Élet egy Deloreannel

A DMC történetében a felépülés és a bukás a legérdekesebb, mindegyikről írtam már eleget. Most viszont találtam egy jó kis sztorit, amit eddig még nem ismertem. Ez is a '82-es évről szól, amikor már bajban volt a cég, de mindenki próbálta megmenteni. Barrie Wills mesélte el, hogy mit és hogyan próbáltak elérni, valamint hogy hogyan nem jött össze a dolog. Itt az eredeti link, most az első felének az érdekesebb részeit fordítom le, aztán majd jön a többi rész is.

...

Miközben JZD igencsak küzdött a túlélésért, egy kis csoportnyi Deloreanhívő, Akik magukat UK Konzorciumnak nevezték, pont ugyanezen dolgozott.

Barrie Wills, a DMCL vezetője a csődeljárás alatt, Charles "Chuck" Bennington, egykori vezető, valamint L. E. "Bill" Bellamy, a CP Trim elnöke (ami a DMCL vegyesvállalata volt, valamint az autó kárpitjainak és üléseinek a beszállítója), kidolgoztak egy tervet, amivel megvehették volna a céget és újra sínre rakhatták volna. Együtt dolgozva Sir Kenneth Cork és Paul Shewell csődbiztossal, valamint Margaret Thatcher észak írországi emberével, Jim Priorral, kitaláltak egy olyan üzleti tervet, ami a DMC-t hosszú távon is működőképessé tehette volna.

Talán.

...

Barrie elmondta, hogy az első találkozókat titokban tartották, a szükséges cégeket titokban hozták létre, a beavatottaknak meghagyták, hogy tartsák a tervet titokban, amíg sikerül kidolgozni a finomabb részleteket.

Azonban ahogy az lenni szokott a szigorúan titkos tervekkel, ez is kiszivárgott. Szerencsére a terv így is felkeltette Sir Kenneth Cork csődbiztos figyelmét, ezért Wills és támogatói kaptak egy meghívást egy út melletti megállóba, hogy kimagyarázzák magukat.

"Sir Kenneth leültetett minket egy kisebb asztal köré, majd azzal nyitotta meg a beszélgetést, hogy jobb, ha elmondjuk, hogy mire készülünk, mert úgy tűnik, hogy az a valami, amit közösen művelünk, még az Észak Ír Iroda figyelmét is felkeltette, és nagyon érdeklődnek a részletek iránt."

Ekkor Wills érezte, hogy most még a munkája is veszélyben van, elvégre munkaidőben azon dolgoznak, hogy hogyan vásárolhatnák meg a céget, de valójában teljesen biztonságban volt.

"Cork nagyon odafigyelve és nagyon alaposan feltett pár kérdést, majd egy kis szünet után elmondta, hogy ez volt az első értelmes terv, amit a dunmurrybeli cég megmentésével kapcsolatban hallott, és hogy teljes támogatását adja hozzá, amíg értelmét látja. Valamint azt is elmondta, hogy a gyár teljes becsukását is elhalasztja addig, amíg haladunk a tervünkkel.

A terv szerint a céget átneveztük volna Dunmurry Motor Companyre. Ennek két oka volt. Az első, hogy a cég központja Dunmurryben volt, másodszor pedig mert így meg lehetett volna tartani a nagyon stílusos DMC logót. Költségcsökkentés teljes erővel, elvégre miért fizessünk egy komplett új márka bevezetéséért?

Eddigre már nagyon aggódtunk amiatt, hogy a Delorean nevet egyre több rossz dolog vette körbe és ez a márka jövőbeli használatára is negatívan hatott volna. A DMC logó, amit Phil Gibbon grafikus készített 1974-ben, viszont annyira egyedi volt, hogy meg szerettük volna tartani. Ezért gondoltuk, hogy átnevezzük a céget Dunmurry Motor Companyre - a Bayerische Motoren Werke (BMW) mintájára - és így kiejtjük a Delorean szót a szóhasználatból.

És mi lett volna Deloreannel, az emberrel? Hát ha a neve nem lett volna benne a cégnévben, akkor nem lett volna ott az irodáján sem. Legalábbis ez volt az ötlet. Az angol csapat nem lelkesedett a jövendőbeli részvételéért.

Wills szerint John neve mérgezővé vált a londoni cityben, mi pedig pont onnan szerettünk volna befektetőket szerezni. Mindenesetre már nem voltunk elragadtatva a vezetési stílusától, valamint attól, hogy nem volt képes megérteni, hogy egy kis specialista autógyártót vezet, olyat, mint az egyik korábbi munkaadóm, a Reliant Motor Company, nem pedig egy multinacionális céget. Ennek ellenére felajánlottunk volna neki egy névleges pozíciót a tőlünk független amerikai importcégben, amit a DMCL második vezetője, és a Chrysler egykori európai elnöke, Don Lander vezetett volna.

És Delorean legnagyobb próbatételei még csak most következtek.

Már megint ünnep volt, már megint csak döglöttem, már megint nem írtam időre blogot. Ezért aztán a szerdai blog pénteken érkezik.

Ezért most csak egy rövid linket rakok ide, aminek a lényege az, hogy John Delorean özvegye, Sally Delorean, ismét nem bír a seggén megülni, és megint perli a DMCH-t, ezúttal a Vissza a Jövőbe film miatti merchandise cuccok miatt. Jelenleg van a Universal Studios és a DMCH között egy szerződés, ami szerint a filmmel kapcsolatos játékok, makettek, akármilyen BTTF Deloreanek eladásából származó bevétel 5%-a a DMCH-t illeti, mint a jogok tulajdonosát. Na Sally Delorean szerint ezt inkább neki kéne kifizetni. Remélem kivágják a nőt a bíróságról, mert látszik, hogy ő a szép amerikai hagyományokat folytatva, pereskedésből kíván megélni.

Idén elég nehezen jutottam el az év eleji olajcserére. Volt év, amikor már február végén megvoltam vele, most meg április közepe volt, mire sikerült végre összehozni. Ennek persze a pont rosszkor történt zsanértörés volt az oka, mert az időjárás nem lett volna annyira rossz. A lényeg, hogy múlt hétre volt időpontom, és mivel semmi más dolgom nem volt, ezért az idei szerelés csak abból állt, hogy odamentem, megvártam az olaj és légszűrő cseréjét, az angle drive lezsírozását, aztán jöttem is el.

Közben persze beszélgettünk erről-arról, megnéztem az autó alját, és továbbra sincs nagy baj vele. Egy-két helyen, főleg a futómű környékén már van pár rozsdafolt, de semmi vészes. Majd valamikor ránézek, de egyelőre nem számottevő. Volt még ezen kívül pár érdeklődő, akik az autójukért indultak, aztán Deloreannézőbe érkeztek, velük jót dumáltam. Mivel pedig tényleg nem volt gond a géppel, ezért 16e Ft-ból meg is úsztam az egész kirándulást.

Innen pedig mentem a környékbeli autóvillamossági szerelőhöz, aki mellesleg légkondival is foglalkozik. Mivel a tavalyi olasz kirándulást már légkondi nélkül fejeztük be, azóta pedig az utolsó szusz gáz is kiment a rendszerből, ezért itt volt az ideje a fejlesztésnek. Addig, amíg benne volt a freonos R12, addig nem bolygattam, de 10 év után jöhet a csere. Edtől már megrendeltem a szükséges alkatrészeket, amik R134 kompatibilissá teszik a rendszert. Ez, a légszűrővel, olajszűrővel együtt 40e Ft volt. A szerelő meg azért kellett, mert más dolog feltölteni gázzal egy rendszert és más kicserélni a gázt, az olajat, meg néhány alkatrészt. Szerencsére csak egy szűrőt, meg pár egyéb szelepet és csatlakozót kell cserélni, azok pedig jól elérhető helyen vannak. A szűrő a jobb első kerék mellett, a kompresszor meg a motortér legtetején. Nagyon frankó, hogy azok az alkatrészek, amikhez az ember 3x évente nyúl, ilyen jó helyen vannak, szemben mondjuk minden mással. Na de nem nyafogok, vannak sokkal rosszabbul szerelhető autók is.

Szerencsémre a szerelő, miután nagy nehezen időt szakított rám a másik 10 ember mellett, átnézte a gépet, majd mondta, hogy elvállalja a szerelést, mert nem tűnik annyira vészesnek. Májusra kaptam időpontot, remélem nem lesz nagy gond.

Megvolt az év eleji első pár kör, megvolt az olajcsere, az autó jól megy, elkezdem a szezont. Egy takarítás még erősen javallott lenne minél hamarabb, de ezt levéve minden oké. Remélem idén is sokat lehet menni.

Miután megjavítottam az ajtót, elő is került pár függőbe rakott dolog. Ebből az első az Apsürde fotózása volt. Aránylag régen kerestek már meg, de valahogy egyre csak húzódott az idő, a zsanértörés meg aztán megint arrébb rakta az egészet. Végül a múlt héten sikerült megbeszélni a most hétfői találkozót. Szerencsére az egész hetes sivatagi eső éppen abbamaradt, így az autó totális elkoszolódása elkerülhetővé vált.

Nem indult könnyen a dolog, mert esti fotózást szerettek volna, ráadásul kicsit lepukkant ipari környezetben, úgyhogy kellett egy kicsit helyszínt keresni. Végül a környék legfrankóbb lepukkant iparvárosa lett a befutó, Tatabánya. Bár most már ott sincsenek igazán régi, nem működő ipartelepek, de a kettes erőmű még áll, ezért oda el lehetett menni. 

Mi ott voltunk időre, de az M1-es autópálya hozta a formáját, a zenekar beleállt egy korrekt dugóba, mi meg ácsorogtunk a gigászi iparkémény aljában. Mondjuk annyi előnye volt az egésznek, hogy legalább már jó sötét volt, mire odaértek. Kis beszélgetés, haverkodás, átállás az autóval, aztán neki is álltak a fotózásnak. Ide én olyan nagyon nem kellettem, de ennek örültem is, mert szeretem az ilyeneket csak nézni. Plusz jött is két autós, akik megálltak Deloreannézőbe, aztán velük el lehetett beszélni az időt. Jó fejek voltak, beszélgettünk mindenről, főleg a Deloreanről, aztán valamikor negyed 10 körül véget is ért a fotózás. Szerintem kábé úgy 2000 kép készülhetett, jó szórakozás lesz kiválogatni azt a párat, amit használni szeretnének.

Végül pedig egy klip tőlük. Jó kis '80-as évek utánérzet, erős Depeche Mode hatással.

Sok év után kihagytuk az Oldtimer Premiert. Eléggé meguntuk az elmúlt években, bár majd valamikor még lehet, hogy megyünk. Mondjuk azt nem tudom mi lesz a következő közös program, de lehet, hogy csak a júniusi klubtalálkozó. Mondjuk az frankó lesz. Akit érdekel, annak mondom, hogy valószínűleg Agárdon lesz valamikor június elején. Amikor biztosabbat tudok, majd úgyis jelzem.

Hát eddig itt még nem volt filmajánló, de mivel a Ready Player Oneban elég sok utalás van a Deloreanre, ezért nagyon vártam, és így utólag azt mondom, hogy okkal. Itt már írtam róla korábban, megéri azt is elolvasni, mielőtt valaki ennek az írásnak nekiáll. Igyekszem csak minimálisan spoilerezni lenni, szóval aki még a megnézést tervezgeti, annak sem kell félnie.

Szóval akkor itt ez a könyvadaptáció, ami egy virtuális valóságról szól, valamint annak a sorsáról. A fő sztorit szerintem szinte mindenki ismeri, de azért pár szóban leírom. Van egy James Halliday nevű, elég érdekes fickó. Kicsit antiszociális, közepesen autista és teljesen zseni. Halliday összerak egy virtuális valóságot, az Oasist, ahová az emberek egyfajta kábítószerként menekülnek, az egyébként eléggé nyomasztó disztópikus jövőből. Aztán egy idő után Halliday meghal, majd ekkor egy üzenet jelenik meg az összes felhasználó számára, miszerint elrejtett egy húsvéti tojást (Easter egget, ami lefordítva szerintem elég bénán hangzik, pedig így van.), aminek a megtalálója nyer egy rakat pénzt, plusz az Oasis adminjogát. Elég jó kis díj, rá is áll mindenki egy ideig, és itt kezdődik a film.

A film esetében három dologról kell beszélnünk. Az első maga a sztori. Őszintén szólva az egy erős átlagnak vehető, nem hoz túl sok újdonságot. Vannak benne a jófiúk és lányok, meg a csúnya gonosz gigacég, akik küzdenek egymással, tényleg semmi extra. Vannak persze fordulatok, meg izgalom, de azért ez a forgatókönyv biztosan nem fog Oscar díjat kapni. Meg valószínűleg a színészek sem. Hozzák a kötelezőt, de semmi extra. Mondjuk miután a multikulti elég jól működik az egész film alatt, még akár Oszkár bácsi is benézhet valami másik kategóriában.

A látvány a második, ami fontos, és itt ez tényleg nagyon a helyén van. Tipikusan mozis élmény, 3D, meg minden. Nagy, szépen meganimált terek, szimpatikus avatárok, tényleg jól néz ki. Kicsit hozza ez is a virtuális valóságos megjelenést, nem egy tipikus Crysis grafika, éppen ideillő.

A harmadik pedig az, amiben a film igazán a legjobb. Az a nosztalgiacunami, ami folyamatosan éri az embert, az fergeteges. Ott van a Vissza a Jövőbe Delorean, a főhős autója, természetesen KITT fénnyel az elején, nyitott ajtóval vagánykodva. Meg amikor a Mortal Kombat 2 Kintarojának a hasából kimászik az Alien, az is nagyon nagy. (Nyugi, ennyi volt a spoiler) És lehetne sorolni napestig. Viszont ez a nagy pozitívum egyben a nagy negatívuma is a filmnek. Ha valaki nem élte/játszotta végig a '80-as '90-es éveket, nem fogja érteni ezeket az utalásokat és csak kapkodja a fejét, hogy most ki miért néz ki úgy, ahogy. Márpedig a film, a formátum miatt, nem engedheti meg, hogy minden kis utaláshoz fél perces kommentárt fűzzön.

Végül pedig pár szó a Deloreanről. Azt már ez előző írásban is említettem, hogy a könyvben a Delorean nem egy kimondottan fontos momentum, de mivel a film elég rugalmasan kezeli a könyv cselekményét, ezért belefért, hogy nagyobb szerepet kapjon. Persze így sem egy Vissza a Jövőbe szerű főszerepre kell gondolni, de így is jó volt látni. A sok kis egyéb utalás pedig a Vissza a Jövőbére külön jó volt, a hangoktól, a képi megjelenésig.

Szóval akkor jó film a Ready Player One? Nekem igen, de lesz, akinek nem az. Ez a film a most 40 körüli kockagenerációnak lesz a kultfilmje, a fiatalabbaknak meg megér egy megnézést. Viszont teljesen megértem azokat is, akik kimennek a film felénél, mert semmit nem értenek az egészből, ahogy azt tették páran akkor is, amikor mi néztük. Én inkább az leszek, aki kikockázva nézi végig még egy párszor otthon, hogy minden kis mellékszereplőt és bigyót megtaláljon.

Ami szintén megér egy rövid említést az az, hogy mi hogyan is kerültünk oda a film premier előtti vetítésére. Az Intercomtól kerestek meg, hogy a hivatalos bemutató előtt egy héttel, szeretnének meghívni egy kupac filmes bloggert és videóst, hogy külön nézzék meg a filmet. Ott pedig volt valami játék, ahol egy Deloreanezés volt a fődíj, ami majd az én autómban történik. Emiatt kaptam én is egy meghívót az egyel későbbi vetítésre. Természetesen elmentem, ami elég jó ötletnek tűnt, mert habár már vagy két hete volt az egész, még nem kerestek meg, hogy akkor hogyan is lenne ez az autózás.  Lehet, hogy nem is fognak, akkor pedig kaptam egy ingyenes mozijegyet. Frankó.

Mivel idén 10 éves a klub, ezért lesz jubileumi póló és kulcstartó is. Elméletileg a héten mindegyik elkészül, a fórumba majd jobban írom a aktuális helyzetet. Lehet készíteni a frissen kapott fizetést, lesz mit vásárolni.

Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehézkesen fog menni ez a beszerelés és blogírás. Őszintén szólva ez a húsvét most elég rosszul jött. A fő gond az volt, hogy az ajtózsanér berakása nem egy emberes feladat. Sőt, még csak nem is kettő, hanem inkább három. Emiatt meg nehéz volt megszervezni, hogy két ember is be tudjon nekem segíteni.

Mikor végre sikerült, egy gyors eligazítással kezdtem. Az első gond az volt, hogy amikor kiszedtük a régi zsanért és lecsuktuk az ajtót, akkor csak a hátsó zsanér tartotta a helyén, ezért nagyon kellett figyelni a felnyitásnál, hogy pontosan nyitódjon az ajtó az első zsanér nélkül is, mert ha valaki jobban megemeli, mint kéne, akkor simán el lehetett volna törni azt is a nagy erőkar miatt. Az meg aztán baromira nem hiányzott. Mikor ezt megbeszéltük, bemásztam a túloldalról, elkezdtük nyitni, majd lassan, jól odafigyelve felemeltük, kitámasztottuk. Innentől a legveszélyesebb részen már túl voltunk.

Jött a zsanérnak és a zsanér tartóöntvényének a beszerelése. A probléma az volt, hogy ebbe az öntvénybe a zsanért tartó csapot már bele kellett ütni beszerelés előtt. Így pedig eléggé problémás volt a belső csavar becsavarása. Ez így nem annyira érthető, próbálom képen megmutatni.

Ahova a piros nyíl mutat, onnan kell beütni a csapot, ami tartja az ajtót. A zöld nyíl mutatja azt a csavart, amit könnyedén be lehet húzni, a kék nyíl pedig azt a csavart, amit nehéz becsavarni. A kéket annyira nehéz becsavarni, hogy még fotót sem nagyon lehet róla készíteni. A fő gond itt a zsanérnak az a része, amelyik tartja a torziós rugót. A kiszerelésnél nem volt gond, mert akkor pont az a rész volt letörve, de így már nem lehetett hozzáférni sima csavarhúzóval. Ezt végül úgy oldottuk meg, hogy egy olyan csavart használtunk az eredeti helyett, aminek a vége nem sima hatlapfejű volt, hanem imbusz. Így egy toldóval bele tudtuk nagy nehezen játszani a helyére. Mivel a zöld és kék csavar teljesen fix, ezért itt nem lehet játszani az ajtóbeállítással, szóval nem volt gond, ha elsőre teljesen becsavartuk őket. A gyárban valószínűleg az volt a sorrend, hogy először ezt az alapöntvényt rakták be, aztán felrakták a zsanérokat, beütötték a csapot mindkét oldalra, felszerelték az ajtókat, majd amikor minden szépen működött, akkor rakták be a szélvédőt és a keretét. Nekünk most nem volt ilyen lehetőségünk. Sajnos ennek a szenvedésnek a zsanér festése látta kárát, mert kicsit sikerült leütni. Nem drámai, de azért látszik.

Mikor ezzel megvoltunk és az ajtó már nagyjából csukódott, következett a kedvenc rész, az ajtóbeállítás. Először túl messzire kilógott, aztán kicsit ferdén állt, meg nem tudom milyen nyűgjei voltak, de kb. 3-4 leszerelés után sikerült úgy felrakni, hogy csak egy kicsit ütött hátul. És itt mondtam azt, hogy na így lesz ez jó. Mégpedig azért, mert emlékeztem, hogy ha berakjuk a torziós rugót, akkor az is fog még egy kicsit csavarni az egészen, és utána az majd pontosan beállítja a helyére az ajtót. Neki is álltunk a torziós rugó berakásának, ami meglepően könnyen ment. Jó, ez is volt vagy 20-30 perc, mire eltaláltuk a jó feszítést, mire sikerült a helyére rakni a hátsó ricnis tartót, de ez egész jó idő volt ahhoz képest, mint amit korábban ráfordítottunk. Azért itt számít a tapasztalat.

Végül sikerült a beállítás és nagy megelégedésemre az ajtó is szinte pont a helyére állt vissza, nagyon szépen csukódott. Nem 100%, inkább olyan 90% körüli, most egy nagyon kicsit eláll az eleje, majd a zárjával még szórakozok egy kicsit, aztán jobb lesz, de egészében véve nagyon szépen sikerült. Egy kicsivel talán kevésbé lett feszesre húzva a torziós rugó, de őszintén szólva ez így jobb is, mert nyáron egy kicsit ütött a nagy melegben. A szerelés vége volt már csak hátra, a hátsó rész összerakása, beállítása, de ezzel fél óra alatt megvoltam egyedül is.

Ezek után már csak a tesztkör volt hátra, aminek külön örültem, mert már vagy egy hónapja be sem tudtam indítani az autót. Persze a Delorean gyönyörűen ment, minden frankó. Kezdődhet a szezon! Értsd: Mehetek olajcserére, légkondit javíttatni és takaríttatni.

Holnap már biztosan lesz blog, mert sikerült megcsinálni az ajtót, meg mert már tiszta röhej, hogy mennyi minden közbe tud jönni, ha a blogírásról van szó.