Kicsit szüneteltetem a sorozatot, mert új dolgokat találtam a présformákról:
Amikor írtam a gyártóformákról előzőleg, akkor még nem tudtam, hogy második rész is lesz, de azóta találtam pár új dolgot, amit így összegyűjtve megint leírok. Több helyen is írtak mostanában a formák utáni kutatásokról.
Ezek egyike egy Sean Lynch nevű művész Deloreantörténeti kutatása. Miután képzett búvár, ezért lemerült a Galway öbölben (amiről itt van egy kisebb leírás) és körbenézett. A merülése során három présformát is megtalált. Persze már mindegyiket benőtte a növényzet és rákok, kagylók laktak benne / rajta.
További kutatásai során kiderült, hogy a présformák nem mindegyike található meg itt a tengerfenéken, mert egy részüket eladták külföldre és ott újrahasznosították őket. Ez valamikor 1984-1985 körül történhetett, mert a gyár felszereléseinek az árverését 1984 májusában tartották. 30-40 eredeti présforma volt, mindennel együtt tömegük valahol 3000 tonna körül lehetett. Ezeket különböző helyekre adták el 80-90000 fontért (egyes források mindössze 27000 fontot írnak). Összevetésként a présformák eredeti ára 12M $ volt.). Zömüket beolvasztották és habár innen már nem lehet 100%-os bizonyossággal megmondani hová kerültek, de sokan emlékeznek még Deloreanból készült itatóvályúkra, ajtókra. Az Emerald Fisheries nevű cég vett meg 12 darabot és csak ezek kerültek a hajóra, ami aztán halászháló horgonyként ledobálta őket a tengerfenékre. Itt egy ideig jó szolgálatot tettek, de miután tönkrement a halásztársaság, a tenger mélyén maradtak.
Két présformának a helye is ismert, aki arra jár búvárkodni megnézheti őket itt:
53.29938N, 9.76344W és 53.30130N, 9.76483W
Még egy érdekes adalék az egész történethez, hogy egy 10 évnél fiatalabb autó présformáinak az elpusztítása a legtöbb európai országban törvénybe ütközik. Amikor ezeket leselejtezték, akkor több roncstelep is visszautasította az átvételüket, és csak a brit kormány külön ígéretére, hogy semmi baj nem lesz, vették át. Szóval azért a brit kormány elég keményen bűnös az ügyben. Ők ezt természetesen tagadják.
Főleg, hogy az előző részben említett amerikai üzletemberek már több mint valószínű, hogy a KAPAC emberei voltak. Képviseletükben Marvin Katz többször is ajánlatot tett a présformákra, de soha nem kapott választ, pedig lényegesen kedvezőbb feltételeket ígért, mint a szeméttelepen való kilónkénti eladás. Elsősorban éppen a bal első acéllemezek újragyártása érdekelte, ami azóta is hiánycikk.
Még pár érdekes dolog. A présformák, habár a DMC fizette őket, nem a cég tulajdonában voltak, hanem több másik cégében. Ezeknek az elemeknek a gyártása nem a DMCL telephelyén folyt, hanem külső beszállítóknál, márpedig a felszámolóknak nem volt ráhatásuk ezekre a cégekre. Ez pedig megmagyarázza, hogy miért nem kerültek a Kapachoz a gyártóformák a többi raktárkészlettel együtt.
- Magát az acélt a British Steel gyártotta az autókhoz, de nekik a présformához nem volt közük.
- A VARI nyomóformáit a Lapple gyártotta le, amiket aztán a DMC a belfasti gyárában használt. Ezek a formák jelenleg is megvannak a DMCH-nál, Texasban.
- Az első oldalelemek, a csomagtartó teteje a Thyssen Maschinebau GmbH gyárában készült, valamint a hátsó légterelő is.
- A hátsó oldalelemeket a Allegiare Werke GmbH szállította.
- A többi acélelemet gyártotta csak teljes egészében a Lapple.
Az információkat elsősorban innen szereztem:
https://www.dmcnews.com/faq/h_dies.htm
www.irishtimes.com/newspaper/features/2010/0113/1224262197894.html
www.artfacts.net/en/exhibition/sean-lynch-delorean-progress-report-209481/overview.html
További információk és pár kép is található még itt. Megéri átolvasni.
