Élet egy Deloreannel

Miért ment tönkre a DMC? Ennek sok oka van, de az biztos, hogy a csőd előtt egy hónappal 1632 dollárért megjavíttatni John Delorean tollát nem jó ötlet. Értem én, hogy Cartier meg minden, de akkoris...

Már egy hónapja volt ez a meghívás, de mivel lusta dög vagyok, ezért csak most írom meg. Szerencsére eddig még nem felejtettem el teljesen, hogy mi is volt.

Jó pár hónapja kezdtük el a beszélgetést, a lényeg az volt, hogy egy OPSWAT nevű, informatikai biztonsággal foglalkozó cég új épületének a megnyitójára kellett a Delorean, a szokásos jövő tematika bemutatására. Mivel pedig a Vissza a Jövőbe volt a lényeg, nem pedig csak az autó, ezért a különféle kiegészítők is kellettek, így Zsoltnak is szóltam. Megegyeztünk, majd két időpont átszervezés után végül egy szerdai napon elindultam Veszprém felé.

Az úton nem volt semmi a szokásos 60-nal vánszorgó szerencsétleneken túl, időben odaértem, meglett a kontakt, jött a beállás. Annak idején az Árkádba sem volt egyszerű beállni, kb. 5 - 5 centi volt a tükrök két oldalán, itt viszont a 2 - 2 centi volt inkább a valóság. Ráadásul amint bejutottam, már kanyarodni is kellett, mert kisebb volt a hely bent is. Na de nem volt semmi gond, beálltam, a Zsolt felcicomázta az autót, aztán jöhettek az emberek.

Akik jöttek, néztek, kicsit beszélgettek, elvoltak. Aztán jött egy elég látványos bemutató különféle támadásokról, amik az IT infrastruktúrát érhetik. Később beszéltem a bemutató készítőjével, azt mondta, hogy bő egy hétig szerelték össze a cuccokat, hogy minden jó legyen, de meg is értem. Nehéz lenne elmondani, hogy pontosan mi, hogyan és miért történt, a tudásom sincs meg hozzá, de ha valaki emlékszik a Stuxnetre, akkor nagyjából tudja, hogy mire gondolok.

Ezután volt egy cégvezetői beszéd, valamint egy bazi nagy épített robot is megjelent. Korrekt cucc volt az is. Ezután lehetett enni, tovább beszélgetni, nézelődni, vegyülni. Mi az autó környékén maradtunk, válaszoltunk a kérdésekre, majd pár óra múlva elkezdett kopni a tömeg, és végül valamikor 7 felé lett vége a rendezvénynek. Hasonló ügyeskedéssel kiálltam, majd a teljes sötétben elindultam hazafelé. 

Mivel szép száraz idő volt, a Delorean lámpáival sem volt gond, jól lehetett látni velük, gond nélkül értem haza. Jó kis kirándulás volt.

Valamikor ezer éve, de kicsit pontosabban 2018-ban volt már egy publikus Delorean találkozó. Agárdon tartottuk a klub 10 éves évfordulója előtt. Nem izgultuk túl, pár nappal az esemény előtt hirdettük meg, nem is volt túl nagy buli, de azért oké volt. Tavaly megint felmerült az igény, hogy prezentáljunk egyet a népnek, főleg, hogy azóta már négy Delorean van, ami könnyen mozdítható. Aztán a klub hagyományai szerint nagyjából ennyi is volt a dolog pár hónapig. Viszont ezúttal kicsit hamarabb elővettük a témát, megjelöltünk egy időpontot (szeptember 27. 14:00), kitaláltunk egy helyet (Campona), és meghirdettük rendesen, ahova vissza is jelzett majdnem 300 ember, és már sínen is volt a dolog.

Aznap mindenki el is indult időben, és oda is ért, mi késtünk egy kicsit, de hát mi jöttünk a legmesszebbről, és mivel nem autópályán mentünk, a gps meg maradjunk annyiban, hogy elég érdekes helyeken vitt, érthető volt a késés. Mivel pedig úgyis volt már ott három autó, nem sokat számított az az 5 perc késés.

Elsőre is látszott, hogy itt bizony sok ember van, és még később is jöttek bőven. Sok ritkán látott távolabbi klubtag, egyéb ismerősök, sima érdeklődők, mindenféle népek. Elég nagy banzáj lett végül, kellett a négy autó és a négy tulajdonos, hogy mindenkivel tudjunk foglalkozni. Tippre pár száz embert mondok, de egyértelmű, hogy senki nem számolta meg, hogy mennyi volt az összes érdeklődő. Viszont az biztos, hogy egy gyors helló után már mindenki beszélte a saját történeteit.

Négyig tartott a rendezvény, addigra nagyjából el is fogytak az emberek, és miután nekünk is lett egy szusszanásnyi időnk egymással is beszélni, elkezdtek fogyni a Deloreanek is. Mi mentünk el utoljára valamikor fél 5 körül, kicsit azért elfáradva. Zárásként elmentünk még egy kis éttermezésre, de ez már Tatán volt. Jó találkozó volt, megérte megrendezni. 6-8 év múlva jön a következő.

Ez az idei év, a kuplungszerelési kálvárián túl, két darab, szinte csak említés szintjén jelzett felújítást is tartogatott. Ugyanis a generátoromat és az önindítót is szétszedettem, kitakaríttattam, rendbe rakattam. És ebbe a mintába szépen beleillik a vízpumpám is. Mert azzal meg ugye tavaly volt egy szép kis tortúrám, hasonló az idei kuplungozáshoz. És annak eredményeként rám maradt egy régi és rossz, meg egy új, de szintén rossz vízpumpa, ami csak itt hentergett a garázsban. Aztán egyik nap eszembe jutott, és rákerestem, hogy van-e vízpumpa felújító. És van, nem meglepő módon a vizpumpa.hu címen. Felhívtam, megbeszéltük, hogy valamikor elhozom a pumpákat, aztán eltelt pár hónap, és meg is jelentem nála.

Egy kis beszélgetés után ott hagytam a pumpákat, és vártam, hogy mi lesz a dolog vége. Egy napon belül jelzett is, hogy nincs jó híre, mert a két pumpából egyik sem javítható. Az első, ami kb. 10 évet volt a Deloreanben, az még a jobbik eset, azt szét lehetett szedni. Viszont mindenféle név nélküli kínai alkatrészekkel és toldásokkal van tele, nem lehet kitalálni, hogy pontosan mi és hogyan kell bele. A másikkal meg az a baj, hogy annyira erősen van összerakva, hogy nem lehet szétszedni, pedig 10 tonnával nyomja, de csak nem ugrik szét. Efölött meg már esélyes, hogy nem szétugrik, hanem szétrobban, az meg nem vicc. Megbeszéltük, hogy akkor megtarthatja alkatrésznek mindkettőt, mert nekem ezek így teljesen haszontalan cuccok. Eltelt még pár óra, és csak nem hagyta nyugodni a dolog, és talált egy pontosan ugyanilyen pumpát a raktárában, amitől hajlandó megválni 100e Ft-ért. Annyit megér, mert az Ed pumpái is 80e körül vannak, és hát azokkal párszor már megjártam. Jöhetett a következő találkozó.

Eltelt egy újabb hét, és elindultam az új pumpámért. Délután négykor Budapest környékén közlekedni pont akkora élvezet, mint amekkorának hangzik. Szép lassan odaértem, bementem, és meg is volt a pumpa, plusz a lényeg, egy gyors kiképzés vízpumpaológiából. És igazából ez volt a lényeg.

Az első kérdés az volt, hogy milyen hűtővizet használok? Mondtam, hogy fogalmam sincs, azt a pirosat, amit alumínium motorokhoz ajánlanak. Mondta, hogy az hiba, mert az az 1996 utáni motorokhoz van, nekem nem az az ideális, hanem a G11-es, amit pl. a régi Golfokhoz is ajánlanak, és általában kék színű. Elmondta azt is, hogy ez még rendes glikoltartalommal készül, és emiatt a régi motorokban levő gumit nem rágja szét. Valószínűleg nekem is ezért bírta csak 10 évig a vízpumpám. Viszont cserekor vigyázni kell, hogy a két folyadék ne keveredjen, a régi leeresztése után át kell mosni a rendszert. Érdekes infók.

Aztán a következő érdekesség az volt, hogy habár a vízpumpa, a neve alapján pumpa, de igazából inkább csak egy keringetőszivattyú. Valamint azért fontos a rendszer nyomása, mert ha kevés a nyomás, akkor drasztikusan romlik a pumpa hatékonysága, márpedig ezzel együtt romlik a hűtés, ezzel pedig jobban melegszik a motor, és azt pedig a hengerfejtömítések fogják megsínyleni. Emiatt megéri néha kipróbálni, hogy akkor, amikor üzemmeleg  a motor, levesszük a víztartály kupakját, hogy pukkan-e. Ha nem, az baj, akkor a kupak valószínűleg nem zár rendesen, emiatt pedig valószínűleg nem megfelelő a nyomás, tenni kell valamit! Nálam nincs gond, mert én párszor már hallottam pukkanni, és most is leelenőriztem, de a túlfolyón megjelenő páracseppek azért gyanúsak. Ezeket figyelni kell.

Ezek után pedig átvettem a pumpát, fizettem, majd beálltam a hazamenő dugóba.

Hát ez sokkal nagyobb szerelés lett a végére, mint amire gondoltam, de mostanra azért összeállt végre a gép. Írtam korábban, hogy volt az első forduló, aztán a második, végül aztán harmadik is lett. Első alkalommal kétszer került le a váltó, aztán volt egy kis beállítás, aminek a vége az volt, hogy habár a sebességek már megvoltak, a rázkódás is. Gondolkodtunk nagyon, hogy mi lehet a gond. Mert hát a kuplungszerkezet új. Talán a motor vagy váltótartó bakok? Teljesen jól néznek ki. A lendkerék? Le lett szabályozva. Talán valami új megközelítés kell, és így is lett. Mivel az Atinak az apja profi oldtimer felújító, ráadásul éppen most csinálta meg az ő autóját is, hát akkor próbáljuk meg vele. Mondta, hogy el is vállalja, akkor már csak el kell vinni a gépet Pomázra. Egyik nap, mikor úgyis más dolgunk is volt Budapest környékén, elvittem az autót, leálltam, megmutattam a bajomat, aztán bíztam a legjobbakban.

Váltó harmadszor le, aztán jöttek is a fejlemények. Először is a lendkerék a szabályzás ellenére mégis egy tizedet ütött, ezért újra le lett szabályozva. Aztán a kiemelővillában nem volt zsír, valamint a csapágy egyik füle is el volt hajolva, ezért féloldalasan nyomta a csapágyat. Szép. Ennyi javítás után megérte újra próbálni a dolgot, váltó fel, és újra próba. Ugyanaz. Hogyafene...

Akkor mi lehet a hiba? Csak a tárcsa lehet, biztosan az Edtől jött ismét valami kétséges alkatrész. Ezért aztán újra le az egész, közben az Edtől megrendeltem még egy tárcsát, bár mondtam neki, hogy az előző úgy tűnik rossz volt. Nem értette a célzást, nem volt garancia. Ez azért nem tetszett. De megjött az új tárcsa, ez is be, és tárááá, szinte teljesen jó. Nem 100%-os, egy minimális rázkódás olykor megmaradt, de ez már nagyon jó, elfogadom. Pár évig a kuplunggal nem akarok foglalkozni.

Mellé meg ki lett cserélve a két első féktárcsa is a fékbetétekkel, na az viszont tökéletes lett. Plusz az angle drive is, ami ugye elszakadt. Az meg alámér most úgy 25%-ot, tehát 90km/h-nál kb. 70 km/h-t mutat. Hogyazabüdös...!!! Hát hogy a fenében nem bírok idén végigérni a szereléseken?

És ebben a legfájdalmasabb, hogy idén már 700e Ft-nál járok, ami nagyon sok, 400e körül szokott lenni az átlag.

Írtam az előző pár bejegyzésben, hogy a kuplungcsere nem hozta az elvárt javulást, sőt, rövidtávon még rosszabb is lett. Emiatt aztán volt pár kisebb beállítás, javítgatás, aminek eredményeképpen sokkal jobb a helyzet. Ami azt jelenti, hogy a sebességek megvannak, minden a helyén, és még a váltó is pontosabb lett, sokkal kevésbé lötyögős. Elég sok alkatrészt cseréltünk végül, írom szépen sorban, hogy meglegyen az utókornak.

Az első legfontosabb hibajavítás, ami miatt valószínűleg először elmászott az egyes és a kettes, egy rendkívül blőd hiba volt. Rossz helyre lett visszacsavarva a fő váltórúd. Valahogy így:

Jó eséllyel ezért nem volt eleinte egyes és kettes, és vette nehezen az ötöst. A rúd hozzáért az alvázhoz. Ezt visszarakva, majd visszaállítva mindent, már meglett az összes sebesség, de még volt tennivaló. Mivel a rudazat maga is elég jól el volt kopva, és a perselyek sem voltak gyáriak, ezért azok is cserélve lett. Ezek:

Ezután sokkal pontosabb, feszesebb lett a váltó, nem lötyög annyira, bár még mindig van egy kis mozgása. Ez már valószínűleg a váltórúd alatti részek kikopása miatt van, ennek a cseréje nehezebb helyzet, egyelőre marad.

Szóval itt járunk, a váltó most már rendesen működik, de az egyesben, néha kettesben és rükvercben való rázkódás viszont még mindig megvan. Ezzel már lehetne együtt élni, de nem akarok, megyünk tovább.

Újabb hétvége, újabb találkozó. Ezt az idei évet nagyon kiélveztük. Általában évente egy nagy találkozóra szoktunk kimenni, ami régen jellemzően a NAAF volt, esetleg Agárd, aztán a Brendon, idén meg ez már a harmadik lett. És éreztük, hogy ez kezd kicsit sok lenni, főleg mivel bő egy hónapon belül volt mindhárom. Na de mivel az előző ACCH-ra nem vittünk Deloreant, ezért erre a mostanira megegyeztünk, hogy felvonulunk tisztességgel, még ha a világ vége után is van egy faluval. És ott is volt, Eger fölött, Felsőtárkányban. Bár tegyük hozzá, hogy voltak itt helyiek, akik meg pont fordítva beszéltek a NAAFról, hogy annak idején az volt a világ végén. Hát igen, az a fránya Budapest kettészedi az országot.

Szóval megegyeztünk, hogy pénteken akkor indulás. McFly és KisMcFly jön a Deloreannel, Móni az Aleroval, Hannibal pedig a szokásos piros Skodával, és húzza az utánfutót az ellátmánnyal. Aztán a Skoda bedöglött csütörtökön, és nem is készült el péntekig, ezért jött a B terv, Hannibal a Patrollal megy. Ami egyébként jó döntés volt, mert jobban illett a környezetbe, mint a Skoda, még ha japán is. Elég sokáig billegett az indulás, mert az M3 és az M0 részben, az M1 viszont teljesen elesett. Végül háromkor elindultunk, annak ellenére, hogy tudtuk, ezt konkrétan nagyon csúnyán fogjuk beszopni. Úgy is lett. Együtt akartunk menni, de habár folyamatosan kapcsolatban voltunk, nem értük be egymást. Öt óra alatt, este nyolcra értem Felsőtárkányba, addigra Hannibal már odaért, de McFly még mögöttem volt jó fél órával.

Menet közben mindkettőnknek volt egy közös hibája, a sok órán keresztül dugóban ácsorgás a 40 fokban, megviselte a benzinpumpákat, és eléggé felhangosodtak. Brutálisan felforrósodott mindegyikőnk autója, felmelegedett a benzin is, és ilyenkor a felvevő cső is megpuhul. Ilyenkor pedig a pumpa össze tudja szívni a csövet, ami emiatt erőlködik, és felhangosodik. Ilyenkor a legjobb megoldás a hideg benzin tankolása, de az is furcsa volt, hogy amikor kitekertem a benzinkupakot, akkor az elég nagyot szisszent, tehát a párolgás komoly túlnyomást eredményezett a tankban. Érdekes dolog, a lényeg, hogy tankolás után elmúlt a hang, és már nem volt más probléma. Bár érdekes volt, hogy a csomagtartóból még órákkal a megállás után is melegen vettük ki a cuccokat.

Na de a lényeg, hogy csak odaértünk, és nekiállhattunk a nomádtábor felverésének, immár sokadszor. Ez persze főleg McFly és Hannibal érdeme, de igyekeztem én is segíteni. És ebben a klubban már maga a tábor is egy olyan életkép, ami nem általános. Mert mi van itt? Malaclopó pótkocsira felgumipókozott oszlopra felkötegelőzött karácsonyfaizzósor. 120 literes műanyaghordóból ipari szivattyúval veretett slagolás, a meleg miatt, és párakapu. 40 éves újszerű sátorban sörpadokon elfogyasztott, rommá égetett, brikettállagú krumpli. Napelemről táplált aksipakkról táplált hűtő. Meg persze normál sütögetés, iszogatás, dumálás, vigyorgás napestig. És többé kevésbé helyesen felállított sátrak, némi jóvanazúgy hozzáállással. Végül pedig az egész megkoronázásaként egy kis csokor rózsa került a sátor oldalára. Mert csak. Komolyan mondom, bármelyik apokalipszisfilmben hitelesen tudnánk alakítani a túlélőket.

Amikor pedig meglett a tábor, egy kis iszogatás után el is raktuk magunkat másnapra. Hogy aztán másnap megérkezzen az Ati és Zsolt is, minden hiba és dugóban állás nélkül, úgy, ahogy egy értelmes ember csinálja. Ezzel pedig meglett a három Delorean. Egy kicsit akklimatizálódtak, mi lustálkodtunk, és néztük a magunk előtt levő nádast, ami egy félig kiszáradt kis patakban próbált túlélni, és rájöttünk, hogy nekünk igazából teljesen mindegy, hogy hol vagyunk. Felrakjuk a sátrat, és nézünk előre. Ha pedig ott egy nádas van, akkor azt nézzük, ha tó, akkor azt, ha pedig az Eiffel torony, akkor azt. Nekünk aztán tök mindegy az egész, mert minket eddigre már úgy tarkón vágott a Zen, hogy minden tökéletes.

Összeszedtük azért magunkat, elvégre szombat délután volt és 35 fok, ideje volt körbemenni a környéken. KisMcFlyra rákötöttek egy lufit, hogy lehessen látni merre csámborog, aztán elindultunk. Pár percig együtt, aztán mindenki a saját érdeklődése és melegtűrése szerint. Egész jó kis buli kerekedett eddigre, aránylag sok autó megjelent, voltak köztük érdekes darabok is. Beszélgettünk a szervezővel, McFly odavitt neki a színpad elé egy Deloreant, körbejártuk a tábort, aztán inkább visszamentünk az árnyékba meginni egy-két sört. Ment tovább a nap, és azt vettük észre, hogy estére szépen elszivárgott mindenki. Talán ha 20 autó maradt, annak a nagy része éppen a mi környékünkön, egy kicsit védettebb részen. A nagy mezőről szépen hazament mindenki, gondolom a meleg mindenkit megviselt.

Persze ez minket nem zavart, ment tovább a zene és a beszélgetés, az Ati ment el aludni először, de csak fél órára, mert a japán csirkejódli újra kiráncigálta az ágyból. Eddigre odaért a főszervező, őt is megetettük, megitattuk, aztán eldülöngélt hazafelé, többet nem is láttuk. Nem csoda, már elég sok mindenen túl volt eddigre. Végül két óra körül mi is elfáradtunk, és mivel a másnapi táborbontás és hazaút elég horrorisztikusnak tűnt, ezért elraktuk magunkat.

Hogy aztán hajnali hatkor valami okból mindenki felkeljen, és nézzünk egymásra hülyén, hogy ilyenkor mi van? Hát pakolás. Meg egy ember mínusz. Hol az Ati? Hát ez fél 4-kor elment haza. Az derék! Mi akkor még garantáltan pirosat fújtunk volna. Így hát kilencig összerakodtunk, majd miután elindultunk, pár percre rá ránk szakadt az eső. Éppen időben végeztünk. Aztán a hazaút megint külön ment, de a lényeg, hogy az ideút öt órája helyett három alatt otthon voltam, pedig most is kijutott a dugókból.

A Delorean pedig bírta, de egy hiba azért lett, mert az angle drive bizony elszakadt, pedig nem rég lett megcsinálva. Idén már nem lesz nagy találkozó, ideje most már foglalkozni egy kicsit a Deloreannel, mert kezd leépülni.

Először is. Ez az a rendezvény, ami tavaly és tavaly előtt még American Motors on the Beach néven futott. Ezért aztán mikor kiderült, hogy az nem lesz, és a meglevő Facebook események, csoportok is döglöttek, de cserébe meg lett ez, eléggé fogalmatlanok lettünk. Most akkor mi van? Miért más a neve? Aztán rájöttünk, hogy ez a kettő ugyanaz, mégis más. Mert idénre ez a buli 10!!! napos lett. Jött a következő mi a retek van? Mi történik itt? Ebből a bevezetésből talán látszik, hogy habár tavaly - a licitálásos részt leszámítva - alapvetően pozitív emlékkel jöttünk haza, eddigre meglehetősen bizonytalanul álltunk az idei rendezvényhez. A 10 napos időtartam pedig nem segített ezen. Mert hát ennyire mi biztosan nem jövünk, de így nem lesz helyünk vagy nem az lesz a helyünk, amit megszoktunk, meg több felől is hallottunk negatív hangokat a szervezésről, tavalyi évről. Emiatt aztán év elejére kialakult a verdikt, hogy a Brendon idén kimarad. Ezért is ment Hannibal az LCW-re, hogy felderítsen jövőre, és amikor meg az ACCH is befutott, megegyeztünk, hogy akkor az lesz az idei fesztiválozás, jövőre meg majd meglátjuk.

Ebbe a megegyezésbe rottyantott bele egy szép nagyot McFly. Az ACCH előtt talán egy hónappal eszébe jutott, hogy neki nem jó az a hétvége, menjünk inkább a Brendonra. Mondtam, hogy beszélsz hülyéket, megegyeztünk. De hát a Brendon milyen jó, milyen fasza, van tó, stb. De bazmeg McFly, mindenki átszervezett oda, nemá! Dedededede. És mivel ő volt az erőszakosabb, és egyébként valóban jó volt a Brendon, oké, akkor oda IS megyünk, mert mi elmegyünk az ACCH-ra is. Így aztán eldőlt, hogy idén kimaxoljuk a dolgot, mert ugye az ACCH-s Delorean deficit miatt megyünk a következő ACCH-ra is. Szóval míg egy átlag évben egy 3-4 napos amerikai autós találkozóra szoktunk menni, idén háromra is megyünk. Csodálatos.

Na de térjünk a lényegre, milyen is volt ez az egész? Röviden: Nagyon jó! 

Hannibal és McFly a szokásos csütörtöki napon érkezett, nekem sajnos családi problémák miatt ez nem sikerült. Összerakták az új legénységi sátrunkat, beapplikálták a hűtőt, és már le is tesztelték a helyet. Nem voltak sokan, a korábbi napokra is szétoszlott a nép, szóval a nem lesz helyünk félelmünk alaptalannak bizonyult. Ez a kevés ember aztán később sem lett sokkal több, de őszintén szólva ez nekünk annyira nem hiányzott. Mi eddig is magunknak csináltuk a bulit, ezután is így lesz. Másnap aztán mi is odaértünk elég korán, és kicsit később az Ati is megérkezett a Lincolnjával, majd Frida is begurult. Így aztán teljes lett a létszám, lehetett fullba nyomni a kretént. És McFly hozta is a kötelezőt.

Idénre a villanytutaj fontos fejlesztésen esett át, lett egy felépítménye, aminek a tetejére egy napelem került, így nem kellettettek már az akksik, önjáró volt a cumó, és többen is ráfértünk. Persze ezt is túltoltuk, mert amikor mindenki ráült, akkor egy diszkrét 1-2 centis mélységben mentünk, mert a 420 kilós maximális teherbírást erősen túlléptük a hét személy + KisMcFly mennyiséggel. Szerencsére az eszköz küzdött keményen, nem volt semmi jelentős probléma egy kis alvázmosást levéve.

Jött azonban a tavalyi terv kicsit módosult változata. Akkor azt találtuk ki, hogy kalózkodni fogunk, és embereket, vizibicikliket, bármiket ejtünk foglyul Brendon dollárért cserébe, hogy aztán majd licitáljunk vasárnap. Na ez a gondolat annyiban módosult, hogy a licit már nem érdekelt minket, viszont olyan sok szép stég volt, nekünk miért nincs? Szóval felhúztuk az ACCH-n kapott, de ott nem leírt kalózzászlónkat, és elmentünk stéget lop szerezni. És szereztünk. Később a szervezők mondták, hogy valaki odament hozzájuk, hogy jöttek a kalózok és elvitték a stéget, ilyenkor mi van? Amire a szervező azt mondta, hogy ilyenkor az van, hogy a kalózoknak van egy stégje, neki meg nincs. Aztán mikor belejöttünk, és még egyet elhúztunk, akkor azért szóltak, hogy na, úgyhogy mivel jó fej kalózok vagyunk, ezért a rosszabbikat visszavittük. Valahova.

Habár volt úszkálás, tóban lébecolás, beszélgetés, sőt felfújható bazinagy fánkúszógumikon visítás, miközben a villanytutaj húzza a delikvenst teljes erővel, a hétvége csúcspontja egyértelműen a szombati stégúsztatás volt, mikor összevissza mászkáltunk a tavon. Több vizibiciklis is odajött hozzánk, mert hát biztos ez itt a mozgóbár. És kaptak is egy kis üzemanyagot, hogy haza is tudjanak tekerni. Bár egyértelmű, hogy az esti sütögetés volt a legjobb, amit szintén az úszó stégünkön tartottunk, a tó közepén, karácsonyfaizzók által kivilágítva. Kimentünk, ledobtuk a horgonyt, ami egy bazi nagy betonkocka volt jól átkötözve valami kötéllel, aztán indult az evés-ivás. Közben KisMcFly elpilledt, szóval leheveredett a stég közepére az asztal alá, és miközben körülötte kitört a totális káosz és világvége, legalábbis hangerő szempontjából, ő köszöni szépen jót aludt. Ez onnan is nagyon jó volt, de a partról még jobb látvány lehetett. Kaptunk is pár képet a kint maradtaktól.

Voltak persze áldozatok. Az egyik székünk sajnos beleesett a vízbe és el is merült, meg is gyászoltuk, mert jó ügynök, illetve szék volt. Ez mondjuk maga is egy külön történet, mert sokáig mindig Mentos sátrát hoztuk, pedig Mentos egy ideje már nem is jár velünk ezekre a jó kis alkalmakra. Aztán tavaly ki kellett mondanunk, hogy szegény sátrat megette az UV. Már mindenhol szakadt, az egész anyag elévült, valamit tenni kellett. Abban megegyeztünk, hogy új sátrat csak akkor veszünk, ha nincs más, inkább egy régebbi kéne, amit nem nagyon használtak. Nem is tudom kicsoda, de valaki a klubból megtalált egy hirdetést az álomsátrunkkal, és minden egyéb tartozékával, én lefoglalóztam, Ati meg elhozta, mi meg kifizettük neki a saját részünket. Itt volt a keresztelője, nagyon szép, könnyű felállítani, pont ideális lesz klubhasználatra. Na és ebből a csodás szettből veszett most el az egyik szék. Nagy szomorúság, de majd túléljük valahogy.

A vasárnap aztán már pakolással telt, ahogy mindig, a vízbe már be sem mentem, igaz a McFlyék kihúzták késő délutánig a hazamenetelt. Meleg volt egész hétvégén, áldás volt a tó, az biztos. A legvégén még beszéltünk egyet a szervezőkkel, elmondták, hogy sokan beszéltek rólunk, hogy mi aztán fullba nyomtuk a kretént, és mi erre büszkék is voltunk. Már el is kezdtünk gondolkodni a jövő évi gurításon, szerintem tényleg megcsináljuk a mozgóbárt. Viszont a jövő év meghívásos lesz, a kis fesztivál helyett inkább egy nagy házibuliban gondolkodnak, meglátjuk mire jutnak. Nekünk biztos a helyünk.

Végül pedig hazaértünk, másnapra mindenki lemosta az autóját, mert a por, hát az ismét dolgozott. Igaz, a belső takarítást kihagytam, mert következő héten jött az 54. ACCH, amin úgyis összekoszolódott volna.

A Delorean egyébként jól működött, a légkondi is frankó, de a kuplung nem tökéletes. Azon még javítani kell.

Az olasz út alatt már elég jól lehetett érezni néha, hogy indulásnál, amikor engedem fel a kuplungot, akkor rázza az egész autót. Beszéltem róla a többiekkel, és arra jutottunk, hogy igen, ez bizony a kuplung lesz, mert habár még nem csúszik, valami mégsem teljesen patent. Megjöttünk, meg is rendeltem az Edtől a Valeo szettet szállítással 150e Ft-ért, éppen a legrosszabb árfolyamon. Aztán jól ráültem a cuccra, és nem csináltam semmit pár hétig. Beszéltem a szerelővel, aki már a szomszédom, de valahogy soha nem sikerült az autónak átkerülnie hozzá. Végül múlt héten összeszedtem magam, megbeszéltük, hogy egyik reggel átviszem, aztán ránéz. Így is lett, aznap leszedte a váltót, kiszedte a kuplungot, aztán azt mondta, amit senki nem akar hallani: Na ezt nézd meg!

A kuplung kb. 40-50%-os, már látszik rajta a kopás, de még nem katasztrófa. Viszont ha már megvettem, akkor ki lesz cserélve. Ami viszont bajos volt az az, hogy ahol a motorba belemegy a váltó tengelye, ott bizony már eresztett a szimmering, és az az olaj szépen folyt rá a kuplungszerkezetre, és valószínűleg amiatt, de a lendkerék sem volt már teljesen sima. Emiatt azt síkoltatni kell. Nem vészes dolog, de szükséges. Plusz nézte a szerelő, hogy a váltóból kijövő nyelestengely lötyög. Nem tudtuk, hogy ez mennyire gyári, kerítettünk hát egy váltószerelőt, hogy mondja meg. Szerencsére ez teljesen oké, így csak a jobb oldali féltengelyszimmeringet kell cserélni a váltón, mert az szokás szerint folyat. A bal oldalit nem régen cseréltem, az oké. Így aztán az egész vége annyi lett, hogy jobb oldali szimmeringcsere, a diffi hézagolása, egy kis takarítás, átnézés, de igazából semmi különleges. Ez így 50e Ft volt, amit lehet soknak venni, de ha beleveszem, hogy egy nap alatt meglett, és nem kellett heteket várni, már sokkal könnyebben elfogadható.

Ezzel azonban nem lett még vége a szerelésnek, mert miután össze lett rakva az egész, valamiért csak nem akart a kuplung rendesen kiemelni. Sok idő ment el a légtelenítéssel, hibakereséssel, de csak nem jutott előrébb a dolog, még a McFlyt is felhívtuk, hátha ő tud valami okosat mondani, de nem jutottunk semmire. Le kellett szedni újra a váltót.

És meg is lett a hiba. Az Ed által árult új Valeo kuplungszett habár nagyon hasonló, de nem teljesen tökéletesen ugyanolyan. A fenti képen az a jó rozsdás tárcsa, eredetileg kb. 5 mm, de az újon csak kb. 4 mm. És ez az 1 mm éppen elég volt ahhoz, hogy ne emeljen ki rendesen, ezért a négy felfogatópontra be kellett tenni egy-egy alátétet, és így már szépen működik minden. (Mellesleg ne ijedjen meg senki attól a rozsdától, amit a képen lát, kiszedéskor nem ilyen volt, csak bő egy hét esőben ázás után készítettem a képet, utána ment az egész a kukába.) Mehettem is tesztkörre. Mentem, és habár a kuplung könnyebb is lett, és jó volt az autó érzete, de valami nem volt rendben. Túl alacsony volt a fordulat, nem olyan a gyorsulás... várjál csak! Hát hármasban indultam. Mert nincsen egyes és kettes. Hoppá. Visszavittem, és úgy tűnik, hogy a másik méretű kuplungszerkezet miatt a régi beállítású rudazaton is állítani kellett. Ezzel element további két délután. Viszont ha már azon is állítani kellett, akkor nekiálltunk beállítani a sebváltót magát is, mert az nekem mindig enyhén jobbra dőlt, most meg nagyon.

Ez a jobbra dőlés azért van, mert a sebváltó alatti szerkezetnél a nyíllal jelölt kis pöcök nem középen van, hanem jobb oldalt. Ezt egy bovdennel lehet állítani, ami sikerült is, bár nem olyan könnyen, mint amire számítottunk.

Ez végül beállt a rendes helyére, visszajött egytől négyig az összes fokozat, már csak az ötös hiányzott. Ez egy újabb pár órás állítgatás után szintén előkerült, mehettünk az újabb tesztkörre. Igaz, még félig szétszedett középkonzollal, amolyan falusi Mad Max stílusban, de legalább mehettünk.

Úgy tűnt, hogy minden oké. Igaz összeszerelés után a sebességeket, főleg az ötöst, még kicsit nehezebben veszi, ezért egy hosszabb tesztelés és összerázódás után még utána állítunk egy kicsit, de a lényeg, hogy az autó funkcionálisan már rendben van, igaz kényelmi szempontból még nem az igazi. Ja és összerakás után akkor már rendesen raktuk be a zajvédő gumit, mert természetesen a Forward rész volt hátrafele.

Még egy kisebb dolog volt a kuplungcsere mellé. Az egyik, hogy ha már úgyis le volt szedve az önindító is, akkor azt is elvittem a villanyosomhoz, hogy arra is nézzen rá, úgy ahogy a generátorra is. Baja nem volt, de egy takarítás nem ártott neki, 18000 Ft-ból ki lett takarítva, újra lett zsírozva.

Múlt hétvégén voltunk az 53. ACCH-s találkozón, ami az American Car Club Hungary rendezvénye Alsónémediben, az Öreg tónál. Hannibal pedig nagyon lendületben volt, és megírta az eseményt, így nekem csak egy kis belepofázás maradt csak.

Néhány hete már leegyeztettük, hogy van ez az M-Tom-féle rendezvény filmes autókkal, amire Tomi csábította a klubot, ezért aztán Viktorék megígértek neki egy autót, amit aztán Zsolti munkássága alapján jól fel is cicomáztunk volna, hogy filmszerűbb legyen. Sajnos csak volna, mert aztán kiderült, hogy Viktor mikor megkérdezte a szerelőjét, aki már 3 napja "dolgozott" az autón, hogy hol tart, csak annyit válaszolt, hogy "ja, az mára kéne igaz?" (Egy kuplungcsere volt a program, de nagyon megcsúszott vele a szerelő. Van ilyen.) Na hát nem voltunk boldogok, mert kellett volna más lehetőséget választanunk, de egész máshogyan építettük fel a klub megjelenésének szerkezetét, így aztán az időgépet majd valamikor a múltban fogjuk pótlólag kiállítani a kijelölt helyre.

Attila hozta az új "meglepetés verdáját", a főnökének szerzett és még általunk sem látott GMC emelt-hosszított óriás buszt, vagy mit, mert még a legújabb Citarok sincsenek ennyi mindennel felszerelve. A tévét csak másnap vettük észre benne, pedig nem egy Junoszty. Zsoltiék is új beszerzéssel debütáltak: egy Jeep Commander igen hangulatos, légvonalban közlekedő kockaforma járgánnyal, szintén elég komfortos kivitelben. Hamar egyöntetűen megegyeztünk abban, hogy az amerikai autós rendezvényen való megjelenésünk - a piros Octaviát kivéve - megint határozottan jól sikerült. (És most nem szólunk ennél többet arról, hogy én a Passattal jelentem meg.)

Na így voltunk az első fecskék a rendezvényen, még péntek délelőtti érkezéssel, miután sorban-láncban hívta mindnyájunk mindnyájunkat vetésforgóban, hogy ki mit hoz, mit nem hoz, meg ki, kivel, hányan hol fog aludni. Még picit visszaugorva, még érkezésünk előtt mindebből akkora káosz kerekedett, hogy aztán bevállaltam magam, hogy intézkedem és megpróbálom az ellentmondásos infókat kifésülve Tomit jobb belátásra bírni, hogy nekünk bizony nem elég 1-2 faház, hanem 3 kell a VIP ház egy szobáján kívül, amik legyenek egymás mellett, tóparton, árnyékban, wc közelségben, nagy parkolóval és asztallal, kissé elszeparáltan, kedvezményesen, sok ággyal, tűzrakóhellyel, horgászhellyel, de csak ennyi, nehogy telhetetlennek tűnjük - fejébe a beígért Deloreanért. Azt hittem, megszakadt a vonal, mire Tomi némi hatásszünet után csak annyit mondott, "Te figyelj Hannibal! V8-ban ülök, lent van az ablak, szart se értek, úgyhogy én most inkább megállok... na mondd mégegyszer!" Hát le nem írom újra, de a végén leokézta, hogy a tiétek! Mondom tuti? Tuti! Felírtad? Fel! Na hát majdnem így is lett!

Érkezésünk után, még kellemesen telítetlen placcon találtuk magunkat, ahol előbb régi jó Brendon-os szomszédainkkal, Irénnel és Éviékkel az eltelt időben minden elmulasztott alkalmat behelyettesítettünk egy Welcome Drinkkel, mely alatt Atti úgy eltűnt, hogy egyenesen Tomit - a szervezőt - ejtette túszul, hogy akkor mi hogyan is lesz, mutassa a helyeket, legyen szíves. Persze addigra már kezdett látszani, hogy a rendezvény nem marad el, és Tomi is ülve nézett ki biztonságosabban, de azért megmutatta, melyik a 3 ház, azzal a kis gubanccal, hogy ebből viszont mégis kéne neki kettő vissza, mert odaígérte másnak is véletlenül. A barátság (vagy a pálinka?) győzött, értésére adtuk, hogy nekünk ez jól van így, de az a ház mehet, amelyikre rádőlt egy fa (nem sérült, csak nem nézett ki túl jól). Sőt, egy másik VIP-szobát is kaptunk, saját fürdővel, wc-vel, árammal - mert az ezen kívül sehol sem volt a területen a korábbi viharkárok miatt.

Elfoglaltuk hát a félszigetet a fent leírt paraméterekkel, a két faházzal, úgyhogy ennek örömére, ittunk. Felállítottuk a tábort (sátort nem, csak a nyárikonyhát), elhelyeztük az autókat, ekkor már tudtuk, hogy megleszünk. Közben mindenki befutott, és már kezdett látszani, hogy sem éhen, sem szomjan nem halunk ezúttal sem. Próbáltam invitálni kedvelt szomszédainkat is, de ők kevésbé alkalmazkodóak kajaügyileg, "mire az elkészül" jeligére. Ezt bizonyította, hogy csapatunk még csak töredék jelenléte idején elbandukoltam velük felfedezni a helyi lehetőségeket, minek következtében egy büfébe botlottunk. Volt ott mindenféle házias kaja - papíron. De lebetegedett a szakács, úgyhogy az idős hölgy kezéből valószínűleg Évi korgó gyomra vezérelt módon kikapta a hámozót, hogy menjen csak a húst sütni, majd ő inkább hámoz. Rendre is utasította Évi a büfé színeibe öltözötteket, hogy "hozzatok már még krumplit, mert ez lófasz." Úgyhogy hoztak. Én egy ping-pong asztalt tologató emberre szóltam rá, hogy nem a ház mögé, hanem elébe tologassák azt az asztalt! Sokak örömére, mint később láttam, bár mi végül nem játszottunk vele, mert ez a rész a bejárat mellett volt, mi meg azért jóval beljebb tanyáztunk a faházaknál, majdnem a tópart túlsó ívében.

Közben azért ránk esteledett, Ati a naplementében letudta vállalt kötelességét: a padlizsánkrémet, Zsoltiék gyerkőcei meg épp tán csak az aranyhalat nem fogták ki a tóból. Zene, sok fény, sok kaja, még több folyadék jellemezte az est hátralévő részét, jó hangulatban. Tomi is meglátogatott minket, eddigre értésére adtuk, hogy minden szuper és mindent köszönünk, de Delo az nem lesz. Ha nem is szomorúan, de azért beletörődött, majd aztán megígértük neki Felsőtárkányt. Én Doresszal elég hosszan elszórakoztattam magam (vagy inkább ő magát velem) immár jóllakottan, jólivottan, szóval csak teli élményt vittünk magunkkal előre a VIP házba leülepíteni egy rövid alvással. Vagyis hát majdnem így lett. Mert amikor már még a tücskök-szúnyogok is elcsendesedtek, nem hörgött se V8, se Tomi rekedten, sem valami tribute playback, Atinak mégiscsak sikerült feléleszteni a bulit, miután fa-dőlt-házra jellegű robajjal leszakadt alatta az ágy. Én a 3 percig tartó röhögésem közepette csak levegővételkor hallottam, hogy Viktorék is ugyanezt teszik a szomszédban xD Ezen felül Attit már csak a horkolásommal bosszantottam, de mikor már nyúlt a papucsért, pont elhallgattam. Másnap meg is jegyezte: "ilyen szarul ritkán aludt pénzért..." xD

Szombat reggel csak hátra vittem (előre) a Skodát, aztán addigra kinyitottak a kapuk, elindultak a programok és a jegyosztás. Én mondtam, hogy nekem nem kell jegy, mert már bent vagyok, mutatva a Delós klubpólóra, aztán mondták is, hogy akkor tényleg nem, de akkor vigyek már a többieknek is a karszalagból, aztán hozzam vissza, ha marad. Nem maradt. Aztán mondom csak fáj a lábam a korábbi események miatt és pont a beléptetésnél állt egy 1982-es, azaz velem éppen egykorú Camaro, amilyet szeretnék.

Bepofátlankodtam magam a jobb1-re, a tulaj srác készségesen mindent elmesélt, frissen vette, és egy hónapja csak javítja, elvitt a táborunkhoz is, ahol kikiabáltam, hogy na, mivel jöttem - ha nem is sajáttal, persze vissza is nyalt a fagyi, hogy na vegyem azt csak gyorsan meg!! - pattant fel mindenki a nyárikonyha étkezőasztalától - noha ez már így nem volt eladó, (Dehogynem! Kétszer is mondta, hogy 7 millióért már viheted is, csak te azt nem akartad meghallani! És ez szerintem alkuképes volt.) de a motiváció persze nem halványult. Azért szegény tulajt még vagy egy órát lefoglaltuk ott, mondjuk a rendezvény központi helyszíne mellett ... ráadásul.

Lassan elengedtük, majd Viktor is elmesélte gyorsan - "nézzük már meg amik eddig jöttek" csatakiáltással - indított sétánkon újabb vágyálmát. Nem is az, hogy konkrét, de alaposan körvonalazott elképzelések mentén bólogattunk egyöntetűen a Riviera formavilágára és praktikumára, méretére való tekintettel egyaránt egy kiszemelt példányra. Nem kicsi, nem nagy, de kellőképpen ritka. (A Delorean nagyon frankó, de két személyes, mi meg már négyen vagyunk. Kell egy másik autó, amibe a család is belefér. Egyelőre a Buick Riviera és a Skylark a befutó)

Végignéztük a bejárati oldalig a tájat, közben felgyűlt a filmes sarok is: General Lee, Kitt, Starsky & Hutch verda, meg négy bója a Delónak.. na majd legközelebb. Dudu is végre előkerült Doresszel, mert délben azért már többen is hiányoltuk őket, majd újra szomszédaink csapdájába véletlenül sem szándékosan belesétálva elkezdtük a napi rendes ülést... és ivást. Az éppen aktuális önjelölt séfek előtt leborulva, háromra el is készült a reggeli, vagy ebéd, vagy vacsora, kinek mi, úgyhogy azért időben kezdődhetett is a szieszta. Na meg a nap hátralévő részében történő további iszogatás elkezdése is. Sajnos kicsit erős és még több piát igénylő is volt olykor a programszerű muzsika, amit azért tűrtünk-tűrtünk, kínunkban már Fridát és Mentost is bekebeleztük, mert nehogy már nekik otthon legyen jobb, mint nekünk itt. (A zene elég hektikus volt. Volt ami nagyon bejött, volt ami egyáltalán nem. Látszott, hogy a DJ mindenkinek a kedvére akart tenni, ami igazából nem probléma, de ugye mindenki ismeri a mondást, miszerint az, ha valaki mindenkinek meg akar felelni, az valakinek nem fog tetszeni.)

Nagyjából sikerült csak az autóparkot szemügyre venni, elég nagy volt a mozgás, de a meleg is, úgyhogy inkább az árnyékot választottuk, majd ahogy teltek az órák, valaki mondta is, hogy amúgy fent már alig van autó, se ember, aki a zenére van itt. Meg is néztem magamnak, hát tényleg egymagában szórakozott a DJ. Naplementével múlt el a zaj, de rövidesen 2 JBL mégis újfent kiabált egymással, majd átcsapott a buli vadba, jöttek látogatók is, meg Mentoson is látszott már, hogy meg-megfáradt már az ivá... éneklésben, így nemigen megy ő onnan aznap haza. Éjfélkor le is zártuk a napot (mondjuk mikor máskor), meg azért csak kezdett lehűlni, szóval visszavonultunk. Attit reggel félve kérdeztem, hogy most hogy voltam a horkolással, ő meg legyintve csak mondta a tegnapit: "ilyen szarul aludni... de most legalább hűvösebb volt!" :D

A vasárnap azzal együtt már mind többen összenéztünk, hogy haladni kéne, de Viktorék már teljes létszámban maradtak el 9-ig, nem túl meggyőző életjelet adva ekkor, idézem: "Örghh, hörg, khgrhhh...". Én tudtam, hogy ezt azt jelenti, hogy reggelizzetek nyugodtan, mi is nemsokára csatlakozunk... na hát majdnem így lett. Igazából egy teljes értékűnek gondolt családi reggelit (minden még jól kinéző, általunk is ekkor fogyasztott esti kaját) hagytunk nekik is ott, remélve, hogy még összefutunk, de csak Mentost hagytuk hátra mindezzel, mert Attira hárult valahogy az aggregátor visszaszállítása a bérlőhelyre, amire megkért, hogy legyek kísérő-segítője ebben. Így röviddel - a hosszú pakolás után - Zsoltiékat követve mi is kiléptünk a kapun, miután valahogy mobillá tettük a hatalmas zajládát, amit elsőre majdnem sikerült is hiánytalanul leadni. Aztán lassan csak mindenki hazaért, miután szétosztottuk a frissen szerzett tábori sátras szettet, hogy lemossa autójáról a fél centi port-homokot, bár nekem ebben még alibim ez az írás.

Megelőlegezem, hogy egyelőre mindenki megelégedésére jó hétvége volt ez az 53. ACCH, lehet még ide jönni, részemről biztos. Két találkozó hátra lesz még a nyáron hasonló jelleggel, ott majd rendezzük az egymás közt kivétel nélkül kialakult talált tárgyak osztályának portékáit.

Még annyit fűznék hozzá, hogy miután a banda nagy része lelépett 9 körül, így rám és Mentosra maradt a tábor legvégének a lebontása, bár tegyük hozzá, hogy nem sok tennivaló volt ezzel. Viszont így a többiek kimaradtak egy csodás élményből, mert a szomszédaink Évája valahogyan bezárta a kulcsait az autójába. Elindította a gépet, becsukta az ajtót, pakoltak kint, és azt vették észre, hogy az autó meg bezáródott. Hoppá, ilyenkor mi van? Mentünk menteni Mentosszal, de elég tanácstalanok voltunk. Volt viszont egy halvány reménysugár, ugyanis a bal hátsó ablak nem volt tökéletesen felhúzva, és az előző nap eltört pecabottal, valamint Mentos egy sátormadzagjával sikerült fél óra alatt egy hurkot rádobni az ajtónyitóra, és kinyitni azt. A munka ügyességet igénylő részét Mentos végezte, én csak igyekeztem az üveg feszítésével és a gumikéder félrenyomásával több helyet biztosítani neki. Na de a lényeg, hogy mi voltunk a nap hősei, volt örömbódottá.

Ezután aztán mi is bedobáltuk a cuccainkat és elindultunk hazafelé, majd egy Mekiben megreggeliebédeltünk. Hétfőn meg lemosattam az autót, mert eléggé igényelte.