Akkor folytassuk. Jövő héten jön a befejező rész. Az előzmény pedig itt.
Három nappal később, dél felé, egy hosszú hét péntekén, még mindig Tisa ügynököt hallgatják ki, és már elég ideges. Eddigre már megjárta a címlapokat, miután beismerte, hogy megsemmisített több eredeti nyomozati anyagot, amivel sikerült elérnie, hogy Walsh a sajtósok üdvrivalgásával övezve tehetett neki szemrehányást a tettéért. Most pedig Weitzman erőltet vele egy beszélgetést, ami az általa alakított James Benedict és Delorean között folyt, hamis részvényopciók, adókedvezmények, munkáltatói adatok témájában, amik arra voltak hivatottak, hogy elrejtsék a drogüzlet pénzügyi vonatkozásait.
- Ezt az egészet te találtad ki. - mondja Weitzman.
- Mire gondolsz pontosan akkor, amikor azt mondod, hogy "én találtam ki"? - mondja Tisa.
- Ezeket a dolgokat Delorean ajánlotta?
- Nem.
- Te kezdted ezt az egész beszélgetést a drogról, nem pedig Delorean, igaz?
- Én ...
- Vagy nem így van?
- De igen.
- Teljesen igazad van. - csap oda Weitzman.
A bíró szünetet rendel el, Weitzman pedig tapsot kap a nézőtér felől. A szünet után Weitzman tovább égeti Tisát.
- Komolyan úgy gondolja ... - mondja Weitzman, miközben odapillant az újságírókra - hogy az IRA és a Brit kormány valóban John Delorean társai voltak?
Mindenki nevet. FBI ügynökök már korábban eskü alatt vallották, hogy nem találtak kapcsolatot Delorean és az IRA között, ezért egyértelmű, hogy ez csak az elkeseredett autógyáros szánalmas és abszurd blöffje volt.
Mire Weitzman végez, nyilvánvalóvá válik, hogy a kormány ajánlotta fel Deloreannek a lehetőséget, hogy egy kábítószerüzlettel megmenthesse a cégét, majd mivel a megfélemlített férfi nem mert kilépni, de a folytatáshoz mégsem volt meg a lehetősége, mégis ráerőltették azt.
Furcsa módon, mintha Walsh és csapata elkezdené felvenni a vádlott stílusjegyeit. Walsh nekiállt sokkal jobb öltönyökben járni, ősz haját hosszabbra hagyja, mint ahogy Delorean is teszi. Ahogy Delorean családja is megjelenik minden nap, úgy az ő felesége és gyerekei is leülnek minden reggel a tárgyalóterem túlsó oldalára. A vallomásokból nyilvánvaló, hogy a nyomozás kezdeteitől egészen addig a sorsdöntő napig, amíg a Sheraton La Reina Hotel szomszéd szobájában rejtőztek - ahova bőséges ennivalót rendeltek és a jövendőbeli Time címlapokról beszélgettek - , teljesen a szabad szellemű Delorean hatása alá kerültek. Ezek a szövetségi alkalmazottak, akik eddig a bértábla és a szürke bürokrácia szolgálatának a taposómalmában senyvedtek, most ugyanazokban a hotelekben szállnak meg, mint a gazdagok és ugyanazt a fényűző életet élik a költségtérítésnek köszönhetően. Viszont egyszer csak elérkezik az a hátborzongató pont, amikor az ember felteszi a kérdést: Tényleg megváltozott a személyiségük?
Végül pedig, ahogy az esküdtszék is levonta a következtetést: A kérdéses drogcsempész nem lehetett Delorean. Hogy is lehetett volna, ha egyszer a drogpénz a kormányé volt, úgy, ahogy maga a drog is.
