Két héttel ezelőtt megvolt az idei utolsó Deloreanjáratásom. Éppen jó idő volt, éppen otthon voltam, éppen társaság is akadt Dudu személyében, szóval predesztinálva voltam egy kis autózásra.

Szép vasárnap délelőtt volt, kiálltam az autóval, szokás szerint körbenéztem, hogy minden jó-e. Megnéztem a lámpákat, irányjelzőket, olajat, vizet és belefutottam egy óriási hibába. A bal első oldalfény nem égett. Még szerencse, hogy amikor az Eurofesten voltunk, két ilyen kis égőt vettem, ezért már állhattam is neki a szerelésnek. Kicsavaroztam a burát, kihúztam az égőt a foglalatával, majd felvontam a szemöldökömet. Azannyaköcsögit, ez aztán összenőtt. Próbáltam kiszedni az égőt, de semmire sem jutottam. Már erősen esélyes volt, hogy széttöröm az égőt, ezért inkább hagytam az egészet. Nem volt időm aznap egy órát eltölteni egy égő kiszerelésével. Inkább visszapakoltam mindent, felírtam a javítandók listájára (a zörgő klímakompresszor és a lötyögő bal első fékbetét mellé), aztán mentem inkább autózni. Majd egyszer, amikor olyan szar idő lesz, mint most, amikor írom a bejegyzést, megjavítom.

Úgyhogy inkább elindultunk és kezdésnek mentünk egy kört a közeli tó körül, megnéztük, hogy ekkora szélben is megvan-e még, aztán meglátogattuk azt az utat, ahol az egyik kedvenc videómat felvettük. Ez az autófíliás videó, belinkelem megint, mert szerintem tényleg jó lett.

Innen aztán kicsit messzebbre mentünk és úgy döntöttem itt az ideje újra megnézni Tatabányán a Turul madarat, mert régen láttam. Felmentünk és meglepetésünkre teljesen tele volt a hely. Nem csak úgy kicsit, hanem csurig. Aztán eszembe jutott, hogy hát ja, október 23-án előfordul az ilyen. Ezért elég messze találtam csak parkolóhelyet, de egy kis sétát még én is kibírtam és hát a Turul még mindig elég bitangul néz ki. Aki nem látta még közelről, annak nagyon ajánlom, elég gonosz feje van ennek az állatnak.

Eddigre már eléggé kajaidő volt, el is indultunk hazafelé, de hát a Delorean az az autó, amelyiknél nem a legrövidebb, hanem a legélvezetesebb utat választod, ezért én is tettem egy kis kanyart, aminek eredményeképpen a kedvenc szakaszomnál úgy rendesen kinyomtam a szemét. Már el is felejtettem, hogy milyen 90-nél hármast, 120-nál meg négyes kapcsolni. Éljen a manuális váltó!

Végül aztán hazaértünk, beálltam a garázsba és egy vigyorral letakartam az autót. Jó menet volt, remélem lesz még idén lehetőségem menni egy ilyet.