Elfelejtettem megírni a múlt pénteki cikknél, hogy most Nick Sutton (a DMCL egykori dolgozója) visszaemlékezéseit írom meg. Nem sokat írt még, de azok szerintem igen jól megírt, szórakoztató írások. Íme a következő rész:


1979 elején John Delorean kérésére a Lotus és a DMC csapata nekiállt, hogy beszállítókat keressen több alkatrészhez úgy, hogy azok megfeleljenek a készülő autó rozsdamentes elvárásainak. Az egyik első ilyen alkatrész az üzemanyagtank volt. Ebben az időben az üzemanyagtankok nagy részét sima felületkezelt lágyacélból készítették, ám ezek hosszú távon közel sem voltak rozsdamentesek.

Több lehetséges megoldás megvizsgálása után a felfújt műanyag üzemanyagtank (blow moulded plastic tank) lett a befutó. Miután akkor még nem volt internet, ezért sokkal nehezebb volt az adott szakembereket megtalálni, így a könyvtárból és néhány egyéb helyről szereztünk néhány potenciális beszállítójelöltet. Többüknek volt használható technológiája, de csak egy volt, amelyik autókban is használható teméket gyártott, egy francia cég, amelyik a Renault R4 tankját gyártotta.

Küldtem a cégnek egy telexet és felajánlottam, hogy mikor legközelebb Franciaországban leszünk találkozhatnánk valamelyik emberükkel, mivel ebben az időben elég sokat jártunk arra a Renault miatt. Ebbe ők is beleegyeztek és az egyik találkozó után a Charles De Gaulle reptéren, az Europa terminál kávézójában össze is futottunk Le Clerc úrral.

Le Clerc úrról telefonban elég pontos leírást adtak, így nagyon hamar megtaláltuk a két bőröndjével. Rajtam kívül még Barrie Wills beszerzési igazgató volt velem. Barrie volt a főnök, így ő vitte a szót eleinte. Bemutatkoztunk, leültünk egy asztalhoz, rendeltünk egy kávét, majd elmondtuk jövetelünk célját. Le Clerc úr pedig bemutatót tartott a cégükről és a termékeikről. A két bőrönd az asztal alatt volt, így nem láttuk egyiket sem.

Egészen addig, amíg büszkén be nem mutatta "az egyik komplexebb" terméküket, egy kb. 22-23 cm-es műanyag babának a törzsét. Ugyanolyat, amivel a gyerekek játszanak, de ennek nem voltak meg a kezei, lábai és a feje sem. A fény felé tartotta, hogy mutassa, hogy milyen vastag az fújt rész a teljes felületen és folyamatosan áradozott a tökéletes minőségéről.

Ehhez hozzá kell fűzni, hogy a Charles De Gaulle reptéren elég sok az ember és a kávézó sem kivétel ez alól. Így amikor Le Clerc úr további babákat, majd babakezeket és lábakat vett elő, elég nagy feltűnést keltett a szomszédos asztaloknál. Főleg, hogy egy idő után már annyi "alkatrész" volt az asztalon, hogy a kávéscsészéknek alig jutott hely. Eddigre már nem csak a kávézó közönsége nézett minket, hanem már kintről is benéztek az emberek, hogy mi folyik az asztalunknál.

Barrienek ritkán állt el a szava, de ezúttal úgy gondolta, hogy szüksége van még egy kávéra és inkább megkeresi a pincért és látszott rajta, hogy teljes időpocsékolásnak tartja az egész találkozót. Nem tudom mennyit volt távol, de szerintem még a Párizs-London távolságot is megjárta a pincér miatt, így egyedül hagyott Le Clerc úrral, miközben mindenki minket bámult, én pedig egyre jobban elvörösödtem.

Végül Barrie visszatért és gyorsan elköszönt azzal, hogy "Majd értesítjük", a repülő felé pedig még megkérdezte, hogy mi mást mondott még. Tisztán emlékszem az utolsó mondatára, ami az volt, hogy:

"Azért hoztam a babákat, mert nagyon hülyén néztem volna ki egy üzemanyagtankkal itt a repülőtéren."