Élet egy Deloreannel

Mivel még mindig nem indult be a szezon és nincsen semmi saját történés, ismét egy sorozat jön, ami a régi kábítószerügyes sorozat kiegészítése. Nem tudom még milyen hosszú lesz, ha mindent lefordítanék, akkor 5-6 rész biztos lenne, de a korábban már sokszor leírt részeket ezúttal is kihagyom, így valamivel azért rövidebb lesz. Sok új konkrétum nincsen benne a régi sorozathoz képest, viszont mégis megéri lefordítani, mert nagyon jól elkapja a tárgyalás és az akkori USA hangulatát és részleteit.

A magas, jóképű fickónak minden összejött: Vagyon, hírnév, stílus, siker, modellfeleség. Én pedig csak egy riporter voltam, aki a tárgyalásáról tudósított. Minden reggel, miután eljutottam a Los Angelesi Szövetségi Bíróságra, csatlakoztam a többi újságírókollégámhoz, hogy aztán John Delorean elképesztő történetével szembesüljek. Az "öntörvényű autógyártó", az ő csodaszámba menő karrierjének a roncsai, és akit 100 kiló kokain csempészésével vádolnak, majd végül felmentenek.

Ahogy visszatekintek a négy és fél hónapos tárgyalássorozatra, kényelmetlen érzés fog el. Mire megírtam az egész történetet és leraktam a szerkesztő asztalára, a tárgyalásoknak már vége volt, a média továbblépett és a cikkem soha nem jelent meg. Delorean mostanra halott és soha nem nyerte vissza az akkor elvesztett hírnevét és vagyonát. Én viszont még mindig újságíró vagyok és próbálom kitalálni mi miért történt. Viszont legalább kifizették a munkámat.

De mi is volt ez a nagy hűhó 1984 tavaszán és nyarán? Egy igazi amerikai tragédia játszódott a főcímeken, egy 59 éves ember, aki megvalósítja az álmait - majd aztán megfizet, mert kihívta maga ellen az éppen fennálló rendet? Lezárva egy bírósági ítéletbe, az igazság gyakran nem tűnik azonnal a szemünkbe.

A rongyos, kávéfoltos jegyzeteim - az én fluxuskondenzátorom - visszavisznek a tárgyalás első napjára, 1984 április 18-ára. Kellemes 16 fok Los Angeles belvárosában, Ronald Reagan az elnök, egy gallon benzin 1,10 dollár, Kenny Loggins a Footloose-t énekli a rádióban és egy mozijegy 2.50-be kerül.

Az acélszürke hajú, férfiasabbra műtött állú férfi, aki az ügyvédei között ül, John Zachary Delorean, az egykori General Motors alelnök. Detroitban született, de szülei az Osztrák-Magyar Monarchiából vándoroltak ki. Az alkoholista apa a Fordnál dolgozott, anyja pedig mindent megtett, hogy kicsit jobban éljenek. Az angolt viszont nem nagyon használták otthon. "Nem tudod mi az a szegénység, amíg nem tudod, hogy milyen szegények voltunk" - mondta John Delorean Ivan Fallonnak és James Srodesnak a Dreammaker: The Rise and Fall of John Z. Delorean című könyvükhöz. Detroit utcáin nőtt fel, mérnöknek tanult, majd a csodagyerek a GM legfiatalabb részlegvezetőjévé vált, akinek a Piontiac GTO-t és Firebird-öt köszönhetjük. Az izomautókat, amik felszaggatták az ország újonnan épült autópályáit. Az amerikai erő a tetőfokán.

...

Most azonban Delorean 60 év börtönnel néz szembe. Viszont az 59 éves vádlott még mindig egy gazdag ember. Ő  a San Diego Chargers és a New York Yankees tulajdonosa (Csak résztulajdonos. Plusz a Chargersben már az sem volt eddigre. Kommentekben bővebb információ is van.), Sammy Davis Jr. és Johnny Carson a barátja, a Ford elnöke, Lee Iacocca volt a tanúja a második esküvőjén (best man - arrafelé ez egy nagyon megtisztelő tisztség egy esküvőn), felesége pedig Christina Ferrare, az egykori Max Factor lány, a divatlapok kötelező tartozéka, minden nap mellette ül a fiával. Howard Weitzman és Donald Re, a sztárügyvédei pedig minden nap sajtókonferenciát tartanak a bíróság lépcsőjén. Miközben pedig James Walsh ügyész felolvassa a vádat - konspiráció, kokainbirtoklás és terjesztés, büntetendő okból történő államok közötti utazás, összesen kilenc tétel - a fő téma a sajtószobában Ferrare ruhájának a tervezője.

Múlt hét csütörtöktől megy a mozikban a Tékasztorik című film, amiben a Deloreanem is feltűnik egy pár perces jelenetben. Nem főszereplő az autó, egy poén van vele kapcsolatban, de mivel egyébként is jó film, megér egy megnézést. Itt van egy kis részlet a filmből, akit érdekel:

Tékasztorik - Delorean

Jön a folytatás, itt az előző rész és itt az eredeti. Ebből a részből is kihagytam pár nem releváns részt, amit már korábban ezerszer leírtam.

Megvenni egy öreg autót egy dolog. Fenntartani meg egy másik. Sookraj mindig is bütykölős típus volt és a fiatal éveinek jó részét régi Hondák szerelésével töltötte. Viszont a Delorean teljesen más tészta volt. Azt gondolnád, hogy egy Volvo motoros autó elég megbízható lesz, de ahogy ő is észrevette, a dolgok másodpercek alatt fordulhatnak könnyedből rettenetesbe.

Sok-sok próbálkozás után Sookraj megtanulta a DMC-12 jellegzetességeit. Pár évvel később pedig vett egy másikat az apukájával, egyfajta apa-fia projectautónak és így még többet tanult az autó apróságairól.

Sookraj folyamatosan bővülő ismeretei a DMC-12-ről felkeltették az Ontarioi Delorean Club (ODOC) tagjainak a figyelmét is, ezért egyre gyakrabban hívták fel különféle autós problémák miatt.

A Deloreannel kapcsolatos munkák folyamatos áramlása elültettek Sookraj fejében egy ötletet, aztán jött egy lehetőség, hogy átvehette a nagybátyja autószerelő és eladó üzletét Guelphben, Ontarioban. Az egyetlen dolog, ami az útjában állt, a Mercedes-Benz Canadánál betöltött szerviz és alkatrész specialista állása volt. Viszlát biztos állás egy nagy autógyártónál, helló életvégéig egy fura '80-as évekbeli autó javítása. Így aztán 2014 augusztusában újraalakult a Wells Auto - a nevet még Sookraj nagybátyja adta a cégnek 1999-ben - és 2015 januárjára az ODOC tagjai által is elismert egyetlen dedikált kanadai Deloreanszervizzé vált.

Sookraj kicsit később megtartotta az első Deloreantalálkozóját is, amire végül 17 rozsdamentes autó érkezett, ami nem is rossz ahhoz képest, hogy összesen 160 autó van Kanadában és ebből 110 Ontarioban.

Elég jól mennek a dolgok azóta Sookrajnak Guelphben, amióta kirakta a Nyitva táblát. Olyannyira, hogy 2016 májusában nyitott egy új boltot is Miltonban. A Deloreanek életben tartása úgy tűnik egy virágzó üzlet, még néhány eladó autó is van nála. Ráadásul Sookraj az egyike azon keveseknek, akik a rozsdamentes elemeket is tudják javítani. Az ODOC tagjai alapvetően úgy gondolnak rá, mint Delorean Canadára.

Sookraj pedig folyamatosan vadássza az újabb és újabb Deloreaneket bármilyen állapotban is legyenek. Amit lehet felújít, amit nem lehet, felhasználja alkatrésznek, így további autók élhetnek így tovább. Mivel a boltja hónapokra előre be van táblázva, úgy tűnik, hogy nincs hiány azokból az emberekből - ahogy az eredeti Delorean szlogenje is szólt - akik vettek egy Deloreant és "Élik az álmot."

Azt szeretném kérni, hogy akinek van egy perce, az kattintson már erre a lenti linkre, aztán nézze meg, hogy jó-e neki a videó, aztán kommentelje be, hogy mit tapasztalt! Nálam működik mindenhol, de vannak gépek, ahonnan nem elérhetőnek mondja a videót. Egyébként csak az itt bemutatott Eurofestes anyagról van szó, semmi külső oldal, meg vírus, meg ilyenek.

Eurofest

A mai bejegyzés, ahogy a cím is írja, egy egykori Mercedes kereskedőről szól, aki feladva korábbi sikeres életét, inkább átnyergelt Deloreanre, majd tulajdonképpen a Delorean Canadává vált. Nagyjából ezt a cikket fordítom, a már ismert történelmi részeket kihagyva. Egyelőre az első rész, jövő héten pedig jön a második.

10 éve Justin Sookraj a Smart márka egyik vezető eladója volt Kanadában. Jó volt, sőt, túl jó. A kiállítóteremben elért sikerei egyre jobb és jobb pozícióba juttatták a Mercedesen belül, amíg végül a Toronto belvárosában levő Mercedes központ eladás utáni marketingcsoportjához került.

Viszont míg a nagy többség elégedett lenne azzal, hogy egy nagy autógyártónál dolgozik, Sookrajnak más álmai voltak. Olyan álmai, amik magukban foglalták egy sirályszárnyas autó szerelését, ráadásul olyanét, amin nincsen Mercedes jel. Ezért kilépett a biztonságos és jól fizető állásából, és nyitott egy felújítóműhelyt, ami csak Deloreanekkel foglalkozik.

Sookraj tudása azóta annyit fejlődött, hogy ő vált az egyetlen emberré Kanadában, aki ért az ikonikus autó rozsdamentes paneljainak a javításához és egyes speciális javításokhoz. Mostanra a DMC-12 közösség egy meghatározó és tisztelt emberévé vált, tulajdonképpen ő Delorean Canada.

Sookrajnak nem a Vissza a Jövőbe filmek keltették fel az érdeklődését, de nem is a márka bukása körüli politikai machinációk. Igazából ez egy tipikus első látásra szerelem dolog volt. Emlékszik az első alkalomra, amikor kilenc évesen az első Deloreant látta egy használt autó kereskedőnél, Torontoban, a Queen Streeten.

Könyörgött az apukájának, hogy megnézhesse közelről is az autót, majd amikor végre odajutott, az eladó megmondta, hogy sajnos nincs nála az autó kulcsa, ezért nem tudja belülről is megnézni. Mire Sookraj legközelebb arra járt, az autó eltűnt.

Pár évvel később Sookraj látott egy újabb darabot egy másik kereskedőnél a Dundas Streeten. Apukáját húzva már ment is megnézni az autót. Ez az autó nagyon elhanyagolt állapotban volt, nem is működött, ráadásul - mivel egész nap a napon állt - meg is égette Sookraj kezét, mikor hozzáért. Mindez semmit sem számított. Ismét egy DMC-12 közelében lehetett és ezúttal megkapta a kulcsokat és bele is ülhetett.

Sookraj apukája elég jó lehetőséget látott arra, hogy hogyan vegye rá a fiát egy kis testmozgásra, ezért biztatta, hogy néhány hetenként tegye meg az egy órás sétát a kereskedésig. Az eladók kedvesek voltak és megengedték neki, hogy az autók körül legyeskedjen, amikor pedig egy második is érkezett, Sookraj már két DMC-12-vel játszhatott.

Mire Sookraj 17 éves lett, már nagyon szenvedett, hogy lehessen egy Deloreanje. Részmunkaidős állást vállalt, plusz volt egy kis autós cége, ezért amikor rátalált egy újabb elhanyagolt Deloreanre, rávette az anyukáját, hogy segítsen neki felvenni egy hitelt, hogy valóra válthassa az álmát.

Megvette az elméletileg működő autót, de beindítás után kiderült, hogy elég komoly hibái vannak. Egy hét után még mindig nem tudta hazavezetni, ezért visszakövetelte a pénzét. A kereskedő visszaadta, de egyúttal meg is fenyegette, hogy még egyszer meg ne lássa.

Újabb 13 évnek kellett eltelnie, hogy megtalálja az ideális autót, de még éppen sikerült megvennie a 2009 áprilisi határidő, a 30. születésnapja előtt.

Idén már van OT vizsga Győrben is, de sajnos nem fértem be májusig, majd legközelebb gyorsabb leszek. Viszont az előző helyre volt, szóval május 10-én megyek Veszprémbe, megújítani az OT-t. Addig még van időm szépen rendberakni az autót. Izgi lesz.

Ezt kár lett volna kihagyni. Írtam, hogy megyek Győrbe, ha jó idő lesz, de igazából annyira bennem volt a mehetnék, hogy ezt a meghatározást inkább módosítottam magamban "Megyek, ha nincsen Armageddon"-ra. Veszettül jó idő nem volt, de az Armageddontól is messze voltunk, egyértelmű volt, hogy szombat reggel menni kell. 

Miután Dudu megérkezett, megreggeliztünk, aztán kiálltam a Deloreannel. A szokásos állapotban volt, nem romlott és sajnos nem is javult meg rajta semmi, A klímakompresszor még mindig zörög hidegen, mint állat, egy kis vizet megint kellett bele rakni és a bal első helyzetjelző is ki van égve. Egyiket sem éreztem annyira rettenetes hibának, hogy lefújjam miatta az utat.

Maga az út nem volt egy nagy szám. Kicsit vizes volt az út, de mivel nem voltak vízátfolyások, ezért teljesen stabil volt az autó. Azért örülni fogok tavasszal a gumicsere után. Direkt hamarabb értünk oda, mert a két óra helyett már fél egykor Győrben voltunk, de ez nem volt gond. Beültünk addig az egyetem egyik kávézójába egy teára. Aztán rájöttem, hogy ez egy nagyon hálás hely a Delorean számára, mert átlag 5 percenként jött valaki, aki megnézte, lefotózta, aztán örült. Mi meg bentről néztük a lelkesedést.

Amikor pedig jött az idő, átmentünk a megbeszélt találkozási helyre. Ami ezúttal nem Tesco volt, hanem előbb egy Jysk, aztán egy szemétkupac melletti parkoló. Ideje az is leírnom, hogy azért jöttünk, mert van egy nagyon kedves ismerősöm, akinek a lánya most kilencedikes, és farsangra valami videót kell összerakniuk, aminek a Vissza a Jövőbe lett a témája. Ki is találtak egy történetet, írtak forgatókönyvet, szereztek rendes felszerelést, már csak én kellettem.

A találkozás nagyjából a szokásos volt, levéve, hogy jól látszott, hogy néhányan nem látták a filmet, ezért nem tudják hova rakni az autót. A többség viszont elvigyorgott, bár kicsit azért félősek voltak. Elkezdtük a forgatást, ahol a Doki az osztályfőnök férje volt, Marty pedig az egyik osztálytárs. Felvették párszor a saját jeleneteiket, aztán néhány vezetősben én is benne voltam, utána jöhetett a következő helyszín. Ott is nagyjából ugyanez. 

A sofőrködés miatt aránylag sok dolgom volt, de azért bőven volt időm nézni is a munkát. Azt kell, hogy mondjam, hogy korukhoz képest nagyon profin csinálták meg ezt az egészet, kíváncsi leszek a végeredményre.

Elég későn végeztünk, már bőven sötét volt, mire hazaértünk és ismét rá kellett jönnöm, hogy esőben ezek a lámpák szart sem érnek. Újak vagy sem, akkor is rettenetesen kevés fényt adnak. A reflektor az rendben van, de azt meg nem lehet folyamatosan használni. Maradok inkább a korai hazaérésnél.

Szép idő volt a hétvégén, mármint úgy a körülményekhez képest, ezért lehetett menni. Nagyon jó nap lett a múlt szombat, szerdára megírom mik voltak. Ezen a héten szerintem nem megyek sehova, bár az év eleji szerviz már erősen érik.

Rossz volt az idő, ezért nem mentem a Deloreannel már egy hónapja. És mivel annyira rossz volt, ezért be sem indítottam. Egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy -20-ban szadizzam szegényt, plusz a garázsajtó is befagyott. Így szegény csak állt a hidegben, mert hát ez a garázs bizony még nem fűtött és várta a jobb sorsát. Múlt hét pénteken aztán már 0 fok körül volt a hőmérséklet, itt volt az ideje, hogy beindítsam.

Az első meglepetés az ajtó kifeszegetése után ért, ugyanis az autó bal elejét belepte egy kis hó, ami bejött a nyitott garázsablakon. Erre azért van szükség, mert egy közeli pince miatt nagyon párás tud lenni a garázs olvadáskor és ha be van csukva az ablak és le van takarva az autó, az néha azt eredményezi, hogy a takaró alatt vizes az egész karosszéria. Emiatt nem takarom le télen. És emiatt lett most egy kicsit havas. Nagy gondot nem jelent, de legalább csinálhattam egy jó képet.

Az elvárásoknak megfelelően nagyon nehezen indult. Nem annyira, mint a Passatom a -25-ben, miután az összes izzítógyertyája bedöglött, de egy benzines autóhoz képest tényleg nehezen. Viszont mikor beindult, onnantól már szépen járt, nem ingadozott az alapjárat. Eleinte csak járattam egy kicsit magában, de aztán úgy gondoltam, hogy egy kicsit meg kéne mozgatni. Nem annyira, hogy az utcára is kimenjek, elvégre tele volt sóval minden. de legalább a garázs elé kimentem, hogy a gumik is mozogjanak, nehogy eldeformálódjanak. Nem mintha olyan sokat számítana, mert már meg vannak rendelve a következők, de a megszokás az megszokás.

Kiálltam, kipróbáltam mindent és meg is lett a tél első áldozata. Az egyik motortér feletti műanyag rész teleszkópja úgy tűnik szétfagyott. Semmit sem tart, lehet újat rendelni. Szerencsére minden más működik, ez meg belefér az éveleji első javításba. Aztán úgyis jön egy kisebb felújítás az OT-ra.

Körülbelül negyed órát járattam, ezalatt felmelegedett üzemi hőmérsékletre, párszor még ki-be álltam, aztán visszatolattam a helyére. Szerencsére most már nem kell ilyen sokat várnia, hétvégén - ha javul az idő - akkor megyek egy nagyobbat.

A mai blogot elfelejtettem megírni. Néztem is tegnap, hogy milyen sok időm van délután, de nem kattant be, hogy miért. Pedig anyag van, pénteken érkezik.