1979-ben, amikor a DMC végre valóban el tudott indulni, sok tennivaló akadt. Ezek közül az egyik az autó motorjának a turbófeltöltéssel való ellátása volt. John Delorean nem túl sok opcióval rendelkezett, így két céget bízott meg vele. Az egyik a Lotus volt, a másik pedig a Legend Industries. A Lotus megoldásáról annyit tudni, hogy egy sima turbót terveztek az autóra, de aztán ők inkább az autó sorozatgyártásra való felkészítését vállalták, így az ő megoldásuk nem is készült el. A Legend viszont egy sima és egy ikerturbós megoldást is készített.

A Legend egy 50 főt foglalkoztató aránylag kis cég volt Long Islanden, New York államban. Mivel a DMC tudta, hogy az eredeti PRV, habár egy jó és megbízható motor, erősnek nem mondható. Emiatt a turbósítási projectben több DMC dolgozó is részt vett. John Delorean is többször tárgyalt Fred Dellis igazgatóval és a terv az lett, hogy előbb az ikerturbós változatot fejlesztik ki, majd egy olcsóbb sima turbós változatot is bemutatnak.

A szerződés aláírása után a Legend kapott pár motort, amik két Renault Alpine-ba kerültek, majd később megérkezett a Pilot 16 hátsó fele, később pedig az első szériagyártott Deloreanek is, amikkel véglegesíteni lehetett a koncepciót. A legvalószínűbb becslések szerint 12-15 motor készült, ezekből 8-nak a jelenlegi helye is ismert. A zömük jó állapotban van, de akadnak komplett felújításra váró darabok is.

Ahogy a gyárban készültek az autók, úgy vittek át ötöt a Legendnek tesztcélzattal. Az első - mint korábban is szó volt róla - a Pilot 16 hátsó része volt, aztán érkezett a VIN 502 légi szállítással 1981 májusában, végül a VIN 528, VIN 530, VIN 558 érkezett meg a Pearl Ace nevű hajón, az első Deloreanszállítmánnyal együtt, 1981 június végén. A lenti levél szerint az 50000 mérföldes teszt elvégzésére is itt került volna sor, de feltételezem ez csak akkor történt volna meg, ha a project véget ér, és hivatalosan is le kellett volna tesztelni az új motortípusokat. Ez a bukás miatt elmaradt.

Az érkező autók bizonyos források szerint motor nélkül jöttek, mert elvileg ugye a Legendnél már volt elég motor, így a munkások ezeket az autókat rendkívül sokszor szedték szét és rakták össze. Az ikerturbós elrendezés a legmagasabb minőséget képviselte, a sima turbós pedig a kezdeti tesztfázisokig jutott, amikor az egész projectet elkaszálták, mert ekkorra a DMC már komoly gondban volt. Igaz 1981 novemberében még komoly teszteket végeztek Long Islanden egy versenypályán.

A Legend nem sokkal a DMC bukása után szintén megszűnt és ebben a DMC-nek is komoly szerepe volt. Elvégre elég sokat dolgoztak nekik és úgy tűnik, hogy nekik sem lett minden számlájuk kifizetve.

A négy autóból kétségtelenül a VIN 502 a leghíresebb. Ikerturbót kapott, és a Legend bezárása utáni árverésen Phil Meisingerhez, a cég egyik alkalmazottjához került, aki nagyobb problémák nélkül használta is. Később a DMCH-n keresztül eladták, végül Rob Gradyhez került, aki - habár nem volt túl rossz állapotban - a VIN 530 alapján 2004-ben restaurálta. Innen a DMC Floridához került, ők adták el 2008-ban 70300 dollárért Új-Zélandra, egy privát gyűjtőnek.

A VIN 528-at a többi Legend Deloreanhez hasonlóan a cég tönkremenetele utáni aukción adták el. Habár ikerturbó is volt rajta egy ideig, de később aztán átszerelték simára, mikor annak a fejlesztése is elért egy bizonyos szintet. Elég sokáig nem lehetett róla semmit sem tudni, de aztán a tulajdonos bejelentkezett PJ Gradyhez pár munkára és fény derült az autó különlegességére. Kicsit később egy átfogó restaurációt kapott, különös figyelemmel az eléggé megviselt rozsdamentes elemekre. Ez egy különösen nehéz döntés volt, mert ezek a karcok és horpadások könnyen lehet, hogy jó részben még a Legendnél képződtek és ezek eltüntetése az autó múltjának egy részének a törlését is jelentette. A tulajdonos azonban a felújítás mellett döntött, így 2004-ben az övé lehetett az addig egyetlen gyári állapotú Legend sima turbós Delorean.

A VIN 530 a VIN 502-höz hasonlóan Legend ikerturbóval rendelkezik, habár egy ideig sima turbó is volt rajta. Néhány dolog viszont más ezen az autón, mint a többin. Valószínűleg ez volt a főtesztalany, ezért az üvegszálon sok Legend által fúrt lyuk van, amiket aztán volt, hogy befoltoztak és a motortere is kaotikusabb a szokásosnál.

Ezt az autót is a Legend bezárásakor adták el és habár Rob Grady ott volt, nem tudta megszerezni. Később aztán 1995-ben sikerült megvennie egy nagy kupac régi Legend alkatrészt, ami három Deloreant is tartalmazott. Ezeket átnézve már látta, hogy az egyik különleges és biztosan Legend gyártmány, mert a motortere és a légbeömlői is turbóról árulkodtak. Sajnos az autó igen rossz állapotban volt, sok időt töltött víz alatt, majd egy roncstelepre került és innen Rob Gradyhez. Sok korai autóhoz hasonlóan VIN táblája nem volt, így semmi támpont nem volt a származására.

Teltek az évek és 2004-ben eljött az idő a restaurációra. Még a rozsdamentes acél is korrózió jeleit mutatta, ezért Európába vitték az autót rendberakásra. Szépen szedegették le az acélelemeket és újították fel és egyszer csak az utolsó elem (jobb első) alatt ráleltek az 530-as számra, így végül a VIN 530 is megkerült. Íme egy kép a VIN 530-ról és a VIN 558-ról.

A VIN 558-ról nem tudni, hogy merre van. Egyes pletykák szerint még létezik és visszaalakították gyárira a motort, a sima turbós megoldás megbízhatatlansága miatt.

Végül pedig PjGrady szerint a Legendnél a következő VINekhez a következő rendszámok tartoztak, bár vannak rá bizonyítékok, hogy bizonyos esetekben ezeket cserélgették az autók között, olykor még a jelen levő Alpineok között is.

VIN 502 - 905 839
VIN 528 - 905 840
VIN 530 - 905 842
VIN 558 - 905 841

Fontos momentum még az autók azonosításakor, hogy oldalsó légbeömlők csak az ikerturbós autókhoz tartoznak, a sima turbósok ilyennel nem rendelkeznek.

Van még két érdekesség a fenti gyűrött levéllel kapcsolatban. Az első, hogy a levél végén hivatkozott Olson Engineering (Helyesen: Olsen Engineering) tesztautók a D19-re, a D20-ra és a D21-re vonatkoznak, amikről az 1980 júliusi "A prototípusok III." című bejegyzésben foglalkoztam.

A másik pedig a VIN 515, a VIN 517, a VIN 531 és VIN 537 sorsa. Ezeken elméletileg az autó biztonsági rendszereit tesztelték. A VIN 515 és VIN 517 konkrétan töréstesztautó lett 1981 szeptemberében és októberében, a VIN 531-en és VIN 537-en pedig számomra ismeretlen teszteket végeztek, de ezek az autók a tesztek elvégzése után eladásra kerültek. Elméletileg együtt adták el őket később, a VIN 537-et a BHCC, ahonnan aztán ha a pletykák helyesek, Angliába került. A VIN 531 sora ismeretlen.