Az utolsó két napot egy bejegyzésbe írom bele, mert ezek elég eseménytelen napok voltak.

Ahogy odafelé is, visszafelé is jót aludtunk a dízelmotorok duruzsolására és a reggeli is jó volt. A kiszállás is megtörtént gond nélkül, egy dolog zavart csak minket. Az, hogy Hollandiában az idő talán még az Írországinál is rosszabb volt, ami a tetőkárpitomra nézve nem kecsegtetett sok jóval.

Idefelé úgy gondoltuk, hogy ezt a napot majd még Hollandiában töltjük makettkiállítás és kastélylátogatással, de eddigre átértékeltük ezeket a terveket. Ráadásul annyira tele voltunk élménnyel, hogy sokszor tényleg összefolyt, hogy mi mikor volt és hogyan történt és egyszerűen nem érdekelt már minket annyira az egész.

Úgyhogy kidokkolás és egy gyors búcsúzkodás után inkább elindultunk tulipánhagymát szerezni. Egy jó óra után rá kellett jönnünk, hogy úgy ahogy nálunk sem, úgy itt sincsen a szezonja, tehát nem lehet venni. Vettünk hát pár egyéb magot, hogy mégse üres kézzel menjünk haza, de ezután nem szórakoztunk, elindultunk Pommersfelden felé. Eleinte egy kicsit még tartotta magát az idő, de Németországra már teljes erővel esett és ez egészen késő délutánig így maradt. Ennek köszönhetően a tetőkárpitom ismét teljesen elázott. Érdekes, hogy igazából csak a bal első része, a jobb oldal és a középső rész ezúttal nem vagy csak alig nedvesedett meg. 

Az út egyébként elég eseménytelenül telt, három említésre méltó esemény történt. Az egyik, hogy a zuhogó esőben be szerettem volna sorolni a belső sávba, de egy kamionos miután lassított egy kicsit, később mégis úgy döntött, hogy nem enged be. Majdnem megszívtuk, de sikerült elmenekülni. 

A másik esemény is kamionoshoz köthető, bár ezúttal nem volt kimondottan hibás. Három sávos pályán mentem a középső sávban, előttem a bal oldalon egy személyautó, jobb oldalt pedig egy kamionos haladt, az előttem levő sáv pedig teljesen üres volt. Egyszer csak azt vettem észre, hogy mindkét előttem haladó egyszerre nézi ki magának a sávomat és indul el befelé. Azt nem is nézték, hogy a másik is elindult ugyanarra. Végül akkor kaptak észbe, mikor már kb. három méterre voltak egymástól. Akkor aztán hirtelen mindegyik visszarántotta magát a saját sávjába és inkább ott is maradtak még egy darabig.

A harmadik esemény csak egy kisebb dolog volt. Az előttem levő autó ráment valami műanyagdarabra és felvágta pont rám. Esélyem sem volt elkerülni, neki is mentünk rendesen. Szerencsére nem okozott gondot, de azért elmormoltam egy bazmeget.

Estére odaértünk Pommersfeldenbe és addigra az idő is megjavult. Olyannyira, hogy miután megkaptuk a szokásos szobánkat, kint is tudtunk vacsorázni a napsütésben. Ez után reménykedtem, hogy jó idő lesz estére és nem ér utol minket az egész napos eső, de nem lett szerencsénk. Valamikor éjjel eleredt itt is és fel is keltem rá. Kimentem és beraktam egy zacskót az ajtó és az ajtókeret közé, majd a jól végzett munka örömével ismét elaludtam.

Majd reggel rájöttem, hogy ennél nagyobb marha nem is lehettem volna. Ugyanis azt hittem, hogy a zacskó majd eltömíti a lyukat és így nem tud bejutni az eső, de nagyon nem így lett. A tömítés sikerült, mert úgy eltömítette az ajtó lefolyóját, hogy az autó tetején állt a víz. Ennek eredményeként a tetőkárpitot reggel vagy negyed órán keresztül törölgettem papírzsebkendővel, hogy nagyjából kiszárítsam, pedig egyébként is esett az eső.

Ahogy elindultunk és kezdett megjavulni az idő, a tetőkárpit is megszáradt, de most már tényleg kezdenem kell vele valamit. A legrosszabb, hogy igazából nem is tudom, hogy hol lyukas, de meglesz az a szemét.

Az út tipikusan a tankol, megy, tankol napiprogram szerint ment, csak a benzinkutaknál álltunk meg egy kis pihenőre. Ahogy közeledtünk hazafelé, egyre több magyarral találkoztunk. Külön jó volt egy fickó, aki nem vette észre a magyar rendszámot és nekiállt angolul kérdezősködni. Én viszont láttam, hogy az ő rendszámát és mikor magyarul válaszoltam akkor aztán igazán meglepődött. :)

Valamikor három óra körül értük el a magyar határt, vettem matricát és újult erővel nyomtam le az utolsó etapot. Bébet kiraktam Győrben, én pedig hazavittem az autót és tartottam egy gyors élménybeszámolót.

És itt ért véget a nagy út, amire baromi sokat készültem és már 2008 óta emlegettem, hogy ide menni kell. A sorozatnak lesz még egy befejező része, amiben néhány utózöngét írok le, valamint érkezik még Béb beszámolója is női szemszögből. :)