Élet egy Deloreannel

Tegnap elfelejtettem megírni, pedig fontos, hogy megérkeztek az idei DCM cuccok, amik ezúttal pulóverek lettek. Aki rendelt, az jelentkezzen! A kipostázás idén már esélytelen, de aki mindenképpen akarja idén, azzal személyesen megoldhatjuk.

A rossz idő miatti saját élmények hiányában veszem elő a régebben elrakott dolgokat és mára videók jönnek.

Az első videó egy teljesen átlagos videó lenne, de ami miatt mégis iderakom, az az aránylag sok régi bejátszás, amit máshol még nem láttam. Külön kedvencem az 1:28-tól 1:53-ig terjedő rész, ami a tesztpályán készült. Meg lehet nézni, hogy az idei Eurofestes videónkon most micsoda erdő van ott. Mivel Facebookos videó, ezért nem tudom beágyazni, de megnézhető Facebookos regisztráció nélkül is.

A következő videó megint egy érdekes darab, egy 1982-es angol árverésen készült. 11 autót adtak el, itt a videó vége az érdekes. Feltűnik itt egy Jeff Abrams nevű fickó, aki a KAPAC alelnöke. Ők vették meg a tönkrement gyár maradék raktárkészletét.

Végül pedig egy új videó arról, hogy hogyan készítsünk magunknak könnyen, gyorsan, egyszerűen egy aranydeloreant. Mondjuk az előző állítások egyike sem igaz, de attól még lehetséges a dolog. Deloman is valahogy így csinálta a sajátját. Akit bővebben is érdekel a dolog, ide kattintson.

Azon gondolkodtam ma reggel, hogy miért van az, hogy ha bárki, aki először beül a Deloreanbe, magára csukja az ajtót, majd amikor ki akar szállni, mindig először bezárja magát. De miért? Mi az az általánosan elérhető autó, ami miatt az emberek úgy gondolják, hogy az ajtót gombnyomással fogják kinyitni? Én nem tudok ilyet. Oké, a Bricklin gombnyomásra nyílik, de az még a Deloreannél is ritkább. Az én tapasztalatom alapján minden autó kilincse valami fajta húzómechanikára épül, (ahogy a Deloreané is) amit olykor ugyan kombinálnak gombnyomással is (pl. Zsiguli), de ez is ritka. Akkor mi az oka? Az, hogy a Deloreanből még ezt is kinézik, mert hogy űrhajó? Vagy mi? Hát ha valakinek van valami ötlete, várom kommentben.

Miután az autóval az elmúlt héten nem történt semmi, ezért úgy döntöttem, hogy a héten javítgatni fogok. Szóval ide kerültek most új dolgok. Főleg képek, néha egy kis extra magyarázószöveg.

- Két új kép John Delorean temetéséhez.

- Egy kép a boldog családról John Delorean privát élete bejegyzésben.

- Azt hiszem a Visioneering Deloreanes bejegyzést módosítottam a legtöbbször. Találtam egy jó képet, ami az első NADA shown készült a Proto-1-ről, valamint egy másik képet a Visioneeringről, ahol a kézifék még nem a helyén van. Plusz egy érdekes kormánylogó is megfigyelhető.

- Nagy örömömre a DSV-ről is találtam egy képet. Ritka dolog.

- Három új oldal a Szabadalmi dokumentációhoz.

- Egy poszterméretű kép a Proto-1-ről.

- Egy újabb plakát, ami Deloreant hirdet. Berakva a helyére.

Végül pedig egy nem túl lényeges javítás, egy új kép az Élet a gyárban sorozathoz.

Jól kihúzom ezt a szezont még a maximumig. Pár hete már azt hittem, hogy itt a vége, de aztán olyan jó idő volt, hogy muszáj volt menni, elmúlt hétvégén meg egyéb okból kellett kiállnom. Mondhatnám, hogy szülinapos dolog volt, de ez megint nem lenne igaz.

Írtam még pár hete a DCM-es kulcstartókról, amiket elég jutányos áron szereztünk meg, viszont az alkunak az is a része volt, hogy a kulcstartók készítője majd valamikor elugrik megnézni az autót. Pontos időpontot nem beszéltünk meg először, de aztán úgy alakult, hogy múlt vasárnap jó lett neki. Ez most nagy szó, mert az ország másik végéből jöttek, ezért - habár én is jó messze voltam - hazaugrottam, hogy eleget tegyünk a kötelezettségeknek, így aztán vasárnap délután találkoztunk a ... na vajon hol? Ahol mindig találkozok mindenkivel. A Tesco parkolóban! Lassan már adakoznom kéne nekik valamit. Vagy legalább egy nagyobbat vásárolni.

Szóval találkoztunk, bár nem egészen terv szerint. Kicsit hamarabb értünk oda, ezért gondoltam megnézem a guminyomást, aztán elment vele az idő, mert ezek az új okosított kupakok elég nehézzé teszik a leszedést, felrakást még úgy is, hogy Dudu segített, amiben lehetett. Lehet hogy hagynom kéne a francba ezt a kis bigyót, ami a lecsavarást gátolja, úgysincs kint az autó, hogy lelopják az egyébként nagyon faszán kinéző kupakokat.

Úgyhogy itt tököltem, mikor megérkeztek a többiek. Mikor végeztem, átmentünk a parkoló túloldalára, ahol kicsit kevesebb az ember, ezért itt nyugodtabban tudtunk beszélni. Ez a rész nagyjából a megszokottak szerint zajlott. Kérdések, válaszok, a végén pedig mentem egy kört mindkét férfiemberrel. Nem nagy meglepetésre a női kontingenst ismét nem pörgették annyira a dolgok. Főleg azért, mert nagyon hideg lett és az eső is szemerkélni kezdett. Mondtam is, hogy a Deloreanes találkozók esetében két fix dolog van. A Tesco és a hideg. Esetleg a túlzott meleg, de a normális időjárás elég ritkán jön össze.

Körülbelül másfél órát voltunk ott, majd elbúcsúztunk, mert nekünk még volt egy kis vásárolnivalónk, majd hazamentünk. Az autóval természetesen semmi sem történt, ment ahogy kellett. Bírja a strapát.

Azért vannak pozitív hozadékai a globális felmelegedésnek. Mint pl. 15 fok egy novemberi hétvégén, ami teljesen nyilvánvaló módon húzza ki a Deloreant az utcára.

Mivel megint otthon voltunk a Duduval, ezért megragadtam a lehetőséget egy újabb körre, még ha ezúttal elég rövidre is sikerült, ugyanis ezúttal egy szülinapra kellett mennünk, de pont volt egy óránk még a kezdetig. Ezért aztán "kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be", aztán nyomás.

Ha meg már elindultunk, azért egy célt is kitűztem magunk elé, ami nagyjából meg is pecsételte az örömautózás sorsát. Menjünk el a Tescoba csokit venni! Elmentünk, leálltunk és 2-4 másodperc alatt már ott is volt a menetrendszerű bámészkodó. Mivel siettünk, ezért mondtam neki, hogy előbb hadd intézzük el a dolgunkat, aztán beszélhetünk. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy megvár, de megvárt és ha csak egy rövidet is, de beszélgettünk. Nagyjából a szokásos dolgok mentek le, jó volt. Másik alkalommal szívesen beszéltem volna vele többet, de nagyon szorított az idő, menni kellett.

Hazafelé aztán ismét elkezdtem gondolkodni rajta, hogy vajon én maradtam le valamiről és kirakták az országra a 70-es táblát vagy mi történt itt az emberekkel? Mert hogy ennél nem tud gyorsabban menni az emberek fele, az hétszentség. A Delorean nem egy erőgép, de azért itt megpörgettem egy kicsit, mert ezt a tötymörgést nem bírom elviselni hosszú távon, értsd 10 másodpercnél tovább.

Ezért aztán még pont időben, a határidő előtt egy perccel hazaérkeztünk, szóval a szülinapról sem késtünk sokat. Gyors menet volt, de jól esett így az év végén. Arról nem is beszélve, hogy kis szerencsével ezen a hétvégén is ez lesz.

Az Atinak meg üzenem, hogy habár az autó itt is szép tisztának látszik, egyáltalán nem az. Nyugi, tiszta retek. :)

Mivel rendes szerdai bejegyzést a történések hiánya miatt nem tudok írni, a pénteki bejegyzések meg mostanában úgyis elmaradtak (a múlt heti kivételtől eltekintve), ezért mára összevonom a kettőt és egy olyan papírt fordítok le, ami már június óta az asztalomon hentereg. Még Joe Murraytől kaptam az Eurofesten, aki a többi hivatalos DMC papírjával együtt nagy becsben őrzi otthon az eredetijét. Mert ez a papír az ő felvételi dokumentuma, ami után megkezdhette a munkát a DMC-nél. Külön aktualitást ad a dolognak, hogy a keltezése 1979 november 14, ami a postát figyelembe véve azt jelentheti, hogy Joe Murray éppen most 37 éve rendezett egy ordenáré bulit, hogy munkát talált. Remélem a következő Eurofesten megkérdezhetem tőle, hogy valóban így történt-e.

Szeretném megemlíteni, hogy a 70-es évek végi angol munkajog nem a specialitásom, szóval ha valaki úgy gondolja, hogy valamit rosszul fordítottam, akkor szívesen várom a javítását! Tehát legjobb tudásom szerint a fordítás a következő.

Kedves Mr. Murray

Korábbi interjúja alapján örömmel értesítjük, hogy pozíciót ajánlunk az ön számára, mint Képzett Szakmunkás, heti 40 órában, 90 font fizetésért. Ez az összeg már tartalmazza a műszak és túlórapótlékot, amik nélkül a fizetése 73 font / hét. (A Nemzeti Összeszerelőipari Egyezmény alapján ) A bért csak a valóban ledolgozott órák után fizetjük.

Ez az ajánlat annak megértése alapján készült, hogy szükség esetén minden, a szakmájába beleillő munkát el fog végezni. Munkájának további feltételeit az Nemzeti Összeszerelőipari Egyezménnyel összhangban alakítottuk ki.

A kezdeti munkaidő 8:00-tól 16:30-ig tart, fél órás ebédszünettel. A munkaadó azonban fenntartja a jogot, hogy a munkaidőt igényei szerint megváltoztathassa, beleértve a műszakos munkarendet is. A Munkáltató cég fejlődésével egyre valószínűbb, hogy a munkaidő kezdete és vége módosulni fog és ez az ajánlat ennek a megértésével és elfogadásával együtt érvényes.

A cég magánnyugdíj pénztári rendszert működtet, és a foglalkoztatási feltételek közé tartozik az ehhez való csatlakozás. A felvételi interjú során erről már kapott tájékoztatást, a részletekről pedig a munkaviszony kezdetekor fogunk felvilágosítással szolgálni.

Bízunk benne, hogy elfogadja ajánlatunkat, ami egy 12 hetes próbaidőszakot is magába foglal. Első munkanapja 1979.11.26-án reggel 9:00-kor kezdődik, ahova legyen szíves magával hozni a Biztosítási Számát és a P.45-ös Jövedelemadóról szóló formanyomtatványt. Ezen az első reggelen kérhetik a Szakszervezeti Igazolványát is.

Reménykedve a hosszú és boldog közös munkában,

Tisztelettel,

Cecil Cullen

Személyzeti főellenőr

Akik még nem küldték el a címüket, de a fórumon vagy akárhol rendeltek kulcstartót, azok szóljanak a héten, mert különben nem tartom fenn a rendelésüket! Más nincs. Csak hideg.

2016 november 9. - A nap, amikor kiderült, hogy a Vissza a Jövőbe tulajdonképpen egy egy évet késett dokumentumfilm.

Két héttel ezelőtt megvolt az idei utolsó Deloreanjáratásom. Éppen jó idő volt, éppen otthon voltam, éppen társaság is akadt Dudu személyében, szóval predesztinálva voltam egy kis autózásra.

Szép vasárnap délelőtt volt, kiálltam az autóval, szokás szerint körbenéztem, hogy minden jó-e. Megnéztem a lámpákat, irányjelzőket, olajat, vizet és belefutottam egy óriási hibába. A bal első oldalfény nem égett. Még szerencse, hogy amikor az Eurofesten voltunk, két ilyen kis égőt vettem, ezért már állhattam is neki a szerelésnek. Kicsavaroztam a burát, kihúztam az égőt a foglalatával, majd felvontam a szemöldökömet. Azannyaköcsögit, ez aztán összenőtt. Próbáltam kiszedni az égőt, de semmire sem jutottam. Már erősen esélyes volt, hogy széttöröm az égőt, ezért inkább hagytam az egészet. Nem volt időm aznap egy órát eltölteni egy égő kiszerelésével. Inkább visszapakoltam mindent, felírtam a javítandók listájára (a zörgő klímakompresszor és a lötyögő bal első fékbetét mellé), aztán mentem inkább autózni. Majd egyszer, amikor olyan szar idő lesz, mint most, amikor írom a bejegyzést, megjavítom.

Úgyhogy inkább elindultunk és kezdésnek mentünk egy kört a közeli tó körül, megnéztük, hogy ekkora szélben is megvan-e még, aztán meglátogattuk azt az utat, ahol az egyik kedvenc videómat felvettük. Ez az autófíliás videó, belinkelem megint, mert szerintem tényleg jó lett.

Innen aztán kicsit messzebbre mentünk és úgy döntöttem itt az ideje újra megnézni Tatabányán a Turul madarat, mert régen láttam. Felmentünk és meglepetésünkre teljesen tele volt a hely. Nem csak úgy kicsit, hanem csurig. Aztán eszembe jutott, hogy hát ja, október 23-án előfordul az ilyen. Ezért elég messze találtam csak parkolóhelyet, de egy kis sétát még én is kibírtam és hát a Turul még mindig elég bitangul néz ki. Aki nem látta még közelről, annak nagyon ajánlom, elég gonosz feje van ennek az állatnak.

Eddigre már eléggé kajaidő volt, el is indultunk hazafelé, de hát a Delorean az az autó, amelyiknél nem a legrövidebb, hanem a legélvezetesebb utat választod, ezért én is tettem egy kis kanyart, aminek eredményeképpen a kedvenc szakaszomnál úgy rendesen kinyomtam a szemét. Már el is felejtettem, hogy milyen 90-nél hármast, 120-nál meg négyes kapcsolni. Éljen a manuális váltó!

Végül aztán hazaértünk, beálltam a garázsba és egy vigyorral letakartam az autót. Jó menet volt, remélem lesz még idén lehetőségem menni egy ilyet.