Élet egy Deloreannel

A héten az én autóm még bőven felújításon van, de jövő hétre már valószínűleg elkészül. Márpedig jövő héten lesz az idei Oldtimer Premier, amire biztosan megyek. Az még kérdés, hogy Deloreannel vagy Passattal, de megyek. Készüljetek ti is!

Az év elején a gumi kiválasztásával elkezdődött az OT-ra felkészülés, de legutóbb még nem akartam nekiállni a történetnek, mert akkor még csak a hátsó gumik voltak biztosak. 

A probléma ugye abból adódik, hogy a Delorean első és hátsó gumijai különböző méretűek. Az első 195/60 R14, a hátsó pedig 235/60 R15. Az első sem a leggyakoribb méret, de azért az egy könnyebben beszerezhető típus, azonban a hátsó, az egy katasztrófa. Méret sem nagyon van és ha van, akkor a minőség az, ami nem feltétlenül az igazi. A legolcsóbb Nankang volt, ami valóban olcsó volt, mert 20-25e Ft körüli áron ment, de őszintén szólva nem nagyon bíztam benne. Aztán volt BF Gooodrich és Maxxis, elméletben, a 40e-60e-s kategóriában. Gyakorlatban inkább csak a "Lehet, hogy tudunk szerezni." vonalon voltak az ajánlatok itt mifelénk, meg hát a Cooper Cobra is megvolt, mint opció, de azt nagyon nem akartam. Az első pár évben aránylag oké volt, de a harmadik évtől esőben kezdett egyre rosszabb lenni, a tavalyi Eurofestre pedig gyalázatosan szarok voltak, főleg a folyamatos eső miatt.

Maradt hát az eredeti terv, a Pirelli P600. Főleg, mert ennek van első gumis párja, a Pirelli P6000, ami meg így optikailag is oké. Igaz mondták, hogy az már nehezen beszerezhető, de gondoltam, az azért csak lesz valahol. Foglalkoztam inkább a hátsóval. Hát szép árak voltak. Jellemzően 70-80e Ft körüli áron volt a gumik darabja, ami azért egy enyhe borzongást okozott a hátamon minden alkalommal, amikor valakitől megkérdeztem, kerestem hát tovább. Végül aztán otthon, a faluban találtam meg az ideális gumisembert, aki két hónap alatt 60e Ft/db áron idevarázsolta nekem a gumikat, ráadásul 2017-es gyártásúakat. Frankóság. Igaz, Pirelli P6000-et nem tudott szerezni, de mondom, az már enyhe ujjgyakorlat. Hát nem. Mikor nekiálltam rendesen keresni, kiderült, hogy ezt a típust 2012 óta nem gyártják, szóval ilyenem nem lesz. Helyettesítője nincs, ezzel szétoszlott az álmom, hogy elől és hátul azonos márka lesz.

Így viszont már aránylag könnyű volt a helyzet, a választás kábé fél óra alatt a Continental Premium Contact 2-re esett, ha jól emlékszem 22000 Ft volt darabja. Nem vészes. A hátsó gumikhoz viszonyítva meg főleg. Két nap alatt ide is ért, lehetett is felrakatni. A gyártói specifikáció szerint 210 km/h-ig megbízható, szerintem nekem is elég lesz.

Azóta már mentem velük elég sokat és ég és föld a különbség. De nem csak úgy, hogy kifekszel a mezőre, felnézel, aztán örülsz, hogy ott repked egy madár, hanem inkább olyan szinten, hogy lemész a Marianna árok legaljára, lepacsizol a helyszíni egyik szörnyhallal, aztán megbeszéled vele, hogy a Mount Everesten elég nagy mostanában a hideg. Szóval emberek, felejtsétek el a Cooper Cobrát!

Akkor jöjjön a befejező rész. Előzmények itt.

Azt elmondhatjuk, hogy volt egy tulajdonság, amiben Delorean osztozott a vádlóival és azok főnökével. Az öntelt arrogancia. A tárgyalássorozat volt az első tesztje az igazságügyi miniszter által 1981-ben kiadott új titkosszolgálati irányelveknek, amik a '70-es évekbeli ABSCAM botrányok következményei voltak. Delorean győzelme volt az első eset, ami a vádlott felmentésével végződött, miután bebizonyosodott a vádlott csapdába csalása. Ez részben annak köszönhető, hogy négy hónappal korábban a parlament Személyi és Alkotmányi jogi albizottsága kiadott egy jelentést a rendőrség titkosszolgálati módszerekkel végzett szabálytalanságairól.

Napjainkban a kormányzati túlkapások minden napos főcímek, a rendőri lövöldözésektől, a Patriot Act álcája mögé bújó kiterjedt személyiségi jogok elleni támadásokig. Különféle antiterrorista ügynökségek potenciális dzsihádisták után kutatnak, miközben ISIS szimpatizánsokat követnek és figyelnek meg, miközben a Facebookon megpróbálják őket bombamerényletre rávenni. Ezért aztán a korábbi kérdések aktuálisabbak, mint valaha.

Személyes szinten Delorean felmentése Pürrhoszi győzelem volt. A tárgyalások után Delorean mindent elvesztett, a feleségét is beleértve. Egy éven belül Christina Ferrare, a clevelandi hentes lánya, hozzáment az ABC-TV igazgatójához, Tony Thomopouloshoz, egy bronxi görög bevándorló fiához. Jól csinálták. Ferrara a TV műsorok, Thomopoulos pedig a csatornák és az igazgatói székek között vándorolt.

Delorean tragédiája nem csak a sajátja volt. Az az autóipar, ami őt olyan magasra juttatta, és ami a háború utáni Amerikát hajtotta, elvesztette a dominanciáját saját inkompetenciája és a külföldi versenytársak miatt. A szülővárosa, Detroit, egy kiégett héj maradt csak. Az ipar fehér bőrű haszonélvezői elhagyták a várost és csak az első és második generációs feketéket hagyták ott a külvárosokban, akik az üldöztetés elől máshonnan elmenekülve, itt próbálták meg megtalálni a saját Amerikai álmukat, de csak a 25 százalékos munkanélküliség jutott nekik. Ezért sok mindent és sok mindenkit lehetne hibáztatni, de az biztos, hogy ebből Delorean is kivette egy kicsit a részét, amikor a gyárát egy másik országban építette fel.

Az egyetlen dolog, ami megmentette a szabadúszó autógyárost az elkerülhetetlen pusztulástól és szégyentől, Hollywoodnak köszönhető. A Delorean DMC-12 licenszelése a Vissza a Jövőbe című filmbe a köztudatban tartotta a nevét.

"John Delorean írt nekünk egy levelet, miután kijött a film." - mondta Bob Gale, a film társ-forgatókönyvírója. "Köszönöm, hogy életben tartjátok az álmomat."

Halála előtt, 2005-ben, Deloreannek el kellett adnia a 434 holdas New Jersey melletti birtokát, ami manapság a Trump (Igen, az a Trump) Nemzeti Golfklubnak az otthont, mint a "kifinomultság és luxus bástyája" - a Links Magazin szerint.

Delorean generációjának a heroikus küzdelme, a század elején beérkezett európai bevándorlók fiai és lányai, valahogy csak ezt az eredményt érték el: Egy lepusztult Detroit, valamint egy csicsás golfpálya egy olyan ember tulajdonában, aki az Egyesült Államokat is golfpályaként akarja irányítani.

Ha bármit is tudunk tanulni a múltból - vagy mozikból, amikben elmennek a múltba -, az az, amit a Doki is mondott Martynak, amikor megkérdezi, hogy miért a Deloreant - ezt a bukott autót és vállalkozást - választotta, mint időgépet. " Ha egyszer időgépet építünk egy kocsiba, miért ne adjuk meg a módját?"

És vége. Pontosabban van még egy rövid bekezdés, ami akkora marhaság, hogy nem voltam hajlandó lefordítani. Akit érdekel, megnézheti az eredeti linken, itt. Egyébként ajánlom az eredeti elolvasást mindenkinek, aki ért angolul, mert olykor olyan nyakatekerten fogalmaz, hogy a saját fordításom könnyen lehet, hogy nem éppen tökéletes. Mint mindig, javításokat továbbra is elfogadok.

Ezen a héten elég sok dolgom lesz a Deloreannel, szóval ha valaki az észak Dunántúlon lát mászkálni, ne lepődjön meg! Aztán a jövő héten kezdődik a felkészülés az OT-ra.

Akkor folytassuk. Jövő héten jön a befejező rész. Az előzmény pedig itt.

Három nappal később, dél felé, egy hosszú hét péntekén, még mindig Tisa ügynököt hallgatják ki, és már elég ideges. Eddigre már megjárta a címlapokat, miután beismerte, hogy megsemmisített több eredeti nyomozati anyagot, amivel sikerült elérnie, hogy Walsh a sajtósok üdvrivalgásával övezve tehetett neki szemrehányást a tettéért. Most pedig Weitzman erőltet vele egy beszélgetést, ami az általa alakított James Benedict és Delorean között folyt, hamis részvényopciók, adókedvezmények, munkáltatói adatok témájában, amik arra voltak hivatottak, hogy elrejtsék a drogüzlet pénzügyi vonatkozásait.

- Ezt az egészet te találtad ki. - mondja Weitzman.

- Mire gondolsz pontosan akkor, amikor azt mondod, hogy "én találtam ki"? - mondja Tisa.

- Ezeket a dolgokat Delorean ajánlotta?

- Nem.

- Te kezdted ezt az egész beszélgetést a drogról, nem pedig Delorean, igaz?

- Én ...

- Vagy nem így van?

- De igen.

- Teljesen igazad van. - csap oda Weitzman.

A bíró szünetet rendel el, Weitzman pedig tapsot kap a nézőtér felől. A szünet után Weitzman tovább égeti Tisát.

- Komolyan úgy gondolja ... - mondja Weitzman, miközben odapillant az újságírókra - hogy az IRA és a Brit kormány valóban John Delorean társai voltak?

Mindenki nevet. FBI ügynökök már korábban eskü alatt vallották, hogy nem találtak kapcsolatot Delorean és az IRA között, ezért egyértelmű, hogy ez csak az elkeseredett autógyáros szánalmas és abszurd blöffje volt.

Mire Weitzman végez, nyilvánvalóvá válik, hogy a kormány ajánlotta fel Deloreannek a lehetőséget, hogy egy kábítószerüzlettel megmenthesse a cégét, majd mivel a megfélemlített férfi nem mert kilépni, de a folytatáshoz mégsem volt meg a lehetősége, mégis ráerőltették azt.

Furcsa módon, mintha Walsh és csapata elkezdené felvenni a vádlott stílusjegyeit. Walsh nekiállt sokkal jobb öltönyökben járni, ősz haját hosszabbra hagyja, mint ahogy Delorean is teszi. Ahogy Delorean családja is megjelenik minden nap, úgy az ő felesége és gyerekei is leülnek minden reggel a tárgyalóterem túlsó oldalára. A vallomásokból nyilvánvaló, hogy a nyomozás kezdeteitől egészen addig a sorsdöntő napig, amíg a Sheraton La Reina Hotel szomszéd szobájában rejtőztek - ahova bőséges ennivalót rendeltek és a jövendőbeli Time címlapokról beszélgettek - , teljesen a szabad szellemű Delorean hatása alá kerültek. Ezek a szövetségi alkalmazottak, akik eddig a bértábla és a szürke bürokrácia szolgálatának a taposómalmában senyvedtek, most ugyanazokban a hotelekben szállnak meg, mint a gazdagok és ugyanazt a fényűző életet élik a költségtérítésnek köszönhetően. Viszont egyszer csak elérkezik az a hátborzongató  pont, amikor az ember felteszi a kérdést: Tényleg megváltozott a személyiségük?

Végül pedig, ahogy az esküdtszék is levonta a következtetést: A kérdéses drogcsempész nem lehetett Delorean. Hogy is lehetett volna, ha egyszer a drogpénz a kormányé volt, úgy, ahogy maga a drog is.

A mai blog késik egy kicsit, péntekre tudom csak megírni. Kicsit sűrű ez a hét.

Jó kis találkozó volt ez Szegeden. Bőven elment rá a napom, de megérte. Majd valamikor meg is írom. A héten nem megyek már nagyon sehova, bár az OT készüléssel kapcsolatban azért lehetnek még mozgolódások.

Habár most már lenne saját téma is, a következő pár hétben inkább igyekszem befejezni ezt történetet. Előző rész itt.

Habár csak ismétlés, a dráma még így is magával ragadó, mert olyan tökéletes, mintha előre megírták volna.

Helyszín: Sheraton La Reina Hotel - 501-es szoba

John Delorean, James Benedict, James Hoffman informátor és egy Vicenza nevű ember egy fehér kanapén ülnek és Vicenza az asztalra helyez egy bőröndöt. Kinyitja és felfedi a fehér kokainos zacskókat. Hoffman átad egyet Deloreannek, aki elkezdi mérlegelni.

Delorean nevetni kezd.

- Ez jobb, mint az arany. Az arany ennél sokkal nehezebb, az Isten szerelmére!

Benedict pohárköszöntőt mond, majd mindenkinek tölt Moët pezsgőt.

Hitchcocki vibrálás fut végig a termen. Mindenki tudja azt, amit a képernyőn levő ember még nem. Csapdába csalták.

Az ajtó kinyílik, egy férfi lép be öltönyben.

- Jerry West vagyok az FBI-tól. Le van tartóztatva.

A videó vége után Perry csak ennyit mond: - Nincs több kérdésem bíró úr. 

És valóban. Ezután feleslegesnek tűnik minden kérés. Deloreant leforrázták.

Howard Weitzman lép fel a pódiumra, majd egy kis szünet és papírrendezgetés után így szól az FBI ügynökhöz: - Elkaptátok a nagy halat, mi?

- Tiltakozom! - vágja rá Perry.

Weitzman ezután kérdésekkel bombázza a vádlókat, amik által négy dolgot biztosan megállapíthat.

- Ebben az elméleti drogügyben pénz nem cserélt gazdát.

- Azok a részvények, amiket Delorean adott az üzletért cserébe, nem csak hogy értéktelenek voltak, hanem az FBI is tudta, hogy értéktelenek.

- Hoffman, az FBI koronatanúja, már többször vallott hamisan eskü alatt.

- Tisa ügynök, az FBI legfontosabb szemtanúja folyamatosan kitérő válaszokat ad.

Weitzman többször is megkéri Tisát: - Lenne olyan kedves és válaszolna egy igennel vagy nemmel, miközben rám néz, uram? - Mindezt olyan hangsúllyal, hogy az "uram" igazából "faszfej"-nek hangzik.

Ferrare erre alig hallhatóan odasúgja: - Adjál neki Howard, adjál neki! - miközben az esküdtek felegyenesednek a székeiken, a riporterek pedig vigyorognak a védőügyvéd igencsak ügyes előadásán. A helyzet perceken belül megfordul a tárgyalóteremben. Most már nem Delorean a vádlott, hanem a kormány.

Ha minden jól megy és az idő is jó lesz, akkor vasárnap elmegyek Szegedre egy találkozóra, ott még úgysem voltam. (Ide) Szóval ha arrafelé láttok Deloreant, az én vagyok.

Az előző rész itt, most pedig a folytatás.

Walsh felvázolja az események kronológiáját az 1982 június 2-i beszélgetéstől kezdve, amit Delorean az egykori szomszédjával, James Timothy Hoffmannal folytatott, aki közben a kormány informátorává vált. Ezután folytatja a lehallgatott telefonbeszélgetésekkel, ami Delorean és a rejtett DEA és FBI ügynökök között folyt, végül pedig a kémvideóval fejezi be, ami John Delorean elkapásával végződött, miközben éppen "önmagát alakította".

Delorean csendben hallgatja az ügyet, amit ellene kreáltak. Az ügyvédi csapatától szerzett információmorzsák alapján megtudjuk, hogy a bíróságról hazafelé menet beugrottak ebédelni a Mo Better Burgersbe, a Fairfax és Olympic sarkán. Tehát az ember, aki a tönkrement autógyár és a csillagászati ügyvédi díjak mögött áll, gyorskaját eszik - valamint azt is, hogy a felesége azt mondja, hogy megtalálták Jézust és újjászületett keresztyének lettek. Ezeket az aprócska kis morzsákat levéve azonban Delorean egy rejtély. Valamint furcsa módon  a tárgyalás első napjától fogva csendesen megy össze, hogy az ügy végére szinte teljesen eltűnjön.

Hamar túladagolódunk a rettentő sok jegyzőkönyvtől, leirattól, valamint az újra és újra lejátszott felvételek zsongásától, amiken Delorean mély, középnyugati hangja arról beszél, hogy a Brit kormány hamarosan be akarja zárni a gyárát. Hallgatjuk, hogy bizonytalanul beszél egy kétes pénzmosási ügyletről, ami két millió dollár befektetésével hússzor annyit fog hozni. Az óriási számokat hallva ennek izgalmasnak kéne lennie, de igazából olyan, mint hallgatni, ahogy szárad a festék.

Az egyik felvételen, Delorean egy James Benedict nevű, állítólag nem túl tisztességes bankárral beszél, aki a kaliforniai San Carlosban levő Eureka Savings & Loan nevű bank alkalmazottja. Azt mondja, hogy nem tudja tartani a megegyezésük saját részét, mert a két millió, ami a kokain vásárlásához kell, az IRÁhoz tartozik, ők pedig átadták ezt a pénzt a brit kormánynak, hogy azok megmenthessék Delorean belfasti gyárat.

- Akkor mit akarsz, mit csináljak? - kérdezi Benedict - Lefújjam az egész ügyet?

- Nem látok más alternatívát. - mondja Delorean - Hacsak nem találunk ki valami mást... Csak annyit tehetek, hogy ha kitalálok valamit, akkor hagyok egy üzenetet az irodádban.

Az újságírók már kezdenek elaludni, amikor egy újabb felvétel indul el. Delorean beleegyezik, hogy részvényeket és néhány DMC-12-t ad be, hogy az ügyet életben tartsa. Erről be is mutatják a bizonyítékot, egy 1982 szeptember 29-én feladott kötelezvényt, amiben Delorean 1000 részvényt és 40 autónak a VINjét sorolja fel. Ezután Robert Perry szövetségi ügyész folytatja Benect vizsgálatát, aki igazából Benedict Tisa, FBI ügynök.

Perry idegesítő orrhangja kiűz engem és a kollégáimat is a sajtószobába, ahol leheveredünk, hogy elszívjunk egy cigarettát és megigyunk egy kávét, miközben félfüllel azért figyeljük Perry előadását.

Hirtelen valaki megemlíti az október 19-i dátumot és felkapcsolódnak a TV készülékek, az újságírók pedig visszaözönlenek a tárgyalóterembe. A hallgatóság - a bíró, az esküdtek, hivatalnokok, riporterek, ügyvédek, a vádlott és családja és a közönség - mind megkövülve figyeli a híres "Lebukási videót"-t (Bust Tape), aminek a szemelvényeit az esti híradók újra és újra játsszák a világ minden táján.