Még vagy két éve megkért Sid, hogy írjak a Renault Alpine-ról, mert mégiscsak szegről-végről rokon. Én természetesen boldogan ígértem meg, hogy szinte azonnal megcsinálom, hisz' szeretem a márkát és az Alpineokért pedig rajongom. Mint kiderült én az szívem A110-esért dobog, ami gyönyörűséges, apró kis sportkocsilegenda, amivel a méltán nagyra becsült Ferjáncz Attila is országos bajnok lett. Imádom a formáját, gyönyörűek az arányai, gusztusosak voltak a versenyfestési, egyszerűen az egyik legszebb kocsinak tartom.

De most nem erről a kocsiról lesz szó, mert sajnos ennek a típusnak a Deloreanhoz semmi köze sincs. Ahogy az R5-nek sincs. De azt el kell mondjam, hogy a Renault márkához a kicsike, imbolygós futóművű, gyenge motorú ötös miatt kötődöm. Az első nyugati autónk egy első szériás ötös volt. Imádtam. Aztán a szerelemre rásegített egy '82-es vinyl tetős aranyszínű ötös is, amit még '94-ben cseréltem egy kispolskira. Még az sem kizárt, hogy egyszer még lesz egy ilyenem.

De legyen szó végre a 310-esről. A logikus az lenne, hogy 210-esnek hívják, hiszen a 110-es utódja, de sajnos a név házon belül foglalat volt. Miért is tartjuk ezt a kocsit Delorean-rokonnak? Először is a felépítése miatt. A DMC-hez hasonló alvázra épített kocsi ez is, és rohadásra sem igen hajlamos, bár itt nem rozsdamentes acél elemek adják a külső héjat, hanem üvegszálas elemek, amiket acélcsővázra szereltek. Közös még (1976-tól) a hátsó tengely mögé helyezett PRV motor is. Itt kevesebb mint 2700 köbcenti a lökettérfogat és az elektronikus befecskendező is hiányzik, itt a karburátorokkal oldották meg a motor "etetését". Először Solex 34-esek, később Weber 46 IDA karbik szolgálták ki a motort. 150 lóerő és az egy tonnás súly igazi sportkocsivá tette a 310-est, a specifikációk szerint képes volt a 220 km/órás sebességre is.

A megjelenése ízlés dolga, de szerintem nem vethető össze a nagy előddel, ahogy a sportsikerei sem. A kocsit kézzel szerelték össze, ami drága és időigényes is volt. Egy-egy példány teljes összeszerelése 130 órát vett igénybe. Persze ahol tudtak, spóroltak a mérnökök, és néhány alkatrészt házon belülről szereztek be, mint a kormányművet, ami egy 504-es pugból származik, vagy az indexet, amit egy 1300-as Simcából kölcsönöztek. A futómű a dicsőséges R5 turbo kicsit átszabott változata. A modell utolsó két évében készült néhány (27 darab) izmosabb változat is "Alpine A310 V6 Pack GT Kit Boulogne" néven. Ezekbe a példányokba már 2.9 literes motor került, és három darab Weber 42DCNF karbi segített elérni a 193 lóerőt. Ez azért egy utcai Renaulttól 1984-ben nagyon szép teljesítmény volt.

Még egy hasonlóság van a 310-es és a DMC között, mégpedig a legyártott darabszám, a teljes modellperiódus alatt (1971-1984) kicsit több mint 9000 darab készült. De egy valami nagyon hiányzik ebből a típusból: a legenda státusz. Amíg a jobb autógyűjtemények és múzeumok büszkélkedhetnek egy-egy DMC-vel, addig Alpine A310-est nem nagyon szoktak kiállítani. Persze ez nem tény, de valahogy én még nem futottam össze sehol ilyen típussal. De meg kell mondjam, nagyon szeretnék. Majdnem annyira, mint egy A110-essel.