HTML

Élet egy Deloreannel

Ez a blog a Delorean Klub Magyarország blogja. Terveink között szerepel a tulajdonunkban levő autók minél több kalandját megörökíteni, a Delorean Motor Company és John Delorean életét minél részletesebben dokumentálni.

Friss topikok

  • gigabursch: Az utolsó bekezdésben a lényeg!!! :-))) (2023.10.18. 12:45) Klubtalálkozó 2023
  • gigabursch: Sok csodát nem várok... Majd ha lesz, akkor tíz év múlva egy tízéveset. (2023.10.06. 11:46) Új Deloreanek - Frissítés 8.
  • Sidaries: @Tomchy: Valóban. Bár azért tegyük hozzá, hogy a vadnyugaton sem voltak éppen pontosak a vonatok a... (2023.09.26. 09:32) Levél érkezik - 42 év késéssel
  • bopat: Azért mentem lassan, mert nem bírtátok az iramot :) Vissza kellett fognom magam. (2023.07.13. 14:49) Ausztriai kirándulás
  • a8zoli: meg sokszor 15 evet kivänok ;) (2023.06.30. 18:33) 15 év

Delorean gyártóformák II.

2010.01.18. 13:57 :: Sidaries

Kicsit szüneteltetem a sorozatot, mert új dolgokat találtam a présformákról:

Amikor írtam a gyártóformákról előzőleg, akkor még nem tudtam, hogy második rész is lesz, de azóta találtam pár új dolgot, amit így összegyűjtve megint leírok. Több helyen is írtak mostanában a formák utáni kutatásokról.

Ezek egyike egy Sean Lynch nevű művész Deloreantörténeti kutatása. Miután képzett búvár, ezért lemerült a Galway öbölben (amiről itt van egy kisebb leírás) és körbenézett. A merülése során három présformát is megtalált. Persze már mindegyiket benőtte a növényzet és rákok, kagylók laktak benne / rajta.


További kutatásai során kiderült, hogy a présformák nem mindegyike található meg itt a tengerfenéken, mert egy részüket eladták külföldre és ott újrahasznosították őket. Ez valamikor 1984-1985 körül történhetett, mert a gyár felszereléseinek az árverését 1984 májusában tartották. 30-40 eredeti présforma volt, mindennel együtt tömegük valahol 3000 tonna körül lehetett. Ezeket különböző helyekre adták el 80-90000 fontért (egyes források mindössze 27000 fontot írnak). Összevetésként a présformák eredeti ára 12M $ volt.). Zömüket beolvasztották és habár innen már nem lehet 100%-os bizonyossággal megmondani hová kerültek, de sokan emlékeznek még Deloreanból készült itatóvályúkra, ajtókra. Az Emerald Fisheries nevű cég vett meg 12 darabot és csak ezek kerültek a hajóra, ami aztán halászháló horgonyként ledobálta őket a tengerfenékre. Itt egy ideig jó szolgálatot tettek, de miután tönkrement a halásztársaság, a tenger mélyén maradtak.

Két présformának a helye is ismert, aki arra jár búvárkodni megnézheti őket itt:

53.29938N, 9.76344W és 53.30130N, 9.76483W

Még egy érdekes adalék az egész történethez, hogy egy 10 évnél fiatalabb autó présformáinak az elpusztítása a legtöbb európai országban törvénybe ütközik. Amikor ezeket leselejtezték, akkor több roncstelep is visszautasította az átvételüket, és csak a brit kormány külön ígéretére, hogy semmi baj nem lesz, vették át. Szóval azért a brit kormány elég keményen bűnös az ügyben. Ők ezt természetesen tagadják.

Főleg, hogy az előző részben említett amerikai üzletemberek már több mint valószínű, hogy a KAPAC emberei voltak. Képviseletükben Marvin Katz többször is ajánlatot tett a présformákra, de soha nem kapott választ, pedig lényegesen kedvezőbb feltételeket ígért, mint a szeméttelepen való kilónkénti eladás. Elsősorban éppen a bal első acéllemezek újragyártása érdekelte, ami azóta is hiánycikk.

Még pár érdekes dolog. A présformák, habár a DMC fizette őket, nem a cég tulajdonában voltak, hanem több másik cégében. Ezeknek az elemeknek a gyártása nem a DMCL telephelyén folyt, hanem külső beszállítóknál, márpedig a felszámolóknak nem volt ráhatásuk ezekre a cégekre. Ez pedig megmagyarázza, hogy miért nem kerültek a Kapachoz a gyártóformák a többi raktárkészlettel együtt.

- Magát az acélt a British Steel gyártotta az autókhoz, de nekik a présformához nem volt közük.

- A VARI nyomóformáit a Lapple gyártotta le, amiket aztán a DMC a belfasti gyárában használt. Ezek a formák jelenleg is megvannak a DMCH-nál, Texasban.

- Az első oldalelemek, a csomagtartó teteje a Thyssen Maschinebau GmbH gyárában készült, valamint a hátsó légterelő is.

- A hátsó oldalelemeket a Allegiare Werke GmbH szállította.

- A többi acélelemet gyártotta csak teljes egészében a Lapple.

 Az információkat elsősorban innen szereztem:

https://www.dmcnews.com/faq/h_dies.htm

www.irishtimes.com/newspaper/features/2010/0113/1224262197894.html

www.artfacts.net/en/exhibition/sean-lynch-delorean-progress-report-209481/overview.html

További információk és pár kép is található még itt. Megéri átolvasni.

2 komment

Címkék: történelem dtl

A bejegyzés trackback címe:

https://delorean.blog.hu/api/trackback/id/tr531681881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boborjnán1986 2014.07.02. 04:17:34

Ki látta az Mrs Dubtfire-t? Van benne egy jelenet, amikor a papának új arcot csinálnak... Hasonló módon gondolom ezt is meg lehetne csinálni, ha eddig nem csinálták meg...

Sidaries · http://delorean.blog.hu 2014.07.02. 09:26:03

@Boborjnán1986: Nem a technológiai háttér hiányzik, hanem a pénz. Az eredetiket több millió akkori dollárért gyártották le és valószínűleg most sem lenne olcsóbb. Az pedig kevés embernek éri meg hogy csinál egy öntőformát mondjuk 2M dollárért és cserébe el tud adni mondjuk 100 darab acélelemet 2000 dollárért 10 év alatt, ami egy laza 1,8 milliós bukta.
süti beállítások módosítása