volt is nagy röhögés sokszor, meg hát Dudu sziporkázott egyértelműen. Valamikor 1-2 óra körül aztán eltettük magunkat másnapra.
Másnap keltünk, lementünk reggelizni, ahol kicsit megint összerázódott a csapat, és egy kis általános dumálás után nekiálltunk a nap fő programjának, a jövő évi Eurofest megbeszélésének. Az első és legfontosabb az volt, hogy akkor hányan is leszünk? Úgy tűnik, hogy Dudu és Lenka nem tud jönni az egészre, mert nincs szabijuk, ezért ők repülővel jönnek és mennek, tehát a Bopat és én félig üres autóval jövünk. Atiéknál meg Frida odafelé jön, vissza viszont ő is repülőzik. Bopatot és Atit nem zavarja az üres autó, de engem igen, ezért itt volt a nagy lehetőség, hogy Mentost meggyőzzem, hogy márpedig ő el szeretne jönni velem. Kábé 5 percig tartott a dolog, szóval minden oké. Ezután megbeszéltük, hogy úgy az ideális, ha június 9-én indulunk a hajóval, és 15-én jövünk, és így kellően laza a program ahhoz, hogy a 11-14-ig tartó Eurofestet egészében kiélvezhessük, és ne őrüljünk meg a végére a fáradtságtól, mint ahogy pl. 2016-ban volt.
Ezután elkezdtünk összeszedelődzködni, aztán elindultunk a városba, a sörgyárba. Az mindig jó buli, most is nagy várakozásokkal tekintettünk a dologra. Páran felmentek autóval, mi meg elindultunk gyalog, mert hogy jót fog tenni egy kis séta. De nem úgy mentünk, mint egy rendes ember, a járdán, mert ahhoz egy kicsit visszafelé kellett volna menni, hanem úgy, mint aki hisz a jó szándékú, de kicsit hülye gps-nek, ami simán átvisz a kiöntött folyón, mert arra 20 méterrel rövidebb az út. Na nálunk McFly volt ez a gps, aki megmondta, hogy menjünk a sípályán keresztül, mert arra rövidebb. Mi hülyék meg azt mondtuk miért is ne? Hát pl. azért, mert az a mínusz pár száz méter nem biztos, hogy megérte a 30 centis hóban caplatást hegynek felfele, de mindegy. Odaértünk így is, és így legalább jobban esett a sör. A hely egyébként meglepetésünkre teljesen tele volt, ezért nem maradtunk annyira sokat. Persze egy kis evés ivás belefért, megint megnéztük a különféle rockereklyéket, aztán visszaindultunk, immár a normális úton. Végül aztán ez a nap is egy jó kis zenehallgatós ökörködéssel zárult, három körül estünk be az ágyba, McFly és Mentos még annál is később.
Végül aztán jött a vasárnap, ami már csak egy reggelivel és a készülődéssel telt, aztán indultunk is. Hogy aztán halljam, hogy valami huppog az autón. Biztos, csak a hó beleragadt valamibe, de nem. Defektem volt. Óhogyaza! Ezért aztán újra megálltam a sörgyárnál, szóltam a Mentosnak és nekiálltunk kereket cserélni. A kerékcsavarok kupakjával megküzdöttünk, de mint kiderült, csak mi voltunk balfaszok, mert ezek nem olyan rendes kerékőrök voltak, hanem csak szabvány kupakok, amik alá simán be lehetett nyúlni, de azért egy fél órát elbénáztunk vele. Mikor lejöttek, onnan már nem volt gond, átraktuk a nyári gumit, aztán mentünk is haza, kicsit óvatosabban, mint terveztem.
Ami meg a legjobb az egészben, hogy másnap elvittem a gumit a szerelőhöz, akik felfújták, és azóta sem ereszt sehol semmi. Igazi rejtély, hogy mi történhetett, nem hiszem, hogy valaha kiderül.
