Miután megjavítottam az ajtót, elő is került pár függőbe rakott dolog. Ebből az első az Apsürde fotózása volt. Aránylag régen kerestek már meg, de valahogy egyre csak húzódott az idő, a zsanértörés meg aztán megint arrébb rakta az egészet. Végül a múlt héten sikerült megbeszélni a most hétfői találkozót. Szerencsére az egész hetes sivatagi eső éppen abbamaradt, így az autó totális elkoszolódása elkerülhetővé vált.
Nem indult könnyen a dolog, mert esti fotózást szerettek volna, ráadásul kicsit lepukkant ipari környezetben, úgyhogy kellett egy kicsit helyszínt keresni. Végül a környék legfrankóbb lepukkant iparvárosa lett a befutó, Tatabánya. Bár most már ott sincsenek igazán régi, nem működő ipartelepek, de a kettes erőmű még áll, ezért oda el lehetett menni.
Mi ott voltunk időre, de az M1-es autópálya hozta a formáját, a zenekar beleállt egy korrekt dugóba, mi meg ácsorogtunk a gigászi iparkémény aljában. Mondjuk annyi előnye volt az egésznek, hogy legalább már jó sötét volt, mire odaértek. Kis beszélgetés, haverkodás, átállás az autóval, aztán neki is álltak a fotózásnak. Ide én olyan nagyon nem kellettem, de ennek örültem is, mert szeretem az ilyeneket csak nézni. Plusz jött is két autós, akik megálltak Deloreannézőbe, aztán velük el lehetett beszélni az időt. Jó fejek voltak, beszélgettünk mindenről, főleg a Deloreanről, aztán valamikor negyed 10 körül véget is ért a fotózás. Szerintem kábé úgy 2000 kép készülhetett, jó szórakozás lesz kiválogatni azt a párat, amit használni szeretnének.
Végül pedig egy klip tőlük. Jó kis '80-as évek utánérzet, erős Depeche Mode hatással.