Habár éppen elég bajunk volt, 1981 nyarát tovább nehezítette a rengeteg bombariadó. Ilyenkor mindig ki kellett üríteni és át kellett vizsgálni a teljes gyárat, ami a gyár nagy területe miatt legalább egy órát vett igénybe. Ilyenkor a munkásokat a füves Seymour dombra terelték akik ott várták meg a keresés végét. Mikor a rendőrök elhagyták az épületet, Myron Stylianides körbejárt egy megafonnal és ő mondta be, hogy mindenki visszatérhet az épületbe. Persze ezt többször is meg kellett ismételni a hallássérültek miatt, akik ilyenkor többé-kevésbé az összes dolgozót jelentették. Kétségtelen, hogy a nyári napsütésben a fűben heverészni kényelmesebb, mint bent dolgozni.

A nappali jó idő ellenére a bombariadók főleg este történtek, pár órával az éjjeli műszak befejezése előtt. Emiatt jellemzően korábban hazaengedték a munkásokat, mert a riadó után már nem lett volna értelme pár percre visszahívni őket. 

Természetesen nyomozás indult az ügyben és kiderült egy érdekes részlet, miszerint az éjjeli bombariadókat egy gyáron belüli telefonról szokták bejelenteni. Az is kiderült, hogy habár a termelésen belüli telefonok csak a gyáron belüli kommunikációra voltak korlátozva, ez az összeszerelő üzemben levő telefon viszont egy hiba folytán külső számokat is tudott hívni és a bejelentő jellemzően ezt a telefont használta. Az összeszerelő üzem este tízkor fejezte be a munkát és ez után már csak a készenléti fények égtek, ezért a lebukásra nagyon kicsi volt az esély. Ennyi információval már megvolt a lehetőség, hogy elkapják a névtelen telefonálót.

Mivel az összeszerelő üzemben a kartondobozok teljesen általánosak voltak, ezért egy ilyen egyáltalán nem volt feltűnő. Ez adta az ötletet, hogy az egyik összeszerelőüzemi műszak befejezése után néhány biztonsági őr bemászott egy kartondobozba, amiről jó rálátás nyílt a kérdéses telefonra és vártak. Miután hosszú leskelődésre készültek, ezért vittek be a dobozba széket, termoszban innivalót és elemlámpákat is. Először egy fickót láttak, aki nekiállt görkorcsolyázni az óriási teremben. Ment pár kört, tett pár piruettet, majd távozott. Nem rossz, de az őrök nem erre vártak. Pár perccel a szokásos bombariadó hívások előtt viszont jött egy másik fickó. Odament a telefonhoz, óvatosan körbenézet és tárcsázott. Csak ő lehetett!

Erre az őrök előugrottak és meg is kérdezték a csávótól, hogy mit csinál, aki annyira megijedt, hogy még a telefont sem tette le. Majd azt válaszolta, hogy: "A nagynénémet hívom Ausztráliában. Mindenki tudja, hogy erről a telefonról lehet külső számokat is hívni." És ő éppen ezt tette.

Ez után az akció után a fenyegetőt már nem sikerült megtalálni, viszont a bombariadók is abbamaradtak. A telefont átállították belső hívásra, az ismeretlen görkorcsolyázó pedig most már talán azzal foglalkozik, amiben igazán tehetséges volt és nem autót gyárt.